2010. július 11. vasárnap

júl. 11
7:45
Kényszerleszállás bombafenyegetés miatt (Infostart)
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre mára virradóra egy brazíliai város repülőterén az Air France légitársaság egyik utasszállító gépe.
júl. 11
8:39
Kényszerleszállás bombafenyegetés miatt (Kripto Akadémia)
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre vasárnapra virradóra egy brazíliai város repülőterén az Air France légitársaság egyik utasszállító gépe.
júl. 11
8:41
Berényi József az MKP új elnöke (Kripto Akadémia)
A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt. A majdnem 300 küldött 282 érvényes szavazatot adott le, s közülük 236-an támogatták Berényit.
júl. 11
8:57
Szünet nélkül esik az eső, állandó készenlét és mentés Kínában (Kripto Akadémia)
Csak a júliusi esőknek és árvizeknek eddig legkevesebb 50 halálos áldozatuk van, 15 embert tartanak eltűntként nyilván Közép- és Dél-Kínában; közel 600 ezer embert kellett új lakóhelyre költöztetni - jelentette a hét végén a kínai polgárügyi tárca.
júl. 11
9:33
Nem mehet a segélyhajó Gázába (Kripto Akadémia)
Izraeli tisztviselők vasárnap közölték: megakadályozzák, hogy a Görögországból indult, Líbia által bérelt hajó a Gázai övezetbe eljusson, és megtörje a palesztin területre meghirdetett izraeli zárlatot.
júl. 11
9:51
Hatalmas szenzáció: Fidel Castro négy év óta először nyilvánosan mutatkozott (Infostart)
Ritka fotók jelentek meg szombaton Fidel Castro kubai vezetőről az interneten.
júl. 11
9:51
Kényszerleszállás bombafenyegetés miatt (Metropol)
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre vasárnapra virradóra egy brazíliai város repülőterén az Air France légitársaság egyik utasszállító gépe.
júl. 11
9:51
Mosonmagyaróvár - Philadelphia: a két fiatal áldozatra emlékeztek (Kripto Akadémia)
Fehér rózsákat dobtak a diáktársak szombaton a Delaware folyó vízébe, megemlékezve arról a két mosonmagyaróvári fiatalról, akik három nappal korábban vesztek a folyóba, amikor városnéző vízibuszuk balesetet szenvedett.
júl. 11
10:45
Állandó készenlét és mentés Kínában (Metropol)
Csak a júliusi esőknek és árvizeknek eddig legkevesebb 50 halálos áldozatuk van, 15 embert tartanak eltűntként nyilván Közép- és Dél-Kínában; közel 600 ezer embert kellett új lakóhelyre költöztetni.
júl. 11
11:03
Egymilliónál is többen tiltakoztak Barcelonában madridi döntés ellen (Infostart)
Több mint egymillió katalán tüntetett szombat este Barcelonában nagyobb autonómiát követelve Katalóniának, és tiltakozva a spanyol alkotmánybíróság döntése ellen, amely értelmében a régióban többségben élő katalánokat nem lehet "nemzetalkotó" népcsoportnak tekinteni a spanyol alaptörvény szerint.
júl. 11
11:57
Szegényebb lett az eklézsia (Metropol)
Hiánnyal zárta 2009-es költségvetését is a Vatikán, de a deficit a költségcsökkentési intézkedések hatására 7,81 millió euróra mérséklődött a 2008. évi 15,3 millió euróról.
júl. 11
11:59
Megöltek egy magyar nőt Tenerifén (Metropol)
Megöltek egy magyar nőt a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén, és a spanyol csendőrség gyilkosság gyanújával a hét végén őrizetbe vette ugyancsak magyar élettársát, aki alig két nappal korábban jelentette be az asszony eltűnését.
júl. 11
12:33
Olajkatasztrófa - Új olajfogóval kísérleteznek (Kripto Akadémia)
Robot tengeralattjárókkal eltávolították szombaton az olajfogó kúpot a mélytengeri kútról a Mexikói-öbölben, helyette egy nagyobb és hatékonyabb olajgyűjtő berendezést szerelnek a 82 napja szivárgó olajkútra.
júl. 11
12:51
Észak-Írországban felrobbantottak egy hidat (Infostart)
Észak-Írországban pokolgép semmisített meg egy hidat szombat késő este: a hatóságok szerint rendőrök ellen irányult a támadás.
júl. 11
13:09
Megkezdődött Boszniában a megemlékezés a srebrenicai mészárlásra (Infostart)
A boszniai háborúban elkövetett srebrenicai mészárlás áldozataira emlékeztek vasárnap Bosznia-Hercegovinában.
júl. 11
13:09
Palesztína egyelőre nem tárgyal (Kripto Akadémia)
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint a jelen körülmények között nem lenne értelmük a közvetlen tárgyalásoknak Izraellel.
júl. 11
14:03
Pokolgép robbant Észak-Írországban (Metropol)
Észak-Írországban pokolgép semmisített meg egy hidat szombat késő este: a hatóságok szerint rendőrök ellen irányult a támadás.
