Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 február 9.

2024. február 9. péntek

febr. 9
0:09
Beköltözik a Gemini a Google Assistant mellé (Android Portál)
A Google Bard átalakult Geminivé, és a névváltoztatás egy új alkalmazással is jár. Igen, mostantól a Gemini alkalmazáson keresztül érheted el az újonnan átkeresztelt Geminit (korábban Bard) az androidos telefonjaidon. Az alkalmazás letöltése után kiválaszthatod, hogy eltávolítod a Google Assistantot, és csak a Geminit használod elsődleges mesterség
febr. 9
4:51
Telefonált vezetés közben: két ember halt meg miatta (Mínuszos)
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt a gyalogátkelőhelyen egy apát és kislányát Kispesten. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és e
febr. 9
5:21
3 millió elektromos fogkefét használtak fel egy DDoS-támadásban? (IT Business)
Széles körben megjelent a történet, amely szerint 3 millió elektromos fogkefét hackeltek meg rosszindulatú szoftverrel, hogy túlterheléses (DDoS-) támadásokat hajtsanak végre. Múlt héten az Aargauer Zeitung svájci híroldal egy olyan történetet közölt, amely szerint a Fortinet kiberbiztonsági cég egyik alkalmazottja szerint 3 millió elektromos fogke
febr. 9
5:51
A mesterséges intelligencia és az ételhulladék közös nevezője: KLM (Mínuszos)
A mesterséges intelligenciát (MI) is beveti a KLM légitársaság annak érdekében, hogy csökkentse a járatkiszolgálási folyamatban keletkező ételhulladék mennyiségét. A légitársaság közleménye szerint, a catering szolgáltatás számára kifejlesztett algoritmus segítségével igyekszik pontos becsléseket készíteni arról, hogy egy-egy járatra mennyi ételt k
febr. 9
6:18
Több hajtogatós iPhone-on is dolgozhat az Apple, így áll most (PCWorld)
Az Apple állítólag több összecsukható iPhone prototípusán is dolgozik.
febr. 9
6:18
Különös figyelmet fordítanak a Stellar Blade fejlesztői a főszereplő hátsójára, mert azt látják a játékosok legtöbbet (GameStar)
Senki nem mondhatja, hogy a Stellar Blade alkotói nem figyelnek eléggé a részletekre.
febr. 9
6:21
Az iTunes for Windows végleg megszűnik (IT Business)
Az Apple fokozatosan kivezeti az iTunes for Windows-t. Évekkel azután, hogy a vállalat a Macre szánt legendás szoftverét Apple Musicra, Apple Podcastsra és Apple TV+-ra bontotta, végre itt az ideje, hogy a Windows-felhasználók is hasonló élményben részesüljenek. Ha Windows 10-et futtatunk, és megnyitjuk az iTunes alkalmazást, akkor a "legjobb önáll
febr. 9
6:48
A Baldur's Gate 3 egyik játékosa macskákból álló csapattal vágott neki a kalandnak, nem eredménytelenül (GameStar)
A kísérletről természetesen videó készült a YouTube-ra.
febr. 9
6:51
Az év applikációja a BudapestGO (Mínuszos)
Az elmúlt év legjobb applikációjának járó díjat nyerte el a BudapestGO. Ami jó, az jó! A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a Magyar Marketing Szövetség a BKK saját fejlesztésű alkalmazását 21 pályázat közül választotta a legjobbnak. A közlekedési társaság szerint az alkalmazást aktívan használók száma folyamatosan nő, átlagban
febr. 9
7:18
Megint életet mentett egy Apple Watch: érzékelt valamit, amit az orvosok nem (PCWorld)
Az okosóra tartósan magas pulzusszámról értesítette tulajdonosát, aki így még időben orvoshoz fordult.
febr. 9
7:36
Az EU komoly szigorral lépne fel a kéretlenül küldött péniszfotók jelensége ellen (PCWorld)
A valódi és a mesterséges intelligenciával generált tartalmakat is érinti az online zaklatás elleni szabályozás szigorítása.
febr. 9
7:48
A GTA 5 kiadója szerint a virtuális valuta játékpénz - nem számít, ha elbukjuk (GameStar)
A Take-Two annak érdekében fogalmazott így, hogy megússzon egy pert.
