2024. február 2. péntek

febr. 2
18:18
Az Amazon bemutatta “Rufust", az MI-asszisztenst (IT Business)
Az Amazon ma jelentette be, hogy elindította a "Rufusnak" nevezett, mesterséges intelligenciával működő vásárlási-asszisztensét, amelyet az e-kereskedelmi vállalat termékkatalógusán, valamint a világhálóról származó információkon képeztek ki. A vállalat szerint az új eszköz az amerikai vásárlók egy része számára béta verzióban indul el a mai naptól
febr. 2
19:18
Hyperloop: Amerikában megbukott, jöhet az olasz siker? (IT Business)
A Hyperloop Transportation Technologies az olasz Webuild és a Leonardo együttműködésével építené ki a világ első kereskedelmi hipersebességű közlekedési rendszerét. Sikerülhet-e a HyperloopTT-nek az, ami az Elon Musk-féle Hyperloop One-t csődbe vitte az Egyesült Államokban? A 2013-ban alapított HyperloopTT által létrehozott Hyper Builders konzorciu
febr. 2
20:18
A Google Cloud első afrikai felhőrégiója elindult Dél-Afrikában (IT Business)
Az afrikai digitális átalakulás támogatását és előmozdítását célzó jelentős lépésként a Google Cloud bejelentette a dél-afrikai Johannesburgban – a kontinensen elsőként – elhelyezett új felhőrégiójának üzemkész állapotát. A bejelentés kifejti, hogy az AWS nagy teljesítményű, biztonságos és alacsony késleltetésű felhőszolgáltatásai mostantól a konti

2024. február 3. szombat

febr. 3
4:48
Álom az árbevétel-növekedés (Mínuszos)
A hazai vállalatok több mint fele nem számít árbevételének növekedésére, de a tavalyinál még így is valamivel optimistábbak az idei üzleti teljesítményükkel kapcsolatban. A Randstad munkaerő-közvetítő vállalat magyarországi HR-döntéshozók és felső vezetők körében végzett kutatása szerint a felmérés résztvevőinek 45 százaléka számít vállalata nettó
febr. 3
5:48
Rémes lesz 2024 (Mínuszos)
Idén a mesterséges intelligenciával súlyosbított kibertámadások és a természeti katasztrófák, vis maior események az üzleti kockázatok legfőbb meghatározói. A magyar vállalatoknak a szabályozási környezet és a gazdasági növekedés üteme is fejtörést okoz. Az Allianz Trade 2024-es, 92 ország több mint háromezer cégvezetőjének részvételével készült Ko
febr. 3
6:48
A Microsoft hiába tesz meg mindent, ha ész nélkül kattintgatsz! (Mínuszos)
Az elmúlt időszakban csalók telefonáltak a Microsoft nevében. A redmondi társaság összegyűjtötte, hogy milyen ismérvek alapján azonosíthatók a kiberbűnözők tevékenysége. A Microsoft nevében a napokban indított csaló telefonhívások angol nyelvűek és úgynevezett hívószámspoofingot alkalmaznak, vagyis a hívószám magyar telefonszámként jelenik meg a hí
febr. 3
7:48
Tavaly tízmilliárd forinttal károsították meg a magyarokat (Mínuszos)
Az elmúlt évben tízmilliárd forintot csaltak ki a kiberbűnözők a magyar károsultaktól az ESET adatai és becslése szerint, és ez az összeg évről évre nő. Néhány tanács, hogy hogyan védekezzünk. A szlovák üzleti és otthoni it-biztonsági szoftvermegoldások gyártója szerint a bűnözők tavaly főként nemlétező csomagok vagy rendőrségi adategyeztetés miatt
febr. 3
8:48
Mindenórás lehet a ChatGPT 4.5, állítólag felülmúlhatja majd az embert (IT Business)
Egy szakértő szerint az OpenAI GPT 4.5 LLM-je a kiadását követően felülmúlja majd az emberi szakértők tudását és egyben a mesterséges intelligenciától 2024-re várt összes képességet. 2024-ben is, és most már évről-évre egyre több és jobb mesterséges intelligencia jelenik majd meg a piacon, ez a robbanásszerű fejlődés pedig exponenciálisan vonzza ma
febr. 3
10:42
Megmérték: nem érte meg visszatérni az irodákba (Bitport)
A múlt év sok helyen a dolgozók irodákba való visszatereléséről szólt. A néhol mézesmadzaggal, néhol korbáccsal végzett művelet azonban a legtöbb szervezetnél nem hozott pozitív változást.
