Vince Carter pályafutásának különlegességét nemcsak elképesztő zsákolásai vagy 22 szezonja adta, hanem az is, hogy olyan hosszú időt töltött a ligában, amely alatt szinte testközelből figyelhette végig egy teljes játékosgeneráció és az öltözői kultúra átalakulását. Karrierje utolsó éveiben már veterán mentorként is fontos szerepet töltött be fiatal
Zsinórban negyedik hazai mérkőzését sem tudta megnyerni a Liverpool, amely gól nélküli döntetlent játszott a Fulhammel a labdarúgó-Premier League 4. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Szoboszlai Dominik kezdőként sokat volt játékban, több kulcspassza is volt, ám társai hibáztak a kapu előtt. A Fulham az első pontját szerezte ebben a szezonba
A kedden edzőváltáson áteső Diósgyőri VTK 4-1-re nyert az ugyancsak a másodosztályban szereplő Videoton FC Fehérvár ellen a labdarúgó-Magyar Kupa harmadik fordulójában, és a 32 közé jutott. A Kecskemét elképesztő mérkőzésen ejtette ki a harmadosztályú Tatabányát. Több NB I-es klub megszenvedett a továbbjutásért.
Második mérkőzését is megnyerte a Ferencváros a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörében. A zöld-fehérek szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljana együttese felett magabiztos, 40-29-es diadalt arattak. A nyitófordulóban az FTC 29-20-ra nyert a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, míg riválisa 37-29-re kikapott otthon a CSM Bucuresti
Szombaton folytatódott az atlétikai világdöntő Budapesten. A férfiak 400 méteres síkfutásának döntőjében a közönség Molnár Attilának is szurkolhatott a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. A számot végül nagy fölénnyel nyerte Collen Kebinatshipi.
Az előző idényben ezüstérmes Győri Audi ETO KC házigazdaként 35-25-re legyőzte a dán Nyköbing Falstert szombaton a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A hazaiaktól Fodor Csenge, Szemerey Zsófi, Linn Blohm, Veronica Kristiansen és Bo van Wetering hiányzott – vagyis nem szerepelt balszélső a keretben –, a vendégek viszo
Az MTK Budapest 2-0-ra nyert szombaton a másodosztályban szereplő Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó-Magyar Kupa harmadik fordulójában, ezzel a 32 közé jutott. A Tiszakécskei LC kikapott a harmadosztályú Pécsi MFC-től. Az a mérkőzés óriási drámát hozott.
A férfiaknál Kenneth Bednarek, a nőknél pedig Melissa Jefferson-Wooden lett a bajnokok bajnoka 100 méteren a 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő szombati versenynapján a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban, ahol a győztesek 150 ezer dollárt nyertek.
A botswanai Kebinatshipi mindenhol megmutatta erejét. Molnár Attila 8. lett 400-on. Női 100 méteren a világ idei legjobb idejével nyert Jefferson-Wooden.
Az elképesztő utolsó etapot hozó Forma–1-es Spanyol Nagydíj madridi időmérője után a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) megbüntette a pole pozíciót szerző Lando Norrist és csapatát, a McLarent. A brit túl gyorsan haladt a boxutcában. Ez a vasárnapi futam rajtsorrendjén nem változtat.
A férfiaknál Kenneth Bednarek, a nőknél pedig Melissa Jefferson-Wooden lett a bajnokok bajnoka 100 méteren a 10 millió dollár (3,13 milliárd forint) összdíjazású Atlétikai Világdöntő szombati versenynapján a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban, ahol a győztesek 150 ezer dollárt (47 millió forint) nyertek. A női verseny óriási küzdelmet hoz
A háromnapos verseny legsűrűbb és legintenzívebb versenynapját hozta az Atlétikai Világdöntő szombati programja a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. A nézők összesen 14 különböző futamot és ügyességi versenyt láthattak az atlétika legjobbjaival, ezek között 9 fináléban avattak Abszolút Bajnokot. Vasárnap folytatódnak a küzdelmek.
Maxi Kleber kilenc észak-amerikai szezon és 483 alapszakasz-mérkőzés után visszatérhet Európába, ráadásul egy olyan klubnál folytathatja pályafutását, amelyhez egyik legrégebbi dallasi csapattársa, Luka Dončić is szorosan kötődik. A 34 éves német magasember jelenleg szabadügynök, a friss értesülések szerint pedig a BC Roma SPQR már tárgyal vele egy
Jelena Ribakina pályafutása során először nyerte meg a US Opent: a kazah teniszező a női döntőben 6:4, 5:7, 6:2-re győzte le Arina Szabalenkát. Ribakina ráadásul nemcsak a New York-i trófeát vitte el riválisa elől, hanem a női tenisz trónját is: hétfőtől ő vezeti a világranglistát.
Zsinórban nyolcadik alkalommal szerepel valamelyik nemzetközi sorozat főtábláján a Ferencváros labdarúgócsapata. A zöld-fehérek ezúttal – ahogy az elmúlt két szezonban egyaránt – a második számú Európa-ligában méretik meg magukat. Összeállításunkban bemutatjuk a főtáblás ellenfeleket.
Megdöbbentő történetekkel állt elő Wayne Rooney-ról egykori angol válogatottbeli csapattársa, Andy Carroll. A korábbi Liverpool-csatár hamarosan megjelenő önéletrajzában azt állítja, hogy Rooney a Fabio Capello vezette válogatott edzőtáboraiban sörrel és cigarettával lazított, és időnként más játékosokat is meghívott a szobájába. Rooney szerint azo
A hétvégén a labdarúgó-Magyar Kupa 3. fordulóját rendezik meg, a sorozat ezen szakaszában kapcsolódnak be az élvonalbeli klubok is. A tét a legjobb 32 közé jutás. Tesztelje velünk, mennyire ismeri a Magyar Kupa történelmét!
