Budapesti központtal erősíti a magyarországi jelenlétét a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra szakosodott iBanFirst fintech vállalat. Az iBanFirst jelenleg tíz európai országban, köztük Angliában is jelen van. Nagy potenciált lát a magyar piacban a vállalat belga vezetősége, ezért is döntöttek a lokális bővítés mellett. “A magyarországi fióktelep meg
Rácz Csaba tölti be szeptembertől a MiniCRM vezérigazgatói posztját. Leskó Norbertet váltja. Rácz korábban nyolc éven át volt az Árukereső ügyvezetője és vezette a cég tevékenységét a román és bolgár piacokon is. Az ő irányítása alatt vált az Árukereső Magyarország egyik meghatározó e-kereskedelmi platformjává. „Fő feladatom a cég eredményességének
Az amerikai vállalat egy hete bemutatta az iPhone 14 sorozatot, amiről most korai népszerűségi adatok szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mely termék a legnépszerűbb. Az Apple szeptember 7-én tartotta meg a legutóbbi sajtóeseményét, amin bemutatkozott az iPhone 14 széria, a legújabb Apple okosórák és az új AirPods Pro fülhallgató. Az okostelefonok közül
Eljön-e a mesterséges intelligencia és a robotok lázadása? – teszi fel a kérdést a Ludwig Múzeum “Nem vagyok robot” – A szingularitás határain címmel mától látható kiállítása. Az évet a Ludwig Múzeum a jelenkor aktuális problémáinak boncolgatására szánja – jelentette ki Fabényi Julia, a múzeum igazgatója. Mint felidézte, Kiterjesztett jelen
Nemrég új csomagokat tett közzé a Telekom, ami azoknak lehet nagyon előnyös, akik sokat interneteznek. Mutatjuk, hogy mit tudunk az újdonságokról. A Telekom rendelkezik Magyarországon az egyik legtöbb felhasználóval, így sokakat érinthet az új csomagok megjelenése, hiszen manapság egyre többen használnak egyre több mobilinternetet, de nem biztos, h
Megfosztotta működési engedélyétől az orosz legfelsőbb bíróság a Novaja Gazeta című független lap online változatát. A bíróság az orosz médiafelügyelet, a Roszkomnadzor adminisztratív keresete alapján hozta meg ítéletét, amely kifogásolta, hogy két nem kormányzati szervezet – a Grazsdanszkoje Szogyejsztvie (Polgári Segítségnyújtás) és a Gumanyitarn
Az autonóm módon közlekedő eszközöket nagyon könnyű zavarba hozni, de ebben az esetben az Uber Eats robotját éppen hogy lehetetlen volt elbizonytalanítani.
A kínai vállalat akár már napokon belül is bemutathatja a legújabb generációs készülékét, ami a Xiaomi Civi sorozatot gazdagíthatja majd. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Xiaomi még a tavalyi évben mutatta be a Xiaomi Civi okostelefont, amivel egy új sorozatot indított el Kínában elég jó megjelenéssel és specifikációkkal. Ez a készülék máshol nem
Kutatók próbálnak megtanítani egy robotot arra, hogy a megfelelő időben nevessen, ettől az emberek és a mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) közti beszélgetések gördülékenyebbé tételét remélik – írta a The Guardian. A nevetésnek sok formája van az udvarias kuncogástól kezdve a ragályosan vidám hahotázásig. Tudósok most egy olyan mest
A bankszámlák közötti pénzmozgásokat nem érinti a dolog, de nagyban hozzájárulhat a piaci eseményekről szóló adatok gyorsabb és pontosabb feldolgozásához.
A tanácsadó cég ezt abból szűrte le, hogy a digitális szektor hozzájárulása a gazdasági növekedéshez meghatározó volt az elmúlt öt évben a közép-európai régióban.
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk kollabotatív alkalmazás felvásárláshoz, és valószínűleg a többi piaci szereplőt is válaszlépésekre ösztönzik, de ettől még jó vásárt csinálhattak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.