A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros egy héttel az idegenbeli sikere után csütörtökön a Groupama Arénában 3-0-ra nyert a szerb Vojvodina ellen a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján, és kettős győzelemmel továbbjutott. A Ferencváros a holland Twentével találkozik a második körben, az első mérkőzést jövő csütörtökön idege
Bár a Szerbiában aratott győzelem után hazai pályán is nyerni tudott a Ferencváros a Vojvodina ellen az Európa-liga selejtezőjének 2. körében, Dibusz Dénes egyáltalán nem volt elégedett a csapat játékával. Úgy látja, ha nem lépnek előre, továbbra is meggyűlhet a bajuk hazai pályán az NB I védekező csapatai ellen. Gruber Zsombor viszont nagyon örült
Luis de la Fuente bajnokcsapatban focizott, az Athletic Bilbaóval a Fradi ellen is játszott, kikaptak. Aztán a spanyol korosztályos válogatottakkal mindent megnyert, és most a felnőtt sikerkorszakát is kiteljesítheti.
Giannis Antetokounmpo új csapatban, új mezszámban és új célokkal kezdi meg pályafutása következő fejezetét. A Miami Heat szupersztárja bemutatkozó sajtótájékoztatóján elárulta, miért döntött úgy, hogy nem viszi magával legendássá vált 34-es mezszámát Milwaukee-ból. A legtöbb szurkoló természetesnek vette volna, hogy Giannis ugyanazzal a számmal fol
Spanyolország–Argentína finálé lesz az amerikai vb-n. Az argentinok szenzációs hajrában fordították meg az angolok elleni meccset. Thomas Tuchel, az angolok szövetségi kapitánya hibázott, vagy inkább az argentinok ennyire jók? Priskin Tamás volt válogatott futballistával beszélgettünk.
Gyászba borult a magyar ökölvívás. Hosszú betegség után szerdán, 82 éves korában elhunyt Szántó Imre, azaz Öcsi bácsi. A korábbi szövetségi kapitány klasszisok sorát segítette nemzetközi sikerekhez, köztük köztük Kovács "Kokó" Istvánt is, aki elbúcsúzott az egykori edzőjétől.
Attól, hogy csak holnap rúgják a bőrt, pénteken is van miből válogatnia annak, aki sportközvetítésre éhezik: Forma-1, Tour de France, birkózás, kézilabda...
Ami sokaknak csak egy papírlap, az a gyűjtőknek akár milliókat érő kincs is lehet. Tóth Edu és kisfia is szenvedélyesen gyűjtik a focikártyákat, a közös hobbi pedig a humorista szerint a kütyük elleni harc egyik legjobb eszköze lett. A Fókusz stábja utánajárt, hogyan működik a kártyagyűjtők világa, és milyen trükkökkel keresik a legértékesebb csoma
Hivatalosan is bejelentették, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump ott lesz a stadionban a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében New Yorkban. Korábban erre már tett utalást a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino is. Trump ráadásul a győztes csapatnak egy különleges díjat is átad majd.
A 2024-es Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője, a szlovén Slavko Vincic fújja a sípot vasárnap a labdarúgó-világbajnokság döntőjében. A sporttárs könnyekben tört ki, amikor Pierluigi Collina a többi bíró előtt közölte vele a hírt. Vincicnek ez lesz a negyedik mérkőzése a tengerentúli tornán.
A Cleveland Cavaliers továbbra is bízik abban, hogy LeBron James ismét hazatér. Donovan Mitchell most először szólalt meg nyilvánosan a találgatásokkal kapcsolatban, és egy rövid, de annál egyértelműbb üzenetet küldött a négyszeres bajnoknak. LeBron James jövője továbbra is az NBA legnagyobb kérdései közé tartozik. A Cleveland Cavaliers neve hetek
Kettős győzelemmel jutott tovább a Vojvodina ellen a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga-selejtezőjének 1. fordulójából. A zöld-fehérek csütörtök este 3-0-ra győzték le a szerb riválist, így Borbély Balázs csapata 5-1-es összesítéssel jutott a következő körbe, ahol a holland Twente lesz az ellenfele. Azt a párharcot viszont már másik tévécsatornán
Az argentinok sztárja futja a legkevesebbet a csapatából, de közben iszonyúan hatékony. Az elemzők szerint ismét úgy alakította át a játékát, hogy azzal a lehető legtöbb gondot okozza az ellenfélnek.
