Nagyon népszerűek az egyszerű receptek. Számtalanszor halljuk, látjuk, olvassuk, hogy csak összerakjuk a hozzávalókat, valamilyen hőkezeléssel megfejeljük, és már kész is.
Megérkezett az Európai Bíróságra Magyarországnak az a Szlovákia elleni beadványa, amely Sólyom László volt köztársasági elnök tavaly augusztusi révkomáromi (Komarno) látogatásának megakadályozásával foglalkozik
Magyarország — Érdemes mindenkinek részt vennie az augusztus 30-tól október 3-áig, azaz öt héten keresztül tartó Blikk ÁlomÉv játékban, hiszen fantasztikus nyeremények várnak gazdára.
Melbourne — Pénzbírsággal megúszta esztelen száguldozását Lewis Hamilton (25). A McLaren Forma–1-es pilótája még márciusban, az ausztrál versenyhétvége alatt nem bírt magával, s Mercedes sportautójával tartott rögtönzött utcai bemutatót – „elfüstölte" a négy kereket, miközben összevissza csúszkált a kocsijával.
Bolton — Sikeresen mutatkozott be első tétmérkőzésén Bogdán Ádám (22) a Bolton Wanderers labdarúgócsapatában. A magyar válogatott kapus nem kapott gólt a harmadosztályú Southampton ellen az angol Liga-kupa 2. fordulójában. Főszerepet játszott együttese 1-0-s győzelmében és továbbjutásában.
Budapest — Ifista játékosból hónapok alatt lett a magyar vízilabda-válogatott tagja Vámos Márton (18). A vasárnap rajtoló Európa-bajnokságra készülő keretben ő a legfiatalabb pólós, egyben az egyik legmagasabb is, fiatal kora ellenére már 203 centiméternél jár, így több olimpiai bajnok csapattársa is felnéz már rá.
Orlando — Haragban vált el a feleségétől Tiger Woods (34). A több mint egymilliárd dolláros (224,9 milliárd Ft) összkeresetével a világ leggazdagabb sportolójának számító golfozó megvesztegette Elin Nordegrent (30).
Brüsszel — Juhász Roland (27) nem emlékszik arra, hogy valamikor is lett volna olyan negatív futballélménye, mint kedd este. Csapata, az Anderlecht a Bajnokok Ligája selejtezőjében a csoportkörbe jutást úgy bukta el a Partizan Beograd ellen, hogy játékosai a tizenegyeseknél háromszor az égbe lőtték a labdát.
A füzetek és a könyvek mellett ma már a számítógép is fontos eszköze a tanulásnak. Összeállításunkkal szeretnénk abban segíteni, milyen gépet érdemes választani gyermekünknek a becsöngetésre!
A visszérbetegség kezelése belgyógyász, érsebész és bőrgyógyász közreműködését egyaránt igényli, ugyanakkor az eredményes terápia a betegtől is életmódváltást követel meg, a mindennapi tevékenységekre való odafigyelést igényli.
Los Angeles — Mások sikítoznak vagy az ájulás közelébe kerülnek, amikor az úgynevezett bungee-labdával a magasba lövik őket, addig egy amerikai fiatal lány máshogyan reagált a félelmetes vidámparki látványosságra. Neki orgazmusa lett a dologtól.
Egymáson gyakorolnak a szépségek! Freire Szilvi (25) a Miss World Hungary 2008, Dobó Ági (22), a Miss World Hungary 2010 és Polgár Kriszti (23), a Miss Earth 2008 győztese már egyszer meghódította a zsűri és a közönség szívét, most úgy gondolták, hogy tapasztalataikat átadják a kezdő modelleknek is.
HAJDÚNÁNÁS — Szemébe nézett fia elvetemült gyilkosainak Ambrus Gáborné Erika (33). A tini gyilkosok a fiát kereső nőnek szemrebbenés nélkül hazudtak, sőt megjátszották, hogy aggódnak, amiért nem találja K. Árpit (†16).
