2010. július 12. hétfő

júl. 12
5:21
Veszni hagyják a lakásbérleti támogatásokat? (Alternatív Energia)
Az albérleti díj kifizetéséhez kérhetnek támogatást azok a családok, amelyek a gazdasági válság miatt kényszerültek elhagyni otthonukat. A döntést még az előző kormány hozta. Pénz van, de a jó szándék ellenére mégsem fogy, az igénylők többsége nem felel meg a feltételeknek. A szakértők elemzik az okokat, és hamarosan megteszik a szükséges lépéseket. Ha a rászorulók helyzetére szabják a pályázatot,…
júl. 12
5:21
Válságban Stohl: munkaszüneteiben még mindig üres szemekkel kóvályog (ATV)
Nem dolgozta még fel a balesetét.
júl. 12
5:23
Szakfelügyelet dönthet a pedagógusbérekről (Alternatív Energia)
Információink szerint szeptemberben megkezdődik azoknak a szakfelügyelőknek a képzése, akikkel a külső pedagógusi és intézményi értékelő, minősítő rendszert vezeti majd be az Orbán-kormány. Az oktatásért felelős államtitkár évek óta szorgalmazott terve szerint a pedagógusokat rendszeresen ellenőrzi majd a testület, így fizetésük mértéke - melyet a költségvetésből garantálnának -, szakmai…
júl. 12
5:39
Izzasztó kánikula köszöntött hazánkra (Alternatív Energia)
Igazi júliusi kánikula köszöntött be a hét végére, bőven 30 fok felett volt az átlaghőmérséklet országszerte. Balesetek miatt szombaton órákig járhatatlan volt több autópálya, a hatóságok a közlekedésben is fokozott óvatosságra intettek. Több halottja van az Európa-szerte tomboló hőségnek: csaknem az egész kontinensen kánikula van, enyhülésre pedig az elkövetkező napokban sem lehet számítani.
júl. 12
5:39
Belehúz az MSZP: demokrata körökben gondolkodnak + videó (ATV)
A pártirodák falain kívül is szervezkednének.
júl. 12
5:41
Nyeregben érezheti magát Tarlós és Kövér (Alternatív Energia)
Tarlós István ősszel ismét főpolgármester-jelölt lesz - döntött egyhangúan a Fidesz országos választmánya. Bizonyossá vált az is, hogy Kövér Lászlót javasolják az Országgyűlés új elnökének. Határoztak a budapesti és a megyei listákról, valamint a megyei közgyűlési elnökjelöltekről is. A héten végleg eldől a megyei jogú városok polgármester-jelöltjeinek sorsa is. Még 8-10 jelölt "kétséges" - ott,…
júl. 12
6:51
Vádemelési javaslat a kiskunhalasi ügyben (Infostart)
Vádemelési javaslattal adta át az iratokat az ügyészségnek a Bács-Kiskun Megyei Rendőrség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán elkövetett cselekmények ügyében.
júl. 12
6:51
Izrael nem engedélyezi a líbiai segélyhajó kikötését Gázában + videó (ATV)
A jeruzsálemi kormány biztonsági okokkal indokolta döntését.
júl. 12
6:53
Kamerákkal leplezik le az aluljárók dohányosait (Infostart)
Egy fővárosi rendelkezés szerint augusztus 4-től nem lehet cigarettázni a budapesti aluljárókban. Így ott hamarosan megjelennek a dohányzást tiltó táblák, a bejáratoknál ugyanakkor csikktartókat szerelnek fel - mondta el az InfoRádiónak Horváth László,a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője.
júl. 12
6:55
Többezer milliárdos kártérítést követelnek az egykori tsz-tagok - lapszemle (Infostart)
Az Európai Unióhoz fordul segítségért egy volt segesdi tsz-tag. Szalai József több társával arra hivatkozik, hogy egy 2001-es alkotmánybírósági határozat szerint a kilencvenes évek elején hozott szövetkezeti törvények és az azokhoz kapcsolódó kárpótlási szabályok nem feleltek meg az alaptörvénynek - közölte a Népszabadság.
júl. 12
7:09
20 árvízkárosult gyerek nyaralhat Olaszországban egy hétig + videó (ATV)
Sokféle programot terveztek nekik.
júl. 12
7:27
Kiderült: segélyen él a magyar sztármodell (ATV)
Nem ez a fő bevétele.
