Sajátosan állt bosszút egy 21 éves pápai fiatalember a szakítás után volt barátnőjén. A sértett arra lett figyelmes, hogy idén augusztustól heteken át ömleni kezdtek hozzá a nevére rendelt, utánvétes csomagok. Női cipők, női cipőket követtek. Kiderült, hogy látszólag mégis ő rendelte meg, ugyanis az e-mail fiókjából adták le a rendelést. A sértett
Az Oracle 2020-as pénzügyi évének második negyedéves árbevétele 9,6 milliárd dollár volt, ami alig egy százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó árbevétel 6,8 milliárd dollár volt, míg a felhő és on-premise (helyszínen telepített) licenceladásokból származó bevétel 1,1 milli
A Magyar Posta összesen 5500 négyzetméterrel bővítette újabb két vidéki logisztikai feldolgozási területét, hogy megfeleljen a folyamatosan bővülő csomagküldési igényeknek – közölte a posta. A napokban átadott nyíregyházi és füzesabonyi bővítést megelőzően hat logisztikai telephelyen biztosítottak nagyobb területet a csomagfeldolgozáshoz. A posta v
A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot – mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója. Széles Gábor elmondása szerint az idei növekedés néhány százalékkal haladja meg a tavalyit. Jelezte, hogy kilenc-tízezer fő közötti munkavállalót foglalkoztató cégcsoport saját tőkéje tovább emelkedett, miközben a beruházások jelentősen vis
A technológiai újdonságok átvételében élen járó fogyasztók várakozásait és előrejelzéseit egybegyűjtő tanulmány szerint 2030-ra mind az öt érzékszervünkkel kapcsolatban álló hálózat segít majd minket.
Az új ipari forradalmat az IoT eszközök gyártási környezetben való elterjedése hozza magával. A Lenovo kompakt, a helyszínen könnyen üzembe helyezhető és biztonságos szervere minden igényt kielégít, ami az adatok begyűjtése és feldolgozása során felmerülhet.
Az elmúlt időszak néhány látványos fiaskója után úgy fest, hogy a több mint 100 milliárd dolláros Vision Fund alap egyelőre Kínában sem fog sokat kaszálni a túlárazott befektetésein.