Hírarchívum - Sport - 2026 július

2026. július 7. kedd

júl. 7
9:51
A kolumbiai szurkolónő túltolta az ünneplést: ledobta a felsőt, majd kizuhant a kocsiból (Blikk)
Hatalmas az öröm Kolumbiában, hiszen a futballválogatott a világbajnokságon bejutott a legjobb 16 közé, ahol hamarosan Svájccal játszik a negyeddöntőért. A közösségi médiában keringő videó alapján volt, aki kissé túlzásba vitte az ünneplést Ghána legyőzése után: egy nő félmeztelenre vetkőzve kiesett egy autó ablakából. Kisebb horzsolásai keletkezte
júl. 7
10:18
Létezhet magyarázat Pedro Neto kilyukasztott cipőjére (Telex)
A portugál szélső futballcipőjén nem feltétlen egy párharc miatt keletkezett nagy lyuk.
júl. 7
10:21
Trump-tánccal trollkodták meg a belgák a bucira vert amerikaiakat a vb-n (Blikk)
A pályán négy góllal, azon kívül csípős üzenettel vágott vissza a belga válogatott az amerikaiaknak. A két együttes magyar idő szerint kedd hajnalban lejátszott nyolcaddöntő-találkozója előtt nagy felháborodást váltott ki, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) példátlan módon, állítólag Donald Trump kérésére utólag felülbírálta Folarin Balog
júl. 7
10:36
Nagy bejelentés: sokszoros bajnokot szerződtetett a McLaren (Racing)
A McLaren két új pilóta érkezését tette hivatalossá a következő szezonra vonatkozóan, a legendás versenyen összesen négyen indulnak.
júl. 7
10:42
Ronaldo azzal vigasztalja magát, hogy ő már nyert Európa-bajnokságot, ami ugyanaz, mintha világbajnokságot nyert volna (444.hu)
A portugál könnyezve búcsúzott a világbajnokságtól, ami sosem volt az ő igazi terepe.
júl. 7
10:42
Diadalittas Trump-táncot járt a belga válogatott (Telex)
A vb-be beleszóló amerikai elnök felé fricska lehetett, hogy leutánozták a 2024-es mozdulatait.
júl. 7
11:12
Molnár Martin történelmi sikere a Hungaroringen – Nézd vissza az RTL+ Premiumon! (rtl.hu)
Hatalmas érdeklődés, feszült izgalmak és egy egészen elképesztő, történelmi magyar siker jellemezte a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) mogyoródi hétvégéjét. A mindössze 17 éves Molnár Martin életében először versenyzett hazai közönség előtt a Hungaroringen, a tűzkeresztségen pedig olyan teljesítménnyel esett át, amely azonnal a nemzetközi autóspo
júl. 7
11:36
A belga miniszterelnök a macskájára bízta Trump gúnyolását (444.hu)
Trump-plüssel aludt a miniszterelnöki macska.
júl. 7
11:36
Summer League körkép: Peterson remekelt, a Lakers fordított a Spurs ellen (nbanews.hu)
Két izgalmas mérkőzéssel folytatódott hétfőn az NBA Summer League, ahol ezúttal is a fiatal tehetségek kerültek a középpontba. A Los Angeles Lakers nyolcpontos félidei hátrányból fordítva legyőzte a San Antonio Spurst, míg a Utah Jazz a 2026-os draft két legmagasabban kiválasztott játékosának első egymás elleni összecsapásán múlta felül a Memphis G
júl. 7
11:42
Mbappé egy rasszista paraguayi szenátorral keveredett vitába (Telex)
Celeste Amarilla mondatai miatt a francia futballszövetség feljelentést fontolgat.
júl. 7
11:45
Szoboszlai Dominik apja elárulta, mi az, amiért cserébe a fia minden sikerét-trófeáját azonnal odaadná (Blikk)
Csillogás, sikerek, hírnév – ezekben mind része van Szoboszlai Dominiknak. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Liverpool sztárja, az előző szezon legjobb játékosának választották az angol együttesnél. De van, ami nagyon régóta az álma, és minden sikerét-trófeáját odaadná érte, ha valóra válna – erről az édesapja mesélt egy beszélgetős m
júl. 7
11:54
Megoldódott a rejtély? Ezért játszott szándékosan kilyukasztott cipőben a portugál sztár a focivébén (SzMo)
Pedro Neto, a portugál válogatott szélsője szándékosan kivágott sarokkal lépett pályára a Spanyolország elleni vb-nyolcaddöntőn. A módszerrel egy Haglund-sarok nevű, fájdalmas csontkinövés okozta nyomást próbálta enyhíteni.
júl. 7
12:33
Trump-tánccal tették nevetségessé a belgák az amerikai és a FIFA-elnököt (Infostart)
Folarin Balogun eltiltásának példa nélküli felfüggesztésére az eredmény csattanós válasz, a Trump dance pedig jelzésértékű fricska volt.
