Néhány éve egy lepusztult Suzukival kezdett, ma már ötszáz lóerős szénszálszörnyetegeket hajt a 15 esztendős Vass Ádám. Méghozzá nem is akármilyen szinten, ugyanis a Drift Kings Európai turnéjának októberi idényzáró hétvégéjén akár még a bajnoki cím is összejöhet a kivételes tehetségének. Az idáig vezető útról édesapja, Vass Domokos mesélt a Blikkn
Hosszú évek óta jó barátok és gyakran találkoznak. Szoboszlai Dominik és Erling Haaland egy jó poénért sem megy a szomszédba. A két labdarúgó hétfőn is együtt mulatott, az erről készült fotót pedig imádták a rajongók a közösségi médiában.
Belgiumban folytatja a pályafutását Balogh Botond. A magyar válogatott labdarúgó négyéves szerződést kötött a KVC Westerlo csapatával. A 24 esztendos védő 2019 óta az olasz Parma kötelékébe tartozott.
Hétfő este robbant az átigazolási bomba: távozott a Ferencváros labdarúgócsapatától Gavriel Kanikovszki. Az izraeli válogatott középpályás a zöld-fehérek egyik nagy értéke volt, de nem ő volt az egyetlen alapember, aki a nyáron búcsút intett a Groupama Arénának. A szurkolók találgatják, vajon miért kellett ennyi meghatározó játékost értékesíteni.
Több hét kihagyás vár szívműtét miatt a skót válogatott labdarúgóra, Scott McTominayre, Az olasz élvonalbeli Napoli keddi délutáni közleménye szerint szívritmuszavar miatt kell megoperálni a 29 éves középpályást.
Szlovák újságírók keresték meg Horvátországban azt a házat, ahol Luka Modric először rúgta a bőrt. Szürreális élmény várt rájuk: golyó- és repesznyomok a falakon és taposóaknára figyelmeztető tábla várta őket. A horvátok legendájának gyermekkori házát a délszláv háború alatt gyújtották fel.
Úgy tűnt, az új szezon egyik nagy nyertese Botka Endre lesz a Ferencváros labdarúgócsapatánál. A rutinos magyar válogatott játékosnak Borbély Balázs több játéklehetőséget adott. Az utóbbi hetekben viszont a keretbe sem került be, most kiderült, miért.
Mario Hezonja hat év európai kosárlabda után újra megpróbálja az NBA-ben. A 31 éves horvát játékos a Cleveland Cavaliershez szerződött, de saját bevallása szerint sem garantált játékidőt, sem különleges szerepet nem kért új csapatától. Pontosan tudja, hogy ezúttal mindent újra ki kell harcolnia. Hezonja legutóbb a 2019–20-as szezonban játszott az N
Bruno Fernandes fájdalmas, de annál őszintébb vallomást tett egy podcastban: a fia a Liverpool magyar középpályásáért, Szoboszlai Dominikért rajong. A Manchester United csapatkapitánya erre nemrég jött rá egy családi focizás során. A kisfia közölte vele a meccs közben, hogy ő a magyar válogatott csapatkapitánya.
Enzo Fernandez átigazolásában megegyezett a Chelsea és a Manchester City. A vételár 125 millió font, ammi több mint 140 millió euró. Ő lesz az első futballista, akiért pályafutása során kétszer is fizettek legalább 100 millió fontot.
A Magyar Úszószövetség tájékoztatása szerint rövid, méltósággal viselt betegség után életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos. A mesteredző 1977-től 1984-ig volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. 2004-től ő lett az európai szövetség (LEN) úszóbizottságának magyar tagja.
A New England Revolution labdarúgója lett Gazdag Dániel. A magyar válogatott középpályás 2027 decemberéig érvényes szerződést írt alá az új csapatával, ami meghosszabbítható a következő idényre. Az új klubja nagyon örül a liga egyik leggólerősebb középpályásának.
Kerkez Milos posztriválisa, Kostas Tsimikas lájkolt egy videót, amelyben a magyar társát osztják. Egy görög blogger beszél arról, hogy inkább a honfitársának kellene a kezdőben játszania balhátvéd poszton. Ebből kínos ügy is keletkezhet házon belül.
