A magyar válogatott Moldova ellen a Szusza Ferenc- stadionban javíthatja ki a svédországi vereséget. Útravalóul négy tanácsot is adunk Egervári Sándor szövetségi kapitánynak és a játékosoknak.
Tizenöt éven keresztül bántalmazta családját, egyik lányát rendszeresen megerőszakolta, egy másikat pedig egy évig a gardróbban tartott egy amerikai apa.
Már 50 fölé emelkedett a halottak száma India Rajasthan államában, miután sztrájkba léptek a helyi orvosok. A kórházakban egyetlen műtétet sem végeznek el, de még a sürgős eseteknél sem segítenek. A doktorok a rendőri brutalitás ellen tiltakoznak.
Divat lett mostanában smink nélkül pózolni. Egyre több színésznő, szupermodell és híresség vállalja, hogy megmutatja arcát a maga természetesen valójában. Most Tyra Banks állt be a sorba.
Bár a magyar csapat első Eb-selejtezőjén kikapott a svédektől, és Moldova nyert a finnek ellen, a tippelésben részt vevő állataink többsége úgy véli, a vendégek vesztesen hagyják el Budapestet.
Egy ötéves, többszörösen sérült, kerekes székes norvég kisfiú nyerte azt a gyermekszépségversenyt, melyet egy szappangyártó cég szervezett az északi országban. A nyertes több mint 30 ezer szavazatot gyűjtött, ötször annyit, mint a verseny második helyezettje.
Megbánta gyerekkori tetoválását Nicole Richie. Az egykori botrányhősnő 16 évesen a „Virgin" (szűz) szót tetováltatta magára, de ma már ő is elismeri, hogy kétgyermekes anyaként gyakran magyarázkodnia kell miatta.
A szexi színésznő alkoholproblémái korábban nagy port kavartak, többször volt elvonókúrán is, most pedig elmegyógyintézetbe került. Ám szerencsére csak egy fotózás kedvéért.
Megbánta gyerekkori tetoválását Nicole Richie. Az egykori botrányhősnő 16 évesen a „Virgin" (szűz) szót tetováltatta magára, de ma már ő is elismeri, hogy kétgyermekes anyaként gyakran magyarázkodnia kell miatta.
Pokol az élete K. Zoltánnak, mióta felesége világgá kürtölte: hordozza az AIDS-et. Felmentették a vírus terjesztésének vádja alól, de munkahelyét elvesztette. Jelentkezett a ValóVilágba, de attól is retteg.
A kanadai színésznő nemrég alsóneműben pózolt a Nokia legutóbbi kampányának keretében. A cég eredeti ötlettel dobja fel a reklámhadjáratot. Játékot indít, melynek nyertese ágyba bújhat a szőke kebelcsodával.
Nevető harmadikként tréfálhatja meg Vlagyimir Putyint és Dimitrij Medvegyevet a 2012-es elnökválasztásokon a Szentpétervár városát irányító Valentina Matvijenko.
Élő adásban válaszolt felesége vádjaira Klausmann Viktor. A műsorvezető a Reggeli adásában elismerte, terápiára jár, hogy kiderítse: mi vonzza más nőkhöz.
A miniszterelnök kormánya első száz napját értékelte a Professzorok Batthyány Köre keddi rendezvényén. Orbán szerint száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás az előző nyolc évben történt. Beszélt az előző kormányok politikai bűneiről és megígérte, elszámoltatások lesznek. A kormányfő beszédét azzal a szófordulattal…
HASONLÓSÁG - Honnan ismerem én ezt az embert? Sok fővárosi rendőrt foglalkoztat ez a kérdés az új budapesti főkapitánnyal, dr. Tóth Tamással kapcsolatban.
Világsztár akar lenni az X-Faktorban megismert magyar Joe Cocker, Király L. Norbert. Az érdes hangú énekes különleges fellépésével az RTL Klub mentorait már megnyerte magának.
Ezen a héten tőlünk szokatlan módon az átlagosnál jóval több politikusról válogattunk fotókat. Nem a profilunk változott, ám a képeken látható politikai potentátok és közéleti személyiségek nem mindennapi pózokban láthatók. Egy hét – fotókban elbeszélve a képgalériában.
A fiatal énekes SP büszkén mondhatja magáról, hogy minden korosztály számára hallgatható zenét produkál. SP, alias Éder Kisztián az egyik internetes tv-nek elmondta, rendkívül meglepte, hogy a tini lányok mellett idős nagymamák is tapsoltak a közönség soraiban.
PIKÁNS - Szabó Zsófinak nem kell a szomszédba mennie egy kis vagányságért. A Jóban Rosszban gyönyörű színésznője a TV2 Édesnégyes című adásának forgatásán azt is vállalta, hogy az egyik udvarlója mellbimbóját megnyaldossa.