A KSH szerdán közzétette legfrissebb adatait, miszerint a reálkereset 6,8 százalékkal csökkent a tavaly januárihoz viszonyítva, a párt szerint ez a válság biztos jele
Egy szőke bombázó buktatta le az egyébként nős finn külügyminisztert. Ilkka Kanerva a sajtó nyomására be is vallotta: valóban viszonya volt a szóban forgó sztriptíztáncosnővel, posztjáról ugyanakkor nem mond le.
Eredetileg a nővéréhez, Loreenhez készült Kanadába, aztán kikötött Magyarországon a 20 éves kongói labdarúgó, Noah Makutima. Tizenhárom hónapos bicskei táborélet után mostanra elintézték a szükséges papírokat. Tartózkodási és munkavállalási engedélye rendben, így az NB II-es Felcsúttal is szerződést köthetett.
Bezár Hamburg egyik legrégebbi bordélyháza, mivel kritikusan lecsökkent a piros lámpás ház forgalma. A madam szerint ez többek között az internetes pornónak köszönhető. A világháló megjelenése óta a legősibb foglalkozást űzők könnyebben elérhetők, így a férfiak többsége inkább a neten keresi a gyönyört.
Berlinben lépett fel Pamela Anderson a holland varázsló, Hans Klok oldalán. A közönség azonban nem a mutatványokra, hanem inkább a szilikoncicis színésznő öltözékére figyelt: fellépő ruhája, amely mindössze egy bugyiból, és egy fűzőből állt, úgy nézett ki, mintha elfelejtett volna nadrágot húzni.
Akárcsak az emberek, az emberszabású majmok is nagyon gyorsan tanulnak. Az afrikai Rwanda hegyei között élő gorillákon ráadásul még az is meglátszik, hogy időnként az emberektől is eltanulnak ezt-azt.
A jelek szerint igazak az Eva Longoria házasságáról szállingózó hírek: a színésznő és Tony Parker kapcsolata végzetesen megromlott. Ennek bizonyítéka, hogy a született feleség leszedette csuklójáról esküvőjük dátumát.
Valószínűleg simán megszerezhetnék a vadászengedélyt a vízilabda-válogatott tagjai. Nem csoda, hiszen Kemény-kiképzést kaptak, szinte valamennyiük elkísérte már a szövetségi kapitányt egy-egy erdei kalandozásra. Mert Kemény Dénesnek a pólón kívül a vadászat a szenvedélye.