2016. január 5. kedd

jan. 5
15:03
Röplabda: 2016 percig pattogott a labda Érden (She)
Korábbi és jelenlegi válogatott sportolók, edzők és vendég olimpikonok részvételével zajlott le az idei év első röplabdás rendezvénye. A "2016 perc, a röplabdázás ünnepe" során 2016 percen át ütötte a labdát a több mint százötven versenyző, tizenhat csapatra leosztva. A vasárnap délelőtt megtartott gálamérkőzést a tornát végül megnyerő Gépállat SC játszotta az augusztusi, hazai rendezésű…
jan. 5
15:05
NB III: Tatabányán is elkezdték, két spanyol próbajátékossal (She)
A labdarúgó NB III-ban szereplő Tatabánya is megkezdte felkészülését a tavaszi folytatásra – a kemma.hu beszámolója szerint több magyar mellett két spanyol próbajátékossal.
jan. 5
15:07
Vidi: Méltatlan volt az ajánlat és a hozzáállás – Gyurcsó (She)
Kedd délelőtt eldőlt, hogy Gyurcsó Ádám a lengyel élvonalban 4. helyen álló Pogon Szczecinhez igazol, három és fél évre ír alá. A válogatott futballista és menedzsere közleményben kommentálta a klubváltást.
jan. 5
15:09
Szczecin: „Gyurcsónál brit és orosz csapatokat előztünk meg” (She)
A Pogon Szczecin vezetősége a klub hivatalos honlapján nem győz lelkendezni a Videotontól érkező Gyurcsó Ádám megszerzése kapcsán.
jan. 5
15:11
Dakar-rali: borzalmas kép, szerencsére sérülés nélkül (She)
Leégett a kamionja, ezért feladta a Dakar-ralit a kategória egyik fő esélyese, Martin van den Brink. A Renault első számú egységének tagjai – Richard Mouw szerelővel és Peter Willemsen navigátorral – sértetlenül megúszták a balesetet Argentínában.
jan. 5
15:21
Guardiola angol klubnál folytatja (Infostart)
Az angol bajnokságban folytatja edzői pályafutását Josep Guardiola, aki az idény végén távozik a Bayern München labdarúgócsapatától.
jan. 5
15:21
FTC: újabb jelentkező – a Haladást is érdekli a támadó (She)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint egyre több magyar klub érdeklődik a Ferencváros támadója, a Lech Poznantól kölcsönből visszatérő Holman Dávid iránt, akivel nem számol Thomas Doll vezetőedző.
jan. 5
15:36
Cseh és Hosszú Európa élén (Metropol)
Két magyar bizonyult Európa legjobb úszójának 2015-ben a kontinentális szövetség, a LEN szavazásán.
jan. 5
15:39
Egyesült Államok: új karrier – edzőnek állt a kapuslegenda (She)
A játékos-pályafutását 2015-ben befejező Brad Friedel lett az U19-es amerikai válogatott szövetségi edzője.
jan. 5
15:41
Real: „Zizou a megoldás”; „Pérez a Zidane-mítoszba kapaszkodik” (She)
Nagy várakozás övezi, egyszersmind kételyek is kísérik futballkörökben Zinedine Zidane-nak, a Real Madrid új vezetőedzőjének kinevezését.
jan. 5
16:15
Josep Guardiola angol klubnál folytatja (Infostart)
Az angol bajnokságban folytatja edzői pályafutását Josep Guardiola, aki az idény végén távozik a Bayern München labdarúgócsapatától.
jan. 5
16:15
Újpest: a csatár már új csapatával készül – távozik (She)
Az Újpest 19 éves csatára, Tóth Patrik ma már Budaörsön edzett, kölcsönbe kerülhet az NB II-es csapathoz – tudta meg a Nemzeti Sport Online.
jan. 5
16:17
Africa Race: „Az autó repkedett ide-oda, jobbra-balra” (She)
Az Africa Race Mauritániába érkezett, ahol pokoli gyors szakaszon Szalayék a negyedik helyen végeztek. A kamionos mezőnyben száguldó Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kategóriájában ötödikként ért célba. A napot a főszereplők értékelték az NSO Tv-nek.
jan. 5
16:18
Karrier: Benítez maradhat Spanyolországban a fogadóirodák szerint (Agroinform)
A Blancóktól elküldött Rafa Benítez a spanyol válogatott szövetségi kapitánya lehet legközelebb.
jan. 5
16:33
Videoton: Suljic pálfordulása – magyar válogatott lenne, az Eb-n is szerepelne! (She)
Asmir Suljic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton bosnyák támadója elmondta, szeretné, hogy minél előbb megkapja a magyar állampolgárságot és a nyári Európa-bajnokságon már Bernd Storck csapatát erősítené.
jan. 5
16:35
Haladás: a Pénzügyőrből érkezett az első téli igazolás (She)
A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a támadó középpályásként és támadóként egyaránt bevethető, 22 éves Gyürki Gergőt.
