2022. december 18. vasárnap

dec. 18
4:51
Magyarország a vas és acélszerkezetek országa lett (Mínuszos)
Acélszerkezetek gyártásához használható digitális rendszert fejlesztenek 734 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból. A közlemény szerint a támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Alapjából kapta a Carboferr Kereskedőház Zrt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és 4iG Nyrt. A beruházás ö
dec. 18
5:51
A kkv-k nem foglalkoznak a kiberbiztonsággal (Mínuszos)
A kis- és középvállalkozások (kkv) több mint kétharmadát érte adatbiztonsági incidens az elmúlt évben, hetven százalékuk azt is elismerte, hogy nem fordított kellő figyelmet a kiberbiztonságra – derül ki a szlovák it-biztonsággal foglalkozó ESET elemzéséből. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója a tanulmán
dec. 18
6:51
Megjelent a Twitter-iratok újabb része (Mínuszos)
Megjelent az úgynevezett Twitter-iratok hatodik része, amely arról mutat be jórészt a cég korábbi vezetése idejéből származó e-maileket, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bizonyos bejegyzések felülvizsgálatára kéri a médium tartalomfelügyeleti részlegét. A Matt Taibbi újságíró szerkesztésében nyilvánosságra hozott újabb dokumentumok mintegy 150
dec. 18
7:18
Egy vagyont fizettek a Steve Jobs kézírását viselő Apple-számítógépért (PCWorld)
Újabb méregdrága Apple-1 cserélt gazdát, rajta egy egészen különleges firkával.
dec. 18
7:18
A Warner Bros. egy éven keresztül ünnepli, hogy 100 éves lett (GameStar)
A centenárium alkalmából globális kampányt indít a Discovery-vel egyesült legendás filmstúdió.
dec. 18
7:51
Blamázs: két gyerek törte föl a KRÉTÁ-t (Mínuszos)
Egy 13 és egy 15 éves fiú intézett adathalász támadást a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) fejlesztőcégének informatikai rendszere ellen, de személyes adatokhoz nem jutottak hozzá. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azt közölte, hogy még szeptember 18-án adathalász támadás érte KRÉTA fejlesztőcégének informatika
dec. 18
8:21
Megjelent az új Xiaomi 13 Pro csúcstelefon (GSMring)
A kínai vállalat néhány napja bemutatta a Xiaomi 13 Pro okostelefont, ami a jelenlegi legerősebb készüléke lett a vállalatnak. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. Már hónapok óta szóltak a szivárgások a Xiaomi 13 Pro okostelefonról, amit végre most bemutattak hivatalosan is Kínában. A termék legolcsóbb kiadása mai árfolyamon számítva durván 300.000
dec. 18
8:23
Komoly videós képességekkel jön a Samsung Galaxy S23 sorozat (GSMring)
A dél-koreai vállalat a következő év elején bemutathatja a Samsung Galaxy S23 sorozatot, amiről a napokban újabb információk érkeztek, most a kamerás képességek felől. A Samsung a pletykák szerint a következő év elején, valamikor februárban leplezheti majd le a Samsung Galaxy S23 sorozatot, amiről már rengeteg mindent megtudtunk. Az egyik fontos do
dec. 18
8:25
Megjelent a Realme 10s (GSMring)
A kínai vállalat a napokban egy új olcsó kategóriás okostelefont dobott a piacra Realme 10s néven. Mutatjuk, hogy mit kell tudni az újdonságról. A Realme még az év végére is tartogat meglepetéseket, a napokban hivatalosan is bemutatta a Realme 10s okostelefont, aminek az értékesítése december 20-án kezdődik meg Kínában, addig pedig elő lehet rendel
dec. 18
9:06
Itt az ideje, hogy végleg leszámoljunk ezekkel a játékmechanikákkal (GameStar)
Szubjektív toplistában mesélünk arról, mi milyen mechanikákat irtanánk ki a játékiparból.
dec. 18
9:18
Ez az új, négylábú robot már falakat is meg tud mászni (PCWorld)
A Koreai Műszaki Egyetem legújabb négylábú robotja elől már tényleg sehova nem menekülhetünk, ugyanis Marvel már függőleges falakon is fel tud sétálni.
dec. 18
9:48
Realitysorozatban tűnik fel Jason Momoa (GameStar)
Ne aggódjatok, nem hazudtolja meg magát: a The Climb minden lesz, csak trash nem.
dec. 18
10:42
Fegyver nélkül nyert 5 meccset egyhuzamban, és még ezt is tetézni tudta egy Warzone-játékos (GameStar)
Oké, hivatásos e-sportoló, de ez akkor is emberfeletti teljesítmény. Ja, és azóta megismételte a csapatával.
dec. 18
11:12
Ezt tudja majd a Motorola következő telefonja (PCWorld)
Talán egy kicsit megkésve, de hamarosan a Motorola következő generációs telefonjai is megérkeznek, ráadásul igen meggyőző specifikációkkal felvértezve.