júl. 11
14:39
A srebrenicai mészárlás áldozataira emlékeztek Boszniában (Kripto Akadémia)
Az évfordulós megemlékezésen, amelyet a Srebrenicától néhány kilométerre északra, Potocari falunál felavatott központi emlékhelynél tartottak, több tízezer ember vett részt.
júl. 11
14:57
A srebrenicai mészárlás áldozataira emlékeztek (Metropol)
Az évfordulós megemlékezésen, amelyet a Srebrenicától néhány kilométerre északra, Potocari falunál felavatott központi emlékhelynél tartottak, több tízezer ember vett részt.
júl. 11
15:15
Új Rainbow Warriort épít a Greenpeace (Infostart)
Egy gdanski gyárban megkezdődött az új Rainbow Warrior, azaz a Greenpeace környezetvédő szervezet új hajójának építése szombaton, vagyis éppen 25 évvel azután, hogy az ugyanezt a nevet viselő hajót elsüllyesztették Új-Zélandnál.
júl. 11
15:33
Új Rainbow Warriort épít a Greenpeace (Metropol)
Egy gdanski gyárban megkezdődött az új Rainbow Warrior, azaz a Greenpeace környezetvédő szervezet új hajójának építése szombaton, vagyis éppen 25 évvel azután, hogy az ugyanezt a nevet viselő hajót elsüllyesztették Új-Zélandnál.
júl. 11
16:09
Elvesztette szenátusi többségét a japán kormány - exit poll (Infostart)
Japán balközép koalíciós kormánya a vasárnapi választásokon elvesztette többségét a szenátusban - ez derül ki a szavazóhelyiségekből távozók körében végzett felmérésekből.
júl. 11
16:09
Egymilliónál is többen tüntettek Katalónia autonómiájáért (Kripto Akadémia)
Több mint egymillió katalán tüntetett szombat este Barcelonában nagyobb autonómiát követelve Katalóniának, és tiltakozva a spanyol alkotmánybíróság döntése ellen, amely értelmében a régióban többségben élő katalánokat nem lehet "nemzetalkotó" népcsoportnak tekinteni a spanyol alaptörvény szerint.
júl. 11
18:15
Az utóbbi ötven év legkomolyabb ellenzéki sikere Havannában (Infostart)
Az utóbbi ötven év legkomolyabb előrelépésének tartja Héctor Palacios, az egyik legismertebb kubai ellenzéki, hogy a szigetország hatóságai úgy döntöttek, szabadon engednek 52 politikai elítéltet.
júl. 11
18:15
Meghalt egy magyar hegymászó Olaszországban (Kripto Akadémia)
Életét vesztette vasárnap egy magyar hegymászó az olasz Dolomitokban, a Sella-tornyoknál, Bolzano és Trento provinciák határán.
júl. 11
19:27
Vallási tanítók ősztől a teheráni iskolákban (Metropol)
Több száz vallási elöljárót fognak alkalmazni ősztől a teheráni iskolákban a nyugati befolyás és belső ellenzék leküzdése céljából.
júl. 11
20:03
Vallási elöljárók a teheráni iskolákban (Kripto Akadémia)
Több száz vallási elöljárót fognak alkalmazni ősztől a teheráni iskolákban a nyugati befolyás és belső ellenzék leküzdése céljából.
júl. 11
20:21
Másfél millió kínai turistára számítanak Tajvanon (Kripto Akadémia)
Csúcson lesz az idén a turizmus a Tajvani-szoros két partja között, a szigetre másfél millió kínai turistát várnak a kínai belföldről - mondta a szorosközi gazdasági, kereskedelmi és kulturális fórumon a Kuomintang, Tajvan kormányzó pártjának tiszteletbeli elnöke a hétvégén Kuangcsouban (Guangzhou).
júl. 11
20:57
Netanjahu: Iránnak nem szabad megengedni, hogy atomfegyvere legyen (Kripto Akadémia)
Az olyan "irracionális rezsimeknek" mint Irán, nem szabad megengedni, hogy atomfegyverük legyen, és tévedés azt gondolni, hogy Teherán ambícióit féken lehet tartani - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy amerikai televízióban.
júl. 11
21:33
Közeledés a kubai kormány és ellenzék között (Kripto Akadémia)
Az utóbbi ötven év legkomolyabb előrelépésének tartja Héctor Palacios, az egyik legismertebb kubai ellenzéki, hogy a szigetország hatóságai úgy döntöttek, szabadon engednek 52 politikai elítéltet.
júl. 11
22:09
Orosz repülők vásárlására buzdítja az Aeroflotot Putyin (Kripto Akadémia)
Hazai gyártmányú repülőgépek vásárlására buzdította Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök az Aeroflot vezérigazgatóját, akinek beszámolójából az derült ki, hogy elsősorban külföldi gépekkel bővül az orosz nemzeti légitársaság repülőparkja.
júl. 11
23:39
Tengeralattjáró szállította a kokaint (Metropol)
Öt tonna kokainnal megpakolt tengeralattjárót tartóztatott fel a guatemalai haditengerészet - közölte vasárnap az ország hadserege.

Keresés