2022. november 21. hétfő

nov. 21
4:48
Lusták vagyunk szolgáltatót váltani (Mínuszos)
Minden harmadik ember legalább háromféle szolgáltatásra előfizet, de csak kétharmaduk érzi úgy, hogy valóban kihasználja az adott szolgáltatásokat, 42 százalék pedig akkor sem mondja le előfizetését, ha tudatosul benne, hogy nincs rá szüksége – derül ki egy friss reprezentatív felmérésből. A vizsgálat szerint a kultúra, sport, szórakozás, kommuniká
nov. 21
5:48
Végre előrendelhető a Sony Inzone M3 gaming monitor (Mínuszos)
Lassan érkezik és elő is rendelhető az Inzone M3, a Sony új gamer monitorának legújabb tagja. A Sony ma közzétette az Inzone M3 gaming monitor európai elérhetőségének listáját, amely szerint egyes országokban már előrendeléseket lehet leadni a termékre. Az új gaming monitort úgy tervezték, hogy rendkívüli teljesítményének köszönhetően a játékos
nov. 21
6:24
Megkapták az új Android 13-as frissítést az új Samsung Galaxy Z modellek (GSMring)
A dél-koreai vállalat újabb termékekre küldte ki a legújabb szoftverfrissítést, így a napokban már a Samsung Galaxy Z Fold 4 és a Samsung Galaxy Z Flip 4 is megkapta az Android 13-at. A Samsung idén elképesztő ütemben ontja magából a frissítéseket és könnyen lehet, hogy ő lesz az első olyan gyártó, aki a legtöbb készülékére
nov. 21
6:30
Ingyen kipróbálhatsz egy vadonatúj magyar fejlesztésű játékot (GameStar)
Nyomokban Commandost tartalmazó történelmi kalandjáték készült, melynek cselekménye a Szent Korona körül forog.
nov. 21
6:36
Az AMD nem merte összemérni az RX 7900 XTX-et az RTX 4090-nel (PCWorld)
Végül az Nvidia RTX 40-es szériájának gyengébbik tagja lett az összehasonlítási alap.
nov. 21
6:48
Az NMHH jelzője a jóság: segít tízezreket megspórolni (Mínuszos)
Azoknak, akik korszerű mobillal lepnék meg szeretteiket, komoly segítséget nyújthat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülékcsere-programjában igénybe vehető negyven ezer forintos támogatás. Az okostelefon az egyik legnépszerűbb karácsonyi ajándék: egy tavalyi felmérés szerint minden negyedik ajándékvásárló elektronikai cikkeket
nov. 21
7:30
Most azzal kereshetsz pénzt, ha játszol (GameStar)
Érdekes módon ünnepli a Wargaming, hogy a World of Warships 5 éve elérhető a Steamen.
nov. 21
7:30
Most vásárolj Samsung Galaxy Z Flip okostelefont (GSMring)
A november végi akciós időszakokban rengeteg kedvezmény érhető el a legtöbb technológiai eszközre, köztük az okostelefonokra is. Most a Samsung Galaxy Z Flip okostelefonokat éri meg igazán megvásárolni. A napokban több oldal is megtartotta a saját Black Friday akcióját, viszont a MediaMarkt ezt megtoldotta és egészen november 24-ig tartanak a jelen
nov. 21
7:42
Szerezz olcsón eredeti Windowst és Office-t ezzel az akcióval! (GameStar)
A Keysfan Black Friday leárazásában még ajándék is jár vásárlásod mellé!
nov. 21
7:48
Addig pávatáncolt a Magyar Kormány, amíg már senkit sem hat meg (Mínuszos)
 A jogállamisági feltételrendszerrel foglalkozó európai parlamenti képviselők  úgy értékelték, hogy a jogállamiság megsértésének kiküszöbölésére tett magyar intézkedések nem megfelelőek. Petri Sarvamaa, az Európai Néppárt finn képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság (EB) “nagyon szűken” értelmezte feladatát, amikor konkrét m
nov. 21
8:00
Visszavonul a színészettől Gary Oldman (GameStar)
A legendás színész úgy érzi, itt az ideje, hogy mással is foglalkozzon.
nov. 21
8:06
Gombák oldhatják meg az elektronikai hulladék egyik legnagyobb problémáját (Bitport)
Osztrák tudósok egy gombafajta héjának anyagából készítenek nyomtatott áramköri lapokat, amelyek szuper tartósak, de UV sugárzás hatására gyorsan és természetesen lebomlanak.
