TELKI — Ma kelnek útra a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, hogy a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fellépésén megütközzenek Svédországgal.
Ezelőtt néhány évvel vajon eszünkbe jutott volna, hogy havonta közel 60 órát töltünk majd internezetéssel? Nos, valószínűleg nem, pedig a 2006 óta zajló Gemius és az Ipsos online közönségmérési szolgáltatása, a gIA bizony többek között erre is rávilágított. A kutatásból ugyanis az is kiderült, hogy négy év alatt közel nyolcszorosára emelkedett a neten eltöltött idő, valamint számottevően nőtt a…
HAJDÚSÁMSON—DEBRECEN — Soha nem tudok megbocsátani – mondta tegnap a bíróságon K. Andrea (30), akit volt élettársa közel egy napig ütött-vert, késsel megszúrt, hogy kiűzze belőle az ördögöt, amelyet hallucinációiban „látott".
Budaörs — Egy embert kórházba kellett szállítani, és két autót is tönkretett ez a hatalmas nyárfa. A kiszáradt, 33 méter magas fa tegnap az óriási széllökésekben dőlt az 1-es útra.
TÚRKEVE — Xénia (27) csak mosolygott, amikor párja előállt álmával: saját kezűleg fogja felépíteni leendő otthonukat, méghozzá egy valódi várat. Aztán megszületett a kisfiuk, Farkas (2,5), és az újdonsült édesapa nekiállt kiásni a bástya alapjait.
BUDAPEST — Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a szombaton több szúrással halálra késelt norvég lány, Pernille Marie Thronsen (†21) feltételezett gyilkosa, egy kínai férfi ellen.
GYőR — Hogyan juthat el egy 49 éves ember addig, hogy eldobja az életét, és magára hagyja hét gyermekét és feleségét? Egyelőre senki sem tudja. Ami tény, hogy a legborzalmasabb kínok között akarta eldobni az életét magától M. László (49).
MAGYARORSZÁG — Mindenki didereg, hiszen a hőmérő higanyszála egyetlen nap alatt tíz fokot esett, a szervezetünk pedig egyszerűen képtelen ilyen gyorsan reagálni a didergős napokra.
TATABÁNYA — Egész nap gratuláló üzenetekkel bombázták Juhász Mónikát (27) barátai, családtagjai, de még ismeretlen hódolói is, miután meglátták szexi fotóit lapunk címlapján.
LOS ANGELES — Ismét kórházban Gábor Zsazsa (93)! A magyar származású hollywoodi dívát kedd éjjel eszméletlenül találta férje, Frederik von Anhalt herceg, aki azonnal mentőt hívott hozzá.
A hot! magazin régóta tervezte már Andreával ezt az interjút, de az időpont sokáig kérdéses volt. Ám az, hogy az énekesnő Liza Minnelli bőrébe bújjon, egy percig sem. De vajon miért őt választotta?
BUDAPEST — Kísérleti alanya volt egy tudományos kutatásnak Mester Tamás (40), akivel ma 11 órától chatelhetnek és beszélgethetnek olvasóink erről és életének további különös részleteiről.
BUDAPEST — Magába fojtja fájdalmát, és a munkába temetkezik Liptai Claudia (37) imádott édesanyja halála után. A csinos műsorvezető azonban a szakemberek szerint könnyen összeroppanhat az újabb tragédia után, főleg, hogy ennyire elnyomja az érzéseit.
BUDAPEST – Negyedórán át szemezett a cápákkal és rájákkal Varga Viktor, akiből annak ellenére sem kértek a nagy halak, hogy lehetőségük lett volna megkóstolni a kiscsillagot.
Jelentkezett a ValóVilágba Daróczi Dávid volt szeretője. Nóra a jobb élet reményében kész kitárulkozni, olyan karriert remél a valóságshowtól, amilyen Majkának jutott.
Egy egyszerű fertőzés – valószínűleg influenza – okozta Liptai Claudia édesanyjának halálát. Ilona néni immunrendszere olyan gyenge volt, hogy nem tudta legyőzni a vírust.