febr. 3
12:48
Az Amazon nyereségesebb, mint valaha (IT Business)
Az Amazon története legmagasabb üzemi eredményét könyvelhette el a 2023-as ünnepi negyedévben, amit az összes fő üzletágban elért bevételnövekedés és az Andy Jassy vezérigazgató irányítása alatt egy éven át tartó erőteljes költségcsökkentés támogatott. A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy működési eredménye – vagyis az alaptevékenységéből szá
febr. 3
16:12
Chrome bővítmények, amelyek nélkül lehet netezni – csak nem érdemes (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 3
16:48
Ez kinek, és miért jutott eszébe? 8 Darwin-díjas ötlet a CES-ről (IT Business)
Mindannyiunk kedvenc technológiai iparága fénysebességgel fejlődve, nagy elánnal önti legújabb, legjobbnak vélt ötleteit a piacra. Ebben gyorsan pörgő impulzusvásárlásokat generáló nagyüzemi működésben a rámenősség talán azért is fontos, mert ha egy rövidebb időnél tovább hagynának gondolni bennünket arról, hogy mit is akarnak eladni nekünk, előfor
febr. 3
20:30
Egyes Galaxy S24-felhasználók Android Auto problémákkal szembesülhetnek (Android Portál)
Sok Galaxy S24-felhasználó számolt be az autójához való csatlakozási problémákról. A jelek szerint a SEAT, a Skoda és a Volkswagen autóit érinti ez a bizonyos kompatibilitási probléma, és meglehetősen elterjedt az említett autók tulajdonosai körében. A probléma azért sem elhanyagolható, mivel az érintett felhasználók egyenesen képtelenek csatlakozn
febr. 3
20:42
Nagyot hibázott a Google? Egy szemfüles fejlesztő learathatja a babérokat (PhoneBazis)
Christian Selig szemfüles fejlesztő most adta ki a Juno-t, egy dedikált YouTube-alkalmazást az Apple Vision Pro-ra, hetekkel azután, hogy a YouTube kijelentette, hogy nem fog ilyet fejleszteni. A YouTube weboldal Safariban történő megnyitásának kifinomultabb alternatívája, a Juno felhasználói felülete megfelel a visionOS-nek, és a legtöbb elvárható
febr. 3
21:12
2-3 év múlva jöhet az Apple összehajtható telefonja (Android Portál)
Az Apple első összehajtható készüléke 2026-ban vagy 2027-ben érkezhet egy új jelentés szerint, amelyet koreai “iparági források” készítettek. Belső képernyőmérete 7-8″ körüli lenne, és így egyes pletykák szerint az iPad minit válthatná fel az Apple portfóliójában. A specifikációi és jellemzői azonban még nem véglegesítettek. Ráadásul az Apple egy ú

2024. február 4. vasárnap

febr. 4
4:48
Még mindig csak előzetes megállapodást kötött a 4iG és a Telecom Egypt (Mínuszos)
A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt a mediterrán térség egyik legnagyobb tengeralatti adatkábel operátora nem kötelező érvény
febr. 4
5:48
Bazinagy TudatosNet Teszt indul (Mínuszos)
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából a Yettel a DUE Médiahálózattal együttműködve egy országos oktató-nevelő játékot indít Nagy Diák TudatosNet Teszt néven. Tizenöt éve, 2009 óta világszinten minden év februárjában tarják a Safer Internet Day-t, azaz a Biztonságosabb Internet Napját. Február 1-től elérhető a Safer Internet Day 2024 alkalmából
febr. 4
6:48
E-kamionokra áll át az amerikai posta (Mínuszos)
Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) az USA legnagyobb elektromos járműflotta-bővítését indítják el, bemutatták az első töltőállomásokat. Az USPS az amerikai kontinens legnagyobb elektromos flottaberuházását és infrastruktúra-bővítését indította el, melynek keretében 2028-ig több mint 66 ezer kézbesítő e-jármű használatba állítását tervezik.
febr. 4
6:48
Jöhet a POCO X6 Neo? (PhoneBazis)
A jelentések szerint a Xiaomi egy újabb POCO X6 sorozatú modell szállítására törekszik, miután a múlt hónapban globálisan felajánlotta a POCO X6 5G és a POCO X6 Pro 5G modelleket. Nemcsak a készülék neve bukkant fel az interneten, hanem különböző hardveres specifikációk is. Nem sok idő telt el azóta, hogy a Xiaomi globálisan bemutatta a
febr. 4
7:48
Nagyot zuhant a Tesla (Mínuszos)
Már megint az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt
febr. 4
8:00
A Google nem archiválja többé az internetet (Telex)
Megszűnik a keresőben a cache-elt oldalak szolgáltatás, mert a cég szerint már nincs szükség ilyesmire.
