Az utóbbi években alig akad olyan Chelsea-Manchester United párharc, ami után ne kerülne szóba a játékvezető teljesítménye és hibái. A Bajnokok Ligája-negyeddöntő után a londoni klub részéről egy tizenegyest kérnek számon.
Kisebbségi tulajdonosa lett a Liverpool labdarúgócsapatának LeBron James, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságában (NBA) szereplő Miami Heat játékosa.
Hiába volt a fellebbezés, káromkodás miatt két mérkőzést kénytelen kihagyni Wayne Rooney, a Manchester United válogatott támadója, aki ellen az Angol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága indított eljárást.
A Real Madrid-Tottenham Hotspur BL-negyeddöntőn Cristiano Ronaldo különösen elemében volt, először bemutatta a rabona cselt, majd meggondolta magát és egyszerűen középre adott.
Jobb mérkőzéseket, s még jobb rendezvényeket ígér a BoxingONE (B1) Championship április közepén rajtoló, újabb maratoni szezonja. A közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokságban már a hatodik kiírásnak vágnak neki az érintettek. A 2011-es bajnokság alapszakasza április 15-én indul, számos apró módosítás mellett, de továbbra is két négy-négy fős csoportra vannak beosztva a gárdák.
Csank János, a Zalaegerszeg vezetőedzője biztos benne, hogy csapata pénteken a leendő bajnok Videoton ellen lép pályára Székesfehérváron. A Fejér megyei klubot korábban kétszer is irányító szakember szerint az első helyet már csak a vendéglátója bukhatja el.
Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.
Kimi Räikkönen végrehajtotta első tesztjét a tengerentúli NASCAR-sorozatban, ahol a szakág harmadik számú kategóriájában, a kisteherautók között próbálta ki a helyi menő Kyle Busch istállójának egyik Toyotáját. A teszttel a versenyző és a csapattulajdonos is maradéktalanul elégedett volt.
Egészen elképesztő meccseken vagyunk túl a Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőivel: az Inter-Schalke és a Real-Tottenham találkozókon 11 gól esett, ráadásul a továbbjutás kérdése is eldőlt már az odavágókon. Tegnap aztán színvonalában semmiben sem gyengébb mérkőzéseket láthatott a focikedvelők népes tábora. A Barcelona "nagy ijedtében" simán legyőzte az ukrán Sahtart, míg az angol házirangadón a…
Lőw Zsolt, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainz játékosa a hétvégi, Hannover elleni idegenbeli mérkőzésen léphet először pályára az első csapatban ebben az idényben. Christian Fuchs eltiltása, Malik Fathi bokasérülése miatt nem léphet pályára, így a két balhátvéd kiesése zöld utat adhat a magyar légiósnak.
Világbajnokságot legutóbb 1997-ben, olimpiát 1968-ban nyertünk férfi kajak ezer egyesben. Az idén Szalai Tamás próbálhat szerencsét a számban a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.
Jakabos Zsuzsanna remek formában van az utóbbi hetekben: 200 méter pillangón a világ idei negyedik legjobb ideje az övé, 200 gyorson pedig olyan időeredményt produkált, hogy bekerült vele a váltóba. A milánói és a madridi nemzetközi verseny után a formájáról, a terveiről kérdezte őt a Nemzeti Sport munkatársa.
A Chelsea-t erősítő John Terryt a többi csapattársához hasonlóan nagyon dühíti, hogy a játékvezető nem adott meg nekik egy szerintük jogos tizenegyest a Manchester United elleni BL-negyeddöntő szerdai mérkőzésén, de nem meri keményebben kritizálni a spanyol Undiano Mallencót és döntését.
Wayne Rooney, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United támadója szerint igazságtalan az FA csütörtök délelőtti döntése, amely szerint a West Ham United elleni bajnokin a kamerába káromkodó csatárt két mérkőzésről eltiltotta. A 25 éves játékos úgy fogalmazott, hogy nem ő az első és nem is az utolsó futballista, aki káromkodott a kamerába.…
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága eljárást indított a skót élvonalban szereplő Rangers ellen, mivel szurkolói a PSV elleni 0–0-val végződő idegenbeli Európa-liga-találkozón diszkriminatív felhangú dalokat énekeltek.
Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.
Ritkán látható pontot láthattak a nézők a Washington Wizards–Detroit Pistons (107–105) kosárlabdameccsen az észak-amerikai profi liga (NBA) 154. játéknapján. A vendégek játékosa, Tayshaun Prince a harmadik negyed utolsó pillanataiban egy szép lefordulás után kosárra dobott, a labda pedig hatszor pördült körbe a gyűrűn mire behullott.
