2024. február 15. csütörtök

febr. 15
6:18
MagicBot – a humanoid robot képes ruhát hajtogatni és táncolni (IT Business)
A MagicLab, egy humanoid robotokra specializálódott innovatív startup, érdekes videóban mutatta be legújabb alkotását, a MagicBotot. A humanoid pillecukrot süt, bűvészmutatványokat hajt végre, és még a táncparketten is megmozdul. A felvételek a robot figyelemreméltó kézügyességét és ügyességét mutatják be a tárgyak használatával. A MagicLab januárb
febr. 15
6:48
Az IVSZ tájékoztató honlappal próbál segíteni (Mínuszos)
Az IVSZ közreműködésével létrehozott gyűjtőoldal segít megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készségeiket. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött egy gyűjtőoldal digitaliskeszsegek.hu címen, hogy segítsen megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készsé
febr. 15
7:24
A Microsoft szerint a hackerek mesterséges intelligenciát vetnek be (IT Business)
A Microsoft és az OpenAI ma felfedte, hogy a hackerek már most is a mesterséges intelligencia nagy nyelvi modelljeit (LLM) használják, hogy finomítsák és javítsák meglévő kibertámadásaikat. Az újonnan közzétett kutatásban a Microsoft és az OpenAI orosz, észak-koreai, iráni és kínai hátterű csoportok próbálkozásait észlelte, amelyek a ChatGPT-hez ha
febr. 15
7:48
NAV: benyújtható a bevallás az eÁFA-rendszerben (Mínuszos)
Február 1. óta webes felületen, illetve gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható az áfabevallás az eÁFA-rendszerben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben hívta fel a figyelmet: az adóhivatali adatokra épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozás számára előnyös megoldást kínál az adókötelezettség gyors és pontos teljesítésére. A koráb
febr. 15
8:00
A Huawei egy 10 hüvelykes, háromfelé hajtogatható készüléken dolgozik (Android Portál)
Egy új pletyka szerint az Oppo és a vivo feladja az összehajtható telefonokkal kapcsolatos terveiket. Ez a döntés vélhetően a OnePlus-t is magában foglalja, hiszen a OnePlus Open lényegében az Oppo Find N3 nemzetközi változata. Az említett márkák döntésének oka állítólag az, hogy tavaly “jelentősen” csökkent az összehajtható készülékek piaci részes
febr. 15
8:12
Az Nvidia vezetője szerint egy picit elszámolta magát az OpenAI (Bitport)
Az OpenAI vezérigazgatója 7 ezer milliárd dollárnyi befektetést gereblyézne össze a globális csipgyártás felpörgetésére, amit még az Nvidiánál is enyhe túlzásnak tartanak.
febr. 15
10:06
Szoftvercéget vesz a Renesas, hogy felhős csiptervező szolgáltatást indíthasson (Bitport)
Az Altium megszerzésének hírét nem fogadták kitörő örömmel a japán csipgyártó részvényesei.
febr. 15
10:42
Ájulat utáni ébredés (IT Business)
2023 nehéz év volt a fintech-piac számára. A mesterséges intelligencia pénzügyi szolgáltatásokba való integrálásától a blokklánc-technológiák széles körű elterjedéséig az új fejlesztések növelték a hatékonyságot, és új utakat is nyitottak a pénzügyi integráció előtt. A magyar fintech eseményeiben a hazai BNPL (buy now, pay later, azaz halasztott fi
febr. 15
11:18
A Google csatlakozik a metán űrből történő feltérképezéséhez (IT Business)
A Google támogatja azt a márciusban induló műholdas projektet, amely adatokat gyűjt a metánszintről világszerte. Az új műhold mintegy 500 km magas (LEO) pályán kering majd a Föld körül, naponta 15 alkalommal. A tudósok szerint a metángáz nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez, mivel magába zárja a hőt. Sok metán keletkezik a mezőgazdaságban
febr. 15
12:24
Márciustól szárnyalni fog a Yettel márka (Mínuszos)
Márciustól Kovács András Péter vezeti a Yettel Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért. Kovács 14 éve tölt be különböző pozíciókat a hazai marketingkommunikációs szakmában. A 37 éves szakember ezalatt gyártott tévéműsort a TV2-nek, dolgozott ügynökségnél
febr. 15
12:36
Pénz beszél: terroristák is kaptak kék pipát az X-en (Bitport)
Egy nonprofit szervezet jelentése alapján az X-en rengeteg olyan fizetős profil van, amelyeknek az amerikai törvények értelmében nem lenne szabad léteznie. A közösségi hálózat szerint minden rendben.