febr. 4
8:48
Canva-sikersztori: egymilliárd dollár az alkalmazottak kezében (IT Business)
Az egyik legnépszerűbb online képszerkesztőnél, a Canvánál, amelynek már saját MI-szolgáltatása is van, megéri munkát vállalni. A vállalat most egymilliárd dolláros részvényeladási lehetőséget szervez az alkalmazottak számára. A Canva designer-szoftver startup állítólag az utolsó szakaszhoz ért annak az ügyletnek a letárgyalásában, amely lehetővé t
febr. 4
10:06
A OnePlus telefonjaiba is érkezik az AI (Android Portál)
A OnePlus Kínában szoftverfrissítéseket adott ki a OnePlus 11 és a OnePlus 12 számára, amelyek új AI-alapú funkciókat hoznak mindkét okostelefonra. A OnePlus 11 frissítése a PHB110_14.0.0.0.403(CN01), míg a OnePlus 12 frissítése a PJD110_14.0.0.0.405(CN01) firmware-verzióval érkezik. Mindkettő az AI Summariser, az AIGC Remover fejlesztéseket hozza
febr. 4
10:54
5239 nővel csetelt a ChatGPT egy programozó helyett Tinderen, a végén az egyiknek megkérte a kezét (Telex)
Az orosz kóder azt mondja, sokkal kevesebb energiába és pénzbe került neki így megtalálni az igazit, mint hagyományos módon.
febr. 4
12:48
A tolmácsgép letűnt technológia, ami valahogy visszatért. De miért? (IT Business)
A TimeKettle X1 MI Interpreter Hub egy mesterséges intelligencia (MI) által támogatott kommunikációs eszköz, egyszerűbben hívhatjuk tolmácsgépnek is, és ilyenformán felmerül az a kínzó kérdés is, hogy a számítógéptudású okostelefonok korában mit keres még mindig a piacon egy tolmácsgép? Nem kéne ezeknek már az IT-múzeumokban lenni? A mobil fordítás
febr. 4
15:36
Feltűnt a Good Lock appban a Galaxy Ring (Android Portál)
A Samsung a múlt hónapban az Unpacked eseményen bejelentette a Galaxy Ringet, de nem fedte fel az első okosgyűrű funkcióit, és nem is közölte a bevezetés időpontját. Úgy tűnik azonban, hogy a Samsung a Galaxy Ring fejlesztésével van elfoglalva, mivel megjelent a Samsung Good Lock alkalmazásban. A Samsung Galaxy Ring most a Good Lock alkalmazás
febr. 4
15:54
Először próbálták ki Nagy-Britanniában embereken az mRNS-alapú rákterápiát (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 4
16:48
Létrejött a folyékony fém memória – úton a Terminátor felé? (IT Business)
A pekingi Tsinghua Egyetem kutatói a Terminátor 2. részének T-1000-esét idéző áttöréssel egy teljesen rugalmas, "FlexRAM" néven ismert memóriaeszközt fejlesztettek ki, amely gallium-alapú folyékony fémet (GLM) használ az adatok írásához és olvasásához. Ez az új folyékony fém RAM, amely szinte bármilyen deformációnak ellenáll, reverzibilis elektroké
febr. 4
17:18
Aggasztóan sokszor választja az atomcsapást a mesterséges intelligencia háborús szimulációkban (Telex)
Kutatók szerint ez jól illusztrálja, mennyire rossz ötlet katonai döntéshozatali mechanizmusokba bevonni az MI-t.