febr. 9
7:51
STB: Csökkent a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon (Mínuszos)
Tavaly globálisan a vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke 2650 milliárd dollárra esett vissza a 2022-es 3420 milliárd dollárról – jelentette ki Sahin-Tóth Balázs. Az Allen & Overy Kádár Ügyvédi Iroda (Allen & Overy) vezető ügyvédje szerint Magyarországon ugyanebben az időszakban az M&A ügyeletek értéke 3,24 milliárd dollárról 1
febr. 9
8:12
Egyéves a Hogwarts Legacy, ezért a fejlesztők elárulták, hogy melyik ház a legnépszerűbb (GameStar)
Érdekes statisztikákkal és vicces bugokkal ünnepelték a Harry Potter világába helyezett akció-szerepjáték premierjének első évfordulóját.
febr. 9
8:15
Szintet lépett a kínai fenyegetés az amerikai kormányügynökségek szerint (Bitport)
Az FBI más hivatalokkal együtt arra figyelmeztet, hogy a hekkerek már nem csak kémkednek, hanem úgy próbálják pozicionálni magukat, hogy egy jövőbeni konfliktus esetén pusztító támadásokat indíthassanak az Egyesült Államok létfontosságú infrastruktúrái ellen.
febr. 9
8:48
Meglett Vadon Jani utódja Balázsék műsorába (GameStar)
A Rádió 1-en jelenlegi formájában 2016 óta futó műsorba 250 ezer szavazat alapján választották ki a trió új, állandó tagját.
febr. 9
8:51
Szivárog a Galaxy A55 5G és az A35 5G (Android Portál)
Ha a Samsung Galaxy S24 sorozatot esetleg túl drágának tartanád, nem kell aggódnod: a Samsung 2024-ben rengeteg kedvező árú Galaxy A készüléket tervez piacra dobni. Ebből a két legnagyobb – a Samsung Galaxy A55 5G és a Galaxy A35 5G – most szivárgott ki a tanúsító szervezeteknek köszönhetően. Amint azt először a SamMobile és a
febr. 9
9:45
A SpaceX kilőtte a NASA PACE szatellitjét (PhoneBazis)
A NASA közel 1 milliárd dolláros PACE-missziója ma kora reggel indult a SpaceX Falcon 9 rakétájával, és sikeresen elérte a sarki pályát – 1960 óta először a NASA számára. “Amikor a PACE működésbe lép, kulcsfontosságú megfigyeléseket fog végezni a Föld légköréről és éghajlatáról, és lehetővé teszi a tudósok számára, hogy soha nem látott módon értéke
febr. 9
9:51
Az autonóm önvezető eszközök és az e-kereskedelem szab irányt a raktárlogisztikának (IT Business)
Ahogy a kihívások, úgy a digitalizáció és az automatizáció mentén felsorakozó technológiai vívmányok is nagyban alakítják a raktárlogisztika területét, emellett az e-kereskedelem bővülése új, innovatív megoldásokat kíván. A trendekről a terület szakértőjével, Bérces Pállal, a QLM tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk. ◼︎ Diszrupció a raktárlogisz
febr. 9
10:15
33 millió francia adatait lopták el egy kibertámadás során (IT Business)
A francia állampolgárok legalább felének, azaz mintegy 33 millió embernek ellopták a személyes adatait az egyik talán legnagyobb kibertámadásban, amely egy európai országot ért. A támadás két francia szolgáltatót érintett, amelyek az egészségbiztosítóknak nyújtanak szolgáltatást. Hatalmas kiberbiztonsági incidens rázta meg Franciaországot: több min
febr. 9
10:21
Alapelvárássá válik az MI a PC-k és telefonok esetében (Bitport)
Az idén piacra dobott készülékek ötöde már úgy érkezik, hogy külön fel van vértezve a mesterséges intelligenciához kötődő feladatok elvégzésére.
febr. 9
10:24
Izgalmas játékválaszték várja ingyen az Xbox tulajdonosokat a hétvégén (GameStar)
Újabb hétvége, újabb Xbox Free Play Days. ezúttal három címet próbálhattok ki extra költségek nélkül.
febr. 9
11:00
Akadnak a játékok? Töltsd le az új Nvidia drivert! (PCWorld)
Zavaró problémára kínál gyógyírt a legújabb hotfix meghajtóprogram, emiatt erősen ajánlott telepítenie azoknak, akik az RTX-vizualitás mellett tették le a voksukat.