júl. 7
12:42
"Senki nem hitte, hogy ez lehetséges" – kirúgása óta először beszélt a Red Bull jelenéről Horner (Racing)
Christian Horner először mondott véleményt egykori csapatának aktuális helyzetéről, de a legforróbb témákról nem ejtett szót.
júl. 7
12:57
A nyomásgyakorlás híre különös árnyékot vet az amúgy nagyon sikeres világbajnokságra (Infostart)
Komoly árnyékot vethet az amerikai labdarúgó-világbajnokságra, hogy egybehangzó médiaértesülések szerint Donald Trump elnök járt közben az Egyesült Államok egyik csatáráért, akinek végül eltörölte a FIFA az eltiltását. A döntés és annak háttere ellen sok szakember is tiltakozott. Szabados Gábor sportközgazdász a botrány mellett beszélt arról is, ho
júl. 7
13:00
Ha Belgiumnak van kabalajátékosa, az a csodacsere Romelu Lukaku (Telex)
Rudi Garcia edző általában a padról küldi be a csatárt, aki perceken belül góllal szokta meghálálni ezt.
júl. 7
13:12
Ronaldo sírva búcsúzott a világbajnokságtól – de nyitva hagyta a legnagyobb kérdést (rtl.hu)
A spanyolok elleni vereség után Cristiano Ronaldo könnyek között búcsúzott utolsó világbajnokságától, de azt még nem mondta ki, hogy a portugál válogatottól is elköszön. Számára a 2016-os Európa-bajnoki siker ugyanolyan értékes, mintha vébé lett volna.
júl. 7
13:39
Cristiano Ronaldo menyasszonya váratlan meglepetést küldött Lionel Messi feleségének (Blikk)
Nem zavarja gyönyörű párjaikat Cristiano Ronaldo és Lionel Messi korszakos rivalizálása. Ennek legújabb jele, hogy előbbi mennyasszonya, Georgina Rodríguez egy különleges ajándékkal lepte meg a nyolcszoros aranylabdás argentin feleségét Antonella Roccuzzót. A válasz mindent elárult a kapcsolatukról.
júl. 7
14:24
Meghalt az egykori futamgyőztes MotoGP-csapat alapítója, Marc van der Straten (Racing)
78 esztendősen elhunyt Marc van der Straten, a jelenleg a Moto2-ben és a Superbike-vb-n szereplő Marc VDS alapítója.
júl. 7
14:51
Mbappé visszavágott a rasszista paraguayi szenátornak (Blikk)
Reagált az őt ért rasszista sértésekre Kylian Mbappé. Celeste Josefina Amarilla paraguayi szenátor a közösségi oldalán gyalázta a francia futballsztárt, miután nem volt hajlandó kezet fogni Orlando Gill kapussal a két válogatott vb-mérkőzésén. Mbappé szerint a politikus nem méltó a tisztségére.
júl. 7
15:39
Visszavonul minden idők egyik legjobb női futballistája, Marozsán Dzsenifer (Blikk)
Bejelentette visszavonulását a magyar származású olimpiai bajnok német labdarúgó, Marozsán Dzsenifer (képünkön). A 34 esztendős klasszis az elmúlt szezont a szaúdi al-Kvadszija együttesénél töltötte. A Lyon korábbi kiválóságát 2023-ban minden idők legjobb női irányítójának választották.
júl. 7
15:45
Kylian Mbappé elegánsan válaszolt a rasszista paraguayi képviselőnőnek (Infostart)
Kylian Mbappé, a francia válogatott csatára "megvetendőnek" és pozíciójára méltatlannak bélyegzett egy paraguayi szenátor asszonyt, aki számos rasszista megjegyzést tett származásáról és neveltetéséről.
júl. 7
16:15
Foci-vb helyett barcelonai kocsmatúrára ment a telefonját elhagyó brit szurkoló – családja az Interpollal kerestette (Blikk)
Elindult a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínére, az Egyesült Államokba egy angol férfi, de sosem érkezett meg oda. A történet viszont szerencsés véget ért, mivel a szurkoló Barcelonában ragadt, ahol kocsmatúrát tartott. A telefonját viszont ellopták, ezért nem tudta felhívni a családját, ám még csak ezért sem fáradt be a brit követség
júl. 7
16:24
Olyan lehetőséghez jutott a Ferrari, amely nagy előnyt jelenthet az egyik futamhétvégén (Racing)
Sajtóinformációk szerint a Ferrari néhány nap múlva kipróbálhatja az új, éles körülmények között szeptemberben debütáló madridi pályát.
