Egy szülőnek nem szabad rosszul éreznie magát azért, mert meghúz bizonyos határokat a kütyük használatában, még akkor sem, hogyha ez ellenállást vált ki a gyermekből – mondta az InfoRádióban Bereczki Enikő. A mentálhigiénés szakember szerint az a jó, ha a szülők bátran felvállalják az észszerű korlátozásokat még a nyári szünetben is, közösen megbes
Kongatják a vészharangot a kutatók: egy ritka és veszélyes Ebola-vírus terjedése fenyegeti az afrikai térséget. Az ebola már Ugandában is jelen van, a szakértők pedig attól tartanak, hogy a vírus hamarosan Dél-Szudánban is felüti a fejét."
Audrey Munson nevét ma már kevesen ismerik, az arcát mégis milliók látták. Ott van New York homlokzatain, emlékművein, múzeumi szobrain, aranyozott alakokban és márványba faragott testekben. Egy évszázaddal ezelőtt Amerika egyik legismertebb múzsája volt, később mégis a művészettörténet peremére szorult.
Az extrém kánikula és a harmadfokú hőségriasztás idején kiemelten fontos a hőguta tüneteinek korai felismerése, mivel az állapot – megfelelő beavatkozás hiányában – életveszélyessé válhat.
Egy friss brit felmérés szerint sok hotelvendég egészen különös dolgokat tesz, amikor épp nem látja senki. Van, aki ételt csempész ki a reggeliről, más kevesebb vendéget ad meg foglaláskor, mint amennyien valóban megszállnak, sőt olyanok is akadnak, akik a szobai vízforralót mosásra használják.
Kevés olyan étel létezik, amelyet egyszerre övez annyi kritika és akkora rajongás, mint az instant tésztát. Bár táplálkozási szempontból igen ritkán kerül fel az egészséges élelmiszerek listájára, világszerte évente több mint 123 milliárd adag fogy belőle. A siker mögött az alacsony ár, a gyors elkészítés és az is ott szerepel, hogy sokak számára i
Csinos lány, de mintha nem bírná, ha ruha ér a testéhez. Azt a keveset is legszívesebben azonnal levenné magáról – még jó, hogy modellként dolgozik, és nem egy űrhajón.
Egy 2024-es átfogó elemzés szerint a B vércsoportú embereknél valamivel magasabb lehet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. A kutatók szerint mindez nem kezelhető ok-okozati kapcsolatként, és messze nem olyan meghatározó, mint az étrend, a testsúly vagy a mozgáshiány. Az eredmény mégis érdekes, mert arra utal, hogy a vércsoportunk
Kitört a nyári szünet, a diákok fellélegezhetnek, a szülők stresszelhetnek. Vajon te mennyire emlékszel arra, amit egy mai hatodikosnak már tudni kell? Ha sikerül jól teljesítened ezt a kvízt, joggal mondhatod: igen, tudsz annyit, mint egy hatodikos! Ha tovább játszanál, vannak még kvízeink bőven:
A legjobb nyári desszertek kétségtelenül azok, melyek elkészítéséhez nem kell külön bekapcsolni a sütőt. Ez az őszibarackos pohárkrém pontosan ilyen: friss gyümölcs, könnyű, habos joghurtkrém és egy kis ropogós keksz kerül egymásra, az eredmény pedig látványosabb, mintha órákat töltöttünk volna a konyhában.
A homeopátiás gyógyszer jelentése sokak számára nem egyértelmű. Sokan természetes gyógymódként tekintenek rá, mások szerint hatástalan. Mielőtt pénzt költenél ilyen készítményekre, érdemes tudni, mit mond róluk a tudomány. A homeopátia több mint 200 éves elmélet, amely két alapelvre épül. Az egyik szerint a hasonló a hasonlót gyógyítja, vagyis egy
Barbara Hutton a 20. század egyik legismertebb örökösnője volt, akit a sajtó egyszerre irigyelt, gúnyolt és üldözött. A Woolworth-vagyon örököseként már gyerekként mesés gazdagság vette körül, ám nem volt az a pénz, ami élete későbbi tragédiáitól megóvhatta volna.
Pénzbírsággal és büntetőpontokkal végződött egy balatonlellei pár szombat éjszakai elektromos rollerezése, miután a rendőrség ittas közlekedés miatt ellenőrzés alá vonta őket.