febr. 9
11:00
A The Witcher és a Cyberpunk játékok minden darabkáját olcsón lehet most behúzni (GameStar)
Ha eddig kihagytátok valamiért a CD Projekt RED legendás munkáit, akkor most lehet érdemes kipróbálni őket.
febr. 9
11:21
A Meta és a TikTok perel, hogy ne kelljen fizetnie az EU tartalompolitikai díját (IT Business)
A digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) előírja, hogy a 45 millió felhasználó feletti platformoknak meg kell felelniük az uniós előírásoknak. A Meta és a TikTok tulajdonosa, a ByteDance nem rajong az ötletért, hogy az Európai Uniónak fizessenek azért, hogy szabályozza őket. A cégek megtámadták az uniós moderátorok által meghatározott felü
febr. 9
11:24
Újabb veszélyes Facebook vírus terjed - álláshirdetésnek tűnik, ellopja az adataid (PCWorld)
Csábító állásajánlattal lopja el az adataidat egy nemrég felfedezett kártevő, és sajnos nincs egyedül.
febr. 9
11:51
A Honor bejelentette a Protect Plan-t (Android Portál)
A Honor X9b (Európában Magic6 Lite) február 15-én debütál Indiában, és a vállalat bevezette hozzá a Protect Plan-t, amelyet ingyenesen kínálnak mindenkinek, aki megvásárolja a készüléket. A csomag ingyenes egyszeri képernyőcserét, kiterjesztett garanciát, javított házhoz menő telefonos szolgáltatást és “biztosított visszavásárlást” tartalmaz. A hiv
febr. 9
11:54
Hatalmasat megy a Steamen a Helldivers 2, nem csoda, hogy az első javítócsomag már be is futott (GameStar)
Még a PlayStation egyik legjobb címének PC-s portját is sikerült lenyomnia a Helldivers 2-nek.
febr. 9
12:03
Átkeresztelte mesterséges intelligenciáját a Google, és pénzt is kér érte (Bitport)
Nem csak a modellt, a körítést is adja. Ez is drágább Magyarországon, mint az USA-ban.
febr. 9
12:15
A ChatGPT háborús szimulátora atombombákat dobott le a világbékéért (IT Business)
A ChatGPT háborús szimulátora atombombákat dobott le a világbékéért Az OpenAI-t, az Anthropicot és számos más MI-chatbotot egy háborús szimulátorban használták, és azt a feladatot kapták, hogy találjanak megoldást a világbéke megsegítésére. Szinte mindegyikük olyan lépéseket javasolt, amelyek hirtelen eszkalációhoz, sőt, nukleáris háborúhoz vezette
febr. 9
12:51
Nem félni – felkészülni! (IT Business)
Teltházas volt a januári Itbusiness Club, és már címében is pontosan reflektált a témára: "Minden, amit a NIS2-ről tudni akarsz, de még nem volt alkalmad megkérdezni". Az előadók és a közönség között – a téma aktualitásának és komolyságának megfelelően – igazi szakmai párbeszéd is kialakult. ◼︎ Nyakunkon a NIS2, de semmi pánik Minden év január [
febr. 9
13:00
Komoly megszorításokat jelentett be a Rockstar Games anyacége (GameStar)
Közben mindenkit nyugtatgatni próbálnak, de így is elég nagy lehet a szorongás házon belül.
febr. 9
13:12
Az Acer extrém igénybevételre szánt E-rollert mutatott be, ezzel nem kell majd udvariaskodnod (PCWorld)
Hegymászó képességgel, megerősített felfüggesztéssel és más jóságokkal támad a Predator Extreme.
febr. 9
13:18
Rommá lövünk mindent a Helldivers 2-ben (GameStar)
A mai adásban Hunter a Helldivers 2-t fogja kipróbálni.
febr. 9
13:45
Keleti veszedelemként tekintenek a magyar webshopok a Temura (Bitport)
A hazai kereskedők negyedénél komoly forgalomcsökkenést hozott az agresszív marketingpolitikát folytató kínai szereplő megjelenése.
