Amellett, hogy a Fővárosi Közgyűlésben többséget szerezhet, a XI. és a XIII. kerület kivételével minden városrész vezetését megszerezheti a Fidesz az októberi önkormányzati választáson - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet politikai elemzője.
A társadalomnak a gyerekek miatt, a közoktatás színvonalának növelésének érdekében kell áldoznia a pedagógusok fizetésének emelésére - mondta a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének elnökségi tagja. Porogi András az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy bár a kormányprogram több fejezetében fontos szerepet szán a közoktatás fejlesztésének, még csak az ígéretek szintjén érződik a…
Holnap kezdik el kézbesíteni az értesítőt és az ajánlószelvényt az október 3-i önkormányzati választásra. A dokumentumokat most is biztonsági jelekkel védik a másolás ellen. Az értesítőknek és az ajánlószelvényeknek augusztus 16-a és 19-e között kell megérkezniük a mintegy 8 millió választópolgárhoz. A jelöltek ezzel egy időben kezdik el gyűjteni az ajánlásokat.
Hétfőn, augusztus 16-án kezdik kézbesíteni az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az októberi önkormányzati választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt.
Fleck Zoltán szerint elképzelhető, hogy az ügyészség vádat emel Biszku Béla ellen a kommunizmus bűneinek tagadása miatt, a szólásszabadság érdekében azonban reméli, ha így lesz, a bíróság felmenti az egykori belügyminisztert. A jogszociológus az MTI-nek elmondta: pótcselekvésnek tartja az 1956 utáni megtorlások egyik irányítójának nyilatkozata miatt indított eljárást.
Sokaknak a veszekedés és a vitatkozás jut eszébe a társasházi közgyűlésekről, ezért nem is vesznek részt rajtuk - holott ez minden tulajdonosnak saját érdeke lenne. Ahogy a háztartások anyagi teherbíró képessége csökken, úgy válik egyre nehezebbé a közös költség beszedése, illetve az épületek üzemeltetésével kapcsolatos egyéb költségek megvitatása, sok helyen pedig állandó probléma, hogy a lakók…
A pénteki vihar következményeként kétszáz háztartásban nincs még áramellátás Veszprém megyében - tájékoztatott Kutas István, az E.ON Hungária Zrt. médiakapcsolati- és PR-vezetője.
A legfőbb ügyészhez fordult a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciója nevében Dorosz Dávid; az országgyűlési képviselő azt kéri Kovács Tamástól, hogy vizsgálja meg a "Magyar Sziget" elnevezésű kulturális rendezvényen történteket, s ha kell, tegye meg a hatáskörébe tartozó lépéseket - tájékoztatta a párt vasárnap az MTI-t.
Kitiltaná a fővárosból a vidéki bűnözőket, több rendőrt küldene az utcákra, új múzeumi negyedet és felhőkarcolókat ígér Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje. A kormánypárt jelöltje a főváros működését is átszabná, de határozottan lépne fel a hajléktalan-probléma ellen is. Erről részleteket ugyan még nem árult el, de az igen valószínű, hogy kényszerítő eszközöket is bevetne.…
Őrsi Gábor, az Országos Választási Iroda szóvivője elmondta: naponta átlagosan mintegy félszáz hívást kapnak, és a kérdések zömében arra várnak választ, miként és hol lehet bejelenteni jelölőszervezetet, hogyan lehet valakiből képviselő-, vagy polgármesterjelölt.
Narancssárga riasztást adott ki az ország nagy részére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnap kora délután; a figyelmeztető előrejelzés szerint éjfélig az egész ország területén lehetnek viharok.
A Szent Korona-tan egy kitalált hagyomány - legalábbis ezt állítja a lapunk által megkérdezett történész. Kees Teszelszky ugyanis - aki a téma elismert kutatója - a Népszavának elmondta, hogy a 18 század végéig egyetlen írásos emlék sem árulkodik arról, hogy ez az eszme létezett volna. Később viszont rendszeresen hivatkoztak a koronára, és a Szent Korona-tanra, mindig más és más értelmezést adva…
Az ország keleti részén több megyében is károkat okozott a délután és este átvonuló vihar. Egyeztetést hívott össze az áramszolgáltatókkal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Összesen 6 aranyérmet szereztek a magyar versenyzők a margitszigeti úszó-Európa-bajnokságon.