2010. július 19. hétfő

júl. 19
5:06
A Fidesz dönthet arról, hogy kik indulnak a választásokon? (Alternatív Energia)
A szakértők a demokráciából való visszalépésként értékelik az OVB tagok egyértelmű Fidesz-közeliségét. Nekik ugyanis ettől kezdve minden, pártérdekeket is érintő jogvitában abban a tudatban kell eljárniuk, hogy döntésük miatt akár ki is maradhatnak a következő OVB-ből. Ezentúl tehát kormánypártiak hozhatnak döntéseket olyan esetekben is, mint például az első forduló utáni Kubatov-botrány.
júl. 19
5:24
Lemaradt valamiről? Megtudhatja, mi történt a hétvégén (Alternatív Energia)
Kudarc az IMF-EU küldöttség budapesti tárgyalásán, kedvezőtlen piaci reagálások, szocialista reakció a végkielégítések ügyében, kánikula, ítéletidő, rengeteg baleset, gördeszkások fővárosi demonstrációja, békés melegfelvonulás Varsóban - a többi között ez történt az elmúlt 24 órában.
júl. 19
5:24
Kórházba szállították a magyar sztárszínészt: több csontja is eltört (ATV)
Bíznak benne, hogy gyorsan felépül.
júl. 19
5:26
Magánkórház panorámával a Várra (Alternatív Energia)
Egy ápoló legfeljebb két beteggel foglalkozhat a nemrég nyílt budapesti magánklinikán. A belvárosi, Roosevelt téri irodaház ötödik és hatodik emeletén csalogató, extravagáns stílusú komplexum jött létre. A Dr. Rose luxuskórház a javából; nemcsak exkluzív berendezésében, de szolgáltatásaiban és nem mellesleg áraiban is a magasba tör.
júl. 19
5:26
Módosítanák a diplomához jutás feltételeit + videó (ATV)
Egyelőre nyelvvizsgához kötik a megszerzését.
júl. 19
5:28
EBF: élt három és fél évig (Alternatív Energia)
Viharos gyorsasággal, mindennemű szakmai konzultáció nélkül szünteti meg az Orbán-kormány az Egészségbiztosítási Felügyeletet (EBF). A szervezet eredetileg nem a betegek jogainak, az ellátás minőségének kikövetelésére jött létre, hanem a korábban bevezetni tervezett több-biztosítós rendszer ellenőrzésére.
júl. 19
5:30
Négy év alatt kilencszer kérték ki Meggyes Tamást (Alternatív Energia)
Újabb két magánvádas ügyben szavaz csütörtökön az Országgyűlés Meggyes Tamás fideszes képviselő, esztergomi polgármester mentelmi jogáról. A parlament jobboldali többsége múlt héten egy másik ügyben már elvetette Meggyes "kiadását" - ezúttal is erre tett javaslatot a mentelmi bizottság.
júl. 19
5:42
BKV: mégse az MFB-től jön az 5 milliárd (Alternatív Energia)
Ötmilliárd forint hitelt vesz fel a BKV - ha kormánydöntés születik erről, akár állami garanciavállalás mellett - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
júl. 19
6:00
Lehűlés: Pornóapáti hozta a szokásos formáját (Infostart)
Hétfő hajnalra alaposan lehűlt a levegő hőmérséklete, elsősorban Magyarország nyugati és középső területein. A legalacsonyabb értéket ismét a nyugati határszélen lévő Pornóapátiban mérték, Tiszafüreden volt a legmelegebb.
júl. 19
6:54
Kárpát-medencei történelemtanárok tábora Mátrafüreden (Infostart)
Ma kezdődik a kárpát-medencei történelemtanárok 13. tábora Mátrafüreden.
júl. 19
6:54
Az EU nyomást gyakorolna Izraelre, hogy véget vessenek a gázai blokádnak + videó (ATV)
Izrael továbbra is szükségesnek tartja az intézkedést.
júl. 19
7:12
Nem tesztelik megfelelően a tűzoltóautókat vásárlás előtt: ezért vannak balesetek is + videó (ATV)
A tűzoltóság nem is rendelkezik megfelelő tesztpályával.
júl. 19
7:14
Szerződésben kötötte ki, hogy lefogy a magyar sztárműsorvezető (ATV)
Az együttműködés feltételéül szabták.
júl. 19
7:48
Napirenden az ex-elnökök pénze (Alternatív Energia)
A volt köztársasági elnököknek járó juttatások időbeli korlátját törölné el az a kormány által benyújtott törvénymódosítás, amelynek ma - házszabálytól eltérés esetén - az általános mellett a részletes vitáját is lefolytatja az Országgyűlés, így akár már csütörtökön dönthet róla a parlament.
