2010. július 20. kedd

júl. 20
5:06
A vak ló és a nyomásgyakorlás - Parázs vita a parlamentben (Alternatív Energia)
Heves vita bontakozott ki hétfőn a parlamentben napirend előtt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalásokról. A Fidesz frakcióvezetője szerint, ami a forint körül zajlik az egyértelmű nyomásgyakorlás. A kormány képviselője egyúttal leszögezte: a 29 pontos akciótervet nem vonják vissza.
júl. 20
5:24
Télen lehet vádemelés az ingatlanpanama ügyében (Alternatív Energia)
Ősszel vagy év végén juthat el a vádemelésig az ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében, mivel a 27 gyanúsítottal augusztus közepétől kezdik megismertetni a nyomozás során keletkezett iratokat, majd ezután készítik elő a vádiratot.
júl. 20
5:24
Cáfol a magyar műsorvezető: nem vett szállodát a Balatonon (ATV)
Csak egy kis apartmant.
júl. 20
5:26
Feljelentés szakszervezeti "fantomtag" miatt (Alternatív Energia)
Személyes adattal visszaélés miatt indulhat nyomozás egy, a BKV-t érintő újabb ügyben. A feljelentés szerint a cégnél működő egyik érdekvédelmi szervezethez, a Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezethez állítólag úgy léptettek be nemrég több embert, hogy ők nem is tudtak róla. Közülük egy trolibuszvezető feljelentést tett.
júl. 20
5:26
Schiffer: Stumpf alkotmánybíróvá választása nyílt törvénysértés lenne + videó (ATV)
Szerinte nem felel meg a jogszabályi követelményeknek.
júl. 20
5:28
Titkosak lettek a telefonszámok (Alternatív Energia)
A szégyenlista után az elismertek névsora is felkerült Hódmezővásárhely honlapjára. Így a segélyre érdemtelenek mellett azt is bárki megtudhatja, kinek jár polgármesteri elismerés a jól végzett közmunkáért. Azt nem tudtuk meg, mit szólnak ehhez a megdicsértek, a telefonszámok ugyanis titkosak.
júl. 20
5:30
Esztergom: már munkabérre kell a hitel (Alternatív Energia)
Esztergom hitelt venne fel az önkormányzati munkabérek kifizetésére - erről is tárgyal július 26-i, rendkívüli ülésén a város képviselő-testülete. Hogy mennyit, azt egyelőre nem tudni.
júl. 20
6:18
Új finanszírozási rendszert várnak a kórházak (Infostart)
Új finanszírozási rendszert vár a kormánytól a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a jelenlegi struktúrában 235 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a rendszer működőképessé váljon. Szólt arról is, hogy a kormánytól kért intézkedések egy része már megvalósult, ez pedig kellő alapot adhat ahhoz, hogy kölcsönös bizalommal folytassák a munkát.
júl. 20
6:54
Orbán Viktor várhatóan találkozik a héten Basescu államfővel (Infostart)
A Kárpát-medencei magyarság összefogásáról és a gazdasági kapcsolatok erősítéséről is szó lesz Tusnádfürdőn, a ma kezdődő XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényein.
júl. 20
6:54
Sajátos forradalmat hozhat a net-generáció Kínában (ATV)
Kérdés, hogy alkalmasak lesznek-e a felnőtt életre.
júl. 20
7:12
Edelény: inkább újjáépítenének, mint építenének (Infostart)
Az árvíz miatt összedőlt házak tulajdonosainak nagy része újjá szeretné építeni otthonát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben. A város polgármestere azt mondta: a településen kevesebben vannak azok, akik másik ingatlant vásárolnának.
júl. 20
7:12
Gombapaprikás gyilkos galócából (Alternatív Energia)
Gombamérgezés gyanújával nyolc embert vittek a miskolci kórházba hétfőn.
júl. 20
7:12
Washington Post: Orbán nemkívántos személlyé válhat nyugaton + videó (ATV)
Visszatértek a Magyarországgal és Kelet-Európával kapcsolatos aggodalmak a nemzetközi pénzpiacokra. A nemzetközi sajtó többsége címoldalon foglalkozott a nemzetközi hitelezők és Magyarország sikertelen felülvizsgálati tárgyalásával. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Magyarország példája tipikus esete annak, amikor az új kormány elhatárolja magát elődje takarékossági irányvonalától.
júl. 20
7:14
Tömeges gombamérgezés Putnokon: nyomoz a rendőrség + videó (ATV)
Négyen intenzívosztályon vannak.
júl. 20
7:16
Igazi sztárrá vált a magyar trió (ATV)
Egyfolytában csörög a telefonjuk.
júl. 20
7:30
Orbán Viktor találkozik ma Iveta Radicovával (Infostart)
A tervek szerint külön megbeszéléseket is tart a magyar és a szlovák kormányfő a visegrádi országok mai budapesti csúcstalálkozóján. Orbán Viktor szlovák kollégája, Iveta Radicova mellett Petr Necas cseh, és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel is egyeztet.
