2010. augusztus 6. péntek

aug. 6
0:54
Új alkotmány Kenyában (Kripto Akadémia)
A kenyaiak nagy többségben igent mondtak az ország új alkotmányára, amely demokratikusabbá teszi a politikai intézményrendszert. A csütörtökön nyilvánosságra hozott eredmények szerint az előző napi népszavazás résztvevőinek 67,25 százaléka voksolt igennel.
aug. 6
6:00
Az al-Kaida az USA legádázabb ellensége? (Kripto Akadémia)
Az amerikai külügyminisztérium szerint az al-Kaida Pakisztánban rejtőzködő főkolomposai jelentik továbbra is a legnagyobb terrorista veszélyt az Egyesült Államokra nézve, és a terrorhálózat egyre növekvő jelenléte Afrika-szerte kihívást jelent számos országnak.
aug. 6
6:02
Naomi nem segített a hágai bíróságnak (Kripto Akadémia)
Naomi Campbell brit topmodell a Sierra Leone-i háborús bűnöket tárgyaló különleges hágai törvényszék előtt elismerte, 1997 szeptemberében, Dél-Afrikában kapott "koszos köveket", azt azonban nem tudja megmondani, ki küldte ezeket szállodai szobájába. Így nem tudott bizonyítékkal szolgálni arra, hogy Charles Taylot libériai exdiktátor több százmilliárd dollár értékű gyémánttal rendelkezett volna.
aug. 6
6:04
Légikisasszonyokból First Ladyk (Kripto Akadémia)
Immár 80 éve annak, hogy a világ első stewardesse megkezdte szolgálatát egy amerikai repülőgép fedélzetén. Jelenlétük mára annyira természetessé vált, hogy már azon sem csodálkozunk, ha egyikük-másikuk állam- vagy kormányfő feleségeként a nagypolitika színpadán vállal szerepet.
aug. 6
6:51
Washington először képviseltette magát a hirosimai megemlékezésen (Infostart)
Először képviseltette magát az Egyesült Államok a Hirosima elleni amerikai atomtámadásra emlékező ünnepségen az esemény 65. évfordulója alkalmából a japán városban pénteken tartott rendezvényen.
aug. 6
8:06
Washington először Hirosimában (Kripto Akadémia)
Először képviseltette magát az Egyesült Államok a Hirosima elleni amerikai atomtámadásra emlékező ünnepségen. Az eseménynek ma van a 65. évfordulója.
aug. 6
8:24
65 éve történt a tragédia (Metropol)
1945. augusztus 6-án és 9-én dobta le atombombáit az amerikai légierő. 65 évvel az események után sincs egységes álláspont: katonailag szükséges volt-e az atombomba bevetése Hirosimában és Nagaszakiban, vagy pusztán ki kellett próbálni a költséges új katonai eszközt.
aug. 6
9:54
Újból kihallgathatják Malina Hedvig tanúit (Metropol)
Nem kizárt, hogy a szlovák főügyészség kihallgatja a Malina Hedvig ügyvédje által javasolt tanúkat. Dobroslav Trnka szlovák főügyész reagált így Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica javaslatára, amelyben több, eddig be nem idézett tanú — például Robert Fico volt kormányfő, a főügyész felesége és a védencét kezelő pszichiáterek — meghallgatását kérte - jelentette az Új Szó című szlovákiai magyar…
aug. 6
10:09
Gasparovic: a kormányváltás hozzájárulhat a szlovák-magyar viszony javulásához (Infostart)
Ivan Gasparovic szerint a szlovákiai és a magyarországi kormányváltás hozzájárulhat a két ország kapcsolatainak javításához.
aug. 6
10:30
"Üdvözlyük Kassa Városábán" (Metropol)
Botrányosra sikeredett Kassa honlapjának magyar változata - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
aug. 6
10:30
Javulást remél a kétoldalú kapcsolatokban a szlovák államfő (Kripto Akadémia)
Ivan Gasparovic szerint a szlovákiai és a magyarországi kormányváltás hozzájárulhat a két ország kapcsolatainak javításához.
aug. 6
10:32
Moszkvában sűrűsödik a köd (Metropol)
.
aug. 6
11:06
Lezuhant egy Szu-25UB típusú orosz csatagép (Metropol)
Átmenetileg felfüggesztette a Szu-25 típusú csatagépek repülési engedélyét Alekszandr Zelin vezérezredes, az orosz légierő főparancsnoka, miután pénteken lezuhant egy Szu-25UB Oroszország Bajkálon túli területén.
aug. 6
11:08
Öngyilkos merénylet egy japán tanker ellen (Metropol)
Terrortámadás rongálta meg a múlt héten a Hormuzi-szorosban az M. Star nevű japán tartályhajót - jelentette pénteken a WAM, az Egyesült Arab Emírségek hírügynöksége.