jan. 5
16:37
Mallorca: Steve Nash és a Suns tulajdonosa megvette a klubot (She)
Többségi tulajdonrészt szerzett a Real Mallorca spanyol labdarúgóklubban Steve Nash, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének egyik legjobb irányítója.
jan. 5
16:39
Inter: Handanovic három évvel meghosszabbította a szerződését (She)
További három évvel meghosszabbította a szerződését Samir Handanovic, az olasz labdarúgó-bajnokságban listavezető Internazionale kapusa.
jan. 5
16:41
Vasas: 29-szeres válogatott, volt debreceni érkezett (She)
Észt próbajátékos érkezett a Vasas labdarúgócsapatához – erről a klub hivatalos honlapja számolt be.
jan. 5
16:48
Zidane támadófutballt ígér (Metropol)
A 43 éves francia szakember, akivel 2018-ig szóló szerződést kötöttek, játékosként 2001 és 2006 között szerepelt a Real Madridban.
jan. 5
16:51
Paralimpia 2016: hat magyar asztaliteniszező lehet ott Rióban (She)
Minden eddiginél több, hat asztaliteniszező képviseli majd Magyarországot a szeptemberi, riói paralimpián.
jan. 5
16:53
Férfi kézi-vb: a franciák egyedülálló akcióval készülnek a szurkolóknak (She)
Miközben az európai válogatottak javában készülnek a lengyelországi kontinenstornára, a 2017-es férfi kézilabda-világbajnokság szervezői sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy nagyszabású népszerűsítő kampányt indítanak az egy évig tartó visszaszámlálás kapcsán.
jan. 5
17:09
Videó: nem véletlen! Óriási gólt rúgott az MU játékosa szögletből (She)
Andreas Pereira – jegyezzük meg ezt a nevet! A Manchester United U21-es együttesét erősítő U20-as brazil válogatott középpályás a Tottenham elleni korosztályos találkozón lőtt hatalmas gólt szögletből. Ez nem véletlen volt…
jan. 5
17:11
NB II: a szlovén másodikkal is megmérkőzik a ZTE (She)
A mai napon megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II tavaszi idényére a ZTE FC is. Az öltözőben új arcok egyelőre nem voltak, a keretben csak minimális változás várható – számolt be róla a klub honlapja.
jan. 5
17:13
Real: így reagált Beckham Zidane kinevezésére – kép (She)
Mint arról beszámoltunk, Zinedine Zidane, a Real Madrid legendás futballistája ülhet le a kispadra a blancóknál. David Beckham, a királyiak korábbi játékosa Instagramon reagált a hírre.
jan. 5
17:24
Elhunyt Vándor Kálmán (Metropol)
Az életének 94. évében meghalt aranytollas sportújságíró nevéhez kétszáznál is több táncdal szövegének megírása vagy fordítása fűződik.
jan. 5
17:27
Hopman Kupa - Serena Williams feladta (Infostart)
A hétfői napot térdsérülés miatt kihagyó Serena Williams feladta második fordulós mérkőzését a 28. Hopman Kupán, a teniszezők Perth-ben zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
jan. 5
17:27
Gyász: 93 évesen elhunyt Vándor Kálmán (She)
Életének 94. évében kedden elhunyt Vándor Kálmán aranytollas sportújságíró – tájékoztatta a család az MTI-t.
jan. 5
17:29
Hertha: Csodás, hogy már sprintel – Dárdai a visszatérőről (She)
Dárdai Pál örül, hogy az egykori dortmundi Julian Schieber visszatért a Hertha közös edzéseire, és nagy lépést tett a felé, hogy 2015 februárja után ismét pályára lépjen a berlini csapatban.
jan. 5
17:45
Zidane támadófutballt ígér és trófeákat akar (Infostart)
Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának hétfőn kinevezett vezetőedzője látványos és támadó szellemű futballt ígér.
jan. 5
17:45
Videó: Lewa? Costa? Most más érkezett meg látványosan az edzésre (She)
A Bayern München edzésein már megszoktuk, hogy Robert Lewandowski, Thiago vagy Douglas Costa látványos elemekkel színesíti a gyakorlatokat. Az év első tréningjén ezúttal a kapus, Manuel Neuer mutatott be egy rövid, de tetszetős trükköt.
jan. 5
17:47
Női vízilabda: tökéletes hangolás az Eb-re Miskolcon (She)
Tornagyőzelemmel hangolt a női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságra, a miskolci Univer-kupán ugyanis 11–8-ra legyőzte Olaszországot, és három győzelemmel zárta a négyes tornát.
jan. 5
18:03
Női vízilabda Univer Kupa - Az olaszok legyőzésével tornagyőztes a magyar csapat (Infostart)
Százszázalékos teljesítménnyel megnyerte a miskolci Univer Kupát a magyar női vízilabda-válogatott.
jan. 5
18:03
Dortmund: a gólvágó nem volt ott az első edzésen, Angliába tart? (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund is elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A második helyen álló dortmundiak első edzéséről azonban hiányzott a góllövőlistát 18 góllal vezető Pierre-Emerick Aubameyang.
