2010. július 20. kedd

júl. 20
6:00
Kabul erőddé válik (Kripto Akadémia)
Részletes menetrendet tesznek közzé a mai Kabulban, az ENSZ égisze alatt megrendezendő Afganisztán-konferencián arról, milyen ütemben adják át az ország és az egyes régiók ellenőrzését a NATO katonái a helyi erőknek.
júl. 20
6:02
Medvegyev kilép Putyin árnyékából (Kripto Akadémia)
Újra és újra fellángol a vita a 2012-es orosz elnökválasztás kimeneteléről azóta, hogy Dmitrij Medvegyev az év elején egy norvég lapnak megpendítette annak a lehetőségét, hogy csatába száll az elnökségért. Ezt a szándékát amerikai látogatásakor is megerősítette.
júl. 20
6:04
Pozsony nem enged (Kripto Akadémia)
A hűvössé vált szlovák-magyar viszony is szóba került Petr Necas új cseh kormányfő és Iveta Radicová szlovák miniszterelnök pozsonyi tárgyalásain annak kapcsán, hogy ma Budapesten üléseznek a visegrádi országok külügyminiszterei. Necas ígéretet tett arra, hogy segíteni próbál e viszony javításában.
júl. 20
6:18
Feszültségek az izraeli kormányban (Kripto Akadémia)
Egyre súlyosabb az ellentét az izraeli kormányban Benjamin Netanjahu miniszterelnök és külügyminisztere, Avigdor Lieberman között - közölte a Hárec, amely szerint komoly konfrontációk várhatóak a két politikus között.
júl. 20
6:54
Alkotmányellenes a román vagyontövény (Infostart)
Romániában az alkotmánybíróság ismét alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a magas rangú tisztségviselők vagyonának vizsgálatára hivatott állami intézmény működését szabályozó törvényt.
júl. 20
6:56
Puccskísérlet szervezésével vádolják a török hadsereg egykori parancsnokát (Infostart)
Törökországban 196 embert vádolnak azzal, hogy 2003-ban puccsot terveztek a konzervatív-iszlamista kormány megdöntésére - közölte az Anatolia állami hírügynökség.
júl. 20
7:12
Putyin imádja van Damme-t (Kripto Akadémia)
Egymásra talált Vlagyimir Putyin és a belga származású színész, Jean-Claude van Damme.
júl. 20
8:06
Nyílik a nyári egyetem Tusnádfürdőn (Kripto Akadémia)
A Kárpát-medencei magyarság összefogása, az Erdély-kép erősítése, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdítása jegyében nyílik meg kedden Tusnádfürdőn a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos).
júl. 20
8:08
Nagyszabású konferencia indul Afganisztánról (Kripto Akadémia)
Kabulban nemzetközi donorkonferenciát tartanak Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Hillary Clinton amerikai és William Hague brit külügyminiszter részvételével.
júl. 20
8:24
Pusztító áradás Kolumbiában (Infostart)
Kolumbiában az eddigi jelentések szerint 58-an meghaltak és több mint 120-an megsérültek az elmúlt napok esőzései és áradásai miatt.
júl. 20
8:24
Nyugtatják a kedélyeket Izraelben (Kripto Akadémia)
A Likudot vezető Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és pártja fő koalíciós partnerének, az ultranacionalista Jiszráél Béténunak a vezetője, Avigdor Liberman külügyminiszter igyekezett hétfőn jelentéktelennek feltüntetni a két párt állítólagos viszályát, amely két napja az egyik vezető hír az izraeli médiában.
júl. 20
8:26
Az afgán elnök vágyai (Infostart)
Az afgán elnök továbbra is azt szeretné, ha 2014 végéig az összes tartományban átvennék a helyi fegyveres egységek a hadműveletek irányítását a nemzetközi erőktől. Hamid Karzai erről a kabuli adományozó konferencián megnyitóján beszélt.*
júl. 20
8:28
Három öngyilkos merénylőt lőttek le a katonák Pakisztán északnyugati részén (Infostart)
Pakisztán északnyugati részén három öngyilkos merénylőt lőttek le a katonák.