A török labdarúgó-bajnokságban szereplő Konyaspor Tóth Rajmund góljával szombaton 1-0-ra legyőzte a Trabzonsport, magyar légiós először volt eredményes új csapatában. Az egyszeres magyar válogatott középpályás augusztusban az ETO FC-től szerződött a közép-anatóliai klubhoz, és a legutóbbi négy fordulóban egyaránt pályára lépett.
Julian Nagelsmann visszatérhet korábbi sikerei helyszínére? Németországban már felvetették, hogy az RB Leipzig egykori edzője lehet a megoldás, ha Martín Demichelis nem tudja gyorsan kirángatni a futballcsapatot a gödörből. Az argentin tréner alatt két súlyos vereséget szenvedett egymás után a a magyar válogatott Willi Orbánt is foglalkoztató lipcs
Kemény kritikát kapott Szoboszlai Dominik és a Liverpool: a korábbi neves televíziós műsorvezető, Richard Keys szerint a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya is azok közé a túlságosan "kedves" játékosok közé tartozik, akikből hiányzik az igazi keménység. Sőt, egyenesen a 90-es évek hírhedt liverpooli "Spice Boys" csapatához hasonlította a je
A Golden State Warriors továbbra is keresi azt a lehetőséget, amellyel Stephen Curry pályafutásának utolsó szakaszában ismét valódi bajnokesélyes csapatot építhetne, és a franchise egyik legvonzóbb célpontja Devin Booker lehet. A Phoenix Suns ötszörös All-Starja jelenleg ugyan nem elérhető a piacon, a Warriors azonban az elsők között jelentkezhetne
Továbbra is keresi önmagát a Premier League idei szezonjában a Liverpool, amely a Fulham elleni 0–0-s döntetlennel négy forduló után egy győzelemmel és három döntetlennel áll. A találkozót követően a brit és a nemzetközi sportajtó elsősorban Kosztasz Címikasz gyenge játékát emelte ki, míg a mérkőzésen szerephez jutó magyar válogatott játékosok, Szo
Meghalt George Chuvalo, a profi ökölvívás egyik legkeményebb nehézsúlyú legendája. A kanadai bokszoló éppen a 89. születésnapján hunyt el. Pályafutása során a sportág legnagyobbjaival, köztük Muhammad Alival, George Foremannel és Joe Frazierrel is megküzdött, ám 93 profi mérkőzésén egyszer sem tudták padlóra küldeni.
A pénteki és szombati telt házas esték után utolsó napjához érkezik az Atlétikai Világdöntő a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Vasárnapra is minden jegy elkelt, vasárnap rendezik a legtöbb finálét, jönnek a látványos váltók, benne a magyar csapattal és eldől a 200 méteres sprintek abszolút bajnoki címe is.
A Megyeri úton Törőcsik András után talán ő volt a legnagyobb közönségkedvenc. A kivételes játékintelligenciával rendelkező, hidegben fehér kesztyűben futballozó roma fiatalember mindent tudott a labdával, mégis méltatlanul korán és szomorú körülmények között távozott az élők sorából. Korábbi csapattársa, Katona György idézte fel a Blikknek Rostás
Kilenc év börtönre ítélték annak a brutális párizsi rablásnak az egyik fő kitervelőjét, amelynek Gianluigi Donnarumma és párja - ma már felesége -, Alessia Elefante volt az áldozata. A támadás minden korábban ismertnél súlyosabb részletei a tárgyaláson kerültek ismét elő: a várandós nőt hiába könyörgött, tovább ütötték és a hajánál fogva rángatták.
Váratlan jogi fordulat miatt egyelőre nem kerül esküdtszék elé a Los Angeles Lakers korábbi bajnoka és vezetőedzője, Byron Scott, akit egy 1987-ben történt eset miatt perelt be polgári úton Hayley Dylan. A 65 éves Scott szeptember elején Chapter 7 szerinti csődeljárást kezdeményezett Kaliforniában, a beadvány pedig az amerikai szövetségi szabályok
A litvániai Druskininkaiban megrendezett újságíró labdarúgó Európa-bajnokságon Magyarország képviseletében a Magyar Sportújságírók Szövetsége csapata a második helyen végzett.
Pályafutása eddigi legnagyobb sikerének tartja a kínai világbajnokságon egyéniben nyert aranyérmét az öttusázó Guzi Blanka. Az InfoRádióban azt is mondta, hitt abban, hogy a kombinált számban le tudja dolgozni 34 másodperces hátrányát egyiptomi ellenfelével szemben. A Los Angeles-i olimpiára pedig a kvóta megszerzése után úgy szeretne majd utazni m
Tízmilliárd forintot akart behúzni a Humda nevű állami motorsport- és mobilitásügynökség taóból. Maguk mellé állították az autósport-szövetséget, és a Századvéggel készítettek hatástanulmányt, hogy gazdaságilag ez miért jó ötlet.
Ritkán kerül egyszerre annyi, a következő évtizedeket is meghatározó kérdés a tulajdonosok asztalára, mint a hétfőn kezdődő New York-i találkozón, ahol a liga jelenlegi 30 franchise-ának képviselői két napon keresztül egyeztetnek a kosárlabda jövőjéről. A legnagyobb figyelmet Seattle és Las Vegas esetleges csatlakozása kaphatja, miközben az európai
Andrea Kimi Antonelli nyerte a fordulatokban gazdag Forma–1-es Spanyol Nagydíjat. Az első madridi versenyt hiába kezdte az élen Lando Norris, a McLaren pilótája szerencsétlen volt a virtuális biztonsági autós fázis alatt, így csak a harmadik helyen zárt. A második helyre Max Verstappen ért oda.