A 70 kg-ban címvédő Mészáros Anett bejutott az elődöntőbe az Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
Csak a 70 kg-ban címvédő Mészáros Anett "élte túl" a nyitókört az Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján érdekelt hat magyar közül.
Zsinórban harmadik mérkőzését is megnyerte a Miami Heat kosárlabdacsapata az észak-amerikai profi liga (NBA) rájátszásában a Philadelphia 76ers ellen. (100–94) A floridaiak sztárjai ismét alkottak a meccsen, főleg az egyik támadás volt emlékezetes, amikor a harmadik negyedben LeBron James egy remek csel után a nagy lendülettől elesett, de még közben passzolni tudott Dwayne Wade-nek, aki könnyedén…
Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar válogatott futballistája legszívesebben Spanyolországban játszana. Azért viszont, hogy csak a kispadon üljön, nem fog eligazolni. A 24 éves szélső erről abban az interjúban beszélt, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pénteken közölt hivatalos honlapján.
Katamarán világbajnokságnak ad otthont július elején a Balatonfüredi Yacht Club. A szervezők kétszáz kéttestű hajót várnak az első alkalommal sorra kerülő eseményre.
David Villa, a spanyol Barcelona labdarúgója tizenegy tétmérkőzés óta – majd két hónapja – nem talált be az ellenfelek kapujába, ezzel beállította karrierje negatív rekordját.
Böőr Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest játékosa az esti, Zalaegerszeg elleni bajnoki kapcsán elmondta, reméli, nem ellenük szakad meg Csank János együttesének rossz sorozata – a ZTE öt gólt kapott Kecskeméten a Magyar Kupa elődöntőjében.
Létfontosságú találkozót játszik péntek este az Újpest és a Zalaegerszeg a Megyeri úton, hiszen a hazaiak a bennmaradásért, a vendégek a dobogóért küzdenek.
A 4. helyen kiemelt Arn Gréta 63 perc alatt 6:2, 6:1-es vereséget szenvedett Simona Haleptól a fezi női tenisztornán, így nem jutott tovább a negyeddöntőből.
Arn Gréta nem jutott be a 220 ezer dollár összdíjazású, marokkói salakpályás női tenisztorna elődöntőjébe, miután pénteken kikapott a román Simona Haleptől.
A Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft-nek feltehetően két vezetője lesz, Vígh Lászlót a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jelöltje és Ábri Balázs az önkormányzat választottja.
A jégkorong az a sportág, ahol talán a legnagyobb szükség van a minél jobb szem-kéz koordinációra. Tokaji Viktor, a Sapa Fehérvár AV19 csapatkapitánya és magyar válogatott játékosa az NSO Tv-nek elmondta, szabadidejét is ezen képesség fejlesztésével tölti, ha nem is kifejezetten ez a fő szempont. „Toki” már évek óta a fényképezés szerelmese, és amint lehetősége van rá, azonnal megragadja…
Legkésőbb a húsvéti ünnepek utáni napokban, azaz a jövő hét elején elhagyja a kórházat Robert Kubica, a Renault Forma-1-es istálló lengyel pilótája, aki februárban szenvedett súlyos ralibalesetet.
A barcelonai férfi tenisztorna elődöntőjében az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal két sima szettben búcsúztatta a francia Gaël Monfilst. A világelső ezzel nagy lépést tett, hogy pályafutása során hatodszor is diadalmaskodjon a katalán fővárosban.
Arn Gréta nem jutott be a 220 ezer dollár összdíjazású, marokkói salakpályás női tenisztorna elődöntőjébe, miután pénteken kikapott a román Simona Haleptől.
Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, szeretnének szerződést hosszabbítani Skaliczki Lászlóval, három éven belül pedig felvennék a versenyt a Veszprémmel.
Legkésőbb a húsvéti ünnepek utáni napokban, azaz a jövő hét elején elhagyja a kórházat Robert Kubica, a Renault Forma-1-es istálló lengyel pilótája, aki februárban szenvedett súlyos ralibalesetet.
