2021. november 21. vasárnap

nov. 21
4:54
Innovációs díjra jelölték a Philips Momentum monitort (Mínuszos)
A Philips monitors bejelentette, hogy jelölték a CES 2022 Innovation Awards díjra az Xbox gaming konzolokhoz tervezett, 55 hüvelykes Philips Momentum 559M1RYV gaming monitorát. Az Xbox konzolokhoz tervezett Philips Momentum gaming monitort (559M1RYV) úgy tervezték, hogy az a legjobb élményt nyújtsa az Xbox-rajongóknak, új mércét állítva fel a követ
nov. 21
5:48
Létesítményüzemeltetés: előtérben a robotika (Mínuszos)
Előtérbe került a robotika a létesítményüzemeltetéssel foglalkozó cégeknél a munkaerőhiány miatt, ami már a koronavírus-járvány megjelenése előtt is sújtotta a szektort – közölte a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO). A közlemény szerint a szövetség tagvállalatain keresztül 15 ezer embert foglalkozta
nov. 21
6:48
Az internetezők fele találkozott már álhírrel (Mínuszos)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján 2019-ben és 2020-ban is a legalább 16 éves internetezők mintegy fele találkozott tényként közölt, de félrevezető tartalmakkal, jellemzően a közösségi oldalakon. Az NMHH azt írta: a négyezres minta alapján készült online kutatásból az is kiderül, nem mindegy, milyen forrásból tájékozódna
nov. 21
7:18
Hivatalos a Honor 60 sorozat bemutatási dátuma (GSMring)
A kínai cég az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet vállal az okostelefon piacon olyannyira, hogy a Honor 50-es széria mellett, még az idén érkezhet a Honor 60-as sorozat is. A tavaly év végén vált szét teljesen a Huawei cégtől a Honor, ezért minden jogot visszakapott arra, hogy használhassa az amerikai technológiákat. A cég köszöni szépen
nov. 21
7:48
Az 5G-n múlik, ha leszünk a legélhetőbb országok között (Mínuszos)
Az európai államok közül a Magyarországon élők interneteznek a leggyorsabban – jelentette ki Solymár Károly Balázs. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára szerint a korszerű hálózati infrastruktúra, azon belül is az ötödik generációs vezeték nélküli hálózat (5G) nélkülözhetetlen ahhoz, hogy
nov. 21
9:24
Újra filmvásznon láthatjuk a Harry Potter filmek szereplőit (GSMring)
A hatalmas népszerűségnek örvendő Harry Potter filmek most folytatást kaphatnak, amit egy népszerű streaming platformon lehet majd megtekinteni. Mutatjuk a részleteket. Szinte alig akad olyan ember, aki ne látta volna az összes HarryPotter filmet, sőt a legtöbb 1990-es években született fiatal a Harry Potter filmeken nőtt fel. Senki se gondolná, de
nov. 21
10:18
Render képeken az Apple Watch Series 8 (GSMring)
Habár még csak nemrég mutatta be az amerikai cég a hetedik generációs készülékét, már a Watch Series 8-ról érkeznek a szivárgások. Mutatjuk a részleteket. Az Apple legújabb okosórája az Apple Watch Series 7, ami a vártnál kevesebb újítást hozott el az előző generációhoz képest a felhasználók számára. Nemcsak a vérnyomás mérés maradt el, hanem a
nov. 21
11:48
Kiderült, hogy mikor jöhet az első USB Type-C porttal felszerelt iPhone (GSMring)
Az Apple már régóta a saját fejlesztésű töltési csatlakozóját és töltési technológiáját használja, viszont ez jövőre megváltozhat a szivárgások szerint. Mutatjuk a részleteket. A 2022-es évben valószínűleg bemutatásra kerülő iPhone 14-es széria tagjai közül néhány már nem Lightning csatlakozóval lesz felszerelve a hírek szerint. Már ideje, hogy meg
nov. 21
13:48
Leálltak a Tesla szerverek egy frissítés után (GSMring)