júl. 20
8:42
Népirtással vádolták egymást, nem sietnek visszavonni (Kripto Akadémia)
A horvát elnök szerint nem kell sietni annak a két keresetnek a visszavonásával, amelyet Zágráb és Belgrád a hágai Nemzetközi Bíróságon nyújtott be egymás ellen népirtás vádjával.
júl. 20
9:00
Jelentős fennakadások várhatóak a franciaországi repülőtereken (Infostart)
Franciaországban jelentős fennakadások várhatók a repülőtereken a légiirányítók éjféltől csütörtök reggelig tartó sztrájkja miatt.
júl. 20
9:00
Jemen lesz Obama Afganisztánja? (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat második számú vezetője figyelmeztette az amerikai népet, hogy elnökük, Barack Obama az amerikai erők vesztét fogja okozni Jemenben, hasonlóan Afganisztánhoz.
júl. 20
9:36
Állítólag kivégeztek egy volt kormánytanácsost Észak-Koreában (Kripto Akadémia)
Észak-Koreában kivégeztek egy volt kormánytanácsost, aki a Dél-Koreával tárgyaló küldöttség vezetője volt 2004 és 2007 között - jelentette kedden egy nagy példányszámú dél-koreai napilap egy Észak-Koreát jól ismerő, meg nem nevezett pekingi forrásra hivatkozva.
júl. 20
9:54
Öngyilkos merénylőkkel végeztek Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Pakisztáni katonák kedden lelőttek három öngyilkos merénylőt, amint azok egy lőtérre akartak behatolni az ország észak-nyugati részén Mardan városában - közölte a helyi rendőrség.
júl. 20
10:30
Hat katonát öltek meg kurd lázadók (Infostart)
Kurd lázadók hat katonát öltek meg az ország délkeleti részén lévő egyik harcálláspont megtámadásakor - jelentette kedden az Anatolia török állami hírügynökség.
júl. 20
10:30
Csaknem kétszázan fagytak meg idén Dél-Amerikában (Metropol)
Miközben Európában tombol a nyár, Dél-Amerikában régen láttak ilyen kemény telet, mint az idei: eddig hét országban összesen 175 ember halt meg a szokatlan hideg miatt.
júl. 20
10:30
Izrael lecsapna a Hezbollahra (Kripto Akadémia)
Izrael szükség esetén kész fellépni a Hezbollah síita libanoni szervezet ellen, akár lakott területeken is - jelentette ki kedden Gabi Askenázi izraeli vezérkari főnök a közszolgálati rádiónak.
júl. 20
10:48
Öten égtek bent egy limburgi parasztházban (Infostart)
Németországban hat ember meghalt, hárman megsérültek, amikor tűz keletkezett egy limburgi parasztházban.
júl. 20
12:00
Hat katonát öltek meg kurd lázadók (Kripto Akadémia)
Kurd lázadók hat katonát öltek meg az ország dél-keleti részén lévő egyik harcálláspont megtámadásakor - jelentette kedden az Anatolia török állami hírügynökség.
júl. 20
12:18
"Kicsi gall falura hasonlít Magyarország" (Kripto Akadémia)
Magyar erőfitogtatás címmel közölt kommentárt kedden a Der Standard című osztrák liberális napilap a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Unió (EU) közötti hitelfelülvizsgálati tárgyalások megszakadásáról.
júl. 20
12:20
"Magyar baklövések" (Kripto Akadémia)
A keddi Financial Times "Magyar baklövések" címmel szerkesztőségi cikkben foglalkozik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU küldöttségével folytatott tárgyalások ügyével.