nov. 21
8:30
Jövőre még gyorsabban jöhetnek a frissítések a Samsung okostelefonokra (GSMring)
Az idei évben rekord sebességgel frissülnek a Samsung okostelefonok a legújabb Android rendszerre, a jövőben viszont ez még jobban felgyorsulhat. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A dél-koreai vállalat az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett a szoftveres biztonságra és naprakészségre, ugyanis még a legolcsóbb készülékére is négy év frissítést ígé
nov. 21
8:48
Két év után visszatér Bob Iger a Disney élére (GameStar)
A Disney igazgatótanácsa szerint rá van most szükség.
nov. 21
8:48
Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben (Mínuszos)
Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben a különböző fülhallgatós eszközök – mobiltelefonok, lejátszók – túlzott hangerővel történő használata és túl hangos zenés helyek látogatása miatt – figyelmeztetett egy új tanulmány. A The Guardian által ismertetett tanulmány nemzetközi kutatócsoportja szerint a 12-34 éves korosztály 24 százaléka o
nov. 21
8:54
A Google focis játékával is letolhatod a VB meccseit (PCWorld)
Most te is bedobhatod magad a kedvenc csapatod érdekében.
nov. 21
9:36
Ezzel a játékkal jobban megismerheted a párod – és magadat is (GameStar)
A Monogamy az egyik legismertebb társasjáték pároknak, egyaránt szerephez jut benne a beszélgetés és az intimitás.
nov. 21
10:06
11 év a Szilícium-völgy egyik legnagyobb átveréséért (Bitport)
Pénteken megszületett a döntés Elizabeth Holmes, a Theranos volt vezérigazgatója ügyében.
nov. 21
10:24
Ezen két játék valamelyike lesz a NetherRealm következő újdonsága (GameStar)
Ed Boon elárulta, mire számíthatunk, és van okunk az örömre.
nov. 21
11:18
Biztosan nagyon sikeres lesz a kártyajáték, ami 60 euróba kerül, és 180 eurónyi DLC már most kapható hozzá (GameStar)
Ahhoz képest, hogy milyen drága, a közösségnek meglepően pozitív a véleménye a játékról.
nov. 21
11:48
Teljes filmek feltöltésével bizonyítják a felhasználók, hogy nem működik a Twitter moderációja (PCWorld)
Látványosan szundikál a Twitter moderátorcsapata, már ha maradt belőlük bárki a cégnél.
nov. 21
11:48
Trumpot visszaengedték a Twitterre, de nem kér belőle (Bitport)
Miközben új tulajdonosként önmaga alá gyújtotta az egész szervezetet, Elon Musknak arra is volt ideje, hogy szavazást írjon ki a kizárt exelnök visszavételéről. Trump azonban inkább marad saját közösségi oldalán.
nov. 21
12:12
Ryan Reynolds megírt egy teljes karácsonyi Deadpool filmet (GameStar)
Két lövöldözés közben a szupermészáros egy éneklős-táncos előadást is bemutatna.
nov. 21
13:00
A World of Warcraft helykitalálós játéka még a legnagyobb veteránokat is próbára teszi (GameStar)
Hiába jártad be Azerothot és az ahhoz kapcsolódó világokat, ez a játék még téged is meg fog izzasztani.
nov. 21
13:18
Fenntarthatatlanná vált, ezért megszűnik az egyik legjobb magyar alkalmazás (PCWorld)
A Koin egy évtizeden át segített a pénzügyeink ráncba szedésében.
nov. 21
13:30
Csak egy katasztrofális recesszió állítaná meg a techkiadások növekedését (Bitport)
Ezt Arvind Krishna mondta múlt héten az Economic Club of New York rendezvényén. Valóban így lesz?
nov. 21
13:48
A The Sims 4 karakterei még egy darabig szemétládák maradnak (GameStar)
A virtuális családjaink életét is megnehezíti egy pandémia, de azt se oltással, se maszkkal nem lehet mérsékelni. Itt maximum egy bokszzsák segít.
nov. 21
14:48
Komoly újításokkal érkezhet a jövőre megjelenő OnePlus 11 (PCWorld)
Több komoly újdonságot is hozhat a csúcsmodell.