aug. 6
12:00
Újabb pert vesztettek a kis Árja Nemzet szülei (Metropol)
Egy amerikai fellebbviteli bíróság megerősítette, hogy nem nevelheti három gyermekét az a New Jersey-i házaspár, mely arról híresült el, hogy egykori náci vezérek nevét adta kicsinyeinek.
aug. 6
15:00
Obama "farkasokra hagyja Irakot"? (Metropol)
Tárik Azíz, Szaddám Huszein néhai iraki diktátor jelenleg börtönbüntetését töltő egykori miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere szerint Barack Obama amerikai elnök "farkasokra hagyja Irakot", ha kivonulnak az amerikai csapatok.
aug. 6
15:18
Merényletet terveztek a bolgár kormányfő ellen (Metropol)
Merényletet tervezett a bolgár maffia Bojko Boriszov kormányfő ellen - tájékoztatott pénteken a Standart című szófiai újság.
aug. 6
15:18
Rettegnek tőlünk a britek (Kripto Akadémia)
A magyar állampolgársági törvénnyel összefüggésben a Nagy-Britanniába az Európai Unió területén kívülről áramló lehetséges munkavállalói hullámról közölt cikket pénteken a The Daily Mail című brit tömeglap.
aug. 6
15:36
Durva vallomás - Hét év után szólalt meg a politikus (Kripto Akadémia)
Tárik Azíz, Szaddám Huszein néhai iraki diktátor jelenleg börtönbüntetését töltő egykori miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere szerint Barack Obama amerikai elnök "farkasokra hagyja Irakot", ha kivonulnak az amerikai csapatok.
aug. 6
15:54
Újabb fordulat Naomi Campbell gyémántjai ügyében (Kripto Akadémia)
Naomi Campbell barátja pénteken közölte: átadta a dél-afrikai rendőrségnek azokat a gyémántokat, amelyeket a brit topmodell állítólag Charles Taylor volt libériai elnöktől kapott ajándékba, majd neki továbbította azokat.
aug. 6
16:27
Halálos áldozata is van a nápolyi vonatbalesetnek (Infostart)
Olaszországban egy ember meghalt és több mint 30-an megsérültek, amikor kisiklott Nápolyban egy személyvonat.
aug. 6
16:30
ENSZ: sürgős segélyt Pakisztánnak! (Metropol)
Sürgős, 120 millió dolláros nemzetközi segélyt kérnek az ENSZ szakosított szervezetei Pakisztán számára, ahol péntekre már 4,2 millióra nőtt az áradások kárvallottjainak a száma.
aug. 6
16:30
Idén Obama is ellátogat Hirosimába? (Kripto Akadémia)
Japánban és világszerte megemlékeznek ma a világ első atomtámadásának áldozatairól. 65 évvel ezelőtt Hirosima, majd három nappal később Nagaszaki japán város felett jelent meg a gombafelhő. A két amerikai nukleáris bomba bevetése nyomán a távol-keleti szigetország kapitulált, s ezzel az ázsiai hadszíntéren is véget ért a második világháború. Az Egyesült Államok most első alkalommal képviselteti…
aug. 6
16:32
Mélyponton a német kormánypártok népszerűsége (Metropol)
Tíz hónappal a megnyert választások után mélypontra süllyedt a német kormánypártok népszerűsége, miközben ez ellenzéki szociáldemokraták támogatottsága csaknem két év után először haladta meg a 30 százalékot.
aug. 6
16:32
Szerb keresztapa áll a kormányfő elleni merénylet mögött? (Kripto Akadémia)
Merényletet tervezett a bolgár maffia Bojko Boriszov kormányfő ellen - tájékoztatott pénteken a Standart című szófiai újság.
aug. 6
16:34
Azonnali segélyre szorul Pakisztán (Kripto Akadémia)
Sürgős, 120 millió dolláros nemzetközi segélyt kérnek az ENSZ szakosított szervezetei Pakisztán számára, ahol péntekre már 4,2 millióra nőtt az áradások kárvallottjainak a száma.
aug. 6
16:48
Sarkozy nem habozott - felszámoltak egy illegális romatelepet (Kripto Akadémia)
Felszámolta péntek reggel a francia rendőrség azt a Saint-Étienne-ben lévő illegális telepet, amelyet még májusban létesített mintegy száz Romániából érkező roma - közölte egy cigányokkal szolidaritást vállaló francia szövetség.