júl. 7
16:45
Hajnal Tamás elárulta, milyen trükköket vetett be Borbély Balázs a teljesen átalakult Fradi edzőtáborában (Blikk)
Múlt pénteken visszatért ausztriai edzőtáboráról a Ferencváros labdarúgócsapata, és itthon folytatja felkészülését a 2026/27-es idény nyitányának számító, szerb Vojvodina elleni csütörtök esti (20 óra, Duna World) Európa-liga selejtező találkozóra. A magyar kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes klub sportigazgatója, Hajnal Tamás összegezte a közel tízna
júl. 7
16:48
A FIFA visszavágott az UEFA-nak azzal, hogy az európai szövetség ligáiban is simán eltörölnek piros lapokat (Telex)
A FIFA fenntartja, hogy kiegyensúlyozott döntés volt az amerikai Balogun eltiltásának felfüggesztése.
júl. 7
17:03
Még nincs vége a Folarin Balogun-botránynak: a Fifa megvádolta az Uefa-t (Blikk)
Nem csitulnak a kedélyek a Folarin Balogun-botrányban. Az amerikai támadó annak ellenére játszhatott a Belgium elleni mérkőzésen, hogy a Bosznia-Hercegovina elleni találkozón kiállították. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) viszont Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének hívása után felfüggesztette az automatikus egy összecsapásra szóló el
júl. 7
17:21
Már nemcsak Haaland, hanem a nővére is sztár lett a vb-n, de az egész család témát ad a szurkolóknak (Blikk)
Miközben Erling Haaland a futballvébé egyik legnagyobb sztárja, aki többek között a brazilok végzetét is okozta a nyolcaddöntőben 2-1-re megnyert találkozón, a Haaland család újabb tagjára figyeltek fel a szurkolók. A Norvégia meccseit követő drukkerek kiszúrták, hogy a támadó a szeretteivel pózolt a legutóbbi győzelem után. Nővére, Gabrielle Haala
júl. 7
17:33
Óriási fordulat: mégsem Jürgen Klopp lesz az új német szövetségi kapitány? (Blikk)
Hans-Joachim Watzke, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) alelnöke szerint bár mindkét fél nyitott a megállapodásra, korántsem biztos, hogy Jürgen Klopp lesz a válogatott szövetségi kapitánya. A szakembert még szerződés köti a Red Bull csoporthoz. Mint kiderült, nem csak ez az egyetlen akadály.
júl. 7
17:45
Az angolok és a franciák precedensnek látják a Balogun-ügyet (Infostart)
Az angol labdarúgó-szövetség mérlegeli a lehetőségeit annak, hogy miután Donald Trump amerikai elnök beavatkozását követően felfüggesztették az Egyesült Államok csatárának, Folarin Balogunnak a piros lap miatti eltiltását – a futballista játszott is a belgák ellen –, kezdeményezi, hogy Jarell Quansah hasonló elbírálásban részesüljön.
júl. 7
18:24
Nem a megfelelő pilótákat részesítik előnyben, ezért alakulhatott ki a biztonsági autós kavarodás? (Racing)
Martin Brundle nem látja értelmét a jelenlegi biztonsági autós szabályoknak, és felvetett néhány alternatívát.
júl. 7
18:27
Erre vártak a szurkolók: forradalmi változás jöhet a Forma–1-ben (Blikk)
A Forma–1-es világbajnokságra visszatérhet a tankolás és egy független erőforrás-beszállító, amely 2031-től V8-as motorokra való átállást tervez – jelentette be Mohammed ben-Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke. A régi-új szabályokról már tárgyalnak. Az egyiket akár korábban is bevezethetik.
júl. 7
18:30
Visszavonult Marozsán Dzsenifer (Demokrata)
Befejezte labdarúgó-pályafutását a német olimpiai bajnok labdarúgó
júl. 7
18:33
Cristiano Ronaldo súlyos kritikákat kapott "otthonról" (Infostart)
Cristiano Ronaldo maga is kimondta, ami evidens egy, a 42. évében járó futballista esetében: ez volt az utolsó világbajnoksága. Igaz, mi ezt gondoltuk a katari kiesés után is, de ő 2026-ban megpróbálta még egyszer üldözőbe venni az egyetlen olyan nagy címet, amelyet nem tudott megnyerni a pályafutása során.
júl. 7
19:00
Felfüggeszti az Orosz Olimpiai Bizottság eltiltását a NOB (Demokrata)
A döntés csak átmeneti.
júl. 7
19:45
Roberto Martínez fejére hét főbűnt olvastak, az egyik több mint meglepő (Infostart)
A portugálok – noha a világbajnokság egyik favoritjától elszenvedett szoros vereséggel estek ki –, kudarcként élik meg, hogy nem jutottak be a legjobb nyolc közé sem.