Terápiás kutyák segítik a betegek mielőbbi felépülését az egri Markhot Ferenc Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályán, az intézmény egy másik részlegén az elmúlt nyolc évben szerzett pozitív tapasztalatokra építve.
A cseresznye az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, a szárát azonban a legtöbben gondolkodás nélkül kidobják. Pedig a népi gyógyászatban régóta használják teaként, főleg vízhajtó hatása miatt. Bár csodaszerként nem érdemes tekinteni rá, a cseresznyeszárból készült főzet egy olyan régi házi praktika, amelyet ma is sokan alkalmaznak.
A brit születésű színésznő és énekesnő évtizedeken át a francia sikk egyik legismertebb alakja volt, stílusát pedig ma is rendszeresen utánozzák a divatházak és a fiatalabb generációk. Jane Birkin stílusa egyszerű darabokra, természetes anyagokra és könnyed arányokra épült. Pont ezért hat ma is frissnek.
Egy apró trükk bevetése után szinte egyetlen mozdulattal eltávolítható a főtt tojás héja. A maradékmentéstől a tökéletes főtt tojás elkészítésééig számos olyan konyhai fortély létezik, amelyet nagyszüleink még magától értetődően
Európában már 1300 felett jár a hőség áldozatainak száma. Magyarországon harmadfokú hőségriasztást rendeltek el, a csúcsérték elérheti a 42 fokot, a közszférában kötelező home office jön.
Ma, 2026. június 29-én sok napsütés, perzselő meleg, számottevő csapadék nem várható, de több helyen élénkül a déli, délkeleti szél. A csúcsok elérik a 40 °C-ot.
Egy most életbe lépő európai uniós szabályozás kötelezi a vendéglátóhelyeket. Az elviteles dobozok jelentette környezetvédelmi probléma ma már a közbeszéd része. Ezek a csomagolások a gyártásuktól kezdve a rövid használaton
Az olyan funkcionális emésztőszervi betegségeknél, állapotoknál, mint az irritábilis bél szindróma (IBS) nem ritkák az olyan tünetek, például a rossz szájíz, amelyek a közérzetet negatívan befolyásolják, vagy akár meg is nehezíthetik a mindennapi tevékenységet, mint akár a hasmenés.
A negyvenes években felvetődött az ötlet, hogy felhőetetéssel el lehet csendesíteni a hurrikánokat. Egy csapat kutató meg is próbálta: több millió dolláros kár és egy emberélet lett az ára.
A nyári csúcsszezonban Európa népszerű üdülőhelyei gyorsan megtelnek, egy friss felmérés szerint azonban egyik sziget sem kap akkora turistaterhelést, mint Málta fő szigete. A rangsorban azonban Spanyolország dominál: hét úti célja is bekerült Európa legzsúfoltabb szigetei közé.
Az olaszok íratlan szabálya ez, márpedig ők értik a dolgukat. Az olaszok szigorú íratlan szabálya, hogy délelőtt 11 óra után tilos bármilyen tejeskávét inni. Az olaszok azért isznak például lattét
A Dolce & Gabbana 2027-es nyári férfikollekciója a szicíliai életérzést, a mediterrán könnyedséget és a sziget gazdag kulturális örökségét állította a középpontba.
A tikkasztó hőség idején a kutyasétáltatás a szokásosnál is több odafigyelést igényel. Bár a legtöbben a forró aszfalttól tartanak, valójában több olyan veszélyforrás is akad, amely komoly egészségügyi kockázatot jelenthet kedvencünk számára.
A székrekedés egyes családokban sűrűbben előfordul, az életkor növekedésével ugyancsak gyakori és többnyire nem szervi okokból ered. Elsősorban a helyes táplálkozás jelenti a megoldást, de alkalomadtán kíméletesebb hashajtókhoz is folyamodhatunk.
Mindenkinek hamar meg szokták tanítani, hogy a forró ételt nem szabad a hűtőbe tenni. De csak kevesek teszik fel maguknak a kérdést, miért száll ez az intelem generációról generációra. Elkészült
A lila lett 2026 színe a Glashütte Original Sixties Chronograph kollekcióban. Minden évben gyárt egy úgynevezett „Annual”, azaz éves kiadást a Glashütte Original a retró Sixties kollekcióból. Kivétel nélkül különös