aug. 6
17:03
Csak a jövő héten szavaz a szlovák parlament a kormány programnyilatkozatáról (Infostart)
Csak a jövő héten szavaz a szlovák parlament a jobbközép kormány programnyilatkozatáról. A kedden kezdődött vita ugyanis még nem zárult le. Miután még legalább harminc képviselő kíván szólni, az ülést pénteken délután megszakították és csak kedden folytatják.
aug. 6
17:06
Vulkánkitörés Indonézia keleti részén (Metropol)
Kitört Indonézia egyik legaktívabb tűzhányója - négy ember eltűnt, többen súlyosan megsérültek, közölték helyi illetékesek pénteken.
aug. 6
17:06
Ősszel megbukna a koalíció (Kripto Akadémia)
Tíz hónappal a megnyert választások után mélypontra süllyedt a német kormánypártok népszerűsége, miközben ez ellenzéki szociáldemokraták támogatottsága csaknem két év után először haladta meg a 30 százalékot.
aug. 6
18:18
Megölte 3 újszülöttjét egy holland nő (Metropol)
Legalább három csecsemőjét ölte meg egy huszonöt éves holland nő - közölte Annette Bronsvoort leeuwaardeni főügyész egy pénteki sajtótájékoztatón.
aug. 6
18:54
Tűz egy kínai aranybányában (Metropol)
Lángba borult Kelet-Kínában egy aranybánya, legkevesebb ötven ember nem tudott a föld alól kimenekülni - közölték a helyi hatóságok pénteken este.
aug. 6
19:09
Tizenkét millió embert érintettek az árvizek Pakisztánban (Infostart)
Azonnali, 120 millió dolláros nemzetközi segélyt kérnek az ENSZ szervezetei a pakisztáni áradások károsultjainak. A világszervezet adatai szerint 12 millió embert érintettek az árvizek, köztük 1 millió 400 ezer gyermeket. Pakisztán az északnyugati részén már mintegy 1600 ember halt meg, és a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma növekszik, mert most a déli országrészt fenyegeti az…
aug. 6
19:27
Az oroszországi erdőtüzekben már 52 ember vesztette életét (Infostart)
Az oroszországi erdő- és tőzegtüzek péntek délutánig 52 ember halálát okozták - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
aug. 6
19:30
Kívülállók is aggódnak Orbán önfejűsége miatt (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról közölt cikket legújabb számában a The Economist című hetilap.
aug. 6
20:39
A külföldi gyorshajtók megbüntetését követelik az osztrák autóklubok (Infostart)
Nem tudják megbüntetni a külföldi rendszámtáblával közlekedő szabálytalankodókat az osztrák hatóságok, ugyanis egy 2005-ös európai uniós kerethatározat ellenére nem működnek együtt a külföldi - köztük a magyar - hatóságok az adatszolgáltatásban.
aug. 6
20:57
Baleset egy kínai aranybányában (Infostart)
Kína keleti részén tűz ütött ki egy aranybányában; az eddigi hírek szerint 50-en nem tudtak a felszínre menekülni. A helyi hatóságok közölték: a Santung tartomány lévő aranybányából 200 embert hoztak a felszínre a baleset után, de a dolgozók pontos számáról nem tudtak információt adni.
aug. 6
20:59
Kitört Indonézia egyik legaktívabb tűzhányója (Infostart)
Kitört Indonézia egyik legaktívabb tűzhányója. A hatóságok közlése szerint 4 ember eltűnt, többen súlyosan megsérültek. Az Indonézia keleti részén, Siau szigetén lévő Karangetang-tűzhányó éjfél után tört ki, amikor a zuhogó eső hatására felrobbant a vulkán lávakúpja és 600 fokos gáz tört fel a vulkán mélyéről.
aug. 6
21:01
USA: "Magyarország továbbra is megbízható partner" (Infostart)
Magyarország továbbra is megbízható partner a terrorizmus elleni küzdelemben - állapítja meg az amerikai külügyminisztérium éves jelentésében. Az egyes országokat értékelő rész méltatja Budapestet amiért Afganisztánban egy Tartományi Újjáépítő Csoportot irányít, 28 katonát küldött egy új, közös Hadműveleti, Tanácsadó és Összekötő csoportba, és 40 katonával járult hozzá az országos választások…
aug. 6
22:12
Történelmi találkozó Írországban (Kripto Akadémia)
Találkozást szervez az Ír Köztársasági Hadseregből kivált, magát Valódi IRA-nak nevező csoport politikai szárnyával a Sinn Fein - közölte az ír párt parlamenti képviselője, Gerry Kelly.
aug. 6
23:06
Ég Oroszország: már 52-en haltak meg (Kripto Akadémia)
Az oroszországi erdő- és tőzegtüzek péntek délutánig 52 ember halálát okozták - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Keresés