A népszerű autómárka egy frissítést küldött applikációjához, ezt követően pedig minden szervere teljesen leállt. Mutatjuk a részleteket. A Tesla, Elon Musk vezetésével, mindig élen járt az autóipar technológiai fejlesztésekkel, viszont most több autótulajdonos ráfázhatott, aki a mobiltelefonját használta az autó működtetéséhez. Habár azt mondják, h
nov. 21
15:54
A CES 2022-n láthatjuk először a villámgyors Wi-Fi 7-et (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. november 22. hétfő

nov. 22
4:48
Pest megye ebből is kimarad: nagyvonalúan tíz informatikai szakkört támogat az ITM vidéken (Mínuszos)
Tíz vidéki iskolában indulhatnak informatikai szakkörök jövőre, tervek szerint a támogatott szakkörök kedveltethetik meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal az informatikai szakmákat. A Programozd a jövőd! című projektben induló pályázat inspiráló eszközök kölcsönzésével és a pedagógusok felkészítésével járulhat hozzá a foglalkozások megtartásá
nov. 22
5:48
Ismét feltörték az FBI egyik e-mail szerverét (Mínuszos)
Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodája (FBI) szombaton megerősítette, hogy feltörték a szervezet egyik e-mail szerverét és ismeretlen elkövetők hamis figyelmeztető e-maileket küldtek ki az FBI nevében. Az „Urgent: Threat actor in systems” tárgyú hamis e-maileket az eims@ic.fbi
nov. 22
6:48
EY: biztonságosabb lesz a digitális áruk vásárlása jövőre (Mínuszos)
Biztonságosabbá teszi a digitális termékek, szolgáltatások vásárlását, hogy a vevőket januártól szigorúbb szabályok védik – közölte az EY. A nemzetközi tanácsadó hangsúlyozta, hogy jövőre a vevőknek több lehetőségük, a forgalmazóknak viszont ezzel együtt több kötelezettségük lesz. Biztosítaniuk kell például frissítéseket a digitális szolgáltatásokh
nov. 22
6:48
Információk érkeztek a Samsung Galaxy Z Fold 4 készülékről (GSMring)
Pár hónapja jelent meg a Samsung Galaxy Z széria harmadik tagja, viszont már Samsung Galaxy Z Fold 4 modellről szólnak a pletykák, mi pedig mutatjuk, hogy mit lehet eddig tudni róla. A Samsung az előd modellhez hasonlóan, valamikor nyár végén leplezheti le a Samsung Galaxy Z Fold 4 okostelefont, ami számos újítást kaphat meg, viszont
nov. 22
7:48
Kihagyhatatlan áron a Samsung Galaxy Tab S7 FE (GSMring)
A Samsung egyik hatalmas méretű tablete, a Samsung Galaxy Tab S7 FE most kihagyhatatlan áron érhető el a hivatalos forgalmazóknál. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai cég idén nyáron mutatta be a Samsung Galaxy Tab S7 FE készüléket, aminek a Wifi-s 4GB/64GB-os változata 239.999 Ft-os áron debütált Magyarországon. Ha valakinek szüksége van a SIM fo
nov. 22
7:48
5G: egy bolond százat csinál (Mínuszos)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megvizsgálta az ötödik generációs (5G-s) mobilinternettel kapcsolatos várakozásokra. Elképesztő amit találtak. Mint minden új technológiához, ehhez is sok félelem és tévhit társul – írták -, és bár a tudományos bizonyítékok, kutatások ezt nem támasztják alá, sok helyen olvasható, hallható az 5G-eszközök
nov. 22
8:12
Bitcoin City: a salvadoriak külön várost építenének a kriptovalutának (Bitport)
Illetve a kriptovalutából. Az új település geotermikus energiával működne, nem szednének a területén más adót az áfán kívül, és természetesen a felépítését is bitcoin alapú kötvényekből finanszíroznák.
nov. 22
11:12
Célegyenesben a nagy kínai adatadós terv? (Bitport)
Egy elég fontos ember beszélt úgy, mintha Hszi Csin-pingék erre készülnének.
nov. 22
14:18
Több milliárdért erősít a felhőben az Ericsson (Bitport)
A svéd telekommunikációs vállalat bejelentette az amerikai Vonage Holdings felvásárlását. A 6,2 milliárd dolláros üzlet az Ericsson történetének legjelentősebb akvizíciója.
