2026. június 29. hétfő

jún. 29
0:09
Potyogtak a gólok a sógorok meccsén (Infostart)
Az osztrák válogatott 3-3-as döntetlent játszott Algériával a labdarúgó-világbajnokság J csoportjának szombati mérkőzésén, így a második helyen továbbjutott, az észak-afrikai együttes pedig harmadikként folytathatja a 32 között.
jún. 29
0:13
Érdekes eredmény: nem ment könnyen, de meglett a döntetlen (Infostart)
Hatgólos csatát vívott az osztrák és az algériai válogatott, a 92. perc után született két találat is. A "fordulatos" mérkőzésen "sikerült" elérni a mindkét csapat számára továbbjutást jelentő döntetlent.
jún. 29
0:17
Kisakkoztuk, milyen meccsek lesznek a "halálágon", lehet megint argentin–francia döntő (Infostart)
A világbajnokság 104 mérkőzéséből lejátszottak 72-t, előttünk van még 32. Valójában most kezdődnek az igazi izgalmak: tulajdonképpen ott tartunk, ahol a 2022-es katari vb rajtja előtt: 32 csapat van még versenyben. Igaz, innentől minden mérkőzésnek jelentősége van, aki vereséget szenved, kiesik. Megnéztük a következő forduló esélyeit és a lehetsége
jún. 29
0:21
Afrika az igazi nyertes, felzárkózott Dél-Amerika és Európa mögé (Infostart)
Annak idején nagy vitákat váltott ki a világbajnoki létszámbővítés, illetve annak kapcsán a FIFA döntése a kontinentális szövetségek közötti helyelosztás. Megnéztük, a csoportszakasz mennyire igazolta vissza az elosztást.
jún. 29
0:25
Max Verstappen megint nem lehet boldog (Infostart)
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben.
jún. 29
0:29
Egyenes kiesés: Kanada kiszenvedte a továbbjutást a dél-afrikaiak ellen (Infostart)
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a 92. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap Inglewoodban.
jún. 29
4:45
Nascar: Svg szétdominálta a sonomai hétvégét, Hamlin átvette a vezetést összetettben (USAracing)
credit: Jonathan Bachman/Getty Images A katasztrofális San Diegó-i verseny után Shane van Gisbergen felszívta magát...
jún. 29
4:45
Nascar: Svg szétdominálta a sonomai hétvégét, Hamlin átvette a vezetést összetettben (Racing)
credit: Jonathan Bachman/Getty Images A katasztrofális San Diegó-i verseny után Shane van Gisbergen felszívta magát...
jún. 29
6:15
Csapatutasításos botrány robbant ki az F1-es Osztrák Nagydíjon, de a nézők nem láttak belőle semmit (Racing)
A Racing Bulls a kettős pontszerzés ellenére nem lehetett felhőtlenül boldog, Arvid Lindblad ugyanis ellenszegült a csapat akaratának.
jún. 29
6:39
Foci-vb: ráadásban lőtt góllal nyert és írt történelmet Kanada Dél-Afrika ellen (SzMo)
A kanadai csapat végigtámadta a mérkőzést, de a dél-afrikai védelem egészen a 92. percig állta a sarat. Ekkor jött Stephen Eustáquio, aki egyetlen villanással döntötte el a továbbjutást és a történelmi sikert a társházigazda számára.
jún. 29
6:57
A FIFA kiszámolta, hogy 45 kilométernyi hot dogot ettek már meg a foci-vb szurkolói (Telex)
Sorra dőlnek a rekordok a foci-vb-n: 4,6 millió néző, 99,7 százalékos jegyértékesítés és 215 gól a csoportkörben.
jún. 29
7:45
Bezzecchi a kórházat is megjárta balesete után, ellenfelét sokkolta a bukás (Racing)
Marco Bezzecchit a kórházban is megvizsgálták asseni bukása után, Maverick Viñales Fermín Aldeguer pénteki balesetét hozta fel.
jún. 29
9:15
Hamilton máig nem felejtette el Verstappennek az évekkel ezelőtti sérelmeket? (Racing)
Juan Pablo Montoya szerint nem a véletlen műve, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen ismét kemény párharcot vívtak Spielbergben.
jún. 29
10:03
Brazilok és németek a foci-vb-n, de rákezd Wimbledon is – sport a tévében (Infostart)
Megkezdődött az egyenes kieséses szakasz a labdarúgó-vb-n, ma láthatjuk Neymarékat is a pályán – de itt a wimbledoni Grand Slam tenisztorna is – a nap élő sportközvetítései a televíziókban.
jún. 29
10:09
Van pár jel, ami arra mutat, hogy Algéria és Ausztria is a mindkettejüknek kényelmes döntetlenre játszott (Telex)
A két csapat 3-3-as döntetlent hozott össze, amivel Iránt kiejtették, Algéria pedig elkerülte a spanyolokat, pedig egy győzelemmel bosszút állhatott volna.