Akár komoly következményei is lehetnek annak, ahogy az Universitatea Craiova védője, Olekszandr Romancsuk ünnepelte csapata sikerét. Az ukrán származású játékos honfitársával egy Vlagyimir Putyin orosz elnök ellenes zászlóval parádézott azt követően, hogy a román együttes 5-1-es összesítéssel búcsúztatta a fehérorosz ML Vitebszket a Bajnokok Ligája
Javier Milei argentin köztársasági elnök babonából nem vesz részt a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi New York-i döntőjén, amelyben a dél-amerikai válogatott a spanyolokkal találkozik, Donald Trump amerikai elnök viszont a helyszínen tekinti meg a finálét.
A Las Vegas Summer League nyolcadik játéknapján már egyre inkább kirajzolódik, kik lehetnek a torna legnagyobb nyertesei. Miközben néhány top draftolt játékos már befejezte a szereplését, azok, akik továbbra is pályára lépnek, minden lehetőséget megragadnak arra, hogy felhívják magukra az NBA-csapatok figyelmét. A torna hajrájához közeledve már nem
Fabrizio Romano szerint Szoboszlai Dominik 2031-ig meghosszabbította 2028-ban lejáró szerződését a Liverpoollal. A transzferguru arról is írt, hogy ezzel a magyar válogatott csapatkapitánya lesz a klub egyik legjobban fizetett labdarúgója. Az olasz szakértő szerint hamarosan hivatalos bejelentés is várható.
A FIFA hivatalosan bejelentette, hogy a szlovén Slavko Vinčić vezeti a Spanyolország–Argentína világbajnoki döntőt. A bíró a hír hallatán elsírta magát örömében.
Vasárnap este jön a világbajnokság döntője, a labdarúgás idei legnagyobb mérkőzése, amelyen eldől, hogy melyik válogatott ülhet fel a sportág trónjára. A New York belvárosához közeli, ám már New Jersey állam területén rendezett fináléba a regnáló Európa-bajnok Spanyolország, és a címvédő Argentína jutottak be. Az összecsapás miatt lázban égnek a sz
Pusztán a véletlen műve, hogy 19 évvel ezelőtt közös fotó készült az öt hónapos Lamine Yamalról és a 20 éves Lionel Messiről. A képet készítő Joan Monfortnak sejtése sem volt, hogy két leendő világsztár állt a kamerája elé. Vasárnap este a labdarúgó-világbajnokság döntőjében találkoznak egymással.
Hosszan tartó betegség után elhunyt Szalai Dezső. Az 51 éves népszerű vendéglős és a Kispest-tábor egykori vezéralakja ALS-betegséggel küzdött. A gyógyíthatatlan kór kerekesszékbe vetette, mégis, amikor csak tehette, a lelátóról szurkolt, kedvenceit azonban már sosem láthatja ismét NB I-es mérkőzésen.
A közösségi oldalán kért elnézést az angol szurkolóktól Harry Kane az Argentína ellen elbukott világbajnoki elődöntőt követően. A háromoroszlánosok drámai körülmények között, a hajrában 1-0-s előnyt leadva maradtak alul 2-1-re Lionel Messiékkel szemben. Szombaton a franciákkal mérkőznek meg a bronzéremért.
Minden korábbinál bátrabban vállalja kapcsolatát Lewis Hamilton és Kim Kardashian. A Ferrari hétszeres Forma–1-es világbajnoka, valamint az amerikai televíziós személyiség és üzletasszony szerelme hónapok óta találgatások tárgya, ám a brit pilóta legfrissebb bejegyzése minden eddiginél beszédesebb.
Pár éve letartóztatták egy félreértés miatt egy kokainos bulin, most pedig az övé a csúcsmeccs... A szlovén játékvezető könnyekig meghatódott, amikor kiderült, hogy ő fújhatja a sípot a mindent eldöntő spanyol-argentin meccsen.
A spanyol labdarúgó-válogatott, és annak támadója, Ferran Torres is gőzerővel készül a vasárnapi, Argentína elleni világbajnoki döntőre – immár egyedülállóként. A jelenlegi Barcelona- és korábbi Manchester City-sztár az elmúlt hónapokban a 22 éves spanyol modellel és influenszerrel, Martina Hunterrel járt, akivel pár napja szakított! A szőke lány a