2010. július 27. kedd

júl. 27
5:42
Korrupció az orosz rendőrségnél (Kripto Akadémia)
A rendőrség reformjával kívánják kiszűrni a korrupt hivatalnokokat Oroszországban. Dmitrij Medvegyev közölte: a bűnözőkből nem lehet rendőr. Azok pedig, akik nem teljesítik feljebbvalóik utasítását, börtönbüntetésre kell ítélni.
júl. 27
5:44
Elítélték a terrorrezsim vezetőjét (Kripto Akadémia)
Több mint harminc évvel azután, hogy megdöntötték a vörös khmerek rémuralmát, jogerősen 19 éves börtönbüntetésre ítélték a rezsim egyik legkegyetlenebb vezetőjét, a Duchnak nevezett, 68 éves Kaing Guek Eavt. Az egykori matematikatanár lelkén 12 ezer ember megölése szárad. Az elsőfokú, 35 éves szabadságvesztést így jelentősen csökkentették arra hivatkozva, hogy már 11 éve ül börtönben.
júl. 27
5:46
Nem működnek együtt a Híddal (Kripto Akadémia)
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) kizártnak tartja a Bugár Béla vezette Híd (Most) párttal való szövetséget, jelentette ki Berényi József MKP-elnök. "Azért vannak gondjaink a Híddal, mert vegyes, tehát magyar-szlovák pártról van szó. Ahogyan én az MKP-t ismerem, teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen párttal, mint amilyen a Híd, nem tudja elképzelni az együttműködést" - szögezte le a nemrégiben…
júl. 27
6:00
Pénzért adott Becsületrend (Kripto Akadémia)
Pápaválasztó konklávéhoz hasonlítja a párizsi sajtó a francia kormány döntőnek vélt októberi ülését. Ekkor kell eldőlnie, hogy a népszerűségének mélypontján lévő államfő kit jelöl miniszterelnökének: a régi, Fillon, marad-e a helyén, vagy az elnök cserére kényszerül.
júl. 27
6:18
Végzett családjával egy brit férfi (Infostart)
Agyonszúrta két kislányát és feleségét, majd felakasztotta magát egy brit férfi a hampshire-i Fordingbridge-ben, Dél-Angliában - jelentette a BBC.
júl. 27
7:12
Gyermekpornó kormánygépről (Kripto Akadémia)
Amerikai katonák gyermekpornográfiát tartalmazó képeket töltöttek le az internetről, ráadásul nem egyszer kormányzati számítógépekkel - derült ki a Pentagon jelentéséből.
júl. 27
7:14
Ádám-kosztümben vízisiel Iglesias (Kripto Akadémia)
Az ígéret az ígéret - mondta Enrique Iglesias, kifejezve azt a szándékát, hogy állja a szavát.
júl. 27
7:16
Nem lesz többé Love Parade (Kripto Akadémia)
A Love Parade szervezője bejelentette, hogy a tragédiába fulladt duisburgi fesztivál után az áldozatok és hozzátartozóik iránt érzett tiszteletből nem tartják meg többé a techno-rendezvényt. "A Love Parade mindig is örömteli és békés buli volt, a jövőt pedig mindig beárnyékolná a szombati tragédia. "- mondta Rainer Schaller.
júl. 27
8:06
Szerbia tárgyalna Koszovóról (Kripto Akadémia)
Békés, tárgyalásos megoldást szorgalmazott Koszovó ügyében a szerb parlament, amely keddre virradóra, több mint 12 órás vita után fogadta el a kormányoldal által előterjesztett dokumentumot.
júl. 27
8:24
Helikopterbaleset - Izrael mentőcsapatot küldött Romániába (Kripto Akadémia)
Izraeli mentőcsapat utazott kedden Romániába, hogy segítséget nyújtson az izraeli helikopter balesetét esetleg túlélőknek - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
júl. 27
9:00
Sokan halálra ülik magukat (Metropol)
Sokkal korábban fejezi be életét az, aki szabad idejében napi hat óránál többet tölt üldögéléssel, mint az, akik három óránál kevesebbet ül naponta.
júl. 27
9:00
Mennie kell a BP vezérének (Kripto Akadémia)
Az idei második negyedévben 1992 óta először kellett veszteséget elkönyvelnie a BP-nek az olajömléssel kapcsolatos költségek miatt - közölte a cég kedden. Egyszersmind megerősítették, hogy októbertől távozik posztjáról a társaság vezérigazgatója: Tony Hayward helyére az amerikai Bob Dudley kerül.
