2010. július 7. szerda

júl. 7
0:15
Ötven év után szólt újra az ENSZ-ben a brit királynő (Infostart)
Több mint 50 év után ismét felszólalt az ENSZ-ben a brit királynő. II. Erzsébet keddi beszédében méltatta a világszervezet nemes törekvéseit, ugyanakkor felhívta a figyelmet, keményen kell dolgozni azért, hogy a világ valóban az egyesült nemzetek közösségévé váljon.
júl. 7
1:09
Hollandokat jelentettek fel népirtás miatt (Kripto Akadémia)
Népirtás és háborús bűnök vádjával feljelentést tett a srebrenicai mészárlás áldozatainak több hozzátartozója három egykori holland békefenntartó ellen.
júl. 7
1:45
A munkanélküliség a Kaukázus legnagyobb problémája (Kripto Akadémia)
Az Észak-Kaukázust fojtogató munkanélküliséget nevezte minden baj forrásának, a térség legsúlyosabb társadalmi és pszichológiai bajának Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök az Egységes Oroszország párt regionális konferenciáján a dél-oroszországi Kiszlovodszkban.
júl. 7
5:39
Forróságban fuldokol több amerikai nagyváros (Infostart)
Száz új hűsítő központ nyílt New York légkondicionált épületeiben, ahová az emberek bemenekülhetnek a fojtogató forróság elől - tudósított a USA Today. Rekordközeli hőmérsékleteket mértek a hét elején az Egyesült Államok több keleti parti nagyvárosában, ahol a hatóságok a magas páratartalommal kísért tikkasztó meleg miatt óvatosságra intik a szabadban tartózkodókat.
júl. 7
5:57
Aláírták a szlovák koalíciós szerződést (Kripto Akadémia)
Koalíciós szerződést írt alá kedden Pozsonyban négy jobbközép szlovákiai párt, amelyek közösen kívánnak kormány alakítani. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd alkotta koalíciónak együttesen 79 képviselője van a 150 tagú parlamentben.
júl. 7
5:59
Léghajó a Mexikói-öböl felett (Kripto Akadémia)
Hatalmas, ezüst színű léghajó tart a Mexikói-öböl térségébe, hogy segítsen az olajkatasztrófa nyomán kialakult helyzet rendbe tételében - olvasható a CNN honlapján.
júl. 7
6:01
Balkáni viszonyok (Kripto Akadémia)
Herman van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke balkáni körútján hallgatólagosan maga is elismerte: megrekedt a térség uniós integrációja. Mert lehet ugyan azzal példálózni, hogy Szlovénia már EU tag, Horvátország pedig 2011-ben aláírhatja a csatlakozási szerződést, ez azonban aligha nyugtat meg bárkit is a balkáni vezetők közül.
júl. 7
6:03
Osztrák papok a cölibátus ellen (Kripto Akadémia)
A katolikus egyházban is mély nyomot hagyhattak a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrányok. Az osztrák tévé megbízásából készített felmérés szerint az osztrák papok döntő többsége, 79 százaléka támogatná a papi nőtlenség, a cölibátus megszüntetését. Ugyanakkor meglepően sokan, 51 százalék engedélyezné a nők pappá szentelését. A felmérés során ötszáz lelkipásztort kérdeztek meg.
júl. 7
6:15
Iráni repülőgépek kitiltva (Kripto Akadémia)
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség tegnap kitiltotta az európai uniós légtérből az Iran Air légitársaság Airbus A-320, valamint Boeing B-727 és B-747 típusú repülőgépeit.
júl. 7
6:33
Tömegbaleset a két Korea határán (Infostart)
Tíz észak-koreai halt meg közlekedési balesetben a két Korea által közösen működtetett keszongi ipari komplexumban - jelentette szerdán a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
júl. 7
7:09
Újabb bújkáló drogbáró kezén kattant bilincs (Infostart)
Venezuelában rendőrkézre került a Norte del Valle kolumbiai drogkartell utolsó szökésben lévő vezére - jelentette be Hugo Chávez venezuelai elnök. A 65 éves Carlos Alberto "Beto" Renteriát a dél-amerikai országhoz tartozó Matgarita-szigeten fogták el.
