2010. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
5:30
Európai törvény születhet a Google megregulázására (Kripto Akadémia)
Szex boltból kilépő és részegen támolygó férfi, a kertjében meztelenül napozó finn - csak néhány eset, hogy miért kérték saját képük törlését a Google utcanézegető szolgáltatásából azok, akik úgy vélik, olyan pózban kapták le őket, ami nem tartozik a külvilágra. A magyar adatvédelmi biztos szerint aggályos a Street View, hiszen mindent és mindenkit lefényképez, aki a felvétel készítésének…
aug. 26
6:24
Bizonyítványát magyarázta Radičová (Kripto Akadémia)
Iveta Radičová szlovák miniszterelnök tegnap Németországban Angela Merkel német kancellárral a két ország kapcsolatainak és a Görögországnak szánt segélycsomag kérdéséről tárgyalt egymással. Radičová a Financial Times Deutschland című lapnaknyilatkozva már korábban megindokolta, miért nem ad kölcsönt Görögországnak Szlovákia. Ugyancsak szlovákiai hír, hogy egy város lakói fallal választották el…
aug. 26
6:42
Folyik a vér Irakban (Kripto Akadémia)
Gépkocsikba rejtett pokolgépekkel elkövetett merényletek sorozatát követték el szerdán Irakban. Az összesen hét településen, a jelek szerint kifejezetten rendőrségi épületek ellen végrehajtott támadásokat több, mint hatvan ember életét oltották ki. A sebesültek száma meghaladja a kétszázat.
aug. 26
6:44
Átalakítják a román kormányt (Kripto Akadémia)
Emil Boc román miniszterelnök tegnap bejelentette: várhatóan a jövő héten tárgyalnak a kabinet átalakításáról a fő kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt honatyái. A Money.ro bukaresti gazdasági portál szerint menesztik a gazdasági, a szállításügyi és a kommunikációs minisztert.
aug. 26
7:18
Utcára vonultak a fizikusok (Infostart)
Tudósok és az alkalmazottak százai tüntettek a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának genfi központja előtt a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumát érintő költségvetési megszorítások ellen. A világ minden tájáról érkezett fizikusok a részecskefizikai kutatások európai szervezete pénzügyi bizottságának üléséhez időzítették a demonstrációt.
aug. 26
7:18
Megfékezték a fenyőtüzeket Ibizán (Metropol)
Sikerült megfékezni szerda estére az erős tüzeket Ibiza szigetén. A vasárnap óta pusztító lángok azonban 349 hektáron emésztették fel a fenyőerdőket. Elővigyázatosságból a tűzoltók készenlétben maradnak, hogy megakadályozzák újabb tüzek esetleges fellobbanását.
aug. 26
7:18
Előjöttek a tigriskölykök (Kripto Akadémia)
Először néztek körül a világban a hat hete született fehér tigriskölykök egy németországi állatparkban.
aug. 26
7:36
Rendőrnek öltözve öltek (Infostart)
Rendőrségi egyenruhába öltözött fegyveresek megtámadtak egy autóbuszt a Fülöp-szigetek déli részén, és agyonlőtték a sofőrt, a kalauzt és a járművet biztosító két rendőrt. Az autóbusz Mindanao szigeten, Cagayan de Oro városból Zamboanga városba tartott. A környék nagyon veszélyes, bűnbandák, valamint muzulmán lázadók garázdálkodnak a térségben.
aug. 26
8:12
Kínába utazott az észak-koreai diktátor a fiával (Infostart)
Kínába utazott Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, akit kijelölt örököse, harmadszülött fia, Kim Dzsong Un is elkísért - közölte a dél-koreai sajtó kormányzati forrásokra hivatkozva csütörtökön.
aug. 26
8:30
Pusztulásveszély miatt kiürítettek három várost (Infostart)
A pakisztáni hatóságok felszólították csütörtökön három város lakosságát, hogy azonnal hagyja el otthonát, mert a megáradt Indus folyó áttört egy gátat a környékükön. Olyan terület került most veszélybe, amelyet eddig nem sújtott az országos árvíz.
aug. 26
8:30
Nincs kilőhetetlen harci jármű (Kripto Akadémia)
Nincs olyan harci jármű, amit valamilyen fegyverrel ne lehetne hatástalanítani, vagy megsemmisíteni - jelentette ki Benkő Tibor altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezérkari főnöke.
aug. 26
8:32
Már a kétgyermekes muzulmán házaspárok is gyanúsak (Infostart)
Kanadában terrorizmus gyanújával vettek őrizetbe két embert, de azt nem közölték, hogy pontosan mivel vádolják őket. A szomszédok elmondása szerint egy kétgyermekes fiatal muzulmán házaspárt vittek el a rendőrök.
aug. 26
9:06
Betartotta ígéretét a Wikileaks (Infostart)
Titkos CIA-jelentést tett közzé szerdán a Wikileaks oknyomozó honlap, de a dokumentum nem tartalmaz államtitkokat.
aug. 26
10:36
Megtudták a rossz hírt a mélyben rekedt bányászok (Infostart)
A chilei egészségügyi miniszter közölte a lent rekedt bányászokkal a hírt, hogy még három hónapot kell lent tölteniük. A bányászok különböző gyakorlatokkal szimulálják a teljes sötétségben a nappalok és az éjszakák változását. Fontos, hogy ne hízzanak el túlságosan, mert a mentőjárat csak 66 centi széles lesz - közölte az Index.
aug. 26
10:54
Összecsapások Kelet-Jeruzsálemben (Metropol)
Palesztin tüntetők autókat gyújtottak fel, és kővel dobálták meg az izraeli rendőröket csütörtök reggel Kelet-Jeruzsálemben.