febr. 15
13:00
Ennyiért vihetjük majd haza a Nothing Phone (2a)-t (Android Portál)
Gondolj egy számra, meglátjuk, igazad van-e. A Nothing Phone (2a) március 5-én mutatkozik be. A startup első igazi középkategóriás készülékét az utóbbi időben nagy várakozás előzte meg, de nyilvánvalóan a siker nagy része elkerülhetetlenül az árához fog kötődni. És pont itt jön a képbe a mai szivárgás. Egy franciaországi forrás szerint az EU-n túl
febr. 15
13:54
100 éve született az IBM (IT Business)
100 éve született az IBM Az IBM-et megalapító vállalkozások az 1800-as évek végén indultak, azután 1924. februárjában a Computing-Tabulating-Recording Co. vállalatot átnevezték, az új név pedig az International Business Machines (IBM) Corp. lett. Száz évvel az esemény után írásunk fontos emlékeztetőül szolgál arra, hogy a számítástechnika és az inf
febr. 15
14:18
Az EU Bizottsága kiállt a végponti titkosítás mellett (IT Business)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megtiltotta a biztonságos végponttól-végpontig tartó titkosítás gyengítését. Az ítélet szerint a titkosítás segít a polgároknak és a vállalatoknak megvédeni magukat a hacker támadásoktól, a személyazonosság és a személyes adatok ellopása, a csalás és a jogosulatlan adatszerzés, és a bizalmas információk jogosulatlan
febr. 15
14:48
Szerző jog és MI: elsőre lepattantak az írók az OpenAI-ról, de javíthatnak (Bitport)
A bíróság elutasította négy amerikai szerző közös keresetét, amelyben az OpenAI-t szerzői jogok megsértésével vádolták. De kaptak még egy esélyt.
febr. 15
15:18
A Honor hivatalosan is bejelenti a Magic6 RSR Porsche Design-t az MWC 2024-en (Android Portál)
A Honor a Magic6 RSR Porsche Design-t az MWC 2024-en fogja bemutatni – derült ki a vállalat sajtóközleményéből. Gyakorlatilag nem említettek modellt a teljes közleményben, de az állt benne, hogy az új telefon a Magic V2 RSR összecsukható mellé csatlakozik majd. Tekintettel a Honor február 25-re tervezett keynote-jára a Magic6 globális megjelenésérő
febr. 15
16:18
Háborút indít Európában a TikTok (IT Business)
A kínai ByteDance tulajdonában lévő TikTok közösségimédia-platform szerdán bejelentette, hogy a 2024. júniusi európai parlamenti választások előtt az Európai Unió mind a 27 tagállamában, így Magyarországon is helyi nyelvű alkalmazással erősíti az álhírek és a titkos befolyásolási műveletek elleni küzdelmet. A Tiktok szerint az egyes helyi nyelvi "v
febr. 15
16:42
Kibontották a NASA hatalmas űrvitorláját, ami a Naprendszeren túlra repítheti az emberiséget (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 15
16:54
Újabb 100 műhold kivégzésére készülnek a Starlinknél (Bitport)
Elégetik a légkörben azokat a korai verziójú eszközöket, amelyek egyelőre jól működnek, de már a kelleténél nagyobb kockázatot jelent a meghibásodásuk.
