2019. január 22. kedd

jan. 22
7:36
Jump Force - lesz még egy kör nyílt béta (GameStar)
A négy tervezett menetből kettőt törölt a Bandai Namco, viszont cserébe később újra játszhatunk.
jan. 22
8:06
Yakuza Kiwami - kiderült, mikor jön a PC-s változat (GameStar)
Egy GIF-fel jelentette be a SEGA, hogy mennyit kell még várnunk.
jan. 22
8:36
Hitman 2 - Hokkaidóba visz a téli esemény, bárki ingyen ellátogathat oda (GameStar)
Tegnap vette kezdetét a Snow Festival, melynek keretében visszatérhetünk az első rész japán pályájára. Megjött az első fizetős DLC is, de új helyszínt még nem hozott.
jan. 22
9:33
Vloggerek is segítik a fiatalokat a netes veszélyek felismerésében (hirado.hu)
A gyermekek elég képzettnek hiszik magukat a közösségi média használatakor, azonban sok félreérthető tartalommal találkoznak.
jan. 22
9:36
Mortal Kombat 11 - elképzelhető, hogy támogatja majd a cross-platform játékot (GameStar)
Kiderült az is, hogy a switches változatot nem a NetherRealm fejleszti.
jan. 22
9:36
Ma talán megmenekül Európa internete (PCWorld)
Ma szavaznak az Európai Unió döntéshozói a régóta húzódó internetes szerzői jogi szabályozásokról, de úgy tűnik, egyelőre megússzuk a nagy káoszt.
jan. 22
10:06
Jump Force - Boruto és Kaguya akcióban az új képeken (GameStar)
Naruto fia és legnagyobb ellensége is bekerülnek a Jump Force-ba, technikáikat pedig egy képcsokorban mutatták be.
jan. 22
11:06
Dobozos kiadást kap a Jak II (GameStar)
A Naughty Dog PlayStation 4-en is futó PS2-es klasszikusához limitált példányszámú gyűjtői kiadás készül.
jan. 22
12:06
League of Legends - animés videót is kaptunk a 2019-es szezon indulásához (GameStar)
A gyönyörű Awaken után egy anime intróra hajazó videó is befutott.
jan. 22
12:06
B365-ös alaplapokkal újít az ASRock (PCWorld)
A CES-en is láthatóak voltak az ASRock legújabb, Intel B365-ös lapkakészletre építő alaplapjai.
jan. 22
12:08
Durva büntetést kapott a Google (PCWorld)
A gigacégnek 16 milliárd forintnak megfelelő összeget kell fizetnie egy francia határozat miatt, mert nem kezelte elég szigorúan a személyes adatokat.
jan. 22
12:36
Visszatér a kicsúsztatható billentyűzetes okostelefon (PCWorld)
Az F(x) Technology olyan androidos okostelefonon dolgozik, amelynek oldalról kicsúsztatható, teljes fizikai billentyűzete van.
jan. 22
13:06
Forza Horizon 4 - Fortune Island teszt - a kincses sziget, ami egy kincs (GameStar)
A Forza Horizon 4 első kiegészítőjében különleges kincsvadászatra indultunk egy rejtélyes szigeten.
jan. 22
13:36
A Nightdive Studio szívesen újrakeverné a Star Wars: Dark Forcest (GameStar)
A System Shock és a Turok feljavításáért is felelős csapat újra elővenné a lassan 25 éves játékot.
jan. 22
13:36
Okos kártevő pusztított Androidon (PCWorld)
A mozgásérzékelő szenzor adatait használta fel a kártevő annak érdekében, hogy rejtve maradjon.
jan. 22
14:06
30 éves kihívás: emlékszel még a videókazettákra? (PCWorld)
Az okosodó otthonainkban már szinte fizikai adathordozó se lesz, minden a netről, felhőből érkezik. Mutatunk egy videót arról az időszakról, amikor még nagyon analóg volt minden.
jan. 22
14:06
Önvezető robogók és kerékpárok fejlesztésén dolgozik az Uber (hirado.hu)
A fuvarmegosztásról átnyergelt az automatizálásba.
jan. 22
14:12
Már nagyobb üzlet a videójáték, mint a zeneipar és a mozi együttvéve (hirado.hu)
A videójátékok minden típusa évről évre egyre népszerűbb. Emellett hetente akár 3-5 órát képesek videójátékokkal eltölteni a gamerek.
jan. 22
14:36
League of Legends - így működik majd a 2019-es szezon (GameStar)
Ugyan a játék maga most nem változott annyira drasztikusan, mint korábbi szezonok elején, de a kompetitív rendszer több ponton is megújult.
jan. 22
15:06
Below teszt - monoton menet (GameStar)
A Below egy különleges roguelike kalandjáték tele titkokkal, felfedezéssel és hibával.
