De azt sem, hogy le kell-e mondania a trónjáról, hiszen még azt sem lehet tudni, hogy melyik szervét támadta meg a daganatos betegség. A család titkolózik.
Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra pár nappal ezelőtt egy dögös fotózással ünnepelte meg a névnapját. A nem mindennapi képek szinte felrobbantották az internetet, most pedig arra voltak kíváncsiak a sztárpár követői, vajon hogyan szoktak esténként egymásra időt szánni.
Fodor Zsóka, … a szomszéd tehene Kamillája nem csak a sorozatban tevékeny: a való életben is folyton csinál valamit, és ehhez nélkülözhetetlen, hogy egészséges maradjon. Nagyon odafigyel magára, a szűrésekre, rendszeresen eljár vizsgálatokra. A színésznő karrierjében sem tervez lassítani, ugyanolyan elfoglalt maradna évek múlva is, mint most.
A tavalyi év végén úgy tűnt, Opitz Barbi végleg pontot tett bántalmazó kapcsolatára, aminek köszönhetően az édesapjával való kapcsolata is rendeződni látszódott. Most Ámor nyila mégis újra eltalálta az énekesnő szívét, amit a hírek szerint nem is akárki rabolt el.
Gáspár Tibor szenvedélyesen űzi a szakmáját, ám ennek komoly ára van. A Jászai Mari-díjas magyar színész ugyanis rendre olyan teátrumokban játszott és játszik, ami távol van lakhelyétől, így hetente 4-5 napot töltött a családja nélkül. Két gyermekével sem tudott kiskorukban sokat lenni, ám ők jól tolerálták a helyzetet.
A demokrata és a republikánus párt az amerikai szenátusban az Izraelnek és Ukrajnánk nyújtott pénzügyi támogatásról döntött. Az utolsó szót végül Donald Trump mondta ki.
Több mint fél éve annak, hogy a szülei birtokán Palvin Barbara szupermodell és Dylan Sprouse színész egy hagyományos magyar esküvőn hivatalosan is összekötötték az életüket. A nagy napról a magyar szépség a Vogue-nak már számos részletet elárult, ám híres férje eddig még nem számolt be az élményeiről. Most – Whoopi Goldberg színésznő The View (Néze
Aligha véletlen, hogy Zelenszkij ma délutánra időzítette az ukrán főparancsnok, Valerij Zaluzsnij kirúgását, és az utódja, Olekszandr Szkirszkij kinevezését. A Putyin-interjú és az ukrán vezérváltás több napi olvasatot és elemzést vált majd ki, de egyik beárnyékolja a másikat.
Csak kis híja volt, hogy nem kellett amputálni Schmuck Andor lábujját. A politikus évek óta cukorbetegséggel küzd, és egy vényköteles injekcióra van szüksége, amely segít a vércukorszintje csökkentésében.
A felületes elemzők így fogalmaztak: "az egyik kutya, a másik eb". Árnyaltabban persze vészesebb a képlet. Egy orosz katonai szakértő elemzését közöljük – frissebben. Kommentár nélkül.
December 21-én indult a jelentkezés az egyetemek szeptemberben induló képzéseire, és bár már csak pár nap van a 2024-es jelentkezési határidő végéig. Gondoltunk azokra, akik az utolsó pillanatokig húzták leadást, és összeszedtünk számukra mindent egy helyen, hogy könnyebben átlássák ezt a sokszor túl bonyolultnak is tűnő folyamatot.
A közeli ismerős szerint az énekesnő újra összejött volt kedvesével, akivel meglehetősen viharos volt a kapcsolata. Opitz Barbi egyelőre nagyon óvatosan fogalmaz.