MOSZKVA – Nem túl gyakori, hogy Oroszország mindenkori elnöke rockzenészekkel ül egy asztalhoz, ám most ez történt: Dmitrij Medvegyev (45) államfő Bonót (50), a U2 együttes énekesét invitálta teára a zenekar tegnap esti, moszkvai fellépése előtt.
BUDAPEST–SZÁZHALOMBATTA — Ki tudja, hány emberrel végez még a hidegvérű román gyilkológép, V. Sándor (29), ha nem állítják meg őt és bandáját a Pest megyei zsaruk.
Manapság már nem a munkáltatónk határozza meg, hogy hol nyissunk számlát, a banki ajánlatok dzsungelében pedig nehéz eligazodni, kiválasztani a legjobbat. Pedig ha jól választunk, több tízezret spórolhatunk éves szinten a tranzakciós díjakon!...
BUDAPEST – Szanatórium után elmegyógyintézetek? Tegnap megírtuk, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egy egykori szanatórium egyik épületébe költöztette volna Sólyom László volt köztársasági elnököt.
BUDAPEST — Kartondobozban tettek ki egy síró csecsemőt a menhely kapujába, a baba mellett egy fekete kutyakölyök árválkodik. A szívbemarkoló látvány szerencsére csak egy fotó erejéig állt össze, és a képen szereplő kisbabát, sőt a Pokolgép nevű kutyust is szerető család veszi körül.
BUDAPEST — Hogyan halt meg Radovic Dusán (†30)? Mint megírtuk, hivatalos közlés szerint a többszörösen büntetett Poór Zoltán (30) hátramenetbe kapcsolva halálra gázolta a főhadnagyot a Keleti pályaudvarnál júliusban.
BUDAPEST — Stohl Andrásról főleg a balesete apropóján olvashatunk mostanában – na meg egy titokzatos csók kapcsán, amelyet forgatás közben lehelt egy ismeretlen nő nyakába.
Háromtagú csődbizottságot hoz létre a kormány a "BKV súlyos gazdasági helyzete miatt". Az Orbán-kabinet ezt a közlekedési cég rendbetétele első lépésének szánja, a BKV csődjének elkerülését jelentő pénzügyi mentőcsomagról viszont már csak az új városvezetéssel kíván tárgyalni.
Nincs monoki kártya Monokon, mert a rendszer működtetéséhez nem adott támogatást az előző kormány - legalábbis ezt állítja Szepessy Zsolt polgármester. A helyi kezdeményezés jövőjével kapcsolatban azonban bizakodó. Szerinte a Fidesz-kormány az őszi ülésszakon napirendre tűzi a kérdést, és törvényben szabályozza a segélyek kártyára utalását. Ezt azonban sem az illetékes minisztérium, sem a…
BUDAPEST — Megint eltelt egy hónap, így újabb négy szépség száll ringbe, hogy megküzdjön olvasóink szavazatáért, és bejusson a decemberi Blikk Szépe-döntőbe.
A vártnál tovább tartott az erzsébetvárosi ingatlanpanama mintegy 15 ezer oldalnyi nyomozati iratának rendezése, így augusztus közepe helyett csak a hónap végén kezdődik az iratismertetés - tudtuk meg.
Szex boltból kilépő és részegen támolygó férfi, a kertjében meztelenül napozó finn - csak néhány eset, hogy miért kérték saját képük törlését a Google utcanézegető szolgáltatásából azok, akik úgy vélik, olyan pózban kapták le őket, ami nem tartozik a külvilágra. A magyar adatvédelmi biztos szerint aggályos a Street View, hiszen mindent és mindenkit lefényképez, aki a felvétel készítésének…
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap első hét hónapra vonatkozó bevételeit és kiadásait tartalmazó konszolidált mérlegét. Július végén közel tízmilliárdos többletet mutatott a költségvetési bevételek és kiadások egyenlege, ami a mérlegfőösszeg 0,34%-ának felel meg....
Damu Roland tárlatvezető lett. A Jóban Rosszban sztárja a budapesti Kiscelli Múzeumban tartott tárlatvezetést a sajtó munkatársainak, akiket a sajtótájékoztatóról a színészek „raboltak el".
