Rihanna már néhány nappal ezelőtt bejelentette: nem akar Chris Brown ellen tanúskodni a bíróságon, annak ellenére, hogy a 19 éves énekes egy hónapja csúnyán megverte kedvesét. A hírek szerint az énekesnő most már nem is állhat a bíróság elé, mivel titokban férjhez ment Brownhoz és családtagként nem vallhat ellene.
Negatív figyelőlistára vette pénteken Írország szuverén adósi besorolását a Fitch Ratings hitelminősítő a várhatóan 10 százalék fölé emelkedő költségvetési deficitre hivatkozva. A lépés jelzi, hogy az euróövezeti alapító tagállam elvesztheti "AAA" szintű, vagyis a létező legjobb adóskockázati osztályzatát.
José Mourinho nem tette magát túl népszerűvé Milánóban, ezért Massimo Moratti klubelnök már egy hónappal ezelőtt felvette a kapcsolatot a csapat régi edzőjével, Roberto Mancinivel. Pedig akkor még nem is állt a bál Mourinho körül egyik nyilatkozata miatt, amit a vasárnapi, Juventus elleni 3-3 után tett. Mi több, akkor még nem kapott ki a csapat 3-0-ra a Sampdoriától az Olasz-kupa elődöntőjének…
Úgy tűnik, némi frissítésre szorul Nicolas Sarkozy francia elnök földrajztudomása. A politikus ugyanis összekeverte Szlovákiát Szlovéniával a Sunday Telegraph-nak adott interjújában.
A korábban modellként tevékenykedő Sarah Blewden két éve kezdte boxoló karrierjét, mivel edzői nagy tehetségnek ítélték, több rangos versenyre is szerették volna benevezni. A szabályok értelmében azonban mell implantátumai miatt nem léphet a ringbe.
Tizenegy év szünet után ismét Spanyol Kupa-döntőt játszik a Barcelona, amely május 13-án Valenciában az Athletic Bilbaóval küzd a trófeáért. Mindez akkor vált biztossá, amikor a katalánok a Mallorca otthonában az elődöntő visszavágóján 1-1-es döntetlent értek el, és 3-1-es összesítéssel kerültek a fináléba.
A kőkori vadász, Ötzi tökéletesen konzerválódott maradványai már évek óta lázban tartják a tudósokat és a világot. A legújabb kutatások pedig lehetővé teszik, hogy Ötzit bárki részletesen tanulmányozhassa és akár három dimenzióban is megtekinthesse.
Jennifer Aniston nem sajnálja a pénzt külsejére: a szép színésznő londoni filmpremierjére is saját fodrászát rendelte maga mellé. Így az úti- és szállásköltségekkel együtt tizennégy millió forintért készült el Aniston ünnepi, mellesleg igen egyszerű frizurája.
A gazdasági és pénzügyi válság fényében a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke a közép- és kelet-európai országokkal, de szerinte maguk a térség országai nem akarnak közös csomagot. Az uniós alapokból az új tagok 7,5 milliárd eurót hamarabb hivhatnak le.
Nem a befektetői hangulat javulása, hanem technikai okok miatt zárt majdnem 3 százalékos pluszban a budapesti tőzsde. Az OTP kereskedését ma nem a zuhanás, hanem a váratlan erősödés miatt kellett szüneteltetni. Előzőleg 9 éves mélyponton járt a bankpapír.
Komoly egészségügyi kockázatnak teszi ki magát, aki kebabbal akarja csillapítani az éhségét, ugyanis minden huszadik ilyen szendvics ételmérgezést okozó baktériumot tartalmaz– derült ki egy kutatásból.
Aszo Taro japán miniszterelnök súlyos olvasási gondokkal küzd – állítják japán lapok, sőt kollégái is elismerik, hogy feltűnően sokat bakizik kormányfőjük, ha nem fejből tartja beszédét, hanem olvassa.
A kormány párt szerint a Fidesz elnöke nem beszélt a megoldásokról; a liberálisok szerint alapvetően mérsékelt hangvételű volt az évértékelő; míg az MDF úgy látja azonnal cselekvés kell, nem pedig semmitmondó mese