2020. június 24. szerda

jún. 24
4:39
Milliárdos összeg kompetenciaközpontra (Mínuszos)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból bő egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a “Kompetencia központok létrehozása –Kutatási infrastruktúra fejlesztése” című felhívásra benyújtott pályázatával. Az ELTE vezetésével megvalósítandó ipari-akadémiai kompetenciaközpont célja, hog
jún. 24
5:30
Az Acer játékosoktól az alkotókig mindenkinek hozott valami újat (PCWorld)
Pehelykönnyű laptop, új gépek játékra és kreatív munkákra, valamint Chromebookok - az Acer ismét nem aprózta el a bejelentését. Mutatjuk, mik érkeztek.
jún. 24
5:32
Gamerekre szabott gépekkel és perifériákkal jelentkezett a Dell (PCWorld)
A frissen bemutatott Dell hardverek között találunk laptopokat és PC-ket, RGB-vel bőségesen ellátott billentyűzetet és villámgyors képfrissítéssel kecsegető monitorokat is.
jún. 24
5:39
A közösségi oldalak az álhírek melegágyai (Mínuszos)
A közösségi oldalakon találkozhatnak az internetezők leginkább álhírekkel – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján a hatóság kommunikációs igazgatósága. A kutatás szerint a legalább 16 éves magyar internetezők 53 százaléka saját bevallása szerint találkozott már álhírrel, 47 százalékuk elsősorban közösségi oldalakon,
jún. 24
6:39
Trianon: nem vált be a kontaktkövető alkalmazás (Mínuszos)
Franciaországban nem vált be eddig a koronavírus terjedésének követésére kifejlesztett szoftver, miután négy héttel a bevezetése után csak 14 fertőzésgyanús esetet jelzett – közölte a francia kormány. A franciáknak alig két százaléka töltötte le a mobiltelefonjára a StopCovid elnevezésű alkalmazást, amelyen keresztül egy fertőzött felhasználó névte
jún. 24
7:36
Steamre jön a Fallout: New Vegas izgalmas modja (GameStar)
Az évek óta készülő Fallout: Frontier megcélozta a Valve rendszerét.
jún. 24
7:36
LG mini-LED-kijelzőt kaphat a következő Apple iPad Pro (PCWorld)
Nyílt titok, hogy mini-LED-kijelzőre váltana tabletfronton az Apple - úgy látszik, az LG segíthet ebben.
jún. 24
7:39
A Honor új okostelefont jelentett be (Mínuszos)
A Honor okostelefon és okoszeszköz márka a mai napon bejelentette új okostelefonját, a Honor 9A-t, amely App Gallery-vel érkezik. A Honor új okostelefonja 5000 mAh-s akkumulátorral érkezik, így 4G hálózaton akár 33 óra beszélgetési időt, akár 35 óra videolejátszást és akár 37 óra FM rádió hallgatást tesz lehetővé. A karcsú készülékház 9,04 millimét
jún. 24
8:21
Az informatikai szektor milliárdosait csak hízlalta a világjárvány (Bitport)
Az Egyesült Államok öt leggazdagabb embere átlagosan több mint negyedével növelte vagyonát a koronavírus elszabadulását követő három hónapban. Közülük négy az IT-szektorban érdekelt.
jún. 24
8:36
George R. R. Martin reméli, 2021-ben tényleg megjelenhet a The Winds of Winter (GameStar)
A karantén alatt George R. R. Martin rengeteget dolgozott, jól halad az írás, és jövőre akár már a könyvesboltok polcaira is kerülhet a hatodik kötet.
jún. 24
9:36
Hideo Kojima hamar kicselezte a Ghost of Tsushima harcrendszerét, de ma már nem lenne könnyű dolga (GameStar)
A Ghost of Tsushima biztosan nem az a játék lesz, amelyben egy támadási animáció közben végeznek ki minket, majd ezért perceken belül a tévében végzi a kontroller.
jún. 24
9:36
Még jobb védelmet ad Windows 10 alatt a Microsoft Defender (PCWorld)
Már firmware-szinten is képes a kártevők keresésére a Windows 10-es számítógépeken a Microsoft Defender.
jún. 24
9:38
Elhozta a világ leggyorsabb kvantumszámítógépét a Honeywell (PCWorld)
Márciusban ígérte meg a Honeywell, hogy elhozza a világ leggyorsabb kvantumszámítógépét, és most így is tett.
jún. 24
10:06
A Rocket Arenához sem kell a világ legerősebb PC-je (GameStar)
Megjött az EA-hez vándorolt 3v3 akciójáték gépigénye. Egy durván stilizált többjátékos lövöldéről lévén szó, nem kell nagyon megijedni a követelményektől.
jún. 24
10:30
Ki lesz 2020-ban az év informatikai vezetője? (Bitport)
A Vezető Informatikusok Szövetsége legfontosabb díjára szakmai szervezetek és cégek is ajánlhatnak jelölteket.