Áll az ellene indított perek elé Budai Gyula, aki fenntartja, hogy a Sukoró-ügyben tett ügyészségi vallomásukban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfők "nem a valóságnak megfelelően mondtak el mindent".
"Fél éve műtöttek orrpolip miatt, de még mindig tapasztalok váladékozást, és ami a legkellemetlenebb: férjem és a fiam elviselhetetlen bűzre panaszkodik, ami az orromból árad. Van erre valami megoldás?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
BUDAPEST — Szemmel láthatóan kínosan ügyelt arra Liptai Claudia (37) és Gesztesi Károly (46), hogy társaságban ne mutatkozzanak együtt. Amikor azonban úgy érezték, már nem figyelik őket árgus szemekkel, csendben kiosontak, és a kijárat előtt megvárták egymást, majd együtt távoztak a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának kedd esti rendezvényéről.
John Lennon egykori vécécsészéjére is licitálhatnak azok a rajongók, akik részt vesznek az eheti, liverpooli Beatles-aukción. Az árverésen a legendás zenekar tagjainak egyéb személyes tárgyait is megszerezhetik.
BUDAPEST — Kelemen Anna átverte Hajdú Pétert (35). Hosszú hallgatás és botránymentes időszak után az explaymate úgy döntött, megtöri a csendet, és ismét a reflektorfénybe lép.
BUDAPEST — Forró jelenetnek lehetünk szemtanúi a hétfőn startoló Édesnégyesben. A tincses énekes, Kozso (40) ugyanis szenvedélyes, nyelves csókkal vigasztalja egyik csábítóját a rosszul sikerült vacsoráján, így a „főfogás" mégiscsak ízletes volt.
A kormány támogatottsága még mindig kétségtelenül nagy, de a választók fejében már sokasodnak a kérdések - mondta a Magyar Szocialista Párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Mesterházy Attila arról is beszélt: az emberek kevésbé elutasítóak a szocialistákkal, mint az országgyűlési választások idején.
Iveta Radičová szlovák miniszterelnök tegnap Németországban Angela Merkel német kancellárral a két ország kapcsolatainak és a Görögországnak szánt segélycsomag kérdéséről tárgyalt egymással. Radičová a Financial Times Deutschland című lapnaknyilatkozva már korábban megindokolta, miért nem ad kölcsönt Görögországnak Szlovákia. Ugyancsak szlovákiai hír, hogy egy város lakói fallal választották el…
Az egykori szépségkirálynő, Bálint Antónia évekig kitartott a zűrös ügybe keveredett Földesi Szabó László mellett, de most a férfi csalárdsága miatt kapcsolatuk megromlott.
Két hétre eltűnt egy titkos katonai űrhajó. Kényszerű pályaelhagyók lesznek a diplomások. Perek áradata vagy végtelen várakozás a bizonytalan végkifejletre - e két lehetőség közül választhat ma a Fővárosi Közgyűlés az Alstom-szerződés ügyében. Válogatás a reggeli lapok cikkeiből.
Negyedik angol csapatként a Tottenham Hotspur is ott lesz a legrangosabb európai kupa csoportküzdelmeiben, ugyanis hazai környezetben könnyedén, 4-0-ra legyőzte a svájci Young Boys együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó, 4. fordulójában.
Gépkocsikba rejtett pokolgépekkel elkövetett merényletek sorozatát követték el szerdán Irakban. Az összesen hét településen, a jelek szerint kifejezetten rendőrségi épületek ellen végrehajtott támadásokat több, mint hatvan ember életét oltották ki. A sebesültek száma meghaladja a kétszázat.
Ifjú Harangozó Gyula miniszteri biztosként dolgozik az Operaházban - derült ki az MTI tegnapi híradásából, és első intézkedéseként szóban azon nyomban kiadta az útját Keveházi Gábornak, az eddigi balett igazgatónak.
Minden eddiginél drámaibb részekkel folytatódik a Jóban Rosszban. A nézőkre váró izgalmakból kedden Gesztesi Károly adott ízelítőt: símaszkban lövöldözött a sorozat sajtótájékoztatóján.