jún. 29
10:39
Ancelotti bejelentette: Neymar végre sokkal többet játszhat a sorsdöntő vb-meccsen (SzMo)
Carlo Ancelotti, a brazilok szövetségi kapitánya megerősítette, hogy Neymar állapota jelentősen javult. A csatár a skótok ellen mindössze 14 percet játszott, 2023 óta először.
jún. 29
10:51
Bagnaia fájdalmas kiesésen van túl, mégis kevés boldogabb ember van nála (Racing)
Francesco Bagnaia fékezéssel kapcsolatos gondok miatt esett ki a Holland Nagydíjról, majd hazautazott feleségéhez és újszülött gyermekéhez.
jún. 29
10:57
Ancelotti sejtelmesen fogalmazott Nyemarról (Infostart)
Carlo Ancelotti, a brazil labdarúgó-válogatott szövetség kapitánya nem árulta el, mi a terve Neymarral a japánok elleni mai, houstoni világbajnoki mérkőzésen, amelyen a tét a nyolcaddöntőbe jutás.
jún. 29
11:33
Hemzsegnek a jugoszláviai gyökerű játékosok a vébén (444.hu)
Három földrész kilenc válogatottjában vannak ott.
jún. 29
11:33
Újabb fontos szakember érkezett Portlandbe (nbanews.hu)
A Portland Trail Blazers nemcsak a játékoskeretén dolgozik a holtszezonban, hanem a kispad mögött is komoly átalakítás zajlik. Az új vezetőedző, Micah Nori tovább formálja saját szakmai stábját, amely újabb tapasztalt edzővel bővülhet a következő idény előtt. A legfrissebb értesülések szerint a klub Mike Williamst szerződteti másodedzőnek, ezzel új
jún. 29
12:21
A dél-koreai elnök bírálata nyomán sűrű bocsánatkérések közepette lemondott a szövetségi kapitány (444.hu)
Minisztériumi vizsgálat is lesz a vb-kiesés miatt, jut eszünkbe: még most se késő parlamenti vizsgálóbizottságot felállítani Szoboszlaiék írek elleni utolsó perces kiesése ügyében.
jún. 29
12:21
Szúrja a rivális szemét a Ferrari fejlődése – később be fogja kérni az árát? (Racing)
Toto Wolff furcsállja, hogy a Ferrari ilyen ütemben fejleszt, szerinte a Scuderia hamarosan eléri a költségplafont.
jún. 29
12:27
Kiderült, hol folytatja pályafutását Robert Lewandowski (Infostart)
Hamarosan jelár a lengyel csatár szerződése az FC Barcelonával, utána a tengerentúlon folytatja karrierjét.
jún. 29
12:39
A szaúdiak veresége után lemondott az ország labdarúgó-szövetségének elnöke (Infostart)
Jasszer al-Miszehal hatalmas kudarcként értékelte a nemzeti együttes szereplését a világtornán, teljes felelősséget vállalt a dolgok alakulásáért.
jún. 29
12:51
"Azt sem tudom, hol van Bosznia" - Bocsánatot kért az amerikai tévés, miután élő adásban gúnyolta Boszniát (SzMo)
Abigail Velez, az ABC7 Los Angeles riportere nyilvános nyilatkozatban kért elnézést a megjegyzéseiért. A kommentárokat a 2026-os világbajnokság amerikai-bosnyák meccsét felvezető élő adásban tette, ami hatalmas felháborodást váltott ki.
jún. 29
13:03
"Azt sem tudom, hol van Bosznia" – Bocsánatot kért az amerikai tévés, miután élő adásban gúnyolta Boszniát (SzMo)
Abigail Velez, az ABC7 Los Angeles riportere nyilvános nyilatkozatban kért elnézést a megjegyzéseiért. A kommentárokat a 2026-os világbajnokság amerikai-bosnyák meccsét felvezető élő adásban tette, ami hatalmas felháborodást váltott ki.
jún. 29
13:09
A hollandok példát vehetnek Tim Krul becsereléséről (Infostart)
A hollandok szoros csatára számítanak a marokkói válogatott elleni hajnali vb-mérkőzésen, a De Telegraaf fel is idézett egy régi emléket.
jún. 29
13:27
Főnöke nem próbálta szépíteni Bezzecchi hibáját, szabadságra küldi pilótáját (Racing)
Massimo Rivola úgy véli, Marco Bezzecchi az utóbbi időszakban nagy nyomás alatt volt, ezért pihenést javasol neki.
jún. 29
13:45
Forrtak az indulatok az MRGSZ közgyűlésén, többen otthagyták az ülést (Infostart)
Több mint húsz tagszervezet kezdeményezte a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségének visszahívását, de ez a hétfői rendkívüli közgyűlésen nem történt meg. A napirendi pontok között szerepelt a Deutsch-Lazsányi Erikával szemben indított nemzetközi etikai eljárás is.
jún. 29
13:57
A brazilok a kristálygömbben döntetlent látnak (Infostart)
Carlo Ancelotti, a brazil válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy nem hajlandó "mentális csatába" bocsátkozni a japánok elleni, 19 órakor kezdődő mérkőzés előtt.