nov. 22
16:24
Lezúzta a Consumer Reports a Tesla SUV-okat (Bitport)
De a gyártó általános megítélése is gyászosan rossz: hiába a világ legértékesebb autómárkája, az autótulajdonosok 27. helyre sorolták 28 gyártó megbízhatósági rangsorában.
nov. 22
16:54
Kihagyhatatlan áron a Samsung Galaxy Tab S7 FE (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. november 23. kedd

nov. 23
4:48
Magyar – kínai digitális partnerség: konszenzus született (Mínuszos)
A gazdaság digitális átalakításának felgyorsításáról írt alá szándéknyilatkozatokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter. A 2021. februári Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón konszenzus született arról, hogy a felek a digitális területén folytatott együttműködésük bővítésére töreksze
nov. 23
5:54
Nyugati nyitás: mélyülhet az együttműködés Németországgal (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia területén is tovább mélyülhet a magyar-német tudományos együttműködés az alkalmazott kutatás vezető európai intézményrendszerét működtető Fraunhofer Társaság révén — jelentette ki Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint a német Fraunhofer Társaság elnöke, Reimund Neugebauer nagyon régóta nagyon
nov. 23
6:18
Mutatunk két Androidos alkalmazást amit érdemes minél előbb törölni (GSMring)
A Play Áruházból is le tudtuk tölteni azt a két alkalmazást melyekről kiderült, hogy súlyos forintokkal rövidíthetik meg bankszámlánkat. Manapság már nem is mondhatjuk meglepőnek ha Androidos alkalmazásokról derül ki, hogy kártevővel fertőzöttek. Sőt már havi szinten előfordul az is, hogy a Play Áruházban találnak ilyen applikációkat. Most újabb ké
nov. 23
6:48
Óvakodj a GravityRAT-tól! (Mínuszos)
A „SoSafe Chat” végpontok közötti titkosítást ígérő android-alkalmazásnak álcázzák a GravityRAT néven ismert távoli elérésű trójai programot, amellyel jellemzően magas tisztségben álló indiai felhasználókat céloznak. A rosszindulatú program még 2020-ban egy bizonyos „Travel Mate Pro” nevű alkalmazással terjedt, azonban mivel a pandémia visszaszorít
nov. 23
7:18
Erre a kilenc Xiaomi mobilra már biztosan jön a MIUI 13 (GSMring)
Kiderült, hogy melyik Xiaomi mobilok lesznek azok amik még év vége előtt megkapják a MIUI 13 és az Android 12 frissítést. A Xiaomi vezérigazgatója Lei Jun még korábban megígérte, hogy a legújabb MIUI verziót még az év vége előtt megérkezik majd annak ellenére, hogy egy konkrét időkeretet vagy a kompatibilis mobilok listáját közzétennék. Most egy
nov. 23
7:48
Hadfiak online játék: már csak egy-két napig (Mínuszos)
A hatalmas népszerűségnek köszönhetően a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány meghosszabbította a kifejezetten gyerekeket és fiatalokat célzó, HADFIAK elnevezésű, online játéknak az elérhetőségét. Az október 20-án indult interaktív történelmi játék november 25-i érhető el a világhálón. Az alapítvány egy olyan oktató, interaktív játékot indított el,
nov. 23
8:18
Újabban már felszolgálnak és az asztalt is leszedik az éttermi robotok (Bitport)
Sőt a vendégeket is kezelik, szükség szerint elénekelve nekik, hogy boldog szülinapot. Az emberi munkaerőt valószínűleg sosem fogják teljesen kiváltani, de olcsón tehermentesíthetik a túlhajszolt személyzetet.
nov. 23
10:12
Kik hozzák le a felhőt az égről? (Bitport)
Saját tudásra és infrastruktúrára épülő szolgáltatások, hozzáférés a globális IT-cégek felhőmegoldásaihoz – ezeket is tudnia kell egy sikeres lokális szereplőnek.