júl. 20
7:48
V-4-csúcs lesz ma Budapesten (Alternatív Energia)
Budapesten tartják ma csúcstalálkozójukat a visegrádi országok (V4) kormányfői: Orbán Viktor miniszterelnök szlovák, cseh és lengyel kollégáját, Iveta Radicovát, Petr Necast és Donald Tuskot látja vendégül. A találkozó egyúttal az első alkalom a vitás kérdések rendezésére az új budapesti és az új pozsonyi kabinet között.
júl. 20
8:06
Jó a vízminőség, lehet fürödni a folyókban (Infostart)
Jónak mondható Magyarország folyóinak vízminősége, így a kijelölt helyen lehet fürödni a Duna, Mosoni-Duna és a Rába vizében is - közölte az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség műszaki igazgató-helyettese.
júl. 20
8:06
V4-csúcs lesz ma Budapesten (Metropol)
Budapesten tartják ma csúcstalálkozójukat a visegrádi országok (V4) kormányfői: Orbán Viktor miniszterelnök szlovák, cseh és lengyel kollégáját, Iveta Radicovát, Petr Necast és Donald Tuskot látja vendégül.
júl. 20
8:06
Gyurcsány: Orbán, az illetéktelen elvtárs (ATV)
A volt miniszterelnök szerint a jelenlegi csak lavírozni próbál az érdemi gazdaságpolitika kidolgozása helyett.
júl. 20
8:24
Az ország több mint harmada ártérre épült (Metropol)
Ha a miskolci Auchant le kellene bontani, amiért ártérre épült, úgy ez várhatna országszerte több tízezer családi házra, hipermarketre és ipari létesítményre: hazánk harmada ugyanis beépített árterület — így reagáltak vízügyi szakemberek Illés Zoltán államtitkár hét végén elhangzott bejelentésére, miszerint az ártéren lévő miskolci hipermarketet el kellene dózerolni.
júl. 20
8:24
Az ország harmadát le kellene bontani? (Alternatív Energia)
Ha a miskolci Auchant le kellene bontani, amiért ártérre épült, úgy ez várhatna országszerte több tízezer családi házra, hipermarketre és ipari létesítményre: hazánk harmada ugyanis beépített árterület - így reagáltak vízügyi szakemberek Illés Zoltán államtitkár hét végén elhangzott bejelentésére, miszerint az ártéren lévő miskolci hipermarketet el kellene dózerolni - írja a Népszabadság keddi…
júl. 20
8:24
Stabilizálódott a forint kedd délelőtt - tartja a gyenge hétfői árfolyamát (ATV)
A forint további árfolyam alakulásáról vallott nézetek erősen eltérnek a kereskedők körében.
júl. 20
8:26
Hiller István milliós pogácsapénze (Metropol)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter megbízatása utolsó négy hónapjában 130 alkalommal összesen 5,5 millió forintot költött reprezentációra, azaz alkalmanként átlagosan több mint 40 ezer forintot.
júl. 20
8:42
Elkezdődött a V-4-csúcs Budapesten (ATV)
Budapesten tartják ma csúcstalálkozójukat a visegrádi országok (V4) kormányfői: Orbán Viktor miniszterelnök szlovák, cseh és lengyel kollégáját, Iveta Radicovát, Petr Necast és Donald Tuskot látja vendégül.
júl. 20
8:44
Balesetet szenvedett - Megoperálták a magyar színésznőt (ATV)
Pár napig még a Ronald Reagan kórházban marad a színésznő.
júl. 20
9:00
Megszűnt a gázömlés miatti veszélyhelyzet a XX. kerületben (Infostart)
Elzárták a gázt, így megszűnt a veszélyhelyzet a főváros XX. kerületében, az Alsó határúton, ahol kedd reggel egy munkagép elvágott egy 6 bar nyomású gázcsövet - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
júl. 20
9:02
Bezárhat a magyar pavilon a sanghaji expón - lapszemle (Infostart)
A jövő héten bezárhat a magyar pavilon a sanghaji expón, amennyiben az üzemeltető Genexpo Kft. nem jut hozzá időben a kormány által zárolt költségvetési forrásokhoz - írja a Magyar Nemzet. A cég nem fizette ki minden számláját a szervezők felé, ezért a kínai partnereik egy része már azzal fenyegetőzik, hogy jövő héten bezárják a kiállítóhelyet.
júl. 20
9:04
Kassai Viktor: Mindent meg lehet szokni, mint a vuvuzelát (Infostart)
Kassai Viktor, a kitűnő játékvezető a magyar labdarúgás legsikeresebb alakja a 2010-es esztendőben. Két kollégájával négy mérkőzést vezettek a dél-afrikai világbajnokságon. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kezdetekről, a nagy elődökről, valamint arról is, miért nincsenek profi játékvezetők, s hogy miért könnyebb egy vb-mérkőzést levezetni, mint egy megyei rangadót.
júl. 20
9:18
Még két nap, és eldől 140 ezer diák sorsa (Infostart)
Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, ennek kihirdetésére pedig megrendezik a 4. Pont Ott Partit a fővárosi Corvin sétányon; a 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan este nyolc óra körül.