aug. 26
11:12
Így törtek be az amerikai hadsereg számítógépes rendszerébe (Infostart)
Egy meg nem nevezett külföldi kémügynökségnek két évvel ezelőtt sikerült betörnie az amerikai hadsereg számítógépes rendszerébe egy vírussal fertőzött pendrive segítségével. Ez abból a cikkből vált ismertté, amelyet William Lynn amerikai védelmi miniszterhelyettes írt a külügyekkel foglalkozó Foreing Affairs című folyóiratban.
aug. 26
12:42
Romaszervezetek tüntettek Isztambulban (Metropol)
Romaszervezetek képviselői tüntettek csütörtökön Franciaország isztambuli konzulátusa előtt amiatt, hogy Párizs kiutasítja a román és a bolgár romákat.
aug. 26
12:42
Hajtóvadászat a terroristák után (Kripto Akadémia)
A Kaukázusban működő terroristák aktivitásának jelentős csökkenésére számítanak az után, hogy az orosz biztonsági erők Dagesztánban megölték Magomed-Ali Vagabovot, a legnagyobb merényletek kulcsfiguráját, a márciusi moszkvai metró-robbantások szervezőjét.
aug. 26
13:00
Újabb roma csoport kénytelen elhagyni Párizst (Infostart)
Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.
aug. 26
13:00
Pedofil skót kamionsofőrt tartóztattak le Romániában (Metropol)
A nemzetközi teherszállításban dolgozó férfi kamionját az északkelet-romániai Vaslui városban állították meg, a járműben egy 9 és egy 13 éves gyermeket találtak.
aug. 26
14:12
Ötven százalék alá esett az EU támogatottsága a tagországokban (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió lakosságának kevesebb mint fele, 49 százaléka értékeli úgy, hogy hazája európai uniós tagsága "jó dolog" - derül ki egy tavasszal végzett átfogó közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé Brüsszelben.
aug. 26
14:48
Nem támogatják a franciák a kormány romapolitikáját (Metropol)
A francia lakosság egyre kritikusabban tekint a kormány romapolitikájára: csak 48 százalékuk támogatja a romák Romániába való tömeges hazaszállítását.
aug. 26
15:06
Balerina okozhatta a brit csapatok II. világháborús norvég kudarcát (Metropol)
Orosz balerina okozhatta a brit csapatok II világháborús norvégiai kudarcát - derül ki a brit elhárítás eddig titkosan kezelt aktáiból, amelyek szerint a csinos és intelligens fiatal nő miatt volt sikertelen a megszállt Norvégia visszafoglalása.
aug. 26
16:18
A munkanélküliség a legfontosabb kérdés (Metropol)
A magyarok 61 százaléka szerint a munkanélküliség az a legfontosabb kérdés, amellyel jelenleg Magyarországnak szembe kell néznie, 45 százalék pedig az ország gazdasági helyzetét említette - derül ki az Eurobarometer felméréséből.
aug. 26
16:54
Merkel tovább sarcolja az energetikai konszerneket (Kripto Akadémia)
A német kancellár a fűtőelemek után fizetendő adón felül további adó kivetésével fenyegette meg az atomerőművek üzemeltetőit.
aug. 26
16:56
Gleccser veszélyezteti a franciákat (Kripto Akadémia)
Vakmerő műveletbe kezdtek francia mérnökök a Mont Blanc hegységnél, Franciaországban. Egy hatalmas gleccsermalomból kell kiszivattyúzniuk a vizet, ami az Alpok völgyében tartózkodó turistákat és a helyieket veszélyezteti.
aug. 26
17:12
Összeütközött két görög vadászgép (Infostart)
Gyakorlatozás közben összeütközött csütörtökön kora délután Kréta partjainál a tenger fölött két görög vadászgép - jelentette a légierő.
aug. 26
17:48
Összeütközött két görög vadászgép (Metropol)
Gyakorlatozás közben összeütközött csütörtökön kora délután Kréta partjainál a tenger fölött két görög vadászgép - jelentette a légierő.
aug. 26
17:50
Kézigránátot dobtak egy zsúfolt mexikói bárba (Metropol)
Legalább tizenöten megsebesültek, amikor ismeretlenek kézigránátot dobtak egy zsúfolt bárba a külföldiek által is látogatott mexikói Puerto Vallarta tengerparti üdülőhelyen helyi idő szerint szerda éjjel — jelentette a média.
aug. 26
18:06
Mennyire fenyegeti a világot az iráni urán? (Infostart)
Irán egy-két atombomba gyártásához elegendő alacsonyan dúsított uránkészlettel rendelkezik, ám ha csak ekkora készlete van, akkor nincs sok értelme, hogy a birtokában lévő hasadóanyagot már most tovább dúsítsa - mondta el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egykori magas rangú tisztviselője.
aug. 26
18:24
Romák kiutasítása - újabb csoport készül haza Párizsból (Kripto Akadémia)
Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.
aug. 26
19:00
Az íjászkodó Putyin csak negyedszerre találta el a bálnát (Infostart)
A hatásos médiafellépéseiről is ismert Vlagyimir Putyin ezúttal felfújható csónakból, számszeríjjal lőtt és kábított el egy szürke bálnát.
aug. 26
19:00
Magyarország nem kért időpontot az IMF-tárgyalásokra (Metropol)
Magyarország még nem kért időpontot a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások újraindítására - közölte az IMF szóvivője.
aug. 26
21:06
Roma-ügy: Franciaország és Románia közösen fordul az EU-hoz (Metropol)
Franciaország és Románia várhatóan közösen fordul az Európai Unióhoz a romák kérdésének rendezése érdekében, feltéve, ha Bukarest vállalja, hogy konkrét intézkedéseket tesz a beilleszkedésükért— közölte csütörtökön egy francia kormánytag.

Keresés