jan. 22
15:08
Oscar 2019 jelöltek - a Fekete Párduc összesen hét jelölést kapott, köztük a legjobb filmét (GameStar)
Bár magyar alkotás ezúttal nem került be az Oscar-esélyesek közé, a listát így is érdemes átböngészni, hiszen például a Fekete Párduc több jelölést is bezsebelt.
jan. 22
16:06
Resident Evil 2 - már 3 millió letöltésnél jár a demó (GameStar)
A Capcom legutóbbi nyilatkozatában azt állította, egy impozáns mérföldkőhöz érkezett a 30 perces demó.
jan. 22
16:36
Far Cry New Dawn - fontos dolgokban változik a játékmenet az ötödik részhez képest (GameStar)
Könnyed RPG mechanikákkal akarják még érdekesebbé tenni a játékot a fejlesztők.
jan. 22
17:06
5 társasjáték, ha valami komplexre vágysz (GameStar)
Az egyszerűbb társasok után könnyen rákaphat az ember a műfaj ízére, ekkor pedig nem árt, ha előkerülnek a kicsit bonyolultabb, nagyobb kihívást jelentő darabok is.
jan. 22
18:06
Resident Evil 2 tesztek - tarolt az újrakevert klasszikus (GameStar)
Raccoon City még mindig varázslatos hely, közel maximális pontszámokat zsebelt be a legtöbb helyen a Resident Evil 2 Remake.
jan. 22
18:06
Villámgyorsan indul majd a Galaxy S10 kamerája (PCWorld)
Elég lesz a kijelzőbe fúrt kamera irányából egyet simítani, és máris lehet fotózni, videózni - erről árulkodik a Galaxy A8s.
jan. 22
18:36
Metro Exodus - fegyverek zajától hangos az új előzetes (GameStar)
Közeleg a Metro Exodus megjelenése, így cseppet sem meglepő, hogy folyamatosan érkeznek az új trailerek.
jan. 22
19:06
A Bandai Namco tovább húzza az agyunkat az új Dragon Ball Z játékkal (GameStar)
Újabb teasert kaptunk a kiadó titokzatos Dragon Ball Z projektjéhez.
jan. 22
19:36
Civilization VI: Gathering Storm - Szulejmánnal jönnek a törökök (GameStar)
Az Oszmán Birodalom szultánja vezeti majd népét a Civilization VI kiegészítőjében.
jan. 22
19:36
Nvidia GeForce RTX 2060 teszt (PCWorld)
Nagyon hiányzott már egy igazi sláger videokártya a piacról, ami sokkal erősebb, mint elődei, új technológiákat is hoz és elérhető áron beszerezhető. Az RTX 2060-ban minden megvan a sikerhez, de kérdés, hogy milyen áron lehetsz a részese.
jan. 22
20:06
Life is Strange 2 - egy régi ismerőst is megvillant a második rész launch trailere (GameStar)
Nemsokára folytatódik a Dontnod Entertainment kalandja, és a most közzétett videó alapján úgy tűnik, a második felvonás is izgalmas lesz.
jan. 22
20:36
Hogyan lehet streaminggel internetszolgáltatást reklámozni? (GameStar)
Nem hittük, hogy a streaming kapcsán ennyire komoly marketing spotot lehet összetákolni, de az Esport Universum odatette magát.
jan. 22
20:36
10 nm-es Intel CPU-val és Radeon grafikával készül a Crimson Canyon NUC (PCWorld)
Az új NUC az Intel első 10 nm-es Core processzorával támad, ráadásul AMD Radeon grafikus vezérlést is kap.
jan. 22
21:06
Úgy tűnik, már készül a Deadpool 3 (GameStar)
A hírt maga Ryan Reynolds osztotta meg, és ha hihetünk a színésznek, akkor elég másfajta kalandra számíthatunk majd a folytatásban.
jan. 22
22:06
Overwatch - menő skineket hoz a holdújévet megünneplő esemény (GameStar)
A Blizzard megmutatott néhányat a hamarosan érkező kinézetek közül, amik nagy valószínűséggel elnyerik majd a játékosok tetszését.
jan. 22
22:06
Kamu navigációs appok vannak a Play Áruházban (PCWorld)
Az ESET szakértője szerint több mint 15 szabályszegő navigációs alkalmazás van a Google alkalmazásboltjában, amelyek bár a Google Térkép API-t használják, azt megfűszerezik egy rakás reklámmal.
jan. 22
22:36
FIFA 19 - komoly változtatásokat hozott az új patch (GameStar)
A FIFA 19 legújabb frissítése nerfeli az indokolatlanul erősnek tartott lövéseket.
jan. 22
23:06
Monster Hunter: World - egy modnak hála akár az alien királynővel is összecsaphatunk (GameStar)
Ha úgy tarja kedvünk, akkor mostantól lecserélhetjük a játék egyik szörnyetegét a xenomorph királynőre.

Keresés