júl. 20
9:18
Csütörtökön derül ki, hogy kit vettek fel (Alternatív Energia)
Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, ennek kihirdetésére pedig megrendezik a 4. Pont Ott Partit a fővárosi Corvin sétányon; a 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan este nyolc óra körül.
júl. 20
9:18
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 28. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
júl. 20
9:36
Árpádsávos zászló a bezenyei községházán (Metropol)
Árpádsávos zászlót tűztek ki pár hete a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenye polgármesteri hivatalának épületére és a faluszéli keresztre.
júl. 20
9:36
Gázömlés Budapesten - Több utcát kiürítettek (Alternatív Energia)
Munkagép vágott el egy 6 bar nyomású gázcsövet a főváros XX. kerületében, az Alsó határúton, emiatt több utcát kiürítenek; a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban gázszünettel kell számolni - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
júl. 20
9:36
Elégedetlenkedők: Tovább folyik a belháború a Jobbikban (ATV)
Súlyosabb büntetést akart a Gárda.
júl. 20
9:54
Megszűnt a gázömlés miatti veszélyhelyzet a XX. kerületben (Alternatív Energia)
Elzárták a gázt, így megszűnt a veszélyhelyzet a főváros XX. kerületében, az Alsó határúton, ahol kedd reggel egy munkagép elvágott egy 6 bar nyomású gázcsövet - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-vel.
júl. 20
9:54
Dühkitöréssel kezelt férfitől félti hét hónapos kisgyerekét a neves színésznő (ATV)
A 41 éves férfival szemben ismét távoltartási végzést kért.
júl. 20
10:12
Félbeszakadt a fővárosi műjégpálya felújítása + videó (ATV)
A kivitelező szerint az önkormányzat nem fizet.
júl. 20
10:30
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor bukni fog! (Alternatív Energia)
A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor bukása elkerülhetetlen, ha a Fidesz gazdaságpolitikája nem hoz reformokat. Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében azt állítja, hogy a jelenlegi miniszterelnök kormányzás nélkül akarja kihúzni az önkormányzati választásokig. Az az Orbán Viktor-féle kijelentés pedig, miszerint az IMF kérdésében nem ő az illetékes, egészen "hajmeresztő".
júl. 20
10:48
Megkezdődött a V4-csúcs (Alternatív Energia)
Megkezdődött a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstalálkozója kedd délelőtt Budapesten, az Országház épületében.
júl. 20
10:48
Óriási alázás a TV2-műsorban: a magyar műsorvezetőből űztek gúnyt. Kivágják? (ATV)
A műsorvezető mindképpen leadná a jelenetet.
júl. 20
11:06
Csütörtökön és pénteken temetik a hajóbaleset áldozatait (Alternatív Energia)
Csütörtökön és pénteken temetik a két héttel ezelőtti philadelphiai hajóbaleset két magyar áldozatát - értesült az előkészületeket ismerő forrástól kedden az MTI.
júl. 20
11:08
Árpádsávos zászló a községházán (Alternatív Energia)
Árpádsávos zászlót tűztek ki pár hete a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenye polgármesteri hivatalának épületére és a faluszéli keresztre - írta keddi számában a Kisalföld.
júl. 20
11:24
Gyilkosság és öngyilkosság Móron (Alternatív Energia)
Bűncselekmény következtében meghalt egy férfi és egy nő a Fejér megyei Móron kedden délelőtt - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
júl. 20
11:24
Tíz százalék az államcsőd esélye (ATV)
A legrosszabb forgatókönyv szerint akár államcsőddel is szembe kellene néznünk, ha végképp zátonyra futnak a tárgyalások a magyar kormány és az IMF valamint az Európai Unió között. Ennek azonban mindössze tíz százalék az esélye a lapunk által megszólaltatott elemzők szerint. Sokkal reálisabb következménye lehet a megállapodás hiányának a forint gyengülése, a devizahitelek bedőlése, és a gazdasági…
júl. 20
11:26
Lassabban fogy a magyar (Alternatív Energia)
Az év első öt hónapjában a halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek köszönhetően a természetes fogyás üteme mérséklődött a múlt év ugyanezen időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
júl. 20
11:42
Ejtőernyős szamár sokkolta az orosz strandolókat - Nézze meg! (ATV)
Szemtanúk szerint mire az állat partot ért, félholt volt.
júl. 20
12:00
Szerelemféltés állhat a móri emberölés hátterében (Metropol)
Családi tragédia történhetett: a 63 éves férfin már nem lehetett segíteni; életveszélyes állapotban lévő 42 éves felesége, bár a mentősök mintegy fél órán keresztül próbálták újraéleszteni, a mentősök erőfeszítései ellenére meghalt.
júl. 20
12:00
Húszezer csomag mátészalkai csokis almaszirom megy Japánba (ATV)
Az eredeti belga csokoládéval bevont magyar gyümölcssziromra tavaly egy japán küldöttség figyelt fel.
júl. 20
12:18
A külvárosokig építené a 4-es metrót a Jobbik (Infostart)
A Jobbik szerint nem szabad leállítani a 4-es metró megépítését, a vonalat ki kell vinni a leginkább rászorulókig, vagyis a külvárosokban élőkig.

Keresés