Holnap indul a föld alatt rekedt bányászok mentése. Szinte elkerülhetetlen, hogy a pórul jártak egymásnak essenek az akár karácsonyig is elhúzódó munkák ideje alatt. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint az egyik legfőbb gond a mellékhelyiségek hiányából adódó fertőzésveszély lehet, de az üregben elviselhetetlenné válhat a bűz, a meleg és a pára is. A bennrekedt bányászok személyi anyagaiból az…
Az ellenzékkel szembeni magatartását nagylelkűnek, hazája titkosszolgálatának tevékenységét pedig "teljesen normálisnak" nevezte az ukrán elnök, aki hétfőn érkezik hivatalos látogatásra a német fővárosba.
Jelentősen javítani kívánja a chilei bányák biztonságának ellenőrzését a santiagói kormány azután, hogy augusztus elején 33 bányász rekedt a föld alatt. Laurence Golborne bánya-ügyi miniszter közölte, olyan hatóságot hoznak létre, amelynek révén orvosolni próbálják a problémát.
Komisz ősznek néz elébe Nicolas Sarkozy francia államfő. Politikai népszerűsége soha nem látott mélyponton van, és noha a 2012-ben esedékes új elnökválasztásig még jó másfél esztendő van hátra, az elemzők, és ami ennél is vigasztalanabb, a választók kezdik leírni őt.
Többnapos, titokzatos kínai látogatásának utolsó állomását, az északkeleti Harbin városát kereste fel hétfőn Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Egyes források szerint gépkocsival, egy másik szerint vonattal utazott.
Ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak vasárnap egy polgármestert a mexikói Tamaulipas szövetségi államban, ahol a múlt héten egy klán emberei 72 illegális bevándorlóval végeztek - közölte a kormány.
Kövér László gyávasága címen közölt kommentárt az Új Szó című szlovákiai magyar napilap arról a szóbeli pengeváltásról, amely egy szlovákiai magyar főiskolás és a magyar házelnök között játszódott le a minap Magyarországon, a Rákóczi Szövetség által szervezett Nyári Főiskolás Táborban.
A német kormány hajlik arra, hogy jelentős mértékben meghosszabbítsa az atomerőművek működési idejét, az illetékes miniszter azonban ezt súlyos anyagi terhekkel járó feltételekhez kötné.
Elraboltak két orosz pilótát a Szudán nyugati részén fekvő, polgárháború sújtotta Dárfúr tartományban - erősítette meg hétfőn a szudáni hadsereg szóvivője.
Vlagyimir Putyin hinni akar az orosz-amerikai kapcsolatok újraindításában, de nem lát jelentős előrelépést a globális amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésének vitás kérdésében. A miniszterelnök erről a Kommerszant című lap tudósítójának nyilatkozott úton Habarovszkból Csitába.
Heten meghaltak és tizennégyen megsebesültek a hétfő délelőtti lövöldözésben, Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) városrészében - közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter pozsonyi sajtóértekezletén. Négy nő is van az áldozatok között. A támadó öngyilkos lett, a lövöldözés indítéka egyelőre ismeretlen. Farkas Géza pozsonyi magyar konzul tudomása szerint nincs külföldi az áldozatok és a…
Nyolcra nőtt a Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) városrészében hétfőn délelőtt lezajlott lövöldözés halottainak száma - jelentette be Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter délutáni második pozsonyi sajtóértekezletén.
Megkezdődött a folyók apadása hétfőn Pakisztánban az Indus-völgy déli részén, az áradás elkerüli Thatta városát, ahonnan korábban kimenekítették az embereket - közölték a hatóságok.
Hivatalosan holnap ér véget az amerikai hadsereg katonai beavatkozása Irakban. Az amerikai kontingens létszáma a napokban 50 ezer alá csökkent. Barack Obama amerikai elnök ez alkalomból televíziós beszédet mond az Ovális Irodából. Obama röviddel beiktatását követően vállalta, hogy 2010. augusztus 31-ig véget vet az "Iraki szabadság" kódnevű amerikai hadműveletnek. A teljes kivonulás 2011 végéig…
Élénk vitát kavart hétfőn a líbiai államfő hivatalos olaszországi látogatásának első eseménye, amelyen Moammer el-Kadhafi a hétfői médiabeszámolók szerint kijelentette, hogy az iszlámnak "egész Európa vallásává" kell válnia.
Lech Walesa, a lengyelországi Szolidaritás egykori vezetője közölte, hogy nem vesz részt a szakszervezet alapításának 30. évfordulója alkalmából Gdanskban tartandó kongresszuson.
A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) júliusi döntését, miszerint Koszovó függetlenségének kikiáltása nem sértette a nemzetközi jogot, megdöbbenés fogadta Belgrádban. Napokig tartott, amíg Szerbia összetákolta a döntés számára kedvező értelmezését. Eszerint a hágai testület ugyan a nemzetközi joggal egybecsengőnek minősítette a függetlenségi nyilatkozatot, ám arról nem közölt semmit, hogy a…
Nyolc halottja és tizenöt sebesültje van a hétfő délelőtti lövöldözésnek Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevet viselő városrészében - közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter délutáni pozsonyi sajtóértekezletén. Bár a lövöldözés okát még nem tudják, egyes információk szerint a gyilkos egy volt rendőr, aki a szomszédaival végzett.
A betegsége után új erőre kapott kubai kommunista vezető, Fidel Castro egy mexikói újságnak úgy nyilatkozott, hogy "még dolga van" a világban, amely szerinte kritikus szakaszhoz érkezett.
Harmincévi szünet után visszakaphatják a fókavadászat jogát az Észtországhoz tartozó kis sziget, Kihnu lakói, mert a fókapopuláció jelentősen növekedett az utóbbi tíz évben - közölte egy magas rangú észtországi vezető.
Többféle ok, agresszió, pszichiátriai betegség vagy családi konfliktus is állhat a pozsonyi ámokfutó tette mögött - mondta az InfoRádiónak Facsarné Werner Mária kriminálpszichológus. Az igazságügyi szakértő kiemelte: elképzelhető, hogy az ötven év körüli férfi azért kezdett lövöldözni, mert hírnévre vágyott.
A francia kormány olyan törvénymódosításra készül, amely lehetővé tenné, hogy kiutasítsák az országból azokat a külföldieket, akiket a közrendet megzavaró, többszörös lopáson vagy "agresszív kolduláson" érnek - jelentette be hétfőn a francia bevándorlásügyi miniszter.
George Bush miatt maradt olyan hosszú ideig a miniszterelnöki székben Tony Blair, mivel a korábbi amerikai elnöknek "komoly kétségei" voltak Gordon Brown alkalmasságát illetően.