dec. 18
11:36
Vampire Survivors és még 15 új mobiljáték, amire érdemes figyelni (GameStar)
Az idei év egyik nagy slágere mobilon is játszható, ráadásul ingyen.
dec. 18
12:30
Tényleg nagyon extrémek Lady Gaga Harley Quinn-es képei, de van velük egy komoly bökkenő (GameStar)
El kell keserítenünk azokat, akik ezekre a latex szerelésekre számítanak a Joker 2-ben.
dec. 18
13:06
Végleg kihal az asztali PC? Lesz olcsó VGA? Ezt hozza 2023 és ezeket fogod te ebből érzékelni (PCWorld)
Bezár a Twitter és csődbe megy a FaceBook? Kit érdekel, az egyetlen kérdés, hogy lesz-e olcsó VGA? A 2023-as év sem ígérkezik unalmasnak, megnéztük, mire lehet számítani.
dec. 18
13:30
Nem akárki jelentkezett be a God of War sorozat Atreusa szerepére (GameStar)
A stáblista még messze van a véglegestől, így akár neki is meglenne minden esélye, ha nem akadna itt egy apró bökkenő.
dec. 18
14:24
Tovább dübörög a Wednesday, ismét egy brutális nézőszámi mérföldkövet hagyott el (GameStar)
Gyakorlatilag a Netflix második legnépszerűbb angolnyelvű sorozata lett a Wednesday.
dec. 18
15:06
A Valve már a Steam Deck és a Steam Controller következő generációján gondolkodik (PCWorld)
Nem lesznek eget rengető változások, de nagyban javul az élmény.
dec. 18
15:18
Kiszivárgott az egyik új Assassin's Creed játék, már nézhető a gameplay (GameStar)
Meglepően jól néz ki, főleg ahhoz képes, hogy milyen platformra érkezik.
dec. 18
16:12
Ha nincs még meg az utóbbi évek egyik legjobb családi társasjátéka, ezzel a kiadással érdemes kezdened (GameStar)
Az Azul: Csokoládéműhely szinte teljesen úgy működik, mint a 2017-es eredeti, viszont van benne egy érdekes csavar, ami feldobja a játékmenetet.
dec. 18
16:15
Orosz hackerek törtek be az amerikai műholdhálózatba (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 18
17:00
Tesztelnéd a Ubisoft még csak készülő Star Wars játékát? Ide kell költöznöd hozzá (GameStar)
A Massive Entertainment tesztelőket keres az egyelőre még cím nélküli Star Wars projektjükhöz.
dec. 18
17:00
A Quest 2 kihívója lehet a HTC új VR-szemüvege (PCWorld)
A HTC nagyon bízik a virtuális valóság térnyerésében.
dec. 18
17:42
Ma sem hagyott benneteket ingyen játék nélkül az Epic Games Store (GameStar)
Ráadásul egy igazán egyedi címet adnak ma ajándékba.
dec. 18
18:06
A Sony legújabb Pókember spin-off filmjétől már most fogjuk a fejünket (GameStar)
Amikor előkaparták Venomot, azt még megértettük, de az új ötletükkel kapcsolatban már vannak kérdéseink.
dec. 18
19:00
Elsőosztályú csajozógép ez a mesterséges intelligencia, és ingyen használható (PCWorld)
Nem erre lett kitalálva, de csajozni is kiválóan lehet a ChatGPT-vel.
dec. 18
19:06
2022 legrosszabb játékai és legnagyobb csalódásai (GameStar)
Amellett, hogy számos kiváló újdonsággal szórakoztathattuk magunkat idén, a vártnál gyengébben sikerült játékokból is jutott az idei évre.
dec. 18
19:12
Az EA már megint sikeresen jósolta meg, hogy ki nyeri a foci vb-t (GameStar)
2010, 2014 és 2018 után idén sem tévedett az EA, megint helyesnek bizonyult a FIFA-szimuláció.
dec. 18
20:00
Az első igazi Project A.I.D.A. trailer lenyűgözte a horrorrajongókat (GameStar)
Elképesztő látni, hogy egy kis csapat mit ki nem tudott hozni az Unreal Engine 5 eszköztárából.
dec. 18
20:54
Egy gyönyörű Unreal Engine 5-ös akció-RPG-t is kapunk majd jövőre (GameStar)
Az Abyss Studio bejelentette a TPS kameranézetű akciójátékát, ami első ránézésre nem kevés Elden Ringet tartalmaz.
dec. 18
20:54
Végre saját rádiót is csinálhatunk a YouTube Music alkalmazásban (PCWorld)
Ami igazából csak egy lejátszási lista, de besegít a mesterséges intelligencia is.
dec. 18
21:48
Most épp a Call of Duty: Modern Warfare 2 kampányának játékosait tiltották ki csalásért (GameStar)
Az ember csak nyugodtan mészárolná a gépi ellenfeleket, amikor összeomlik a játéka, aztán arra jön vissza, hogy kitiltották.

Keresés