2010. szeptember 2. csütörtök

szept. 2
6:24
"Új" Közép-Európáról beszélt Martonyi Bukarestben (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió jövendőbeli döntéseit illetően Románia és Magyarország érdekei szinte minden kérdésben azonosak - jelentette ki szerdán Bukarestben Martonyi János.
szept. 2
6:42
Aggódik az IMF a fejlett országok miatt (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több fejlett ország olyan mértékű eladósodáshoz közelít, ami a pénzpiacokon pánikot okozhat. A Washingtonban közzétett tanulmányában ugyanakkor a szervezet túlzottnak tartotta azokat a félelmeket, amelyek szerint a kormányok fizetésképtelenné válhatnak.
szept. 2
6:42
Nincs végső döntés a gazdasági csomagról (Kripto Akadémia)
A szlovák kormánypártok egyelőre nem egyeztek meg a megszorító csomag végleges formájáról, így pontosan nem tudni, milyen eszközökkel csökkentik a költségvetési hiányt 1,7 milliárd euróval. Annyi azonban biztos, hogy Ivan Mikloą szlovák pénzügyminiszter és Jozef Mihál szlovák munkaügyi- és szociális miniszter korábbi javaslatát elvetették, Iveta Radičová kormánya nem emeli a járulékokat.
szept. 2
6:44
Obama lezárta az iraki háborút (Kripto Akadémia)
"Az amerikai csapatok harci küldetése Irakban véget ért" - jelentette be helyi idő szerint kedden este, közép-európai idő szerint szerdára virradóra az amerikai elnök. Barack Obama kevesebb mint húsz perces tévébeszédet mondott a Fehér Házból, a frissen felújított Ovális Irodából. Az elnök méltatta az Irakban szolgált mintegy másfél millió katona áldozatvállalását.
szept. 2
7:36
Blair Iránt is megtámadná (Infostart)
Katonai akcióra is fel kell készülni, ha Irán folytatja atomfegyver-fejlesztési programját - vélekedik Tony Blair. A volt brit kormányfő most is helyes döntésnek tartja a részvételt az iraki katonai beavatkozásban, és nem hajlandó bocsánatot kérni miatta.
szept. 2
8:12
Már a keleti partvidéket fenyegeti az Earl hurrikán (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok keleti partvidékét fenyegeti az Earl hurrikán, amely immár négyes fokozatúra erősödött, és 220 kilométeres csúcssebességgel tombol.
szept. 2
8:30
Lelőtték a túszszedőt a Discovery Channel épületében (Kripto Akadémia)
Lelőtték azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben.
szept. 2
9:06
Wagner Péter: A rossz iraki belpolitikai helyzet nem az amerikaiak hibája (Infostart)
Sokat fejlődtek az iraki biztonsági erők, az ellenállás minimálisra csökkent. A legnagyobb problémát Irakban a belpolitikai helyzet rendezetlensége okozza, ami nem feltétlenül az amerikaiak hibája - mondta az InfoRádiónak Wagner Péter külpolitikai szakértő.
szept. 2
10:00
Egy éven belül béke lehet Izrael és a palesztinok között (Kripto Akadémia)
Mindenfajta teleplétesítési tevékenység befagyasztására szólította fel Izraelt a palesztin elnök a csütörtökön kezdődő közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások előtt.
szept. 2
10:36
Tovább hajszolják a béke fantomját (Kripto Akadémia)
Ma Washingtonban újraindulnak a közel-keleti béketárgyalások. Túlzott derűlátásra azonban nincs ok. Már csak azért sem, mert a körülmények nem egy tekintetben rosszabbak a korábbiaknál. Igaz, már az is némi sikernek tekinthető, hogy az iraeli és palesztin vezető közös tárgyalóasztalhoz ült.
szept. 2
10:38
Kiteszik a jegybank elnökségéből a rasszista Sarrazint (Kripto Akadémia)
A német jegybank elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy megválik az utóbbi időben rasszista kijelentéseket tevő tagjától - írta a Berliner Zeitung.
szept. 2
14:48
Fogadta a katolikus egyházfő az izraeli elnököt (Infostart)
Nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban fogadta a katolikus egyházfő az izraeli elnököt.
szept. 2
14:50
Kiengedték a kórházból a vesét adományozó német politikust (Infostart)
Elhagyhatta a kórházat Frank-Walter Steinmeier, aki augusztus 24-én vesét adományozott súlyos beteg feleségének - közölte csütörtökön a szociáldemokrata párt (SPD) szóvivője.
