A 2010 óta létező Amazon fenyegetés-elhárító egység most kezd hírnevet szerezni magának, miután évekig a háttérben dolgozott. A cég bejelentette, hogy segített megzavarni az "Anonymous Sudan" elnevezésű csoport tevékenységét, amelyet nyugati célpontok elleni szolgáltatásmegtagadási támadások végrehajtásával vádoltak. Október 16-án két szudáni állam
A MarketsandMarkets által közzétett kutatási jelentés szerint a DDoS elleni védelem és mérséklés biztonsági piaca várhatóan 2024 és 2029 között jelentősen, évi 13,2 százalékos átlagos növekedési ütemmel (CAGR) fog bővülni, értéke a 2024-es 5,17 milliárd USD-ról 2029-re 9,63 milliárd USD-ra nő. A növekedést számos tényező támogatja: többek között a
Új, továbbfejlesztett keresőfunkciót kap a ChatGPT, így képes lesz olyan kérdéseket is kezelni, amelyekhez eddig érdemesebb volt a hagyományos keresőmotorokat használni.
A Perplexity, a mesterséges intelligenciával működő keresőmotor, a jelenleg elérhető MI-modellekhez hasonlóan időnként hajlamos lehet a "hallucinációra", vagyis hibás információk megjelenítésére. Ennek ellenére a cég szeretné bizonyítani, hogy megbízható eszköz lehet az amerikai választási eredmények követésére. A Perplexity egy különleges "központ
Tejeskávé Mellé, Avagy A Legfontosabb Események A jó dolgozó holtig tanul Szalavics Mariann, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese, Fekete Gabriella, a Valoro Consulting cégvezetője, valamint Kécskefalvi László, az Insedo Kft. felnőttképzési szakértője osztotta meg tapasztalatait a munkaerő-piaci képzés jelenlegi helyz
A rendkívül nehéz helyzetben lévő Intel 25 év után esik ki a híres tőzsdei indexből. Helyét a mesterséges intelligencia körüli hájphullámot meglovagoló Nvidia veszi át.
Main Menu A rendezvényről Program Helyszín Kapcsolat Regisztráció A rendezvényről Az elmúlt néhány év inkább a home office-ról szólt, de mind erőteljesebb az RTO-trend, vagyis a return-to-the-office.Nagyon nem mindegy azonban, hogy milyen irodába térnek vissza a dolgozók és milyen eszközökön dolgozhatnak, kommunikálhatnak egymással.Az Itbusiness üz
November 17-ig van idő jelentkezni a K&H Bank pályázatára, amellyel akár 500 ezer forintnyi támogatást és határozott idejű projektmunkát is kaphatnak a diákok.
A Quantum Machines és az Nvidia együttműködése során közelebb kerültek a hibajavító kvantumszámítógépek megvalósításához, a gépi tanulás alkalmazásával. Körülbelül másfél évvel ezelőtt jelentette be a két vállalat a partnerségét, amely az Nvidia DGX Quantum számítástechnikai platformját és a Quantum Machines fejlett kvantumvezérlő hardverét egyesít
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Már Elon Musk sem biztos benne, mi lesz majd a több millió HW3-as hardverrel furikázó Teslával, de azért mindenkibe beleáll, aki kritizálni meri az FSD döcögős fejlesztéseit.
Az Apple körülbelül 1,5 milliárd dollárt fektet be el a Globalstar nevű műholdas kommunikációs vállalatba a bővített iPhone-szolgáltatások finanszírozásának céljából, közölték a cégek egy tőzsdei bejelentésben. Az Apple és a Globalstar közötti megállapodás magában foglal 1,1 milliárd dollár készpénzes befektetést, amelyből 232 millió dollárt a műho
Közös innovációs és üzletfejlesztési programokról szóló megállapodást kötött az Óbudai Egyetem a kínai Wuxi High-Tech Zónával november 4-én. A közös elképzelés a magyar és a kínai kormány, illetve további több tucat ország részvételével megvalósuló "Új selyemút Program" kezdeményezéshez több ponton is kapcsolódik. Az együttműködés során az Óbudai E