A XXI. század egyik legnagyobb kihívása annak a változásnak a jogi lekövetése, amely csaknem húsz éve zajlik körülöttünk – jelentette ki az igazságügyi miniszter egy szakmai fórumon. Varga Judit azt mondta: a hatalmas techcégek “elképesztő mennyiségű adatot tudnak rólunk”, hiszen az életünk egy általuk irányított online térben zajlik. Éppen ezért f
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre. Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem közöltek, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia, de az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős — hang
A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak – derül ki egy friss felméréséből, amely arra is rámutatott: az elmúlt egy évben a válaszadó cégek hatvan százalékát érte eredményes kibertámadás. A magyar vállalatok többsége megfelelően védett a kibertámadásokkal szembe
A Dell által speciálisan tanuláshoz – együttműködéshez és az iskolai mindennapokhoz – tervezett laptop-típus a a Dell Latitude 3190 Education. A gyártmányt kétféle kivitelben gyártják: van hagyományos és kétfunkciós laptop. Az eszközök 11-14 órás akkumulátoridővel rendelkeznek, pici, 11 colos kijelzőjük a gyártó szerint ideális az iskolai tanulásho
Több adatkeretet tartalmazó csomagokat, új 100 GB mobilnetes tarifát, és korlátlan hálózaton belüli beszélgetést kínálnak a Telenor az új lakossági számlás díjcsomagjai. Az új tarifacsomagok többsége a korábbinál több adatot tartalmaz, így az egy gigabájtos belépő szintű Telenor XS csomag után következő, Telenor S csomagban három gigabájt található
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom kötelezettségvállalását, hogy 2019. december 2-ától több mint 400 településen elérhetővé teszi az olcsóbb televízió-, internet- és telefonszolgáltatást tartalmazó csomagját. A GVH közleménye szerint 2017-ben indítottak versenyfelügyeleti eljárást a távközlési céggel szemben, miután észlelt
Az új és az eddigieknél sokkal pontosabb gyalogos navigáció hang alapú tájékoztatással vezet végig a kiválasztott útvonalakon, egyelőre csak Japánban és az Egyesült Államokban.
Váratlanul lemondott az SAP német szoftvercég vezérigazgatója, a társaság pénteki közleménye szerint Bill McDermott azonnali hatállyal befejezi vállalatvezetői tevékenységét. Az amerikai szakember nem hosszabbítja meg szerződését, és az év végéig ugyan még a cégnél marad tanácsadóként. A távozás rejtély, az okát nem ismertették. Előzőleg, ugyancsak
Legutóbb egy holland szexmunkás-fórumról lopták el 250 ezer felhasználó fiókadatait. Az érintettek háborognak, és fiókjuk nyom nélküli törlését követelik.
A Veszprém Megyei Főügyészség a közelmúltban tisztességtelen általános szerződési feltételek miatt egy veszprémi, elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is nyújtó céggel szemben indított eredményes pert. A fogyasztóvédelmi törvény és a Polgári Törvénykönyv a fogyasztók védelme érdekében jogot ad az ügyésznek, hogy a fogyasztói szerződésekben alkal
Elméletben korlátlanok a lehetőségek a virtuális és a kiterjesztett valóság előtt, de a gyakorlatban még mindig nem találta meg a helyét a két technika. A közeljövő azonban formabontó szolgáltatásokat ígér.
Október 1-jével David Preece-t nevezték ki a Panasonic közép- és kelet-európai ügyvezető igazgatójának. Preece 1991-ben az Egyesült Királyságban csatlakozott a Panasonichoz. Azt megelőzően a digitális hangszeriparban dolgozott a japán Rolandnál. Korábban már számos marketing és értékesítési pozíciót töltött be Európában. 2013-ban került márkastraté
A jóslataival általában betaláló híres Apple-elemző több részletét, például az árát is megszellőztette a várhatóan jövő év elején érkező alsóbb kategóriás iPhone-nak.
Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség négy férfi ellen, akik informatikai kábeleket loptak Salgótarjánban, ezzel 42 településen szüntették meg időszakosan a telefon-, internet- és kábeltévé-szolgáltatást tavaly májusban – közölte a megyei főügyész. Bóna Gyula elmondta: a vád szerint a négy elköv
Egy német lap szerint a német kémprogramfejlesztő cég alkalmazásával hallgatták le a török ellenzékiek kommunikációját, miközben a Gamma International nem is adhatta volna el a török államnak a termékeit.