júl. 7
20:12
Donovan Mitchell döntött: véget vetett minden találgatásnak (nbanews.hu)
A Cleveland Cavaliers lezárta a nyár egyik legfontosabb ügyét: Donovan Mitchell a hírek szerint négy évvel meghosszabbította szerződését, így hosszú távon is a franchise meghatározó játékosa marad. Az ESPN bennfentese, Shams Charania szerint a megállapodás összértéke 273 millió dollár, amely játékosopciót is tartalmaz a 2030–2031-es idényre, valami
júl. 7
20:21
Messiék a szakadék széléről fordítottak, Argentína negyeddöntős (Infostart)
A címvédő argentin válogatott kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re legyőzte az egyiptomi csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság Atlantában rendezett nyolcaddöntőjében.
júl. 7
20:54
Argentína kétgólos hátrányból fordítva győzte le Egyiptomot (Demokrata)
Továbbra is csak egy afrikai csapat nyert világbajnokságon az argentin válogatott ellen.

2026. július 8. szerda

júl. 8
0:09
Lionel Messi a kihagyott tizenegyesét követően hős lett: Argentína óriási dráma után győzte le Egyiptomot (Blikk)
Argentína is negyeddöntős a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. A címvédő elképesztő mérkőzésen győzte le 3-2-re a nagyot küzdő Egyiptomot Atlantában. Lionel Messi az első félidőben kihagyott egy tizenegyest, majd ismét az argentinok hőse lett.
júl. 8
0:09
Sokan örülhetnek, akik arra fogadtak, hogy Bosznia nyeri a foci-vb-t (Infostart)
Szokatlan döntéssel lepte meg ügyfeleit egy boszniai fogadóiroda: kifizette mindazokat a fogadásokat, amelyeket Bosznia-Hercegovina labdarúgó-válogatottjának világbajnoki címére tettek, noha a csapat még a nyolcaddöntőbe sem jutott be.
júl. 8
0:12
Olyan tökéletes a spanyolok védekezése, hogy Unai Simon szinte a kapuban unatkozva döntött világbajnoki örökrekordot (444.hu)
Két spanyol kapusnak is jobb szezonja volt, mint Simonnak, de a szövetségi kapitányok benne bíznak. És ő hibátlanul működik együtt a védelemmel.
júl. 8
0:12
Messiék kétgólós hátrányból jöttek vissza: Argentína–Egyiptom 3-2 (Telex)
Argentína négy perc alatt két gólt szerezve visszajött a meccsbe, majd a 90+3. percben a fordítást is összehozták egy gyors támadás végén. A győztes a svájci–kolumbiai továbbjutójával találkozik vasárnap. Kövesse!
júl. 8
0:13
Kiakadtak az egyiptomiak a vitatható bírói ítéletek után: "Gratulálunk Argentínának az újabb világbajnoki címhez" (Blikk)
Argentína óriási fordítást bemutatva győzte le 3-2-re Egyiptomot a 2026-os labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A mérkőzésen több vitatható játékvezetői ítélet is volt. Ezeket a lefújás után szóvá is tették az afrikai játékosok.
júl. 8
0:15
A 92. percben csapott le a Vikingur a Győrre (Infostart)
A győri ETO FC a 92. percben kapott góllal 1–0-ra alulmaradt az izlandi Vikingur Reykjavík vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első körének első mérkőzésén kedden. A visszavágót jövő kedden rendezik.
júl. 8
0:16
Átmenetileg felfüggeszti az Orosz Olimpiai Bizottság eltiltását a NOB (444.hu)
A NOB közleménye cinikusan hozzáteszi persze, hogy a "továbbra is szolidaritást vállal Ukrajna olimpiai közösségével".
júl. 8
0:16
A NOB átmenetileg felfüggeszti az Orosz Olimpiai Bizottság eltiltását (Telex)
De állítják, ettől még ugyanúgy elítélik az oroszok ukrajnai invázióját, ahogyan eddig, és szolidárisak is az ukránokkal.
júl. 8
0:17
Öröm, bánat és nagy sikerek: fotókon Cristiano Ronaldo legjobb pillanatai a portugál válogatottból (Blikk)
Lezárult egy korszak: Cristiano Ronaldo a Spanyolország elleni 1-0-s vereség után búcsúzott a labdarúgó-világbajnokságtól. Ezúttal nem csak négy évre, hanem végleg, mivel korábban bejelentette, ez lesz az utolsó tornája. A klubfutballban viszont élvezhetjük még a 41 éves klasszis játékát.
júl. 8
0:20
Messi megint kihagyott egy 11-est (444.hu)
Ezzel egyenlíthettek volna Egyiptom ellen.
júl. 8
0:20
A ráktúlélő norvég bringás vette át a sárga trikót a Tour de France-on (Telex)
Torstein Træen benne volt a nap szökésében, miközben Pogačar lazított a negyedik szakaszon, amelyet Mads Pedersen nyert meg.

Keresés