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal két sima játszmában nyert pénteken a francia Ga:el Monfils ellen az 1,995 millió euró összdíjazású, barcelonai salakpályás férfi tenisztornán, és bejutott a legjobb négy közé.
Három nap "pihenés" után péntek este a spanyolok ellen játszik a magyar jégkorong-válogatott a budapesti divízió I-es világbajnokságon. A részleges bokaszalag-szakadással kezelt Bartalis István közel áll a visszatéréshez.
A hosszabbításban lőtt ötödik góljának köszönhetően a Boston Bruins 5–4-re legyőzte a Montreal Canadienst idegenben az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának negyedik mérkőzésén. A meccsen történt egy érdekes eset is. A bostoniak 3–1-es hátrányban voltak a második harmadban, amikor Andrew Ference egy remek bombagóllal szépített, majd ünneplés közben a középső ujját felmutatta…
A lenygel pilóta folyamatosan tartja a kapcsolatot a Renult mérnökeivel, akik rendszeres elküldik neki a versenybeszámolókat és adatokat, így teljes rálátása van a világbajnokság jelenlegi helyzetére.
A Daily Mail értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) listavezetője, a Manchester United nyáron ajánlatot készül tenni a Bajnokok Ligája-címvédő Internazionale középpályására, Wesley Sneijderre.
A Pick-Szeged vezérigazgatója elmondta, stabilabb lett a klub anyagi helyzete, de csak két-három év múlva érhetik el az itthon egyeduralkodó veszprémiek szintjét.
A Juventusnál kölcsönben futballozó Alberto Aquilani a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, maradni szeretne Torinóban, még úgy is, hogy Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere szívesen látná az Anfielden.
A skót élvonalban szereplő Hearts labdarúgócsapatának menedzsere a nyáron Vlagyimir Romanov tulajdonos ígérete szerint akkora összegből vásárolhat játékosokat, amelynek felével is elégedett lenne. Jim Jefferies a keretet szinte teljesen átalakíthatja, de a kapusokon nem változtatna, mert elégedett velük – köztük Balogh Jánossal is.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Marseille gólfelelősét, Loic Rémy-t három mérkőzésre tiltotta el a Francia Labdarúgó-szövetség (LFP) fegyelmi bizottsága, miután a múlt hét vasárnapi Montpellier elleni bajnokin összeverekedett el-Kaoutarival.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Marseille gólfelelősét, Loic Rémy-t három mérkőzésre tiltotta el a Francia Labdarúgó-szövetség (LFP) fegyelmi bizottsága, miután a múlt hét vasárnapi Montpellier elleni bajnokin összeverekedett el-Kaoutarival.
Shana Cox nem az első atléta, aki az olimpiai házigazda kedvéért országot vált: Tiffany Ofili a márciusi fedett pályás Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert új hazájának.
A héten hazaérkezett Nyonból a Farkas Ádám, Berettyán Péter, Horváth Róbert alkotta magyar játékvezetői trió. A három játékvezető második alkalommal vett részt az UEFA CORE (Center Of Refereeing Excellence) program kurzusán – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.
A Király Kupát szerdán elhódító Real Madrid labdarúgócsapata megkapja az ünneplés során megrongálódott trófea másolatát. Mint ismeretes a mérkőzést követő ünneplés során Sergio Ramos leejtette a trófeát, s a csapat busza áthajtott rajta.
A 70 kg-ban címvédő Mészáros Anett a francia Lucie Decosse elleni vereség után az ötödik helyen végzett az Isztambulban zajló olimpiai selejtezős cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
Szinte biztosan nem lehet ott a vízilabda-világbajnokságon Kis Gábor, a magyar válogatott olimpiai bajnok centere. A vízilabdázó szavaival élve „kilencvenkilenc százalék”, hogy nem vehet részt a sportági seregszemlén.
Autóbalesetben életét vesztette Siarhei Lahun, a fehéroroszok többszörös világbajnoki érmes súlyemelője. A 2009-es és 2010-es lökésvilágbajnok pénteken, Novopolockban halt meg a helyszínen, amikor gépkocsija egy fának ütközött.