júl. 20
12:36
Nem kérnek a NATO-ból Montenegróban (Kripto Akadémia)
Montenegróban a lakosság relatív többsége ellenzi, hogy a kis balkáni ország csatlakozzon a NATO-hoz - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
júl. 20
13:30
Európa legfurcsább és legfeleslegesebb konfliktusa (Kripto Akadémia)
Bő két évvel ezelőtt, a NATO bukaresti csúcsértekezletén kézzelfogható közelségbe került Európa legfurcsább és legfölöslegesebb konfliktusának a megoldása: Athén és Szkopje vitája a legdélibb fekvésű jugoszláv utódállam hivatalos nevéről. Ám a felek azóta sem kerültek közelebb a viszály elsimításához.
júl. 20
14:06
Egyre hatékonyabban üldözik a bűnt Bulgáriában (Kripto Akadémia)
Bulgária előre lépett, Románia megtorpant az elmúlt egy évben az igazságügyi reform terén - állapította meg kedden közzétett értékelésében az Európai Bizottság.
júl. 20
14:24
Áradás, földcsuszamlás Kínában – a nap fotója (Metropol)
Ismét földcsuszamlás sodort el házakat Kínában, ahol tovább tartanak az esőzések és vészesen emelkedik a folyók vízszintje.
júl. 20
14:26
Szerdától ismét hőségriasztás (Metropol)
Szerdán ismét másodfokú hőségriasztás lép érvénybe. A riasztást azért rendelte el ismét Paller Judit országos tiszti főorvos, mert erősödik a nappali felmelegedés.
júl. 20
14:28
Becsomagolták a pozsonyi várban álló Szvatopluk szobrot (Metropol)
Kartonpapírba csomagolták be Szvatopluk szobrát a pozsonyi várban keddre virradóra egy szlovákiai civil csoportosulás tagjai.
júl. 20
14:30
Török közvetítés a Hamász és a Fatah között (Metropol)
A török külügyminiszter, Ahmet Davutoglu - szír sajtójelentések szerint - hétfőn Damaszkuszban tárgyalt a Hamász politikai vezetőjével, Háled Mesaallal a közel-keleti békefolyamatról.
júl. 20
14:42
Tusk: A visegrádi együttműködés példaértékű az egész unió számára (Infostart)
Az EU új tagállamainak be kell bizonyítaniuk, hogy nem gyengébbek vagy rosszabbak, mint a régiek, ehhez hozzájárulhat, hogy a visegrádi együttműködés (V4) példaértékű az egész unió számára - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök a V4-kormányfők keddi budapesti találkozója után. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök szerint a visegrádi országok között nem a különbségeket kell keresni.
júl. 20
14:42
Oroszországban egy nap alatt hetvenen fulladtak vízbe (Metropol)
Rekordszámú életet követelt a fürdőzés Oroszországban: egy nap leforgása alatt hetvenegyen fulladtak vízbe - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma kedden.
júl. 20
15:00
Egy nap alatt több mint hetvenen fulladtak vízbe Oroszországban (Kripto Akadémia)
A rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint 85 vízi balesetet jelentettek be a hatóságoknak, húsz embert sikerült megmenteni, 91-en megsérültek.
júl. 20
15:02
Az olaszok kiábrándultak Berlusconiból (Kripto Akadémia)
A belpolitikai botrányoktól övezett olasz kormányfő népszerűsége mélypontra süllyedt egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint.
júl. 20
15:18
Afganisztáni donorkonferencia - Magyarországnak is növelnie kell hozzájárulását (Kripto Akadémia)
Az afganisztáni helyzet értékelése, a nemzetközi közösség által követett stratégia alapján várható, hogy az ISAF-ban részt vevő többi államoz hasonlóan Magyarországnak is növelnie kell hozzájárulását az afgán fegyveres erők kiképzéséhez - jelentette ki a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
júl. 20
15:36
Mélyponton Berlusconi népszerűsége (Metropol)
A belpolitikai botrányoktól övezett olasz kormányfő népszerűsége mélypontra süllyedt egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint.
