A Hezbollah nem marad tétlen újabb izraeli támadás esetén - jelentette ki kedd este Haszan Naszrallah, a libanoni síiták pártjának vezetője a déli órákban lezajlott izraeli-libanoni összecsapásra utalva.
A lengyel legfelsőbb bíróság megerősítette kedden, hogy érvényes volt a júniusi elnökválasztás, és így a héten sor kerülhet Bronislaw Komorowski beiktatására a tisztségbe.
Ausztriában napok óta azt találgatják, honnan tett szert a néhai karintiai tartományi vezető, Jörg Haider arra a 45 millió euróra amelyet liechtensteini pénzintézetekben találtak meg. A Falter című hetilap új megvilágításba helyezte az ügyet. Leközölte Haider egykori barátja, Walter Meischberger naplóját. A férfi Karl-Heinz Grasser korábbi osztrák pénzügyminiszterrel is jó kapcsolatokat ápolt.
Portugália is megszenvedte a gazdasági válságot, ezért Lisszabon új utakat keres. Az ország most kezdi felfedezni egykori afrikai gyarmatát, Angolát, amely a fekete földrész egyik legdinamikusabban fejlődő állama. A portugál vállalatok ugyanakkor Brazíliában már rég megvetették a lábukat.
Legkorábban ma, de valószínűleg holnap szavaz a szlovák parlament a kormányprogramról, melynek részletes vitáját tegnap kezdte meg a pozsonyi parlament. Iveta Radicová miniszterelnök terjesztette a programot a törvényhozás elé. A honatyák előtt mondott beszédében rámutatott: legfontosabb feladata, hogy véget vessen a felelőtlen politizálásnak.
Egy iszlamista csoport, az Abdallah Azzám Brigádjai jelezte, hogy öngyilkos merénylője robbantott a múlt héten a Hormuzi-szorosban egy japán tartályhajón - közölte az iszlamista honlapokat figyelő SITE központ.
Az amerikai elnök befagyasztotta a politikai kinevezettek prémiumát. Ez érinti a fizetésen felüli jutalmakat és pótlékokat. A Fehér Ház készül a novemberi félidős választásokra és bizonyítani akarja, hogy nem herdálja az adófizetők pénzét.
Nehéziszapot kezdett pumpálni a BP olajtársaság kedden a Mexikói-öböl mélyén megsérült olajkútba, hogy annak eltömítésével végleg elzárja a feltörő nyersolaj útját.
Sűrű füstködre és erős füstszagra ébredtek a moszkvaiak a folyamatos erdőtüzek miatt. A szmog már este beburkolta a várost, a káros anyag mennyisége többszöröse a normál értéknek.
Románia teljesítette azokat a feltételeket, amelyek a Nemzetközi Valutaalap hitelkerete hatodik részletének folyósításához szükségesek - jelentette be a román fővárosban az IMF küldöttsége.
ikerült eltömíteni a Mexikói-öböl mélyén megsérült olajkutat, és elzárni a feltörő nyersolaj útját - közölte szerdán a BP olajtársaság. Cement és nehéziszap pumpálásával elérték, hogy normalizálódjon a nyomás a kútfejnél, ami lehetőséget teremt a kút teljes és végleges lezárására.
Bezártak egy strandot Bulgáriában a Fekete-tenger partján, mert a területén a megengedhető legmagasabb értéknél kétszer erősebb radioaktivitást mértek - közölte szerdán a szófiai egészségügyi minisztérium illetékes hatósága.
Legkevesebb három gyerekkel végzett a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány Cepo (Zibo) településén egy hosszú pengéjű késsel felszerelkezett dühöngő férfi - jelentette a Hszinhua hírügynökség a helyi kormányzat közleményére hivatkozva.
A közkedvelt turistacélpont, Szozopol közelében fekvő vromoszi parti sávot már csak korlátozottan lehet használni az egészségre káros, nagymértékű radioaktív sugárzás miatt.
George Mitchell, Barack Obama amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja mondta valamikor a kilencvenes évek második felében, hogy "befejezhetetlen konfliktus pedig nincs". Szavai az után hangzottak el, hogy éveken át az Egyesült Államok észak-írországi különmegbízottja volt és sikeres tevékenységéért érdeméremmel tüntették ki.
Hadat üzent a turistáknak egy görög terrorszervezet. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő úgy véli: a fenyegetést nem kell nagyon komolyan venni. Fokasz Nikosz ugyanakkor leszögezte: a politikai terrorizmus újjáéledt az országban; így ez az üzenet, valamint a gazdasági válság miatt bevezetett szigorítások a szélsőséges erőknek kedveznek, és károkat okozhatnak a görög turizmusnak.
Kisebb léptékben és erővel, de ma is folytatódik az egykori román kommunista hatalom által képviselt nacionalista politika, amely Székelyföld elrománosítását tűzte ki célul - nyilatkozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy román lapnak.
Több mint 1500 halálos áldozata van az évszázados rekordokat megdöntő hőhullámnak Moszkvában és környékén. Az öt hete tartó hőség erdőtüzeket és áramkimaradásokat okoz, sőt már az állami gabonatartalékot is meg kellett nyitni. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő elmondta: a moszkvaiaknak még sokáig kell elviselniük a szokatlanul tartós kánikulát.
Bírósági pert helyezett kilátásba az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda a Wikipédia ellen, amennyiben az online enciklopédia nem veszi le a szervezet címerét a testületről szóló bejegyzésből. Az FBI álláspontja szerint annak használata a vonatkozó törvény értelmében egyértelműen tilos - olvasható a The New York Times online kiadásában.
Tovább gyűrűzik a német adócsalási botrány: Heinrich Kieber informátor szerint a német posta egykori vezetőjének, Klaus Zumwinkelnek ügye sokkal kiterjedtebb, mint korábban gondolták.
Bírálatok érték egy brit lap szerint az amerikai környezetvédelmi hatóságot (EPA), mert hagyta, hogy a BP nagy mennyiségben használjon veszélyes anyagot az olaj eltüntetéséhez a Mexikói-öbölben.
Új irányelveket adott ki szerdán az afganisztáni nemzetközi erők parancsnoka a légicsapások alkalmazásáról annak érdekében, hogy miközben megkímélik a civil lakosságot, megfelelő védelmet nyújtsanak a katonáknak is.
Egyre éleződnek a nézeteltérések az izraeli külügyminiszter és a kormányfő között, aminek következtében akár a kormánykoalíció összetétele is átalakulhat - hívta fel a figyelmet a The Economist című hetilap.