Világszerte 3,5 millió kiberbiztonsági állás vár majd betöltésre 2021-ben – derült ki mások mellett a PwC globális felméréséből. Az elemzésben kiemelik, hogy idén számottevően nőtt a kibervédelmi intézkedések stratégiai jelentősége: a tavalyi 25 százalékkal szemben a válaszadók fele jelölte meg azt a választ, hogy a kiberbiztonsági szempontokat min
Spanyolország és Portugália az ötödik generációs (5G) telekommunikációs szolgáltatás közös fejlesztéséről állapodott meg az Ibériai-félszigeten. A két dél-európai ország kormánya egy úgynevezett határokon átívelő közös fejlesztési stratégiát (ECDT) fogadott el a hétvégén, amelynek része, hogy szövetségre lépnek a digitális átalakulás elősegítésében
Minden év októberének harmadik szombatja, idén október 17-e a javítás nemzetközi napja (Repair Day). A nemzetközi kampány célja, hogy megmutassák a javítás fontosságát, a közösségi javításban rejlő erőt, amellyel bolygónk védelme érdekében jelentős mértékben csökkenthető az elektronikai és egyéb hulladékok keletkezése. A közösségi javítóműhelyek (R
Újabb 24, többek között alföldi és Balaton környéki településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI, így októbertől már több mint 650 településen elérhető a magyarországi lakosság hetven százaléka számára – közölte a szolgáltató. A korábbi, már meglévő DIGI és Invitel ügyfelek számára a gyakorlatilag ingyenes tesztidőszak
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/18/2129/