jún. 24
10:36
A Google már a képekről is megmondja, hamisak-e (PCWorld)
Egyre több internetes szereplő dolgozik azon, hogy ellehetetlenítse az álhíreket. A Google már nem csak a szöveges találatoknál jelez, ha ordító kamut talál.
jún. 24
10:36
Amanda Seyfried egészen prózai okból utasította vissza Gamora szerepét A galaxis őrzőiben (GameStar)
Amanda Seyfriedet Jennifer Lawrence győzte meg arról, hogy bizony semmi jó nem származik abból, ha elvállalja a zöld szuperhősnő szerepét, az X-Men filmek sztárja pedig pontosan tudta, miről beszél.
jún. 24
11:06
Kiderült, mikor jön a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 demója, amit ugyebár nem próbálhat ki mindenki (GameStar)
A bejelentés óta tudjuk, hogy a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 próbaverzióját csak azok érik el, akik fizetnek a játékért. Most viszont kiderült, mikortól élesedik majd a szóban forgó demó.
jún. 24
11:36
Tovább finomították a The Witcher 3 Redux modját (GameStar)
A játékmenetet sokkal taktikusabbá tevő rajongói alkotás újabb frissítést kapott, mely tovább finomhangolja az átalakított mechanikákat.
jún. 24
12:00
Érkeznek a hírek a Redmi K40 szériáról (GSMring)
Egy titokzatos telefont hitelesített a napokban a MIIT, amiről ennek köszönhetően egy elég lényeges információ is kiderült. A Redmi K30 modellek nagyon népszerűek a felhasználók körében. Az egyértelmű, hogy nem marad folytatás nélkül a K széria, már csak az a kérdés, hogy mikor jön a sorozat első tagja. Ha a tavalyi évből indulunk ki, jó
jún. 24
12:06
Petíciót indítottak, hogy a Széttörve kerüljön le a Netflix kínálatából (GameStar)
Sokak szerint M. Night Shayamalan filmje nagyon pontatlanul mutatja be a disszociatív személyiségzavarral küzdőket, emiatt nem kéne nagy nyilvánosságot kapnia.
jún. 24
12:06
Megszabadul a Skype egyik verziójától a Microsoft (PCWorld)
Egyetlen alkalmazásban kombinálja a Microsoft az eddigi Skype for Windows 10 és Skype for Desktop megoldásait.
jún. 24
12:36
Az EA fejese szerint a Skate 4 nyílt világú játék lehet (GameStar)
A befektetőknek tartott tájékoztatóban azzal indokolta ezt az irányt, hogy a deszkázás nem csak sport, hanem egy stílus is, amit csak egy részletesen testre szabható környezetben lehet rendesen visszaadni.
jún. 24
12:42
Koreában megjelent a telefonon hordható digitális jogosítvány (Bitport)
A mobilszolgáltatók és a hatóságok együttműködésében induló projekt egyelőre csak korlátozottan felhasználható okmányokat biztosít, de az alkalmazások körét folyamatosan kiszélesítenék majd.
jún. 24
13:36
A Madden NFL 21 újdonságait vesézi ki az új trailer (GameStar)
Az EA Sports kiadott egy trailert, ami megválaszolja az ősöreg kérdést: idén mi az új az NFL-ben?
jún. 24
14:06
A The Last of Us Part II írói a kivágott jelenetekről meséltek, más irányt is vehetett volna a játék (GameStar)
Minden kreatív folyamat során morzsolódnak le ötletek, a The Last of Us Part II esetében sem volt ez másként. Minderről Neil Druckmann és Halley Gross beszéltek nemrég egy interjúban.
jún. 24
14:06
Még több újdonság érkezik az Apple Watch okosórákra (PCWorld)
A watchOS 7 számos további extra funkciót kap, amelyekről a frissítés bejelentésekor még nem beszélt az Apple.
jún. 24
14:12
A Honor új okostelefont jelentett be - Tech hírek 2020. június 24. 14:08 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/24/838/
jún. 24
14:36
Az Apex Legends még idén mobilokra látogathat (GameStar)
Az Apex Legends új platformokra jelenik meg hamarosan, erről mesélt Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója.
jún. 24
14:42
Jön a Huawei saját fejlesztésű app-keresője (GSMring)
A Huawei új, biztonságos app-keresője segít a felhasználóknak egyszerűen megtalálni és gyorsan letölteni telefonjukra kedvenc film, zene, hír vagy játék alkalmazásaikat – köztük azokat, amelyek még nem érhetők el közvetlenül a vállalat saját app boltjában, az AppGalleryben.Az új Huawei P40 mobilokra már előre telepített Petal Search, a legjobb kere
jún. 24
15:06
A Fortnite egy újabb koncertnek ad otthont, ezúttal három fellépő is lesz (GameStar)
A Fortnite Party Royale módjában június 25-én egy újabb koncert kerül megrendezésre. Nem lesz lövöldözés, csak virtuális bulizás.
jún. 24
15:09
Lábon lőtte a Facebookot egy német ítélet (Bitport)
A céget azért marasztalták el, mert monopolhelyzetét kihasználva porszívózta fel felhasználói személyes adatait. A kikényszerített módosítások ronthatják a közösségi óriás üzletét.