júl. 27
9:36
Francia segítséggel korszerűsíti hadseregét Vietnam (Kripto Akadémia)
A francia védelmi miniszter segítséget ígért a vietnami hadsereg modernizálásához az egykori gyarmatán tett történelmi látogatásán - írta kedden a helyi állami sajtó.
júl. 27
10:30
Olcsóbban tankolhatunk Horvátországban (Infostart)
Csökkentek a benzinárak Horvátországban, az INA kútjainál keddtől 12-13 lipával kell kevesebbet fizetni az üzemanyagokért - közölte honlapján a részben a Mol tulajdonában álló horvát olajtársaság.
júl. 27
10:48
Erődemonstráció a Japán-tengeren (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság vasárnap kezdődött közös nagy hadgyakorlata a Japán-tengeren a résztvevők hatalmas erejét igyekszik demonstrálni, azt, ami amúgy is nyilvánvaló - állapítja meg keddi kommentárjában a China Daily című kínai napilap, s később felteszi a kérdést: mit szólnának az amerikaiak, ha a kínai vagy az orosz hadsereg Florida, New York, vagy Kalifornia partjaihoz…
júl. 27
11:06
Földcsuszamlás és hídomlás Kínában (Metropol)
Eltűnt huszonegy ember Dél-Kínában kedd reggel a heves esőzések okozta földcsuszamlás következtében - jelentette a kínai média, amely beszámolt egy néhány nappal korábbi katasztrófáról is: eszerint egy megáradt folyó miatt összedőlt egy híd az ország középső részén, és ez 37 emberéletet követelt.
júl. 27
11:06
Ítéletidő Kínában - Eltűntek (Kripto Akadémia)
Nyoma veszett huszonegy embernek Dél-Kínában kedd reggel a heves esőzések okozta földcsuszamlás következtében - jelentette a kínai média, amely beszámolt egy néhány nappal korábbi katasztrófáról is: eszerint egy megáradt folyó miatt összedőlt egy híd az ország középső részén, és ez 37 emberéletet követelt.
júl. 27
11:42
Rettegnek a maffiától Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Alvilági leszámolások, nyílt színi lövöldözések. A Basternák László MKP-s politikus elleni gyilkosság mutatta meg, hogy Szlovákiában már a politikai élet jeles képviselői sem érezhetik biztonságban magukat. Az új kormány, illetve Daniel Lipsic belügyminiszter legégetőbb feladata ezért a biztonsági helyzet javítása, az alvilággal szembeni küzdelem lesz.
júl. 27
11:44
Amerikai összeesküvésről beszél Ahmadinezsád (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok és Izrael két háborút akar indítani a Közel-Keleten a következő hónapokban, hogy nyomást gyakoroljon Teheránra - idézte kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt az angol nyelven sugárzó iráni Press TV honlapja.
júl. 27
12:18
Lezuhant a Lufthansa egyik teherszállító gépe a rijádi repülőtéren (Infostart)
Leszállás közben lezuhant és kigyulladt a Lufthansa német légitársaság egyik teherszállító gépe kedden a szaúd-arábiai főváros, Rijád nemzetközi repülőterén - erősítette meg az első jelentéseket a légitársaság egyik szóvivője a szaúdi állami tévében.
júl. 27
13:12
Ahmadinezsád: két háborúra készül Washington és Izrael (Metropol)
Az Egyesült Államok és Izrael két háborút akar indítani a Közel-Keleten a következő hónapokban, hogy nyomást gyakoroljon Teheránra - idézte kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt az angol nyelven sugárzó iráni Press TV honlapja.
júl. 27
13:14
Újabb magyar párt alakulhat Romániában (Metropol)
A már létező két romániai magyar párt mellett egy harmadik magyar politikai erőt alapíthat a Tőkés László által vezetett, magát civil szervezetként meghatározó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) - közölte Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
júl. 27
13:16
Súlyosan bántalmaztak egy dél-oszét ellenzéki vezetőt (Metropol)
A hírt a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet jelentette.
júl. 27
13:18
Irán: a ramadán után tárgyalunk az EU-val (Metropol)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök megerősítette kedden, hogy országa a ramadán böjti hónap végén, vagyis szeptember elején kész tárgyalni atomprogramjáról az Európai Unióval, de Teherán azt akarja, hogy Törökország és Brazília is részt vegye a tárgyalásokon.
júl. 27
13:30
Lezuhant a Lufthansa egyik teherszállító gépe (Metropol)
Leszállás közben lezuhant és kigyulladt a Lufthansa német légitársaság egyik teherszállító gépe kedden a szaúd-arábiai főváros, Rijád nemzetközi repülőterén – erősítette meg az első jelentéseket a légitársaság egyik szóvivője a szaúdi állami tévében.