Mániákus szerelem hajszolta gyilkosságba a kínai Csao Fejt. A rendőrség körözést adott ki ellene a norvég diáklány megölése miatt. Pernille Marie Thronsen édesapja megtörten nyilatkozott a Borsnak.
Schobert Norbert új könyvében meggyőzően ír az elhízás okairól és azokról, akik a profit kedvéért tönkreteszik az emberek egészségét. Sorozatunkban a kötetből közlünk részleteket.
Másodjára is teherbe esett Kovács Lázár egykori kedvese. Andrea ahogy tudomást szerzett állapotáról, azonnal eldöntötte, hogy elveteti magzatát, ám a sors megelőzte.
Csúcsformában van Rába Tímea. A modell lelki problémák miatt hízott meg az utóbbi időben, de Rubint Réka segédletével most újra olyan fitt, mint húsz évvel ezelőtt.
CHESTER — Hullarészeg magyar kamionost kapcsoltak le a napokban Nagy-Britanniában. N. István (41) „imbolygó" vezetési stílusával hívta föl magára egy civil figyelmét még augusztus 26-án.
Eszméletlenül, lázasan, influenzás tünetekkel szállították kórházba Gábor Zsazsát kedden. Az orvosok szerint a kilencvenhárom éves sztárnak már csak napjai vannak hátra.
A Kincsem Park helyett a Körcsarnokban mutatják be pénteken a Sose halunk meg című musicalt. Az időjárás ugyanis eddig sem volt kegyes velük – a vihar széttépte a színpadot –, így a stáb, valamint a nézők védelme érdekében fedett helyett kellett találni. A rendező, Koltai Róbert (66) egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen szerette volna ezen az impozáns helyen ünnepelni a premiert, de az…
Fürdőszobai pókölés közben felrobbantotta magát egy férfi Nagy-Britanniában. A 28 éves illető felesége parancsára vonult hadba egy pók ellen, amelyet az asszony fedezett fel.
PITTSBURGH — Egymillió dollárra biztosította szponzora az amerikai futball talán leglátványosabb sztárja, Troy Polamalu tíz éve növesztett hajkoronáját.
Lelőtték azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett szerdán a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben. A túszok sértetlenül menekültek meg, a túszejtő életét vesztette.
BUDAPEST — Ajándék volt a tegnapi nap a Fradi-szurkolók számára. A zöld-fehér labdarúgócsapat hívei szerda este a Győr elleni bajnokira hosszú tömött sorokban érkeztek az Albert stadionhoz, miután az NB I egyik rangadójára ingyenes volt a belépés.
Örökélet, ingyensör, adó helyett kapó. Ezek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) főpolgármester-jelöltjének legfontosabb kampányígéretei. Victora Zsolt rendhagyó interjút adott a Borsnak a párt Király utcai kampányközpontjában.
Továbbra is hétpecsétes titok övezi a DVSC-nél, kinek a felelőssége, hogy a Liteksz Lovecs ellen jogosulatlanul játszott Máté Péter. Tegnap a csapat edzésére sem engedték be lapunk munkatársait.
A szórakoztatóipar világában közel két évszázada vannak jelen az Eötvös dinasztia tagjai, akik önállóan kisebb megszakítással 90 éve járják a világot saját vándorcirkuszukkal.
A legifjabb szerencsétlenül járt chilei bányász tudta: bajba fognak kerülni. Jimmy Sancheznek látomásai voltak az omlásról. Eközben bejelentették: a vájárok nem kapnak fizetést, míg odalent vannak.
21 éves szeretőjét alkalmazta a hívek szerint az a 64 éves, római katolikus pap, aki az Arad megyei Vingán teljesít szolgálatot. A lakók azzal vádolják a lelkészt, hogy két alkalmazottjától is megvált, hogy fiatal szeretőjét maga mellett tudja - olvasható a Manna.ro-n.