febr. 4
17:36
A Circle to Search októberben több telefonra is megérkezhet (Android Portál)
Most, hogy a Circle to Search bevezetésre került, a Galaxy S24 és a Pixel 8 tulajdonosok kedvükre kereshetnek anélkül, hogy el kellene hagyniuk az éppen használt alkalmazásokat. Mint a legtöbb funkciót, amit a Google kiad, ez is várhatóan előbb-utóbb átcsorog a többi Android-eszközre, de sokan kíváncsiak, hogy ez mikor történik majd meg. Nos úgy tű

2024. február 5. hétfő

febr. 5
4:48
Rekordot döntött tavaly a GDPR-bírságok mértéke (Mínuszos)
Tavaly rekordösszegű GDPR-bírságot szabtak ki Európában, a kiszabott bírságok összértéke a tavalyi évben elérte a 1,78 milliárd eurót. A DLA Piper tanácsadó társaság az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) hatályba lépése óta vizsgálja Magyarországon, valamint további harminc európai államban az adatvédelmi bírságok és az adatvédelmi incidensek al
febr. 5
5:48
Valamit tudnak a Boxy-nál (Mínuszos)
A Boxy Logisztikai Zrt. fulfillment partnerállománya hatszorosára bővült egy év alatt, ezzel a rendelésteljesítési piac szereplői között a legnagyobb növekedést érte el az elmúlt időszakban — áll a társaság közleményében. Az ugrásszerű bővülés egyik fontos mozgatórugója, hogy a piaci feltételek átrendeződése miatt egyre nagyobb az igény a költségha
febr. 5
5:48
8 milliót gyűjtött ez a népszerű mémérme, egyre közelít a cél (PhoneBazis)
A Meme Kombat ($MK) már több, mint 8 millió dollárt gyűjtött össze az iGaming ökoszisztémájához, amelyben a mém karakterek feszülnek majd egymásnak a küzdőtéren. A Web3 játékplatform a mémcsaták terén az első ilyen jellegű ajánlat. Az innováció azonban nem áll meg itt. A Meme Kombat azt is lehetővé teszi a játékosok számára, hogy fogadásokat kössen
febr. 5
6:48
Dual-Hz: jön az LG UltraGear 4K OLED gaming monitor (Mínuszos)
A 2024-es UltraGear OLED játékmonitor-termékcsaládban bemutatják a Pixel Sound technológiát, amely mozifilmszerű hangzást biztosít. Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb UltraGear OLED gaming monitorcsaládját, amelynek egyik tagja a 32 hüvelykes képátlójú 4K gaming monitor (32GS95UE modell), és amely 240 Hz-es képfrissítési frekvenciával, 0,03
febr. 5
7:48
Eurómilliókból pörgetnék fel a hazai startupokat (Mínuszos)
Innovációs ügynökségek pályázhatnak egy új támogatásra, hogy segítsék a közép-kelet-európai innovátorokat befektetőket szerezni. A Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) program célja, hogy fellendítse az innovációt Közép- és Kelet-Európában, ahol a startupok csak az európai átlag harmadának megfelelő szinten jutnak kockázatitőke-befekte
febr. 5
7:54
Heybike Horizon – Egy bitang jó elektromos bicikli? (PhoneBazis)
A Heybike az elmúlt években többször is megfordult a piacon, és egy sor fokozatosan kifinomultabb elektromos kerékpármodellt adott ki. A cég legújabb e-bike-ja, a Heybike Horizon, a kényelmes kialakítást olyan teljesítménnyel és árral kombinálta amilyet ritkán látunk. De persze itt többről van szó, mint egy gyönyörű naplemente színű festésről. Több
febr. 5
8:24
Ötszöröztek a vezető nélküli autók Kaliforniában (Bitport)
A vezető nélkül működő kocsik 2023-ban ötször annyi mérföldet tettek meg az amerikai tagállam újtain, mint egy évvel korábban. Egy tavaly őszi baleset miatt azonban idén valószínűleg csillapodik a tempó.
febr. 5
8:36
Új Snapdragon chipset érkezhet (Android Portál)
A Snapdragon 8 Gen 4 SoC nemrég 3 millió feletti AnTuTu pontszámmal bukkant fel. Valószínűleg idén szeptemberben vagy októberben lesz hivatalos, de előtte a Qualcomm bejelenthet egy új Snapdragon 8 Gen sorozatú SoC-t, amely a tippek szerint SM8635 típusjelzéssel fog rendelkezni. A hír a Digital Chat Station megbízható tippadójától származik, aki sz
febr. 5
8:54
Kirúgták az állásából, mert az MI a testbeszéde alapján leminősítette (IT Business)
Egy sminkes azt állítja, hogy elvesztette állását egy vezető márkánál, miután egy arcfelismerő technológiát használó mesterségesintelligencia-alapú toborzóeszköz a testbeszéde miatt leminősítette. Anthea Mairoudhiou-t, a MAC egykori sminkesét 2020-ban bocsátották el állásából egy videóinterjú eredménye alapján, amelyet a HireVue – egy amerikai szék
