Szóváltást, majd dulakodást követően a nyakán vágta meg késével egy társaság egyik tagja társát hajnalban a Blaha Lujza téren - mondta el Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek
Az új kormány, elődjével ellentétben nem szakpolitikaként, hanem stratégiai kérdésként kezeli az ifjúságpolitikát - jelentette ki Navracsics Tibor szombaton a Heves megyei Bükkszéken
Az MSZP szerint példátlan, és érthetetlen tisztogatás zajlott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál; a párt megdöbbenéssel értesült arról, hogy indoklás nélkül leváltottak számtalan központi és megyei vezetőt a kifizető ügynökség irányítói közül - áll Gőgös Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselőjének szombati közleményében
30 éves vagyok, és most voltam utoljára szórakozóhelyen, ez elég intő példa volt nekem, száműzöm az életemből a hangos zenét. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
GRÖNLAND — Már kétszáz éve tanulmányozzák a grönlandi vizekben élő vízi állatokat, de még most is sok újdonságra bukkannak a kutatók – legutóbb egyszerre 57 új fajt fedeztek fel.
BUDAPEST — Alsóörs – Svájcba viszi Sz. Bálint (†33) hamvait az édesanyja. Úgy tudjuk, hogy K. Anna nem rendez fiának gyászszertartást, még síremléket sem állít Gamauf János (†29) és Németh Ádám (†21) haláláért felelős Bálintnak.
Egy új, egyesült államokbeli tanulmány szerint azok az elhízott gyermekek, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek, gondolkodási nehézségekkel is küszködnek. Ugyanezt viszont nem tapasztalták azoknál a túlsúlyos gyerekeknél, akik nem cukorbetegek.
Az összeköltözés sok buktatót rejt. A randevúkon mindenki a legjobb oldalát mutatja, és a közös éjszakák és hétvégék sem számítanak igazán. Az otthon kialakítása igazi kihívás, hogy végül mindenki jól érezze magát, és a kapcsolat is túlélje a próbát.
Az egészséges táplálkozással kapcsolatban van néhány tévhit: sokan azt gondolják, hogy csak az állati eredetű zsiradék káros, vagy hogy kizárólag a frissen szedett zöldség lehet egészséges.
LONDON — Napi nyolc szál marihuánás cigit szív el a börtönnel fenyegetett George Michael. Az énekes ellen pénteken emeltek vádat, miután kábítószer hatása alatt „benézett" Range Roverével egy kirakatba.
A művésznő kipattan a kocsijából, s mint egy gömbvillám cikázik keresztül a cukrászdán. Eleganciája tökéletes, vibrál körülötte a levegő, azt mondja, havi 40 fellépést is simán bírna. Elhisszük neki.
BAJA — „Nem hiszem el! Tizedik perc és már négygyel vezethetnénk. Vagy hárommal" – Lipcsei Péter (38) első edzői kifakadása is jelzi, a Fradi korábbi közönségkedvenc focistája számára sem kényelmes a kispad.
BUDAPEST — Óvszer, autóillatosító, fakanál – ezeket a tárgyakat mind Schmuck Andor független főpolgármester-jelölt veti be a kampányában. A főpolgármester-jelölt azt gondolta, hogy úgy tud a leghatékonyabb módon a fiatalokhoz is szólni, ha óvszereken hirdeti magát.
„Mondd, hogy hágóvas!" – fordul a tizenöt hónapos Gerdához Erőss Zsolt hegymászó. Kislánya felváltva mászik Lizzy kutyáról apukájára, és nagyon gügyög. Mellette guggoló édesapja pedig a szerszámait mutogatja nekünk.
Az idei Miss World Hungary verseny győztese gyermekkorától szinte csak vizet iszik, így nagy örömmel tesztelte egy héten keresztül az Alpok-Aqua forrásvizet
BÉCS — Életveszélyes dologra vállalkoznak azok a magyar nők, akik osztrák klinikákat keresnek fel azért, hogy elvetessék nem kívánt magzatukat. Idehaza csak műtéti beavatkozással lehetséges ez, Ausztriában azonban gyógyszerek segítségével idézik elő a vetélést.
BUDAPEST — Gyilkossági kísérlet, emberrablás, szerelem a négyzeten – a nyári szünet után izgalmasabbnál izgalmasabb sztorikkal harcol tovább a nézők kegyeiért a két napi sorozat.