júl. 19
7:48
Nagyot esett a forint (ATV)
Hétfőn reggel röviddel hét óra előtt az eurót 288,98 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben az előző esti 286,82 forint után.
júl. 19
8:06
Befejeződött a nyomozás a Hunvald-ügyben - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy befejeződött az érdemi nyomozás a Hunvald-ügyben; a mintegy 15 ezer oldalnyi nyomozati irat rendezése és ismertetése a 27 gyanúsítottal augusztusban kezdődhet meg.
júl. 19
8:06
Újabb vonatbaleset Indiában: legalább 50-en meghaltak (ATV)
Tucatnyian rekedtek a roncsok alatt.
júl. 19
8:08
IMF: nehéz döntéseket kell meghozni, ragaszkodni kell a korábbi célokhoz + videó (ATV)
Zátonyra futottak a kormány és az IMF közötti tárgyalások.
júl. 19
8:24
Csörsz utcai vakáció (Metropol)
Az idő lassan telt, mintha elvesztette volna az érdeklődését a csomagtérben lapuló kis pakkok iránt. A kisfiú viszont kíváncsian tekintett az üres órák elé.
júl. 19
8:24
Kritikus az állapota a nyíregyházi villámcsapás áldozatának + videó (ATV)
Édesapja már jobban van.
júl. 19
9:00
Kétmillió német bulizott és piknikezett az autópályán (ATV)
Több mint húszezer asztalt és negyvenezer padot helyeztek le.
júl. 19
9:02
Matolcsy: bankadó, vagy megszorítás (ATV)
A kormány ragaszkodik a pénzintézetek megadóztatásához.
júl. 19
9:18
Fekete hétvége az utakon: több mint 400 baleset (ATV)
Ezek közül 8 halálos kimenetelű volt.
júl. 19
9:37
Elfelejtettünk vezetni a hétvégén - Négyszáznál is több baleset történt (Alternatív Energia)
Több mint négyszáz közúti közlekedési baleset történt a hétvégén az országban, nyolc halálos kimenetelű volt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
júl. 19
9:37
Befejeződött a nyomozás Hunvald-ügyben (ATV)
15 ezer oldalnyi nyomozati irat készült.
júl. 19
9:54
Több órás, súlyos műtét vár a magyar származású világsztárra (ATV)
Férje szerint "most is talpra áll majd".
júl. 19
10:12
Jégeső már nem, kánikula azonban lesz + videó (ATV)
Méghozzá jövő hét szerdától, aztán megint jön egy lehűlés.
júl. 19
10:30
Filmbe illő autósüldözés Szegeden (Alternatív Energia)
Nem engedelmeskedett a rendőrök jelzésének, hanem továbbhajtott autójával egy férfi hétfő reggel Szegeden, a száguldozó sofőrt és a kocsiban ülő társát a nyomába eredő egyenruhások végül Kisteleken fogták el - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
júl. 19
10:30
Ifjabb Tóth győzött Veszprémben (ATV)
Ifjabb Tóth győzött Veszprémben Győzni jó. Nem ma volt, hogy ifjabb Tóth János utoljára a dobogó legfelső fokán pezsgőzött – már több, mint négy éve –, s talán azért is volt ennyire édes a siker, talán ezért ünnepelték a szokásosnál is jobban a vetélytársak. A hétszeres bajnok megérdemelte a Veszprém-ralin aratott futamgyőzelmet, méghozzá azért, mert a vasárnapi első gyorsasági szakasztól kezdve…
júl. 19
10:32
Anelka: én sem kommentáltam a 2002-es vb eseményeit (ATV)
Az egész csapat egyetértett, hogy nem vesz részt az edzéseken, miután Anelkát megszégyenítettek és hazaküldtek.
júl. 19
10:48
Lapszemle: a magyar bankadó "relatíve a legnagyobb a világon" (ATV)
Feszülten figyelnek Budapestre.
júl. 19
11:06
Mentő gázolta halálra - FOTÓ! (Alternatív Energia)
Belehalt a sérüléseibe egy motoros, aki mentőautónak ütközött hétfő reggel Hetényegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 19
11:06
Magyar Ferraris siker (ATV)
Ismét a valenciai Moto GP pálya adott otthont a Ferrari Challenge versenysorozat soron következő két futamának. Az eseményen a Warm Up Racing két versenyzővel: Válint Tiborral és az olasz Diego Rodával vett részt. Pénteken, rendhagyó módon 3x2 órán keresztül edzhettek, barátkozhattak a pályával a pilóták. Válint tavaly már versenyzett itt több alkalommal, viszont a Rodának teljesen ismeretlen volt…
júl. 19
11:08
Szlovákia: a világ nem hiszi el azt, amit a magyar választók (ATV)
A Pravda szerint Orbán szinte "megrészegült a hatalomtól".