szept. 2
14:52
Nemzeti gyásznap Szlovákiában a hétfői mészárlás áldozatainak emlékére (Infostart)
Szlovákiában csütörtökön nemzeti gyásznapot tartanak a dévényújfalui (Devínska Nová Ves) mészárlás áldozatainak emlékére.
szept. 2
15:06
Nem volt jogos a cigányok kitelepítése? (Kripto Akadémia)
További felvilágosítást kér az Európai Bizottság a párizsi kormánytól a romák tömeges kitoloncolásának indokait, körülményeit illetően, hogy megállapíthassa, vajon megfelel-e az EU jogi normáinak a francia hatóságok gyakorlata.
szept. 2
15:24
Újabb gyilkosságok a Kaukázusban (Infostart)
A Kaukázusban ismeretlenek meggyilkolták a biztonsági szolgálat egyik ügynökét és egy rendőrt.
szept. 2
15:26
Amnesty International: Szlovákiában diszkriminálják a romagyerekeket (Infostart)
Az Amnesty International szerint Szlovákia iskoláiban továbbra is diszkriminálják a roma gyerekeket.
szept. 2
15:42
Rómában bukkantak fel a Franciaországból kiutasított cigányok (Kripto Akadémia)
Franciaországból kiutasított roma-csoportok érkeztek az olasz fővárosba és ott illegális alkalmi szállásokba költöztek be az Il Messaggero csütörtöki száma szerint.
szept. 2
16:00
A spekulánsok megbüntetését követelte az orosz elnök (Infostart)
A spekulánsok megbüntetését követelte Dmitrij Medvegyev, miután egyes élelmiszerek hiánycikké váltak Oroszországban. Az orosz elnök a történtek tisztázására utasította az ügyészséget, és azt ígérte, nem lesz hiány sem húsból, sem tejből, sem cukorból.
szept. 2
16:18
Wiesenthal a Moszad ügynöke volt? (Kripto Akadémia)
A nácik felkutatásáról ismert néhai Simon Wiesenthal az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke volt - állítja egy izraeli történész most megjelent könyvében.
szept. 2
16:36
Putyin: A jövő évi aratásig fennmarad gabona exporttilalom (Infostart)
Az augusztus 15-én életbe lépett gabona-exporttilalom feloldását legkorábban a jövő évi aratás eredménynek ismeretében lehet vizsgálni - jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin miniszterelnök.
szept. 2
17:12
Megkezdődött az izraeli-palesztin béketárgyalás (Infostart)
Washingtonban megkezdődött az izraeli-palesztin béketárgyalás, amelyet Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nyitott meg. A két fél 20 hónap szünet után folytatja a megbeszéléseket. A feleknek egy évük van arra, hogy kidolgozzák a rendezés végső formáját. Az egyeztetésekben az Egyesült Államok mellett Egyiptom és Jordánia közvetít.
szept. 2
17:12
Megkezdődtek az izraeli-palesztin tárgyalások (Kripto Akadémia)
Hisszük, hogy sikerrel járnak és egy éven belül megállapodnak a békéről - jelentette ki csütörtökön Washingtonban, a közvetlen tárgyalásaik megkezdésének alkalmából Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek és Mahmúd Abbász palesztin elnöknek Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
szept. 2
17:30
Iránról is tárgyaltak Pekingben (Kripto Akadémia)
Az Iránnal szembeni szankciók betartásának alapvető fontosságát hangoztatta egyebek mellett Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa a kínai külügyminiszterrel, Jang Csie-csével (Yang Jiechi) folytatott tárgyalásán.
szept. 2
17:48
Kirúgtak két minisztert Romániában (Kripto Akadémia)
Távozik a román kormányból Mihail Dumitru mezőgazdasági és Sebastian Vladescu pénzügyminiszter.
szept. 2
17:50
Budapestre látogat a szocialista európai parlamenti frakció (Kripto Akadémia)
Kihelyezett ülést tart Budapesten novemberben az Európai Parlament második legnagyobb frakciója, az Európai Szocialisták és Demokraták - közölte az MSZP EP-delegációja Brüsszelben csütörtökön.
szept. 2
18:06
Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben - videóval (Infostart)
Újabb olajfúró torony robbant fel és gyulladt ki a Mexikói öbölben. Az első jelentések szerin tizenhárom munkás a tengerbe zuhant, de kimentették, és kórházba szállították őket - jelentette a CNN.
szept. 2
18:24
Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben (Kripto Akadémia)
Újabb tengeri olajfúró torony robbant fel csütörtökön a Mexikói-öbölben.
szept. 2
19:00
A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik (Infostart)
A Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnya újabb Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött.
