Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabba
Meghekkelték és elcsúfították Donald Trump kampányának hivatalos honlapját – jelentette be az amerikai elnök újraválasztási kampánytörzse. Közleményükben tudatták, hogy a hekkerek nem fértek hozzá érdemleges vagy bizalmas információkhoz, mert ezeket nem a honlapon tárolják. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Lapinformációik szerint a kiber
Az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból a Revolut Ltd. magyar ügyfeleinek szerződései átkerültek az ugyanolyan szolgáltatást nyújtó, továbbra is az EU-n belül működő Revolut Payments UAB-hoz. Ezeknek a társaságoknak az üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi felügyeletét a brit és litván pénzügyi felügyeleti hatóság végzi, az MNB-nek c
A sikeresen levizsgázott 8871 jelentkező közül csak ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket. A résztvevők átlagéletkora negyven év, hatvan százalékuk vidéki, jelentős részük a koronavírus-járvány következtében vált álláskeresővé. (Mivel az Innovációs és Technológiai
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/29/2235/
Miközben tízből nyolc cégnél tervezik, hogy nagyon ráfekszenek a digitális átállásra, csak tízből három esetben sikerül elérni a kitűzött célokat – derül ki a BCG kutatásából.