júl. 20
15:36
Irán visszavág (Kripto Akadémia)
A teheráni parlament kedden felhatalmazta az iráni kormányt arra, hogy büntetőintézkedésekkel sújtsa azokat az országokat, amelyek szankciókat vezettek be a perzsa állammal szemben annak nukleáris programja miatt.
júl. 20
15:38
Szlovákiában telepedik le három volt guantánamói rab (Metropol)
Letelepedési engedélyt kapott Szlovákiában a három volt guantánamói rab - közölte Ludmila Stanová, a szlovák belügyminisztérium kommunikációs osztályának munkatársa kedden.
júl. 20
17:06
Oroszország 50 páncélozott járművet szállított a palesztinoknak (Metropol)
Oroszország 50 páncélozott csapatszállító járművet adott át a palesztinoknak, segítendő a Palesztin Hatóság munkáját.
júl. 20
17:24
Kuba újabb politikai foglyokat enged szabadon (Metropol)
Havanna készen áll további politikai foglyok szabadon bocsátására a már korábban bejelentetett 52 személyen kívül. Ricardo Alarcón, a kubai parlament elnöke azt is elmondta, hogy a foglyok, amennyiben kívánják, Kubában maradhatnak.
júl. 20
17:24
Kuba újabb politikai foglyokat engedne szabadon (Kripto Akadémia)
Havanna készen áll további politikai foglyok szabadon bocsátására a már korábban bejelentetett 52 személyen kívül - közölte a kubai parlament elnöke kedden.
júl. 20
17:26
Basescu: késhet Románia csatlakozása Schengenhez (Kripto Akadémia)
Traian Basescu román államfő szerint a romániai igazságszolgáltatás reformjának hiányosságai késleltethetik Románia jövő tavaszra tervezett csatlakozását a schengeni övezethez - jelentette ki az államfő kedden Bukarestben.
júl. 20
18:00
Erőltetett menetben a "nemzeti forradalom" (Kripto Akadémia)
Erőltetett menetben zajlik Magyarországon a kormányzó jobboldal "nemzeti forradalma" című írásában foglalkozott a Le Monde című, mértékadó francia napilap kedden a magyarországi helyzettel, amelynek egy másik cikket is szentelt.
júl. 20
18:18
Két amerikait ölt meg egy afgán katona (Metropol)
Az afgán biztonsági erők egyik tagja megölt két amerikai polgári személyt és egy afgán katonát, továbbá megsebesítette a NATO vezette külföldi csapatok egyik tagját kedden az észak-afgán Mazar-i-Sarif helyőrségben.
júl. 20
18:36
A legforróbb július New York történetében (Kripto Akadémia)
Valószínűleg az idei a legforróbb július New York történetében; a Central Parkban mért eddigi átlaghőmérséklet (27,6 Celsius fok) meghaladja az 1999-ben rögzített 130 éves rekordot (27,4 fok) - jelentette az amerikai sajtó kedden.
júl. 20
19:48
Este kezdődik a bálványosi program (Kripto Akadémia)
A Csík Zenekar és a csíkszeredai Role együttes koncertjével kedden este nyílik Tusnádfürdőn a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), amely másnap kezdi meg érdemi munkáját.
júl. 20
20:06
Ismét lesz román-magyar kormányülés (Kripto Akadémia)
A határ menti közös területfejlesztési stratégiáról, valamint az Európai Unió Duna Régiós Stratégia kapcsán felmerülő, a két országot érintő aktuális feladatokról is egyeztetett Elena Udrea román fejlesztési és idegenforgalmi miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
júl. 20
20:24
Cseh repülőket kaphat a magyar hadsereg (Kripto Akadémia)
Tizennégy, a hangsebességet el nem érő gyakorló repülőgépet - L-159-est - ajánlott fel a magyar hadseregnek Petr Necas cseh miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott keddi budapesti tárgyalásán.

Keresés