BUDAPEST — Bár megfeddték, nincs akadálya, hogy Verrasztó Dávid (21) ma is vízbe szálljon a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon, s 400 méter vegyesen megpróbálja kiharcolni a döntőbe jutást.
BUDAPEST — Már Stohl András is a TV2- nél kopogtat? Az biztos, hogy a nemrég részegen, drogosan súlyos autóbalesetet okozó színész a konkurens csatorna büféjében múlatta az időt. Az Aktív stábja kapva kapott az alkalmon, és meg is interjúvolta.
ALMELO — Szívinfarktusban elhunyt Hollandia talán leghíresebb labdarúgó ügynöke, Ger Lagendijk (†68). A menedzser egyengette többek között Erwin (48) és Ronald Koeman (47) útját is.
BUDAPEST — „Családiasabb, átláthatóbb, emberközelibb volt. Mindenki mosolygott a másikra, senkibe sem kötöttek bele, senkit sem néztek ki. Akkor még valóban a szórakoztatás volt a cél" - emlékezett vissza a legelső Szigetre Zámbó István, aki tizennyolc éve minden alkalommal fellép együttesével a fesztiválon.
Nincs abban semmi, ha valaki a szakítás után jóban marad volt kedvesével, hiszen attól, hogy a szerelemnek vége, a barátságot még nem kell megszakítani.
BUDAPEST — Magyar lány a világ legdögösebb fitneszmodelljei között! Oláh Noémi nem először tarolt a szépségével, hiszen ő volt 2005-ben Miss Hungary és a kínai világdöntőben is a hatodik helyen végzett.
NEW YORK — Barack Obama támogatja azt a tervet, hogy New Yorkban mecsetet építsenek a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás helyszíne közelében.
DIÓSD — 100 milliós házat vett Sebestyén Balázs. Tíz hónapja, pont amikor kisfia, Benett született, fedezte fel az épület hirdetését Balázs az interneten.
Egyelőre úgy tűnik, hogy 2009 volt a mélypont a hazai szállodapiac életében, azonban a magyarországi hotelek bevételei az idei évben tovább csökkentek. Az iparág nehéz helyzetét a szállodacsődök, felszámolások is jelzik. Az alacsony kihasználtság miatt több budapesti luxusszálloda arra kényszerült már, hogy egész szinteket zárjanak le az állandó költségek lefaragása érdekében....
Kínában ma nemzeti gyásznapot tartanak a csoucsüi hatalmas földcsuszamlások áldozatainak emlékére. A kínai államtanács döntése értelmében az országban, valamint a kínai külképviseleteken félárbocra engedik a nemzeti zászlót, és bezáratják a nyilvános szórakozóhelyeket.
Egy friss felmérés szerint a kínai vállalkozók jelentős része úgy véli, 20 éven belül országuk lesz a világ legnagyobb gazdasága. A kutatás szerint a cégek úgy látják, a kemény munka biztosítja számukra a sikert - olvasható az ELTE TÁTK hírlevelében.
Tizenkilenc településen volt részleges, vagy teljes áramkimaradás péntek éjjel Veszprém megyében a vihar miatt. Tizenegyezer lakás maradt áram nélkül, s bár a szolgáltató folyamatosan javítja a hibát, 150 lakásban a javítás akár vasárnap délelőttig is elhúzódhat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szakemberek a jövő héten egyeztetnek arról, hogy a későbbiekben hogyan…
A magyar kormány anyagi támogatást nyújt a vajdasági magyar kulturális autonómia legfőbb szervének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Szabadkán Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével folytatott megbeszélést.
Azt gondolhatnánk, hogy a narancsbőr az egyetlen csapás a bikiniszezon idején, de az igazi nyári gondok legnagyobbika „följebb” található. Paige Greenfield a Women's Health hasábjain egy neurológiai kutatás eredményéről számol be.
Oroszországban továbbra is tűz van egy nukleáris központ közelében, de illetékesek szerint a helyzet már nem kritikus. A Moszkvától 500 kilométerre lévő szarovi létesítményt két hét óta fenyegetik a lángok, amelyek ezer hektáron pusztítanak a központ közelében.
Halálra harapta gondozóját egy szibériai tigris Kína keleti részén - közölte az ázsiai ország állami sajtója vasárnap. Csan Kuansun épp takarította az állat ketrecét Anhuj tartomány egyik vadvédelmi központjában szombaton, amikor a nagymacska rátámadt. A tigris a nyakán harapta meg a férfit, akin ezzel halálos sebet ejtett.