júl. 7
7:09
Megszokta a bécsi panda Kínát (Kripto Akadémia)
Jól érzi magét Fu Long új otthonában, Kínában. A panda 2007 augusztusában született a bécsi állatkertben, s hatalmas attrakciónak számított.
júl. 7
7:11
Sértegette a prófétát - megcsonkították (Kripto Akadémia)
Levágták egy főiskolai tanár kezét muszlim szélsőségesek Délnyugat-Indiában, amiért szerintük sértő kifejezésekkel illette Mohamed prófétát egy általa összeállított feladatsorban.
júl. 7
7:13
A királynő sötét vacsorája (Kripto Akadémia)
Kellemetlen meglepetés érte II. Erzsébet királynőt. Torontói látogatása alkalmával ugyanis hatalmas áramszünet bénította meg a metropoliszt.
júl. 7
8:03
Hosszú volt a kivégzett korrupt kínai hivatalnok bűnlajstroma (Infostart)
Kivégezték Csungking tartományi jogú város bírói hivatalának egykori vezetőjét, akit áprilisban ítéltek halálra korrupció és szervezett bűncselekményekben való részvétel miatt - jelentette a kínai média.
júl. 7
8:03
Német állami kitüntetést kapott Haraszti Miklós (Metropol)
Német állami kitüntetésben részesült Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) volt sajtószabadság-képviselője.
júl. 7
8:21
Szennyvízproblémákkal küzd Bali (Metropol)
Az "istenek szigeté"-nek is nevezett Baliról a legtöbb embernek a paradicsomi körülmények jutnak eszébe, nem pedig a szennyvíztől bűzölgő utcák. Ám ez utóbbi is a valóság része.
júl. 7
8:39
Kivégeztek egy korrupt vezetőt Kínában (Metropol)
Kivégezték Csungking tartományi jogú város igazságügyi hivatalának egykori vezetőjét, akit áprilisban ítéltek halálra korrupció és szervezett bűncselekményekben való részvétel miatt - jelentette a kínai média szerdán.
júl. 7
9:51
Eladták Diana hercegnő családjának Rubens-képe (Metropol)
Magas áron, mintegy kilencmillió fontért (több mint hárommilliárd forintért) kelt el a Christie's londoni árverésén a néhai Diana hercegnő családjának birtokában lévő Rubens-festmény.
júl. 7
9:51
Eltűntek Netanjahu testőrségének fegyverei (Kripto Akadémia)
Eltűnt a Washingtonba látogató izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu testőreinek négy pisztolya. Feltehetően valaki ellopta őket, miután az American Airlines légitársaság elvesztette a fegyvereket tartalmazó táskát - jelentette az amerikai NBC televízió.
júl. 7
10:27
Eltűntek a miniszterelnök testőrségének fegyverei (Infostart)
Eltűnt a Washingtonba látogató izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu testőreinek négy pisztolya; feltehetően valaki ellopta őket, miután az American Airlines légitársaság elvesztette a fegyvereket tartalmazó táskát - jelentette az amerikai NBC televízió.
júl. 7
10:27
Sme: a Fidesz kétarcú kommunikációt folytat (Kripto Akadémia)
Nem bízik a liberális szlovák lap Martonyiban. A Sme szerint óvatosan kell bánni a magyar-szlovák kapcsolatok javulásával kapcsolatos külügyminiszteri véleménnyel, mert nem zárható ki, hogy a viszony továbbra is fagyos marad.
júl. 7
10:45
Toalettzűr az űrállomáson (Infostart)
Elromlott a vécé a Nemzetközi Űrállomás amerikai moduljában, az asztronauták az orosz fél toalettjén kénytelenek osztozni.
júl. 7
10:45
Orbánt teszteli az új gárda (Kripto Akadémia)
A Magyar Gárda új név alatt vonult fel Budapesten, és Orbán Viktort "teszteli" - írta a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ).
júl. 7
10:47
A német diplomáciát sem kíméli a spórolás (Kripto Akadémia)
A jövő évre tervezett drasztikus költségvetési megtakarítások a német külügyminisztériumot sem kímélik. Szerdai sajtóértesülések szerint a Guido Westerwelle vezette minisztérium engedélyezett kiadásai 2011-ben az idei költségvetési esztendőhöz képest mintegy 100 millió euróval csökkennek.