Felmentette állásából Fatih Tekke vezetőedzőt a labdarúgó Európa-liga rájátszásában a Ferencváros ellen kettős vereséggel kieső török Trabzonspor alelnöke.
A pult alól a német élvonalig és a Bayern München elleni meccsig jutott: a Magna Cum Laude dobosa, Török Máté édesapja, Török József azon kevés magyar futballista egyike, akik a Kádár-rendszerben hivatalos engedéllyel a Bundesligába szerződhettek. A 72 éves legenda a Blikknek mesélt a pincérévekről, a pesti villamossági üzletéről és a 14 500 márkás
LeBron James és Michael Jordan összehasonlítása több mint két évtizede visszatérő témája az NBA-nek, Al Harrington azonban most egy eddig nem ismert történettel mutatta meg, hogy James állítólag már pályafutása legelején milyen elképesztően magasra helyezte saját maga számára a lécet. A korábbi NBA-játékos a To The Baha podcastben idézte fel a 2005
Victor Oladipo több mint három éve nem játszott NBA-mérkőzést, a kétszeres All-Star azonban továbbra sem mondott le a visszatérésről. A 34 éves hátvéd most szokatlan módon próbálta felhívni magára a csapatok figyelmét: nyílt levelet írt az NBA általános igazgatóinak, amelyben kijelentette, hogy ismét egészségesnek érzi magát, és csak egyetlen lehet
A friss világbajnok öttusázó, Guzi Blanka elárulta, hogyan tervezi a feltöltődést. A DVTK kiválósága a berlini női kosárlabda-világbajnokságra utazik szurkolni a mieinknek. A magyar csapat 28 év után szerepel újra vb-n.
Szeptember 8-tól újra Európa legnagyobb klubjaié a főszerep: indul az UEFA Bajnokok Ligája 2026/27-es szezonja. A világ legjobb futballistái és klubcsapatai mellett magyar szempontból is különleges idény elé nézünk!
Lando Norris világbajnoki címe a bankszámláján is meglátszik. A McLaren brit sztárja új szerződést kötött csapatával, amellyel tovább közelíthet a Forma–1 két fizetési királyához, Max Verstappenhez és Lewis Hamiltonhoz. Van azonban valaki a mezőnyben, akinek a bére még érdekesebb: a világbajnokságot vezető, mindössze 20 éves Kimi Andrea Antonelli t
Az NBA szabadügynökpiacán első pillantásra egyszerűnek tűnik a helyzet: ha egy játékos szerződése lejár, eldöntheti, hol szeretné folytatni a pályafutását, az érdeklődő csapat pedig megfelelő pénzügyi mozgástér birtokában szerződést köthet vele. A valóság azonban ennél jóval összetettebb, mert könnyen előfordulhat, hogy a játékos új klubhoz szeretn
Lando Norris a teljes karrierjét el tudja képzelni a McLaren versenyzőjeként, viszont egy következő szerződéshosszabbításnál már nagyobb fizetésért fog harcolni.
A 23 éves Jude Bellingham három bajnokin két góllal és két gólpasszal kezdett, José Mourinho pedig tudatosan közelebb engedi az ellenfél kapujához. A vb-n már bevált ez a szerepkör, jövő héten pedig az Inter elleni meccsen jön az első komoly próba, hogy a BL-ben is működik-e.
Szoboszlai Dominik bevallottan odáig van az autócsodákért. A Liverpool magyar válogatott labdarúgója itthon rendszeresen mutatkozik 200 milliós Lamborghinijével, de angol klubja edzéseire, mérkőzéseire is előszeretettel érkezik különböző luxusverdákkal. De vajon pontosan hány autója van, és elérheti-e az összértékük az egymilliárd forintot?
Stephen Curry pályafutása során mindig különleges figyelmet fordított fizikai állapotára, a következő szezonban azonban egy számára szokatlan kihívással is meg kell birkóznia. A Golden State Warriors 38 éves sztárjának jobb térde továbbra is fokozott figyelmet igényel, ezért Curry és stábja már a felkészülését is ehhez igazította. Monte Poole, az N
A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Az első két napon még nem mindenki vásárolhat belépőt. Marco Rossi csapata szeptember közepén lép pályára.