A 2007-es évad egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltató BMW Sauber az egy héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon amatőr hibával engedett ki a keze közül néhány értékes pontot, ráadásul a német istállónak a technikával is volt némi gondja. Mario Theissen szerint azonban a csapat megtanulta a leckét.
A jelek szerint az idei évben tovább folytatódik a Toyota vesszőfutása, pedig a japán márka még mindig pénzt nem sajnálva küzd a sikerekért a Forma-1-ben. A lomhának tűnő 2007-es modellel azonban a Monacóban korábban már szép eredményeket elérő pilóták is jól szerepelhetnek jövő hétvégén.
A Skoda legnépszerűbb modelljét hét év és másfél millió eladott példány után váltja le a második generáció. A 2,5 millió forinttól elérhető új Fabia nemzedék főleg megjelenésében és passzív biztonságban lépett előre.
Az amerikai dotkomkultúrának van néhány kötelező eleme. Például nem árt Arcátlanul fiatalnak lenni. A Szilícium-völgyben lakni. Akvizíció, illetve tőzsdére lépés után megvenni a Ferrarit. John Carmack ebből a szempontból nem annyira tipikus. A kor stimmel, 21 volt, amikor megcsinálta az id Software-t, de a Szilícium-völgy helyett egy dallasi elővárosban, webkettes bohóckodás és bétacímkék…
Ha a kirívóan antiszociális közlekedési szituációk illetve a szétpimpelt verdák bemutatása populizmus, akkor azt hiszem nincs jelző a ?Mi a kedvenc kocsid?? típusú kérdések feltevésére, amit egy eladó fehér Miura SV indított. Önök viszont lelkesen csemegéztek és írtak pengébbnél pengébb verdákat. Elsőként ykcky saját Maserati Biturbóját, amit már láttam és nagyon szép, csak most azt csinálja, amit…