A brazil Santosban Neymar fantasztikus gólt szerzett, találata ünnepléséhez pedig saját arcát ábrázoló maszkot vett fel. Ezért sárga lapot kapott, és ez már neki a második volt, így kiállították.
Kiújult Hajnal Tamás combsérülése, ezért kérdéses a játéka csapata, a Stuttgart szombati bajnokiján, amelyen a VfB a Kaiserslauternt, a középpályás korábbi klubját fogadja.
A riválisok egymás elleni eredménye is segíti a Melbourne-ben zajló divízió 2-es jégkorong-világbajnokságon házigazdaként csütörtökön pályára sem lépő ausztrálokat, miután Új-Zéland 5–0-ra nyert Belgium ellen.
A Borussia Dortmund labdarúgócsapatát irányító Jürgen Klopp szerint a Bayer Leverkusen képes megnyerni utolsó hat bajnokiját, így nekik is minél több pontot kell szerezniük, ha meg akarják tartani első helyüket.
Vissza akar vágni a Ferrari a Red Bullnak a vasárnapi Formula-1-es malajziai nagydíjon. Sebastian Vettel csapata azonban olyan előnnyel indul Sepangban, ami nem sok jót ígér a vetélytársaknak. Ennek ellenére a McLarennél szintén bizakodnak a jó eredményben. Sőt, az egyre kínosabban szereplő hétszeres világbajnok, Michael Schumacher is úgy nyilatkozott: "Még korai lenne leírni a Mercedest."
Nem olyan súlyos Sjef De Wilde sérülése, mint attól először tartani lehetett. A belga kerékpáros a Grote Scheldeprijs nevű egynapos versenyen bukott nagyot, amely után gerinctörés gyanújával szállították kórházba.
Nem mindennapi tizenegyes született egy alsóbb osztályú svájci labdarúgó-mérkőzésen. Az FC Baar–FC Sempach meccsen a hazaiak játékosa, Joonas Jokinen amint elrúgta a megítélt büntetőt, a levegőbe ugorva megpördült.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa játékosa, Nagy Sándor a múlt hét szombati Paks elleni, hazai pályán 2–1-re elveszített bajnokin szedett össze kisebb sérülést, azonban már újra a csapattal edz, számíthat rá hétvégén Véber György vezetőedző.
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV is portugál ellenfelet kapott, a Benfica otthonában kell bizonyítaniuk. Az egyetlen luzitánmentes párharc a Villarreal és a Twente összecsapása.
Az orosz labdarúgó-szövetség 10 ezer dollárnak (1,85 millió forintnak) megfelelő összegű bírságot szabott ki a szentpétervári Zenitre egy szurkolója rasszista magatartása miatt.
Kajak-kenu és sárkányhajó szakosztállyal vízi sport klub alakult Kecskeméten. Storcz Botond, a kajakosok és kenusok felnőtt kapitánya a helyi sportcsarnokban csütörtökön megtartott bemutató sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy a száztízezer főt meghaladó lélekszámú városban új klub alakult, mert szavai szerint a „nagy számok törvénye alapján itt is előbukkanhat olyan tehetség, akiből…
Szörnyű bűncselekményt követett el egy dél-afrikai rögbis: a volt U21-es válogatott, Blue Bulls-játékos Joseph Ntshongwana baltával elkövetett gyilkosságokért állt bíróság elé.
Ismét jelentkezik videoblogjával Verebes József, korábbi szövetségi kapitány, a győri Aranycsapat vezetőedzője. Ezúttal a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseire reflektál, de már előre is tekint, egészen a döntőig.
A Videoton gólkirály-jelöltjét, akit a Honvéd és a Kaposvár is szívesen látna újra soraiban, külföldi klubok csábították a télen, de a bajnoki cím miatt maradt.
Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt jogtanácsosa szerint "közjogi nonszensz, és demokráciaellenes", hogy az MNV partnerré válhat politikai leszámolásokban, mint az a Fradi-pálya ügyében történik.
Továbbra is egy németországi kórházban lábadozik Odlanier Solis, akire a napokban újabb térdműtét vár, hogy rendbe hozzák a Vitalij Klicsko elleni mérkőzés alkalmával összeszedett súlyos sérülését.
A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató holland PSV Eindhoven a portugál Benfica vendége lesz a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, míg a vasárnap bajnoki címet szerzett FC Porto az orosz Szpartak Moszkva ellen tehet jelentős lépést a triplázás felé.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool hivatalos közleményben tudatta, hogy a csapat a következő idényre való készülés jegyében a Távol-Keleten edzőtáborozik nyáron.
Bár szeptember óta nem játszott bajnokin a Borussia Dortmund élvonalbeli labdarúgócsapatában, Patrick Owomoyela szerződését egy évvel, 2012-ig meghosszabbította klubja.