júl. 7
12:15
Halálos NATO légicsapás, tévedésből (Infostart)
Öt afgán katona vesztette életét, további kettő megsebesült szerdára virradóra a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők tévedésből végrehajtott légicsapásában - közölte azt afgán védelmi minisztérium, elítélve az újabb súlyos melléfogást.
júl. 7
12:15
Téves NATO-légicsapás ölt meg öt afgán katonát (Metropol)
Öt afgán katona vesztette életét, további kettő pedig megsebesült szerdára virradóra a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) egy tévedésből végrehajtott légicsapásában - közölte azt afgán védelmi minisztérium, elítélve az újabb súlyos melléfogást.
júl. 7
13:09
Fekete június Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Kilenc éve, az afganisztáni háború kezdete óta még soha sem állt ilyen rosszul a szövetségesek szénája és még soha sem voltak ennyire erősek és veszélyesek a tálibok, mint most. Vajon tud-e változtatni a dolgok állásán David Petraeus, a nemzetközi haderők új, tisztségébe csak a napokban beiktatott főparancsnoka?
júl. 7
13:45
Kémcsere Oroszország és az USA között? (Metropol)
Kitoloncolhatnak Nagy-Britanniába egy kémkedésért elítélt orosz tudóst, cserébe az Egyesült Államokban nemrégiben őrizetbe vett feltételezett orosz ügynökök egyikéért. Washington gyorsan lezárná az ügyet.
júl. 7
14:03
Két sérült a pamplonai bikafuttatás 1. napján (Metropol)
Életveszélyes sérülések nélkül, két komolyabb esettel megúszták a résztvevők a pamplonai bikafuttatás első napját.
júl. 7
14:21
Al-Kaida toborzót fogtak el Németországban (Metropol)
Őrizetbe vett a német rendőrség egy szíriai férfit, akit egyebek közt azzal gyanúsítanak, hogy interneten toborzott tagokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat számára - közölte szerdán a szövetségi ügyészség karlsruhei irodája.
júl. 7
15:51
Kellemetlenül érintik Iránt a szankciók (Kripto Akadémia)
Az Iránt sújtó legújabb szankciók hátráltathatják az ország atomprogramját - ismerte el első ízben szerdán Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője.
júl. 7
16:09
Izrael enyhítene álláspontján (Kripto Akadémia)
Izrael hajlandó további lépéseket tenni, hogy megkönnyítse a palesztinok mozgását Ciszjordániában, és szeretné felújítani a közvetlen béketárgyalásokat - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán.
júl. 7
16:27
Brutális hőség: hűtött mozikba menekülnek az emberek (Kripto Akadémia)
Több éves és évtizedes hőségrekordok dőlnek meg a napokban az Egyesült Államok legsűrűbben lakott térségében, a Boston és Washington közötti keleti parti körzetben.
júl. 7
16:45
Hét évet kapott Noriega (Kripto Akadémia)
Bűnösnek mondta ki szerdán a párizsi bíróság Manuel Noriega volt panamai elnököt kábítószer-kereskedelemből származó pénzek tisztára mosásának vádjában, és 7 év szabadságvesztésre ítélte.
júl. 7
17:03
Hét év börtönre ítélték a volt panamai diktátort (Metropol)
Bűnösnek mondta ki szerdán a párizsi bíróság Manuel Noriega volt panamai elnököt kábítószer-kereskedelemből származó pénzek tisztára mosásának vádjában, és 7 év szabadságvesztésre ítélte.
júl. 7
17:21
Az EU is csatlakozna az emberi jogi egyezményhez (Kripto Akadémia)
Megbeszéléseket kezdett szerdán Strasbourgban az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete és a 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács (ET) az EU-nak az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez történő csatlakozásáról.
júl. 7
17:57
Lindsay Lohan rács mögé kerül (Metropol)
Kilencven napra rács mögé kerül Lindsay Lohan, mert megszegte felfüggesztett büntetésének feltételeit.
júl. 7
17:57
Beszóltak Clintonnak az oroszok (Kripto Akadémia)
Megalapozatlannak nevezte az orosz külügyminisztérium Hillary Clinton szóhasználatát, miután az amerikai diplomácia vezetője a napokban Tbilisziben a grúz terület egy részének orosz "megszállásáról" beszélt.