jún. 29
14:27
Kórházba került egy pályabíró az ausztriai F1-es futam napján (Racing)
Kórházba kellett vinni egy pályabírót a spielbergi F1-es futam előtt, a Nemzetközi Automobil Szövetség üzent neki.
jún. 29
14:45
Japán másként készül a büntetőkre a brazilok ellen (Infostart)
Hétfő este brazil–japán derbi az egyenes kieséses szakaszban a foci-vb-n: Morijaszu Hadzsime, a japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya maga szeretné kijelölni, ki rúgjon 11-eseket, ha a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő houstoni összecsapás nem dől el 120 perc alatt.
jún. 29
15:21
Molnár Martin debütál a Hungaroringen; hazatér az F1 – itt a hétvégi autósportos menetrend (Racing)
Benépesül a Hungaroring az előttünk álló hétvégén, miközben a Forma–1 mezőnye hazatér, Michelisz Norbert pedig Franciaországban ül autóba.
jún. 29
15:33
Nemi erőszak miatt vizsgálat folyik a Zöld-foki-szigetek csapatkapitánya ellen – de úgy tűnik, játszhat (Infostart)
A Zöld-foki szigetek válogatottjának csapatkapitánya, Ryan Mendes ellen az új-zélandi rendőrség nyomozást indított, miután egy brazil nemzetiségű tolmácsnő nemi erőszakkal vádolta meg. Az eljárás folyamatban van – de Mendes minden bizonnyal játszhat az argentinok ellen.
jún. 29
16:09
Közellenség lett a korrában nemzeti hősként ünnepelt szövetségi kapitány (SzMo)
Hong Mjung-bo szövetségi kapitány a válogatott kiesése után a szurkolók haragjának célpontjává vált. Lemondása ellenére a felháborodás nem csillapodott, több üzlet is nemkívánatos személynek nyilvánította.
jún. 29
16:15
Közellenség lett a korábban nemzeti hősként ünnepelt szövetségi kapitány (SzMo)
Hong Mjung-bo szövetségi kapitány a válogatott kiesése után a szurkolók haragjának célpontjává vált. Lemondása ellenére a felháborodás nem csillapodott, több üzlet is nemkívánatos személynek nyilvánította.
jún. 29
16:45
Büntetések miatt változott az Akropolisz Rally végeredménye (Racing)
Két párost is ugyanazért a hibáért büntettek meg az Akropolisz Rally után, a világbajnoki éllovas járt a legjobban a változásokkal.
jún. 29
16:45
Enzo Maresca lett a Manchester City új vezetőedzője (Telex)
Eddig is nyílt titok volt, hogy egykori mentoráltja váltja majd a tíz év után távozó Pep Guardiolát, most hivatalos lett a dolog.
jún. 29
16:51
"Ideiglenesen kitiltottuk 45 percre" – Ezt kapta a vb-bíró a kanadaiaktól egy elmaradt tizenegyesért (SzMo)
Ezzel a közleménnyel tiltakozott egy kanadai sportbolt a portugál játékvezető, João Pinheiro vitatott döntése ellen a vb-meccsen. A 45 perces szimbolikus kitiltást azonban a kanadai győzelem után visszavonták, és egy meghívóval engesztelték ki a bírót.
jún. 29
17:15
Jaylen Brownért megindult a verseny, három csapat is készen állhat egy blockbuster cserére (nbanews.hu)
Jaylen Brown neve évek óta időről időre felbukkan a cserepletykákban, ám ezúttal egészen más a helyzet. Több amerikai forrás szerint a Boston Celtics már nem zárkózik el attól, hogy meghallgassa az ajánlatokat ötszörös All-Star játékosáért, és a liga több csapata is komoly érdeklődést mutat iránta. A hírek szerint jelenleg a Los Angeles Clippers, a
jún. 29
18:03
Az államfő bírált, a szövetségi kapitány lemondott (Infostart)
Hong Mjongbo vasárnap lemondott Dél-Korea szövetségi kapitányi posztjáról, egy nappal azután, hogy csapata a csoportkör végén kiesett a világbajnokságról, és az ország államelnöke élesen bírálta a csapatot.
jún. 29
18:09
Marc Márquez egyeztetett a Hondával egy esetleges visszatérésről (Racing)
A hétszeres MotoGP-világbajnok megerősítette egy korábbi sajtóértesülést, majd elmondta, ahogyan három éve, úgy végül most is az eszére hallgatott.
jún. 29
18:15
Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt (Infostart)
Halálosan megfenyegették Hong Mjongbót, aki a világbajnoki csoportkörös búcsú után, vasárnap lemondott a dél-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
jún. 29
18:27
Hatalmas összegeket is lehetett szakítani a hétvégi labdarúgó-mérkőzésekkel (Infostart)
A hétvége királya a Szerencsejáték Zrt. adatai szerint az a tippmix-játékos lett, aki ötezer forintos tétre több mint hárommillió forintot nyert, mert helyesen tippelt a Jordánia–Argetína mérkőzéssel kapcsolatban.

Keresés