júl. 19
11:10
„Gyönyörű, 2 méteres pali voltam” Szakmát váltott a magyar műsorvezető (ATV)
Most már DJ-ként tevékenykedik.
júl. 19
11:24
"Fantomhajókat" is sodort a balatoni szél (Alternatív Energia)
A kánikulai napok után feltámadt erős vasárnapi szélben nyolc esetben tizenhat embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, de ennél is több riasztáshoz, köztük két üresen hánykolódó vitorláshoz kellett kivonulniuk - tájékoztatta Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
júl. 19
11:24
Ismét megbírságolták a Harkányi Gyógyfürdőt (Metropol)
Újabb bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) a Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-re, mert a társaság továbbra is eltérő belépőárakat alkalmaz a magyar és a külföldi nyugdíjasok tekintetében - írta az Új Dunántúli Napló hétfőn.
júl. 19
11:42
Fantomhajókat is sodort a balatoni szél (Metropol)
A kánikulai napok után feltámadt erős vasárnapi szélben nyolc esetben tizenhat embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, de ennél is több riasztáshoz, köztük két üresen hánykolódó vitorláshoz kellett kivonulniuk - közölte Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője.
júl. 19
11:42
Kedden hozzák haza a két fiatal holttestét az USA-ból (Alternatív Energia)
Kedden hozzák haza, és még a héten örök nyugalomra helyezik annak a két fiatalnak a földi maradványait, akik a philadelphiai hajóbalesetben veszítették életüket - értesült hétfőn az MTI.
júl. 19
11:42
Peugeot 5008 1,6 HDI - teszt (ATV)
A Peugeot első kompakt egyterűje méltó ellenfele lehet a Megane Scenic, Mazda5 és a családba tartozó Citroen C4 Picasso képviselte vonalnak.
júl. 19
11:44
Belháború a Jobbikban (ATV)
Vona Gábort felháborította Pősze gárda-ellenes kijelentése.
júl. 19
12:00
Időbe telik, míg megállapodunk a hitelezőkkel + videó (ATV)
Ugyanis a The Wall Street Journal szerint a kormány nem akarja elidegeníteni a választóit.
júl. 19
12:02
Nyomja az IMF a magyar kormányt (ATV)
Közben a Die Welt szerint a görögöket meg dicséri a valutaalap.
júl. 19
12:18
Kétharmados döntések előtt a Ház (Alternatív Energia)
A nyári rendkívüli parlamenti ülésszak utolsó két ülését - három ülésnapot - tartja a héten az Országgyűlés. A képviselők új házelnököt választanak; várhatóan Kövér László kerül az államfővé választott Schmitt Pál helyére. Két új alkotmánybíróról is dönt a Ház; mivel a Fidesz Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt javasolta, kétharmadot igénylő megválasztásuk biztosra vehető.
júl. 19
12:18
Orbán: mindenben Matolcsy az illetékes (ATV)
Az összes IMF-fel kapcsolatos kérdésben hozzá irányított a miniszterelnök.
júl. 19
12:20
NY Times: Európa új Hollywoodja lehet Budapest (ATV)
„Virágzik a filmüzlet Budapesten”- írja a lap.
júl. 19
12:36
Megtalálták Eto'o ellopott autóját Röszkénél (Metropol)
Az "Eto'o 9" felirat olvasható annak a lopott Bentleynek az ülésein és féktárcsáin, melyet Röszkénél foglaltak le két ukrán állampolgártól a magyar határrendészek; a mintegy 40 millió forint értékű luxusautó az Internazionale futballistájáé, melyet márciusban loptak el Olaszországban.
júl. 19
12:36
Közösen indítanak pert a vízibusz áldozatainak szülei + videó (ATV)
A többi utassal együtt.
júl. 19
12:54
Hónapokig is elhúzódhat a Hunvald-ügy iratainak ismertetése (Infostart)
Befejeződött az érdemi nyomozás a Hunvald-ügyben, augusztustól ismertetik a nyomozati iratokat a gyanúsítottakkal. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint a 15 ezer oldalnyi irat ismertetése hetekig, sőt hónapokig is elhúzódhat.
júl. 19
12:54
Futballsztár lopott Bentleyjét találták meg Röszkénél (Alternatív Energia)
Lopott Bentleyt találtak Röszkénél a magyar határrendészek; a mintegy 40 millió forint értékű autó az MTI értesülései szerint az Internazionale futballistája, Samuel Eto'o járműve, melyet márciusban loptak el Olaszországban.

Keresés