szept. 2
19:36
Fejek hullanak a román kormányban (Infostart)
A román kormány hat miniszterétől készül megválni Emil Boc miniszterelnök, aki kiszivárogtatott hírek szerint döntését a Demokrata Liberális Párt vezetőségi ülése után, csütörtök este kívánja bejelenteni.
szept. 2
19:54
A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik (Kripto Akadémia)
A Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnya csütörtökön újabb Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött.
szept. 2
20:12
Megerősödik Európa pénzügyi felügyelete (Infostart)
Elvi megállapodásra jutottak egymással csütörtökön az Európai Unió fő intézményei az európai pénzügyi felügyelet megerősítésének ügyében - jelentette be Brüsszelben Michel Barnier, a belső piac és a szolgáltatások ügyeiben illetékes EU-biztos.
szept. 2
20:12
Féltucat minisztert menesztenének Romániában (Kripto Akadémia)
A román kormány hat miniszterétől készül megválni Emil Boc miniszterelnök, aki kiszivárogtatott hírek szerint döntését a Demokrata Liberális Párt (PD-L) vezetőségi ülése után, csütörtök este kívánja bejelenteni.
szept. 2
20:14
Megegyeztek: Netanjahu és Abbász rendszeresen találkoznak (Infostart)
Mahmúd Abbász palesztin elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megállapodott, hogy szeptember közepén ismét találkozik egymással, és utána kéthetente rendszeres tárgyalásokra ül össze - jelentette be csütörtökön az amerikai elnök különmegbízottja.
szept. 2
20:14
Segítene a Nyugat-Balkánon Törökország (Kripto Akadémia)
Törökország elkötelezett a Nyugat-Balkán iránt, és azt szeretné, ha felgyorsulna Bosznia-Hercegovina közeledése a NATO-hoz és az EU-hoz - fejtette ki csütörtökön Szarajevóban Abdullah Gül török államfő.
szept. 2
20:16
Bilincsbe verték a város összes korrupt vezetőjét (Infostart)
Teljesen vezetés nélkül maradt csütörtökre egy brazíliai város, miután a szövetségi rendőrség szinte az összes helyi elöljárót őrizetbe vette egy nagyszabású korrupcióellenes razzia után.
szept. 2
20:18
Elnök helyett feje lesz a köztársaságnak (Infostart)
Csecsenföld parlamentje csütörtökön eltörölte a köztársaság elnöke címet. Helyette Ramzan Kadirov a köztársaság feje, vezetője lesz.
szept. 2
21:06
Petraeus szerint őszinte és stabil a Karzaival való kapcsolat (Kripto Akadémia)
Őszinte és stabil a Washington és Hamid Karzai afgán elnök közötti kapcsolat - mondta csütörtökön David Petraeus, az Afganisztánban állomásozó szövetséges erők főparancsnoka.
szept. 2
21:24
Amerikai parancsnok: felére csökkent az afgán lázadók bevétele az ópiumból (Infostart)
Egy amerikai hadszíntéri parancsnok szerint az idén a felére csökkent Afganisztán legfontosabb ópiumtermelő vidékén a tálib lázadók bevétele a kábítószer-csempészetből.
szept. 2
21:26
Tovább közeledett Earl hurrikán az Egyesült Államok keleti partvidékéhez (Infostart)
Tovább közeledett az Egyesült Államok keleti partvidékéhez az Earl hurrikán csütörtökön; Észak-Karolina szövetségi államban a legrosszabbra készülnek.
szept. 2
21:42
Korrupt egy brazil város összes vezetője? (Kripto Akadémia)
Teljesen vezetés nélkül maradt csütörtökre egy brazíliai város, miután a szövetségi rendőrség szinte az összes helyi elöljárót őrizetbe vette egy nagyszabású korrupcióellenes razzia során.
szept. 2
22:18
Nincs többé csecsen elnök (Kripto Akadémia)
Csecsenföld parlamentje csütörtökön eltörölte a köztársaság elnöke címet, helyette Ramzan Kadirov a köztársaság feje, vezetője lesz.
szept. 2
23:12
Leváltják a tádzsik biztonsági szolgálat vezetőségét (Kripto Akadémia)
Leváltják a tádzsik nemzetvédelmi szolgálat majdnem teljes vezetőségét, miután a múlt héten legalább 25 rab - köztük több puccskísérlet miatt elítélt - megszökött az egyik dusanbei börtönből - derül ki Emomalii Rahmon tádzsik államfő csütörtökön közzétett sajtóközleményéből.

Keresés