A Magyar Public Relations Szövetség ajánlást készített, amellyel szakmai párbeszédet kezdeményez. 2016-ban egy 18 éves ausztrál nő beperelte a szüleit, mivel nem voltak hajlandók törölni a róla megosztott gyerekkori képeket. Elmondta, hogy számos kép felnőttként kínos számára, például ahol a bilin ül, vagy ruha nélkül fekszik a rácsos ágyában. A gy
Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot. A projekt indulása kapcsán kiadott
Mark Zuckerberg alapítványától ösztöndíjat kapó kutatók aláírásgyűjtést kezdeményeztek, amelyben azt kérték a Facebook alapítójától, hogy tartsa féken a gyűlöletkeltő bejegyzéseket, köztük az amerikai elnök bejegyzéseit is. A levelet eddig aláíró, egyetemi és kutatóintézetekben dolgozó mintegy hatvan tudós – a levél tanúsága szerint – úgy véli, hog
A Telenor extra adatkerettel promóciózik. A meglévő számlás és kártyás előfizetők duplázott adatkeretet, az újonnan érkező számlások pedig 100 GB extra Hipernetet kaphatnak. Extra 100 GB Hipernetet kapnak azok, akik június 2. és augusztus 19. között új számlás Hiper tarifa előfizetést kötnek hűségidő vállalásával. Az extra 100 GB egyszeri, harminc
Jelenleg a P40 Pro a DxOMark bajnoka, csúcsmobil 128 pontot kapott a hátlapi kamerarendszerre, a második helyezettnek ezzel szemben “csak” 125 pontja van. Több fronton is elismerően nyilatkozott a DxOMark csapata a P40 Pro-ról, fotózásban, videózásban nincs ellenfele, de az éjszakai képek minősége és a zoom is kiemelkedő a hasonló tudású készülékek
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/08/676/
A közösségi hálózat egyre nehezebb helyzetbe manőverezi magát a politikai megnyilvánulásokkal kapcsolatos maszatolással, amit már a saját alkalmazottai is nyilvánosan kritizálnak.
A CISO-knak kevesebb mint tizede tudja például, hogy mit jelent a megosztott felelősségen alapuló biztonsági modell, amit a felhőszolgáltatók alkalmaznak.
A cég június elején kapta meg a szabadalmi hivatal áldását egy megoldásra, amelyet mintha a koronavírus miatt kialakult kényszerhelyzetre találtak volna ki.