júl. 12
7:45
Spéder Zsolt: Magyarországon a középhelyzetű családok vállalnak legkevésbé gyermeket (Infostart)
Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A népesedés világnapja alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója elmondta: Magyarországon a középhelyzetű családok vállalnak…
júl. 12
7:45
Újabb milliók állami reklámkampányokra (Metropol)
Az európai uniós támogatással megvalósított közlekedésfejlesztési beruházások tájékoztatási és nyilvánossági feladataira írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot a napokban a balliberális vezetésű fővárosi önkormányzat; a nettó 12,3 millió forintos, két részfeladatból álló kommunikációs tenderre külön-külön is lehet pályázni.
júl. 12
7:47
Légszennyező autókat szűrnek ki a matricákkal (Infostart)
A szmogriadó rendelet módosítása értelmében a jövőben nem a rendszám, hanem a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján tilthatják ki az autókat a fővárosból. A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese az InfoRádiónak elmondta: az autó besorolását a hátsó rendszámtáblán található matrica színe jelzi.
júl. 12
7:47
Megszavazhatják Orbán 29 pontjának néhány elemét (Metropol)
Egyebek között a kilakoltatással kapcsolatos törvénymódosítás általános vitáját folytatja le ma az Országgyűlés. A Ház dönthet az idei költségvetés módosításáról is, amely csökkenti a pártok állami támogatását.
júl. 12
8:03
A Nagy Játék – a futball (Metropol)
A FIFA urai nyilvánvalóan jót akartak, amikor úgy döntöttek, hogy idén, a világbajnokságok történetében először, a fekete kontinens legyen a házigazda.
júl. 12
8:03
Spanyolország világbajnok! (ATV)
Először kerültek döntőbe, egyből megnyerték.
júl. 12
8:05
Diego Forláné az Aranylabda (ATV)
Negyedik helyen végzett csapatával.
júl. 12
8:21
Másodfokú hőségriasztás, marad a kánikula egész héten + videó (ATV)
5 régióban rendelték el a riasztást.
júl. 12
8:39
Megduplázódott a napfogyatkozásra Húsvét-szigetek lakossága (ATV)
Ezrek nézték a látványos jelenséget.
júl. 12
8:57
270 millió dolláros wc: működésképtelen (ATV)
Az oxigént előállító rendszer is felmondta a szolgálatot az amerikai oldalon.
júl. 12
9:15
Felrobbantották a vb-nézőket Ugandában (ATV)
Legalább 50-en életüket vesztették a terrortámadásban.
júl. 12
9:17
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 27. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
júl. 12
9:19
Hétvégén 125 ezren lépték át a határt Röszkénél (ATV)
Folyamatosan nagy forgalom várható.
júl. 12
10:09
Kasszasiker lett Amerikában a magyar sztár filmje (ATV)
A kritikák szerint az eredeti film izgalmát idézi a horror.
júl. 12
10:11
Őrizetben a fiát halálra verő apa (ATV)
Vallomást tett, de annak részletei nem nyilvánosak.
júl. 12
10:27
Tikkasztó hőség egész héten (Alternatív Energia)
Megnyugodhat, aki aggódik a jó időért, ugyanis egész héten marad az igazi strandidő, a hét minden napján számíthatunk hőségre, napsütésre. Bár a délutáni-esti órákban megnövekszik a gomolyfelhőzet, csak néhol lesz helyi zápor, zivatar.
júl. 12
10:45
Fellegi Brüsszelbe utazik bemutatkozni (ATV)
Az apropó a magyar uniós elnökségre való felkészülés.
júl. 12
10:47
Letartóztatása óta először találkozott apjával a magyar Megasztár (ATV)
Negyed órát kaptak a találkozóra.
júl. 12
11:21
Kulcsár-ügy: az LB elutasította a letartóztatásra vonatkozó ügyészi fellebbezést (Infostart)
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést - közölte az LB.
júl. 12
11:21
NISSAN EURÓPÁBAN (ATV)
Miután az európai piacokon június elején közzétették a Nissan Juke árát, a Nissan több, mint 15.000 megrendelést regisztrált. A vevők számára történő átadás Európában októberben kezdődik
júl. 12
11:23
Halál vár Paulra, a tehetséges jóspolipra (Infostart)
Sikeresen jósolta meg a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjének kimenetelét is Paul, a németországi Oberhausen óceanáriumában élő polip. A puhatestűnek azonban mégis befellegzett, hiszen már két és fél éves, a fejlábúak pedig ideális körülmények között sem élnek tovább három évnél.