nov. 23
12:18
Segít az MI, de közben új problémákat teremt (Bitport)
A mesterséges intelligencia alkalmazása sok vállalat számára megoldást jelent például a magas munkahelyi fluktuáció kezelésében, ám egy témában kiadott friss összefoglaló tanulmány az algoritmusokkal együtt járó gondokra is rámutat.
nov. 23
16:18
Bejött a Google Wear OS: erőre kapott a Samsung (Bitport)
A legfrissebb piackutatási adatok alapján jó döntés volt összeboronálni a Google és a Samsung hordozható eszközökre fejlesztett operációs rendszereit.
nov. 23
17:36
Mutatunk két Androidos alkalmazást amit érdemes minél előbb törölni (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. november 24. szerda

nov. 24
4:48
Ezer kötetet digitalizált az erdészeti szakkönyvtár (Mínuszos)
Mérföldkőhöz érkezett az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárának digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben indult program keretében immár ezer kötet, kétszázezer oldal szakirodalom érhető el digitálisan a könyvtár keresőfelületén – közölte az Agrárminisztérium. Annak érdekében, hogy a több mint 100 év
nov. 24
5:48
Honlap és mobilapplikáció készült a debreceni zsidótemetőről (Mínuszos)
Honlap és mobilapplikáció készült a debreceni zsidótemetőről az Őrváros Közalapítvány, az Életminőség Alapítvány és a Debreceni Zsidó Hitközség együttműködésének eredményeként – jelentették be az adatbázis készítői. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke azt mondta, a zsidó vallásban, a zsidó emberek életében fontos szerepet tölt be a t
nov. 24
6:18
Promóciós képen bukkant fel a Honor 60 (GSMring)
Egy promóciós képen tűnt fel a december 1-jén érkező Honor 60 széria egyik tagja, aminek köszönhetően kiszivárgott a telefon dizájnja is. A Honor 50 telefonokat júniusban mutatták be, és négy hónapba telt, mire az alapmodell kikerült a hazai piacról. A vállalat úgy tűnik nem igazán vesztegeti az időt, és már készülőfélben van a következő generáció,
nov. 24
6:54
A fiatalság gyenge az internet- vagy a mobilbank használatában (Mínuszos)
A banki kapcsolatokkal rendelkező 19-29 éveseknek 78 százaléka használ valamilyen bankkártyát, ám internetbanki vagy mobilbanki szolgáltatásokat jóval kevesebben, mindössze 38, illetve 45 százalékuk vesz igénybe – közölte a K&H. A fiatalok fele havonta átlagosan 66 ezer forintot költ az elektronikus fizetőeszközökön keresztül. 96 százalékuk kapcsol
nov. 24
7:18
Az Apple ingyen javítja egyes készülékeit (GSMring)
Az amerikai vállalat egy nem mindennapi lehetőséggel állt elő a felhasználói számára, amit érdemes kihasználni az érintett készülékeknél, hiszen ingyen javítja egyes készülékeit gyártás hiba miatt. Mutatjuk a részleteket. Az Apple a tavalyi évben dobta piacra az iPhone 12 sorozatot, aminek két tagja az iPhone 12 és iPhone 12 Pro egy bizonyos hangsz
nov. 24
7:48
Oroszországnak 2024-re lehet internetje a világűrből (Mínuszos)
Oroszországnak 2024-re lehet internetje a világűrből, a Szfera program keretében – jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat vezérigazgatója. Rogozin szerint jövőre hétmilliárd rubelt (folyó árfolyamon mintegy 31 milliárd forintot) fordítanak a Szfera számára létrehozandó Szkif (Internet) és a Marafon űrszerkezet r
nov. 24
8:12
Az Apple is nekiesett a Pegasus gyártójának (Bitport)
A vállalat az amerikai felhasználóit célzó támadások miatt fordult a bírósághoz, és azt próbálja elérni, hogy tiltsák el az izraeli céget az összes Apple-szoftver és -szolgáltatás használatától.