jan. 5
18:05
Paralimpia 2016 - Hat magyar para-asztaliteniszező lehet ott Rióban (Infostart)
Minden eddiginél több, hat asztaliteniszező képviseli majd Magyarországot a szeptemberi, riói paralimpián.
jan. 5
18:05
Eb 2016: az Izland elleni meccsre lehet legjobb eséllyel jegyhez jutni (She)
A magyar labdarúgó-válogatott három csoportmérkőzése közül a június 18-i, Izland elleni találkozóra lehet a legjobb eséllyel jegyhez jutni a franciaországi Európa-bajnokságon.
jan. 5
18:07
NB II: hárman már távoztak Újvárosból, Eppel az NB I-be tart (She)
A klub honlapjának tájékoztatása szerint három játékossal, Sóron Tiborral, Sárközi Norberttel és Tóth Csabával közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő Dunaújváros PASE, míg Eppel Márton a Budapest Honvédban folytathatja pályafutását.
jan. 5
18:21
Honvéd: Nagyváradról érkezhet védő a kispestiekhez (She)
Lőrincz Norbert, a román másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő nagyváradi FC Bihor védője érkezhet a Budapest Honvédhoz.
jan. 5
18:39
MTK: a montenegrói válogatott támadó aláírt – hivatalos (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos oldalán bejelentette, hogy 2018 végéig szóló szerződést kötött a montenegrói válogatott támadóval, Darko Nikaccsal.
jan. 5
18:41
Hamburg: Stieber ügynöke kedden Hamburgban tárgyalt (She)
Stieber Zoltán menedzsere kedden tárgyalt a Hamburg vezetőségével, de Bruno Labbadia szerint a magyar játékos is utazik a csapattal szerdán a beleki edzőtáborba.
jan. 5
18:54
Telt ház előtt tartott edzést Zidane (Metropol)
Óriási érdeklődés közepette tartotta meg első edzését a blancóknál a tartalékcsapat stadionjában Zinedine, Zidane, aki hétfőn lépett az aznap elbocsátott Rafael Benítez helyére.
jan. 5
18:57
Honvéd: újvárosi támadó érkezik, de csak nyáron – hivatalos (She)
Amint azt korábban előrejeleztük, a labdarúgó NB II-ben szereplő Dunaújváros támadója, Eppel Márton a Honvédban folytathatja pályafutását. A fővárosi klub azóta be is jelentette a 25 éves támadó szerződtetését, aki azonban csak a nyáron csatlakozik a kerethez.
jan. 5
19:15
Honvéd: újvárosi támadó érkezik, de csak nyáron – hivatalos (She)
Amint azt korábban előrejeleztük, a labdarúgó NB II-ben szereplő Dunaújváros támadója, Eppel Márton a Honvédban folytathatja pályafutását. A fővárosi klub azóta be is jelentette a 25 éves támadó szerződtetését, aki azonban csak a nyáron csatlakozik a kerethez.
jan. 5
19:17
NB II: Belekbe utazik a Szeged; szerződést kapott a tehetség (She)
A Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia gyulai létesítményében megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II tavaszi szezonjára a Szeged 2011-GA együttese. Az első nap mérésekkel, vérvétellel, konditermi edzéssel és futással telt, amelyen valamennyi, az ősszel az NB II-ben és a megyei I. osztályban szerepelt játékos részt vett – számolt be róla a delmagyar.hu.
jan. 5
19:19
Férfi kézi: Dujsebajev nem vágyik az olimpiai selejtezőre (She)
Talant Dujsebajev, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy aranyéremmel térne vissza a lengyelországi Európa-bajnokságról.
jan. 5
19:21
FIFA: kilencéves eltiltást kérnek a korábbi főtitkárra (She)
Kilencéves eltiltást kért Jerome Valcke korábbi főtitkárra a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága.
jan. 5
19:33
Hertha: Bernd Storck meglátogatta Dárdai Pált – fotó! (She)
Berlinbe látogatott Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki beugrott a Hertha edzésére, és találkozott elődjével, Dárdai Pállal, akivel még az ezredforduló táján kötött barátságot, a fővárosiak másodedzőjeként.
jan. 5
19:33
Katinkát is várja a megújult Császár-Komjádi uszoda (Infostart)
Hosszú Katinka december óta nem nyilatkozott a korábban közölt problémáiról, amelyek miatt Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya is kereste, de nem érte el. A Császár-Komjádi uszoda felújítása időközben már véget ért.
jan. 5
19:35
Videó: Real-mezben futott be az Atlético edzésére, kinevették (She)
Érdekes jelenet történt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Atlético Madrid legutóbbi edzésén. Váratlanul egy szurkoló futott be a pályára – méghozzá egy Real Madrid-címert viselő kabátban – és megölelte a csapat 21 éves középpályását, Óliver Torrest. A rendbontót gyorsan kivezették a pályáról.
jan. 5
19:36
Darts-vb: Ezekre a pillanatokra emlékszünk a legszívesebben (Agroinform)
Véget ért a 2016-os PDC darts-világbajnokság, lássuk mik voltak a bő kéthetes torna legjobb pillanatai.

Keresés