febr. 15
17:24
Optimistává váltak a magyar vezérigazgatók (IT Business)
A megkérdezett vezérigazgatók 54 százaléka globális, 60 százalékuk pedig a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik, derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből. A 4700 külföldi és 297 magyar cégvezető bevonásával végzett kutatás eredményei határozott hangulatjavulásról tesznek tanúbizonyságot. A PwC Magyarország felmé
febr. 15
17:36
A Galaxy Z Fold 6 megkaphatja a Galaxy S24 Ultra 200MP kameráját (Android Portál)
Az egyik fő panasz a Samsung Galaxy Z Fold okostelefonokkal kapcsolatban az, hogy az árához képest nem kínál izgalmas kamera specifikációkat. A Galaxy Z Fold 5 például az alap Galaxy S24-hez hasonló kamerahardverrel rendelkezik, miközben majdnem kétszer annyiba kerül, és csak az összehajtható kijelzőbe ágyazott, kijelző alatti kamera miatt tűnik ki
febr. 15
18:18
Google Gemini 1.5 – az új verzió (IT Business)
Alig két hónappal a Gemini bemutatása után a Google ma indítja útjára a Gemini 1.5-öt, amelyet a fejlesztők és a vállalati felhasználók számára tesz elérhetővé a hamarosan érkező teljes fogyasztói bevezetés előtt. A vállalat világossá tette, hogy a Gemini üzleti eszközként, személyi asszisztensként, valamint a kettő ötvözeteként is használható. A G
febr. 15
20:18
Az iPhone 16-ban a Neural Engine együttműködik majd az iOS 18 generatív AI funkcióival (Android Portál)
Az Apple 2017 óta kínál úgynevezett Neural Engine-t az iPhone chipkészleteiben, amely az AI-hez kapcsolódó feladatokat látja el. Egy új jelentés szerint úgy tűnik, hogy ez a hardver még idén hatalmasat fejlődhet. A tajvani Economic Daily arról számol be, hogy az Apple “jelentősen növeli a beépített AI számítási magok számát” az A18 lapkakészletben
febr. 15
20:18
Vakvezető kutyák, vigyázzatok! Jönnek a 4 lábú robotok (IT Business)
A RoboGuide-ot, egy négylábú robotot a látássérült emberek segítésére tervezték. Az új robot vakvezető kutya megmutatja, hogy nem csak az emberi munkahelyeket fenyegeti a mesterséges intelligencia. A "RoboGuide" névre keresztelt négylábút a Glasgow-i Egyetemen fejlesztették ki. A kutatócsoport azért építette a robot prototípusát, hogy vak és gyengé

2024. február 16. péntek

febr. 16
0:09
ChatGPT: Ezt jósolja az Avalanche árfolyamnak, és a titkos kriptónak (PhoneBazis)
Az AVAX, az Avalanche blokklánc natív tokenje az elmúlt három hétben lenyűgöző árfolyamnövekedést produkált. A januári mélypont óta az AVAX több mint 50%-ot emelkedett – és a ChatGPT úgy véli, hogy a token bikás futása az elkövetkező hónapokban is folytatódhat. A ChatGPT emellett kiemelt egy másik altcoint, a Meme Kombatot (MK), amelyet érdemes fig
febr. 16
4:51
Martí az MTVA online igazgatója (Mínuszos)
Martí Zoltánt, az M4 Sport szerkesztőjét nevezte ki az MTVA Online Igazgatóság vezetőjének Papp Dániel vezérigazgató. Az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának tájékoztatása szerint a Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíjas, tavaly a közmédia év riporterének választott, a műsorkészítés és az internetes tartalomgyártás területén is jártas szakember február 15-
febr. 16
5:21
Emoji: neked mit jelent? (IT Business)
Attól függ, hány éves vagy, milyen nemzetiségű és persze az is, hogy férfi vagy nő-e a válaszadó. Éppen ezért ésszerű a kutatók javaslata: kétszer is gondoljuk meg, mielőtt egy üzenetre csak egy emojival válaszolunk! A korábban végzett tanulmányok már megállapították, hogy a férfiak és a nők eltérően értékelik az emojikon, azaz népszerű, apró, onli
febr. 16
5:51
Mesterséges intelligenciával segítik a stroke-ellátást (Mínuszos)
Mesterséges intelligencia (MI) alapú központi döntéstámogató rendszer segíti a stroke-ellátást egy európai uniós támogatásnak köszönhetően. A projekt keretében az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) az elnyert 1,286 milliárd forintos támogatásból egy olyan MI alapú automata képértékelő rendszert vezetett be a betegel
febr. 16
6:21
100 Starlink-műhold ég el hamarosan (IT Business)