febr. 9
14:21
Toronto szerint egyre több bújtatott kínai propagandaoldal jelenik meg (IT Business)
A kanadai kutatók szerint a híroldalak mögött álló kínai cég világszerte "tolja" Peking-párti tartalmakat. Több mint 100, helyi hírügynökségnek álcázott weboldal Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában Kína-barát tartalmakat terjeszt egy széles körű befolyásolási kampány keretében, amely egy pekingi PR-céghez köthető – állapította meg a Citizen Lab
febr. 9
14:36
Generációjának legerősebb konzolja lehet a PlayStation 6 (PCWorld)
A Sony nem keveri feleslegesen a kártyákat, elkötelezett az AMD technológiái mellett, amikkel a játékosok csak jól járhatnak.
febr. 9
15:00
2026-tól egy új kategóriával bővül az Oscar-díjátadó, régi adósságát törleszti az Akadémia (GameStar)
Bőven itt volt már az ideje annak, hogy ez a kategória is megjelenjen az Oscar-gálákon.
febr. 9
15:06
A Batman írója dolgozhat a legújabb Trónok harca spin-off sorozaton (GameStar)
Azon a szérián, amit már nagyon hosszú ideje várnak a Trónok harca-rajongók.
febr. 9
15:15
Programozható lesz Indiában a digitális rúpia (Bitport)
Sőt az offline használat lehetőségeire is nagy hangsúlyt fektetnek, tekintettel arra, hogy az ország távoli, hegyvidéki régióiban nem igazán állnak rendelkezésre megfelelő lefedettségű mobilhálózatok.
febr. 9
16:21
A Disney befektet az Epic Gamesbe (IT Business)
2017-ben az Epic Games azon maroknyi vállalat közé tartozott, amelyet beválasztottak a Walt Disney Accelerator inkubátorprogramjába. A játékcég alapítója olyan ambíciókat dédelgetett, hogy a szórakoztatóipari vállalat ismert karaktereit beépítse digitális játszóterébe. Bob Iger, a Disney vezérigazgatója bejelentette, hogy 1,5 milliárd dolláros befe
febr. 9
16:24
Nem ez a Facebook legjobb napja, megint megőrült a Messengerrel együtt (PCWorld)
Aki most használná a Zuckerberg birodalom közösségi oldalát, illetve annak üzenetküldő alkalmazását, kellemetlen meglepetésre számíthat.
febr. 9
16:51
A kettéhajtható iPhone-on agyalhatnak az Apple-nél (Bitport)
Állítólag két ilyen iPhone-prototípust is fejlesztenek, sőt az összehajtható iPad is a csőben van, bár ezekből akkor sem feltétlenül lesz piaci termék, ha a pletykák tényleg igaznak bizonyulnak.
febr. 9
16:57
Megint életet mentett egy Apple Watch: érzékelt valamit, amit az orvosok nem (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 9
17:00
3500 dolláros erényöv? Az Apple Vision Pro letiltja a VR-pornót (PCWorld)
Az Apple döntése miatt egy kifejezetten jövedelmező piactól eshet el a méregdrága headset.
febr. 9
17:24
A Ubisoft elnöke azzal indokolta a Skull and Bones magas árát, hogy ez már AAAA játék (GameStar)
A Skull and Bones végre tényleg megjelenés közeli állapotban van, viszont kemény árat kell majd fizetni a kalózkalandokért.
febr. 9
17:30
Az Epic Games Store jövő heti ingyenes játékát senkinek sem szabad kihagynia (GameStar)
Ebből a műfajból ritkán válogatnak az illetékesek az Epic Games ajándékkosarába, ezért mindenképpen érdemes lesz behúzni a következő címet.
febr. 9
17:36
Kövess minket a Viberen, hogy ne maradj le a legfontosabb híreinkről, cikkeinkről és egyéb tartalmainkról! (PCWorld)
Elindult a PCW Viber csatornája, amire már fel is iratkozhatsz az értesítésekért.
febr. 9
18:21
Kínai hackerek 5 évig bujkáltak az amerikai infrastruktúra hálózataiban (IT Business)
A "Volt Typhoon" elnevezésű kínai hackerek évekig képesek voltak beszivárogni az amerikai kritikus infrastrukturális rendszerekbe, az államilag támogatott fenyegető szereplő legalább öt éven át lesben állt. Egy jelentős, a kínai állam által támogatott fenyegető szereplő évekig leskelődött a kritikus amerikai infrastrukturális cégek hálózatain – áll
febr. 9
18:36
A Take-Two feje nem izgul a pletykák miatt, kitart a fizikai játékok mellett (GameStar)
Még úgy is, hogy a vállalat bevételeinek 95%-a már a digitális eladásokból jön.

Keresés