júl. 7
17:59
Bojkottálja a Balkán-csúcsot Szerbia (Kripto Akadémia)
Szerbia újabb regionális összejövetelt bojkottál Koszovó miatt; Belgrád képviselője ezúttal a hét végén Dubrovnikban (Horvátország) rendezendő nyugat-balkáni csúcstalálkozóról marad távol - jelentette a szerdai belgrádi sajtó.
júl. 7
18:15
Visszavonulót fújnak a britek Afganisztánban (Kripto Akadémia)
A brit csapatok kivonulnak majd Afganisztán déli régiójának egyik különösen veszélyes részéről, ahol az elmúlt években már közel 100 emberüket veszítették el, s az ottani feladatokat átadják az amerikai csapatoknak - jelentette be a brit védelmi miniszter, Liam Fox szerdán.
júl. 7
18:17
Célegyenesben az EU felé Horvátország (Kripto Akadémia)
Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő szerint még az idén le kell zárni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal, míg a szocialista Göncz Kinga azt várja, hogy ebben az évben Zágráb "közelebb kerül" e tárgyalások befejezéséhez.
júl. 7
18:33
Még mindig bezárva élnek a palesztinok (Kripto Akadémia)
A Gázai övezet izraeli blokádjának enyhítése nem vonatkozik a palesztin terület lakosainak szabad utazására, amelyet továbbra is szigorúan korlátoznak - jelentette ki az izraeli védelmi minisztérium egy szerdai nyilatkozatában.
júl. 7
18:35
A magyar sikerrel a németek is jól járnak (Kripto Akadémia)
Németország érdekelt Magyarország európai uniós elnökségének sikerében, támogatja a Duna-menti országok közötti együttműködés erősítését, az unió balkáni integrációs kilátásait viszont óvatosan közelíti meg. Berlini értesülések szerint így foglalható össze a német álláspont azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyekről Martonyi János külügyminiszter csütörtökön folytat tárgyalásokat a német…
júl. 7
18:51
Szlovákiáról is beszélt francia kollégájával Martonyi (Kripto Akadémia)
Az európai integráció és a jövő évi magyar uniós elnökség, valamint a szlovák-magyar viszony is szóba került szerdán a magyar és a francia diplomácia vezetőjének megbeszélésén Párizsban.
júl. 7
18:53
Tüntetők csaptak össze a rendőrséggel (Kripto Akadémia)
Összecsaptak a rendőrséggel szerdán a tavalyi olaszországi földrengés azon károsultjai, akik Rómában Silvio Berlusconi otthonánál próbáltak tüntetni, hogy több állami segélyt követeljenek az újjáépítéshez a miniszterelnöktől.
júl. 7
19:27
Gyorsan lezárná a kémügyet Washington (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormány a The New York Times értesülése szerint gyorsan le szeretné zárni a múlt héten kirobbant kémügyet; Washington ki akarja toloncolni a gyanú szerint Moszkvának dolgozó kémeket vagy olyan egyezségre törekszik, amely alapján azok visszatérhetnének Oroszországba.
júl. 7
19:29
Moszad-ügynök Lengyelországban? (Kripto Akadémia)
Egy varsói bíróság szerdán elrendelte, hogy adják ki Németországnak Uri Brodsky állítólagos Moszad-ügynököt.
júl. 7
19:45
Nem kérnek a békefenntartókból Szomáliában (Kripto Akadémia)
Helyi lakosok százai, köztük lefátyolozott nők és gépfegyvert viselő gyerekek vonultak fel a szomáliai Kismayu város utcáin szerdán, az országban állomásozó, mintegy hatezer fős békefenntartó erő létszámának tervezett növelése ellen tüntetve.
júl. 7
20:39
Tüntetnek a tavalyi földrengés áldozatai Olaszországban (Metropol)
Összecsaptak a rendőrséggel szerdán a tavalyi olaszországi földrengés azon károsultjai, akik Rómában Silvio Berlusconi otthonánál próbáltak tüntetni, hogy több állami segélyt követeljenek az újjáépítéshez a miniszterelnöktől.

Keresés