nov. 21
15:00
Kevesebb pénzből is jóllakhatsz a foci-vb alatt (GameStar)
A Bronson és a GameStar szervezésében induló Kockafoci nézői egy spéci kuponnal egyedi kedvezményt kaphatnak a Kfc.hu-n és a KFC applikációjában leadott rendelésükre.
nov. 21
15:24
Akár a fejlesztők 20 százalékával is elpötyöghet a Twitter (Bitport)
Mert itt is érvényesül a Pareto-elv, amely szerint a következmények 80 százaléka az okok 20 százalékából származik. Avagy: az eredmények 80 százalékát a mérnökök 20 százaléka adja.
nov. 21
15:36
Ezeket a járványokhoz kapcsolódó játékokat muszáj kipróbálnod (GameStar)
Összeszedtük a kedvenceinket, de persze a lista szabadon bővíthető.
nov. 21
15:42
A Nap véget vetett a fotonok által hajtott napvitorlás útjának (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 21
16:18
Activision-felvásárlás: elfogultsággal vádolják az ügyben vizsgálódó EB egy munkatársát (PCWorld)
Nagyon szerencsétlen Twitter-posztot osztott meg az Európai Bizottság egyik vezető beosztottja a Microsoft és az Activision összeolvadása kapcsán.
nov. 21
16:18
Nagyon más játéknak indult a Mass Effect (GameStar)
A Mass Effect születésnapja alkalmából előkerült a játék legkorábbi bemutatóanyaga.
nov. 21
17:00
A szovjet űrmedve már sok volt a Meta dédelgetett mesterséges intelligenciájának (Bitport)
A múlt héten indult, de máris elérhetetlen a Meta Galactica AI projektje, amely tudományos dolgozatok elkészítését támogatta volna, de a felhasználók segítségével pillanatok alatt viccet csinált magából.
nov. 21
17:06
Így ért hát véget a The Walking Dead - összefoglaljuk az összes eddigi évadot és a finálét is (GameStar)
Tizenegy évad, 177 epizód, a szükségesnél több cliffhanger és töltelék jelenet után lezárult az elmúlt évek legfontosabb drámasorozata.
nov. 21
17:48
A Twitter haldoklása miatt a játékfejlesztők is bevallják „bűneiket” (GameStar)
Még a The Witcher 3 Trissének melle is szóba került a mikroblog hanyatlása kapcsán elindult fejlesztői sztorizgatásban.
nov. 21
17:54
A Microsoft figyelmeztet: így játszák ki a hackerek a kétlépcsős azonosítást (PCWorld)
Egyre több támadó veszi célba az egykor szuperbiztonságosnak tartott megoldást.
nov. 21
18:30
Itt és ekkor jelenthetik be a Star Wars Jedi: Survivor megjelenési dátumát (GameStar)
Az Electronic Arts játéka tavasszal jelenhet meg, így éppen itt lenne az ideje színt vallani.
nov. 21
19:42
A tudósokat segítette volna a Meta MI-szöveggenerátora, csak sajnos rasszista lett és agresszív (PCWorld)
A fehér felsőbbrendűségről áradozott a Galactica, no meg arról, miért érdemes üvegszilánkokat enni. Inkább lekapcsolták.
nov. 21
19:54
Ha minden szuperhősből nőt csinálnak, miért nincs még férfi Wonder Woman? Nos, van, ráadásul nem is csak egy (GameStar)
A DC Comics már háromszor is bemutatta Wonder Woman férfi párjait, csak épp nem sokan emlékeznek rájuk.
nov. 21
20:36
A Splinter Cell remake-et gyilkolás nélkül is végigjátszhatjuk majd (GameStar)
A Ubisoft fejlesztőcsapata több lehetőséget szeretne a játékosok kezébe adni.
nov. 21
21:24
Napi büntetés: a sufnituningos magyar DeLoreant te is elfogadnád (GameStar)
Budapesten is létezik egy Doki és Marty, a kocsijukat legalábbis megtalálták.
nov. 21
21:24
Nézd ezeket a cringe butatelefonokat az ezredforduló környékéről és próbáld magad nem öregnek érezni! (PCWorld)
Ha legalább egyet láttál közülük még élőben, nem fog sikerülni.
nov. 21
22:00
Az új Need for Speed Unbound gameplay a sebességőrülteket célozza meg (GameStar)
A Criterion Games bemutatja, hogy virtuálisan érdemes száguldozni.

Keresés