A SpaceX bejelentése szerint mintegy 100, már régóta Föld körüli pályán dolgozó Starlink műholdban azonosítottak olyan hibát, amely miatt ezek hamarosan a légkörbe visszatérve elégnek. Látványos tűzijátékra vagy katasztrófahelyzetre azonban senki ne gondoljon. A cég sietett leszögezni: a Starlink szolgáltatásait nem fogja negatívan érinteni az űrjá
febr. 16
6:51
Házasságszédelgők vadásznak a gyanútlan szinglikre (Mínuszos)
A társkereső alkalmazások számos lehetőséget kínálnak a csalóknak és a hackereknek a gyanútlan szinglik kihasználására. Az egyik legelterjedtebb módszer, amit a csalók a társkereső alkalmazásokon bevetnek áldozatuk megtévesztésére, a hamis profilok létrehozása. A bűnözők gyakran internetről letölthető fényképeket és kitalált személyes adatokat felh
febr. 16
7:21
Google MI-startup program – 17 vállalat a kiberbiztonságért (IT Business)
17 vállalat csatlakozik a Google for Startups Growth Academy második csoportjához, az AI for Cybersecurity programhoz. Ez a startup-csoport Európa és Észak-Amerika kilenc országából hozzáférhet a Google eszközeihez, partnereihez és gyakorlataihoz, hogy segítse őket a fejlesztéseik folytatásában – és végső soron a világ biztonságosabbá tételében. A
febr. 16
7:51
Az optimista vállalatvezetők is egyre pesszimistábbak (Mínuszos)
A magyarországi vezérigazgatók ötvennégy százaléka a globális, hatvan százaléka a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik 2024-ben a tavalyi rekord pesszimista év után. A hazai vezérigazgatók közel fele szerint a vállalata tíz éven belül elveszíti életképességét. A 297 magyarországi cégvezető megkérdezésével készült felmérés alapján
febr. 16
7:51
Microsoft-felhőben erősít a Gloster-csoport (IT Business)
A Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. tulajdonosai a társaságok egyesüléséről írtak alá szerződést, így ezzel lépéssel a Microsoft legnagyobb hazai tulajdonú felhőszolgáltató partnercége jön létre. A tranzakció célja, hogy az egyesített cég Magyarország piacvezető szolgáltója legyen és néhány éven belül a régióban is meghatározó szereplővé vá
febr. 16
8:18
Észak-Korea vírusoktól hemzsegő fogadási oldalt is árul (Bitport)
A déli szomszéd jelentése szerint a "kulcsrakész" oldalak havi 5 ezer dollárért bérelhetők, további 3 ezerért pedig technikai támogatás is jár hozzájuk.
febr. 16
8:39
Poco X6 5G: az okostelefon, amit szeretni fogsz (Android Portál)
Ha megfizethető Androidos telefont keresel, akkor a Xiaomi legújabb középkategóriás Poco duóját is érdemes fontolóra venned. Bár hivatalosan itthon még nem jelentette be a Xiaomi, egyes forgalmazóknál, mint például az Alza, az alap 5G-s változat már megvásárolható. A Xiaomi igyekszik mindenkinek telefont készíteni. Nem elégszik meg a kedvező árú Re
febr. 16
9:51
A jövőnk a tét (IT Business)
A 21. századi tevékenységekben minden eddiginél nagyobb szerepet kap a világűr. Mindennapjaink is elképzelhetetlenek már az űrben zajló telekommunikációs szolgáltatások nélkül – és nincs globalizáció, nincs ellátási lánc, nincs logisztika a Föld körül dolgozó űrjárművek nélkül. ◼︎ A végtelenbe, és tovább Az űripar egyik kiemelkedő szépsége, hogy ne
febr. 16
10:12
Fontos új képességet kap a ChatGPT (Bitport)
Amilyen kényelmes, ugyanolyan nyugtalanító: az OpenAI bejelentette az MI-chatbot új funkcióját, amelynek révén a program képes lesz felidézni, hogy korábban miről beszélgetett az egyes felhasználókkal.
febr. 16
11:15
Az Apple Keyframer MI animációt állít elő szövegből és képből (IT Business)
Az Apple egy új mesterségesintelligencia-eszközön dolgozhat, amellyel egyszerű szöveges felszólítással animációkat készíthetünk majd a fotóinkból. Ha az eszköz megvalósul, akkor bármilyen statikus képet rövid animációvá alakíthatunk majd, miután beírjuk, hogy nézzen ki. A vállalat kutatói közzétettek egy tanulmányt, amely részletesen leírja a képi
febr. 16
11:51
Félelmetesen lenyűgöző videókat generál az OpenAI új modellje (Telex)
A Sora szöveges utasításokból hoz létre lélegzetelállítóan realisztikus mozgóképet. Még nem teszik közzé, előbb tesztelik, mennyire lehet visszaélni vele.
febr. 16
11:54
A magyar vállalatvezetők pesszimizmusa óvatos optimizmusba csapott át (Bitport)
Több mint felük fogad a világgazdaság gyorsulására, és még többen a magyar növekedési kilátások javulására.