júl. 27
13:48
Bűnvádi feljelentést tettek Tőkés László ellen (Metropol)
Bűnvádi feljelentést tett a román legfelsőbb bíróság mellett működő ügyészségen a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezetének elnöke, aki szerint az Európai Parlament (EP) alelnöke alkotmányellenes kijelentéseket tett - adta hírül kedden a romániai magyar sajtó.
júl. 27
13:48
Feljelentették Tőkés Lászlót (Kripto Akadémia)
Bűnvádi feljelentést tett a román legfelsőbb bíróság mellett működő ügyészségen a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezetének elnöke, aki szerint az Európai Parlament (EP) alelnöke alkotmányellenes kijelentéseket tett - adta hírül kedden a romániai magyar sajtó.
júl. 27
13:50
Aktivisták megszállták a BP londoni töltőállomásait (Metropol)
A Greenpeace környezetvédelmi csoport aktivistái megszállták kedden a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős BP több londoni töltőállomását.
júl. 27
15:36
A rendőrség a felelős a duisburgi tragédiáért? (Kripto Akadémia)
A Love Parade technozenei fesztivál szervezője szerint egy rendőri döntés vezetett a duisburgi tragédiához, amely húsz ember életét követelte szombaton.
júl. 27
15:54
Húszra emelkedett a Love Parade áldozatainak a száma (Infostart)
Németországban 20-ra emelkedett a szombati duisburgi techno-zenei fesztiválon történt tragédia halálos áldozatainak száma. Közben a Love Parade szervezője a rendőrséget tette felelőssé a történtekért.
júl. 27
15:56
Megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal az Európai Unió (Infostart)
Brüsszelben megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal az Európai Unió. Stefan Füle, a közösség bővítési biztosa az első tanácskozás után aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szigetország lakosságának többsége egyelőre ellenzi a belépést.
júl. 27
17:06
Iraknak nem voltak tömegpusztító fegyverei 2003-ban (Metropol)
Hans Blix, az ENSZ korábbi fegyverzetellenőre kedden Londonban az Irak-bizottság előtt úgy nyilatkozott, hogy Szaddám Husszein "egyoldalúan" megsemmisítette Irak biológiai fegyverek előállítására irányuló programját, azonban nem akarta, hogy ez a nyilvánosság előtt megerősítést nyerjen.
júl. 27
17:08
A rendőrség hibázhatott a duisburgi tragédiánál (Metropol)
A Love Parade technozenei fesztivál szervezője szerint egy rendőri döntés vezetett a szombati duisburgi tragédiához, amely húsz ember életét követelte.
júl. 27
17:24
Tovább erősödik a forint (Metropol)
Javuló nemzetközi hangulatban a régiós trendet követve erősödött a forint. Az eurót kedden délután negyed ötkor 283,67 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 287,50 forint után. A dollárt 218,76 forinton jegyezték.
júl. 27
18:18
Blix: Iraknak nem volt tömegpusztító fegyvere 2003-ban (Infostart)
Az ENSZ korábbi fegyverzetellenőre szerint Iraknak nem volt tömegpusztító fegyvere 2003-ban, mert az ország az 1991-es öbölháború után megsemmisítette ezeket.
júl. 27
19:30
Tizenegyedszer napolták el a leányfalui ír gázoló tárgyalását (Metropol)
Az MTI igazságügyi forrásokból úgy értesült, hogy az ügy kétnapos meghallgatáson október 28-a után folytatódik.
júl. 27
20:06
Fidel Castro könyvet írt (Metropol)
Augusztusban megjelennek Fidel Castro kubai forradalmi vezető visszaemlékezései a Batista-diktatúra ellen folytatott bozótháborúról, s a kötet életrajzi elemeket is tartalmazni fog.
júl. 27
20:42
Megszűnhet a szlovák koalíció parlamenti többsége (Infostart)
Megszűnhet a hat hete alakult szlovák kormánykoalíció parlamenti többsége, mert az egyik koalíciós párt négy tagja azt fontolgatja, hogy kilép a frakciójából - került nyilvánosságra kedd este Pozsonyban.
júl. 27
21:00
Mégsem raboltak el orosz helikoptert Szudánban (Metropol)
Félreértés történt, semmiféle orosz helikopter sem raboltak el lázadók a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban.
júl. 27
21:36
Kiszabadult a két német túsz Dárfúrban (Metropol)
Egy hónapos fogság után kedden Szudánban szabadon engedték egy német segélyszervezet két munkatársát elrablói.

Keresés