febr. 5
8:56
A Google megkezdi a generatív MI-eszközök tesztelését a Térképekben (IT Business)
A Google generatív mesterséges intelligenciával bővíti a térképeket. A funkció korai hozzáférési szakaszban van, és csak bizonyos területeken, illetve a Local Guides kiválasztott tagjai számára érhető el. Alapvetően az eszköz lehetővé teszi, hogy természetes nyelven beszéljünk az alkalmazáshoz, hogy új helyeket fedezzünk fel szülővárosunkban. Megké
febr. 5
8:58
Hogyan használhatja a ChatGPT-t a kiberbiztonsági helyzet javítása érdekében? (IT Business)
A kiberbiztonság folyamatosan fejlődő tájképén a szervezeteknek innovatív megoldásokra van szükségük az adattámadások elleni védelem megerősítéséhez. A ChatGPT erőteljes eszközként jelenik meg, amely sokoldalú megközelítést kínál a kiberbiztonsági helyzet és ellenálló képesség fokozására. Az alkalmazást a kiberbiztonsági pozíció javítása érdekében
febr. 5
9:54
Gép új világ (IT Business)
"A mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat!" Ezzel és ehhez hasonló félelmekkel gyakran találkozhattunk az elmúlt néhány évben, de szerencsére megjelentek a mérsékeltebb üzenetek is: ezek szerint az MI nem elvesz csak átalakít. Persze ehhez nekünk is alkalmazkodni kell, de hogyan? ◼︎ Ki az új kolléga? Nem: MI az új kolléga! A német író, Erich
febr. 5
10:12
Ha az IT jobban működik, valóban jobban működik a cég is? (Bitport)
Az informatikai vezetők gyakran érvelnek ezzel, amikor a menedzsmentet újabb IT-beruházásokról akarják meggyőzni. Az ITSM pedig arra is alkalmas, hogy ezt átélhető élménnyé tegye az üzleti oldalon dolgozóknak.
febr. 5
11:18
Redmi Note 13 Pro 5G: ilyen egy remek középkategóriás okostelefon (Android Portál)
Nemrég mutatta be a Redmi a legújabb Note 13-as sorozatú okostelefonjait, a tavalyi sikeres Note 12 utódját. A Redmi Note 13 Pro, a Note 13 Pro 5G és a Note 13 Pro+ 5G mellett az alap Redmi Note 13 és a Note 13 5G is megjelent nálunk. Nézzük meg most együtt a Redmi Note 13
febr. 5
11:18
Nincs végzet, csak ha bevégzed: így kerül ChatGPT a fegyverrendszerekbe (IT Business)
Az Open AI szépen csendben, a háttérben törölte a ChatGPT hadviselésre és katonai célokra történő használatának tilalmát, több hónappal azt követően, hogy Nagy-Britannia hadseregében a lövészeti kiképzésre használt tesztbábuk megkapták a ChatGPT-t. Az OpenAI csendben törölte technológiájának katonai célú felhasználását tiltó kitételeket a felhaszná
febr. 5
12:12
Megválasztották Magyarország legsokoldalúbb informatikusát (Bitport)
Az immár hetedik alkalommal megszervezett Országos IT Megmérettetésen közel 3000 jelentkező közül válaszottak nyerteseket összesen 24 kategóriában.
febr. 5
12:18
Nobel-díjas figyelmeztetés érkezett a Z-generációnak (IT Business)
Nobel-díjas figyelmeztetés érkezett a Z-generációnak Ezúttal egy munkaerő-piaccal foglalkozó közgazdász hangoztatta figyelmeztetéseit a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, kimondottan a Z generációhoz intézve szavait. Christopher Pissarides, a London School of Economics Nobel-díjas közgazdász professzora a természettudományos, technológiai,
febr. 5
12:24
Állítólag kedvezőek a mozijegyek árai (Mínuszos)
A zsebünkben lapuló multimédiás eszköz, az okostelefon a filmnézési szokásainkat is jelentősen megváltoztatta, de a mozit azért még nem kell teljesen leírnunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is. Az elmúlt évtizedben
febr. 5
13:06
Csak a TikTokon van értelmük az Apple új headsetében sétálgatós videóknak (Telex)
Volt, aki a robotkutyáját sétáltatta a Vision Próval a fején, de olyan is, aki már szét is szerelte az 1,2 millió forintos headsetet.
febr. 5
13:18
Eladták a Yandex-et, az orosz "Google-t" (IT Business)
A Yandex N.V. bejelentette, hogy kötelező érvényű megállapodást kötött oroszországi üzleti tevékenységeinek eladásáról. A Yandex N.V., a Yandex csoport ("YNV") holland anyavállalata ma bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vevőkonzorciummal a Yandex csoport összes oroszországi és egyes nemzetközi piacokon működő üzletágának értékesít

Keresés