nov. 24
8:18
Render képeken a Google Pixel 6a (GSMring)
A Google nemrég mutatta be hivatalosan a legújabb csúcs szériás okostelefonjait, aminek úgy tűnik, hogy hamarosan érkezhet az olcsóbb kiadása a Google Pixel 6a. A Google az idén belehúzott az okostelefon piacon, hiszen egy új generációs lapkakészlettel felszerelt csúcssorozatot dobott a piacra, amit megnövelt gyártási kapacitással és kiemelkedő spe
nov. 24
9:18
65W lehet a standard töltési sebesség a csúcskészülékeknél 2022-ben (GSMring)
A legújabb generációs csúcskészülékek a következő évben 65W-os töltési sebességgel lehetnek felszerelve, a legújabb információk szerint. Mutatjuk a részleteket. A következő évben megjelenő csúcskészülékek minden bizonnyal a Snapdragon 898-al lesznek felszerelve, ami számos előnyt fog biztosítani a gyártónak. Egyrészt 20%-os teljesítménynövekedés vá
nov. 24
10:36
Nyakunkon az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 (Bitport)
Selmeczi-Kovács Zsolt, a Giro vezérigazgatója a Portfoliónak beszélt a részletekről.
nov. 24
13:12
Nagyot ment a PC-gyártók szekere (Bitport)
A szegmensben érdekelt két nagy amerikai szállító is gyorsjelentett a héten. Mindkét helyen sokat dobott az összvállalati forgalmon a személyi számítógépek értékesítése.
nov. 24
13:18
Mindent tölthet a Samsung új gyorstöltője (GSMring)
Egy új fejlesztésen dolgozik a cég, aminek nagyon sok felhasználó örülhet, hiszen az új gyorstöltője , minden terméket tölthet, ami a portfóliójába tartozik. Mutatjuk a részleteket. A Samsung egy hatalmas vállalat, aminek a termékeit szinte minden háztartásban megtalálhatjuk valamilyen formában. Gyártanak mosógépeket, hűtőszekrényeket, mikrohullámú
nov. 24
16:18
Pénz nem számít, ha adattudósokra van szükség (Bitport)
Mindenki igyekszik megszerezni vagy megtartani őket, a briteknél jövő tavasszal már havi 100 ezer fontot is megkereshetnek a legmagasabban jegyzett szakemberek.
nov. 24
16:54
Az univerzum tele lehet „emberekkel” (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. november 25. csütörtök

nov. 25
4:48
Szoftverrel is csökkenthető a széndioxid kibocsátás (Mínuszos)
Az energiafelhasználás nyomon követésének új korszakát hozza el egy magyar startup, a Wenerate Kft. A Start it @K&H inkubátorban működő fenntarthatósági startup adatalapú szoftvere a cégek teljes energia-gazdálkodását képes mérni, elemezni és megtalálni azokat a beavatkozási pontokat, amelyekkel szinte azonnal CO2-csökkenést lehet elérni, akár költ
nov. 25
5:48
Bemutatkozott a Vivo V23e 5G okostelefon (GSMring)
A kínai cég bemutatta legújabb okostelefonját a Vivo V23e 5G készüléket, ami erős hardverrel és nagy felbontású kamerákkal érkezett meg. Mutatjuk a részleteket. Vivo egy újabb okostelefont dobott a piacra így az év vége fele, ami a közép kategóriát erősítheti. A Vivo V23e 5G durván 125.000 Ft-os áron vásárolható meg kék és fekete színben, egyelőre
nov. 25
5:48
Robotporszívókat ellenőrzött a fogyasztóvédelem (Mínuszos)
A fogyasztóvédelem első alkalommal ellenőrizte a kereskedelmi forgalomban kapható robotporszívók termékbiztonsági megfelelőségét. Az ellenőrzés alá vont mindegyik készülék megfelelt a követelményeknek, hatósági intézkedésre nem volt szükség – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laborat
nov. 25
6:18
Kiszivárgott a Xiaomi 12 készülék kamera specifikációja (GSMring)
A kínai óriás még az idén piacra dobhatja a következő kategóriás csúcskészülékét, aminek most a kamera specifikációi szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mit fog tudni a Xiaomi 12 készülék. A Xiaomi tavaly decemberben mutatta be a Xiaomi Mi 11 készüléket, amit az idei évben kezdtek el forgalmazni. Az elsők közé tartozott a telefon, ami Snapdragon 888

Keresés