júl. 12
11:23
A Függetlenségi Nyilatkozattal példálózott az államtitkár + videó (ATV)
Kovács Zoltán szerint a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat sem rosszabb, mint az amerikai alapítóatyák dekrétuma.
júl. 12
11:39
Őrizetbe vették a gyermekét halálra verő apát (Alternatív Energia)
Halált okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta a fiát, hogy a gyermek életét vesztette - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
júl. 12
11:39
Új autók a rendőrségnek (ATV)
A nemrégiben lezárult pályázat eredményeként összesen 900 darab Skoda Fabia, Skoda Octavia, Volksagen Golf és Volkswagen Caddy kerül az ORFK gépjármű állományába, melyeket elsősorban a megyei kapitányságok bűnügyi helyszínelői fognak használni.
júl. 12
11:41
Elutasította Kulcsár letartóztatását a LB (Alternatív Energia)
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést - közölte az LB hétfőn.
júl. 12
11:41
Pánikgomb a Facebookon (ATV)
Az alkalmazással közvetlenül kérhetnek segítséget a kiskorúak.
júl. 12
11:57
Saját polgármesterét dózerolhatja le a Fidesz (ATV)
Győr első embere egy a fegyveres testületek volt tagjait sújtó törvényjavaslatnak eshet áldozatul.
júl. 12
12:15
Kulcsár marad szabadlábon (Metropol)
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést.
júl. 12
12:33
Veszélyes a Red Bull Air Race? (Alternatív Energia)
Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kezdeményezte a nemzeti fejlesztési miniszternél a nem állami célú nyilvános repülőrendezvényekre, így a Red Bull Air Race-re vonatkozó részletes szabályozás megalkotását - olvasható az ombudsman hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
júl. 12
12:33
„Majd szétrúgta az istállót” Újra versenyt fut a magyar csodaló (ATV)
A pálya közelsége miatt több rajongó láthatja.
júl. 12
13:27
Kevés meglepetés kísérte az MSZP kongresszusát (Alternatív Energia)
Ismeretlen arc szinte nincs is az MSZP szombaton megválasztott elnökségében, azonban többen korábban nem voltak tagjai az országos pártvezetésnek. Az elnökségben 7:3 volt az arány az "újak" javára, hiszen csak Bárándy Gergely, Herczog Edit és Puch László újrázott.
júl. 12
13:27
Nem kell előzetesbe vonulnia Kulcsár Attilának (ATV)
Az ügyészség szükségesnek tartotta volna az előzetest.
júl. 12
13:29
Indok nélkül mondott le Miskolc volt polgármestere (Alternatív Energia)
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Kobold Tamás, aki 1994 és 2002 között Miskolc polgármestere, előtte pedig a város alpolgármestere volt; lemondását nem indokolta - tájékoztatta Veres László, a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője hétfőn.
júl. 12
13:29
Szerencsétlen malőr volt a szoci kormányzás az MSZP új elnökhelyettese szerint + videó (ATV)
Az MSZP bukását Balogh András koncepcionális problémáknak tulajdonítja.
júl. 12
13:31
Árvízi keretből a bontásra! (Alternatív Energia)
Jávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke nyílt levélben kéri a kormányfőt, hogy tegye elérhetővé az árvízi károk helyreállítására elkülönített hárommilliárd forintos keretösszeg tíz százalékát a bontási költségek fedezésére.
júl. 12
13:31
Az egész ország területén másodfokú a hőségriasztás (ATV)
A hét végéig a napi középhőmérséklet 25-27 fok között várható.
júl. 12
13:45
Jelentősen megcsappanhatnak egyes pártok bevételei (Infostart)
Ma szavaz az Országgyűlés a pártok állami támogatásának 15 százalékos csökkentéséről. A törvény szerint már idén jelentősen megcsappannak az áprilisi választásokon gyengébben szereplő pártok bevételei.
júl. 12
13:45
Országos a másodfokú hőségriasztás (Metropol)
Magas az UVB-sugárzás. A 7,5-es index extrém mértékben erős sugárzást jelent, a bőr ilyenkor védekezés nélkül már 10-15 perc alatt leéghet.

Keresés