febr. 16
12:03
Honor Magic6 Lite – az ideális középkategóriás telefon (Android Portál)
Egy nagy képernyő általában gyenge akkumulátor-üzemidővel jár: ha videókat nézünk, és egész nap böngészünk, nem árt, ha egy töltő is van nálunk napközben. De nem feltétlen van erre szükség, ha a telefonunk egy HONOR Magic 6 Lite. Bár a Magic6 Lite-nak vannak bizonyos korlátai (leginkább szoftveres téren), sok potenciális vásárlót boldoggá tehet. Kü
febr. 16
12:27
Hatalmas munkát végeztek a Természettudományi Múzeum munkatársai (Mínuszos)
A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) munkatársai 2023-ban 121 új taxont: 102, a tudomány számára ezidáig ismeretlen új fajt, 13 alfajt, egy altribuszt, négy nemzetséget és egy alnemzetséget fedeztek fel, illetve írtak le harminc országból, Amerikától Eurázsián és Afrikán át Ausztráliáig. Az intézmény muzeológus kutatóinak egyik legfontosabb fel
febr. 16
12:33
Itbusiness Software & Technology 2024_parhuzamos (IT Business)
Main Menu A rendezvényről Program Előadók Helyszín Kapcsolat Regisztráció A rendezvényről Az Itbusiness Software & Technology konferencia keretein belül megrendezésre kerül a Cloud IS NOW! powered by Shiwaforce workshop, melynek témája: IT szolgáltatás menedzsment az Atlassian felhőben. Program IT szolgáltatás menedzsment az Atlassian felhőben 13:0
febr. 16
13:21
Hollywood otthon – Sora videót generál szövegből (IT Business)
Az Open AI a DALL-E 3 és a ChatGPT révén már rendelkezik piacvezető MI-modellekkel a kép- és szöveggenerálás terén. A vállalat a szöveg-videó generálás területén is bemutatott egy vadonatúj modellt, Sora-t. A "Sora" nevű szöveg-videó modell, akár egyperces videókat is képes létrehozni lenyűgöző minőségben és részletességgel: Prompt: “A stylish woma
febr. 16
13:48
Bemutatkozott az OpenAI videókészítő algoritmusa (Bitport)
A ChatGPT és a DALL-E után itt van Sora, amely a sorvezetőként kapott néhány mondatból már elég meggyőző kisfilmeket képes előállítani. Alaposabban megnézve a felvételeket azért még láthatók a gépi tökéletlenségek.
febr. 16
14:21
28 szervezet lép fel a Meta előfizetéses szolgáltatásával szemben (IT Business)
Az európai adatvédelmi hatóságoknak ellenezniük kell a Meta Platforms reklámok nélküli előfizetéses szolgáltatását, amelyet tavaly novemberben indítottak Európában, mert a felhasználóknak díjat kell fizetniük a magánéletük rendelkezésre bocsátásáért, és ezt a modellt valószínűleg más cégek is lemásolják majd – közölte pénteken egy 28 szervezetből á
febr. 16
15:18
Nem csak drága játékszer a Vision Pro. Talán munkára is jó lehet (Bitport)
Február elején mintegy 600 appal indult az Apple AR/VR headsetje. A kínálatban a céges felhasználók is találnak egy s mást.
febr. 16
15:27
Xiaomi Redmi A3: remek design, kicsi árcédula (Android Portál)
A Xiaomi csendben egy új belépőszintű okostelefon-modellt publikált a weboldalán, amely az alsó kategóriás felhasználókat célozza meg. Elődjét, a Redmi A2-t 75 euró körüli áron dobták piacra. A Redmi A3 stílusos dizájnt hoz, a hátlap zöld, vagy kék és fekete színű, matt üveggel ellátott bőrt utánzó kivitelben. A hardveres specifikációk illeszkednek
febr. 16
16:21
A Nokia és a Dell megállapodást kötött a privát 5G, felhőalapú hálózatokról (IT Business)
A Nokia és a Dell Technologies csütörtökön megállapodtak a partnerségről, amelynek célja a privát 5G-hálózatok telepítése és a hálózatok felhőhöz igazítása. A Nokia AirFrame, a távközlési berendezéseket gyártó felhőközpontú adatközpont-üzletág ügyfelei idővel áttérnek a Dell PowerEdge szervereire, amelyek "a modern távközlési hálózati munkaterhelés
febr. 16
16:39
Óriási újítás tűnt fel a Gmailben (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

Keresés