jún. 24
15:36
A PlayStation egyik volt fejese szerint fenntarthatatlan az, ahogy most az AAA játékok készülnek (GameStar)
Shawn Layden úgy gondolja, a költségek növekedését nem követi le a közönség méretének változása, és ez problémákhoz vezethet.
jún. 24
16:36
Itt egy forradalmi Pokémon játék: egy free-to-play MOBA (GameStar)
A Pokémon Unite-ban 5v5-ös harcokat hívhatunk zsebszörnyeket irányítva.
jún. 24
17:06
Az Insomniac Games-nél is szexuális zaklatás miatt folyik belső vizsgálat (GameStar)
Egy volt alkalmazott tweetjére reagálva a Spider-Man fejlesztői elmondták, már megtették a szükséges lépéseket.
jún. 24
17:06
Hamarosan itt a Honor X10 Max (PCWorld)
Július 2-án debütál a Honor újabb mobilja, amelynek a specifikációira már most fény derült.
jún. 24
17:08
Kövesd itt a Marvel's Avengers gameplay bemutatóját! (GameStar)
Ma újra belenézhetünk a Marvel's Avengers, avagy a Bosszúállók játékba, csatlakozzatok be ti is!
jún. 24
17:09
Dollármilliomos lett a robot ügyvédből (Bitport)
Nagy rakás befektetői pénzhez jutott az ingyenes, online jogi szolgáltatásokat nyújtó DoNotPay, amely technológiailag és piacait tekintve is komoly fejlesztési terveket lengetett be.
jún. 24
18:06
Több mint 100 játék és még ennyi DLC lett olcsóbb a PlayStation leárazásában (GameStar)
Itt a PlayStation Mid-Year Deals promóciója, amiben egyebek mellett a Need for Speed Heat, a Control és a Red Dead Redemption 2 is jelentős kedvezménnyel kapható.
jún. 24
18:36
A nyár végén gördül be a Project CARS 3 (GameStar)
A Bandai Namco elárulta a Project CARS 3 megjelenési dátumát.
jún. 24
18:36
Nem játékosoknak szól az NVIDIA első PCIe Gen 4 GPU-ja (PCWorld)
Itt az NVIDIA Ampere A100 GPU-jának PCIe Gen 4-es kiadása, ez viszont még mindig nem a gamereket célozza meg.
jún. 24
19:36
Cyberpunk 2077-es cuccokat osztogat a GOG (GameStar)
Legutóbb witcheres cuccokat húzhattunk be ingyen, most a CD Projekt RED új játékán, a Cyberpunk 2077-en a sor.
jún. 24
20:06
Új Marvel's Avengers gameplay hangol minket a hősködésre (GameStar)
A Marvel's Avengers kooperatív módját és egy főküldetését is megmutatta a Crystal Dynamics.
jún. 24
20:06
Miért jó a mobilos OneDrive? (PCWorld)
Elmondjuk, hogy miért érdemes telepítened iOS és Android eszközödre a Microsoft online tárhelyszolgáltatását.
jún. 24
20:09
Egy kicsit visszaléphet kamerás fronton a Galaxy Note 20 Ultra (GSMring)
A Samsung a felhasználói élmény és a képminőség javításának érdekében gyengébb zoom képességekkel ruházná fel a Galaxy Note 20 Ultra-t. Egy kiszivárogtató forrás szerint a Galaxy Note 20 Ultra kamerái nem lesznek képesek olyan nagyításra mint amit a Galaxy S20 Ultra esetében is tapasztalhattunk. Az általában megbízható információkat közlő Ice Unive
jún. 24
20:36
Távozott az Assassin's Creed Valhalla kreatív vezetője (GameStar)
Ashraf Ismail magánéleti okokból lép ki az Assassin's Creed Valhalla csapatából.
jún. 24
21:06
Így követheted élőben a Cyberpunk 2077 bemutatóját (GameStar)
Új részleteket és látnivalókat kínál a Night City Wire esemény, melyen a Cyberpunk 2077 játékmenete is megmutatja magát.
jún. 24
21:36
Most a játékiparnak kell szembenéznie a szexuális zaklatásokkal (GameStar)
Az elmúlt néhány napban sorra jelennek meg vádak szexuális zaklatásokról, melyek vádlottjai szinte mind a játékipar szereplői. Összefoglaljuk, mi történik épp.
jún. 24
22:06
Volt dolgozók szólaltak fel a Card Against Humanity cég toxikus munkahelyi légköre ellen (GameStar)
Komoly vádak láttak napvilágot az egyik társalapító Max Temkin ellen is, aki ezután minden feladatköréről lemondott.
jún. 24
22:06
Az Intel még két évig kitart az Apple mellett (PCWorld)
Az Intel továbbra is támogatja az Apple-t, és ragaszkodik hozzá, hogy a saját chipjei jobb élményt garantálnak, mint az Apple Silicon.

Keresés