2010. augusztus 23. hétfő

aug. 23
5:03
Az ellenzék már tudja, mivel lehet megfogni a Fideszt? (Alternatív Energia)
Szakértők szerint a Fidesz nem folytat majd intenzív kampányt, miután szinte mindenhol esélyesként vágnak neki az önkormányzati választásoknak. Ellenkező esetben könnyen támadhatóvá válnának, így nem véletlen, hogy az utcákon szinte csak nem kormánypárti plakátokat lehet látni. Az ellenzéki pártoknak nem maradt más esélyük, mint a kormány hibáinak a hangsúlyozása, s a helyi ügyek látványos…
aug. 23
5:21
Új "szuperszervezet" élén Vida Ildikó (Alternatív Energia)
A hatalomkoncentráció jegyében gyakorlatilag teljhatalommal, kormánybiztosként irányítja az Orbán Viktorhoz és Simicska Lajoshoz közel álló fideszes szakember, Vida Ildikó, az APEH új elnöke az adóhatóság, valamint a Vám- és Pénzügyőrség egyesítését. Miután az utóbbi szervezet nyomozati jogosítvánnyal rendelkezik, elképzelhető, hogy az adóhatóság is könnyen hozzáfér majd olyan titkos adatokhoz,…
aug. 23
5:23
Mit kezd a Fidesz-káder az üdülési alapítvánnyal? (Alternatív Energia)
Egyelőre nem tudni, mit tervez a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál (MNÜA) az elnöki posztra nemrég kinevezett Lengyel Györgyi. A Fidesz bizalmi emberére várhatóan legfeljebb "felszámolóbiztosi" munka hárul, ugyanis szeptember közepén megszűnik az MNÜA, jogköreit pedig non­profit, közhasznú szervezetként működő gazdasági társaság veszi át.
aug. 23
5:24
„Megbolondulnék, ha kiderülne, hogy megölték” Nyomoz a magyar énekes fia (ATV)
Tíz év után próbálja kideríteni az igazságot.
aug. 23
5:25
Új szuperszervezet élén Orbán testőre (Alternatív Energia)
Több milliárdos költséggel áll fel az augusztus 19-én kiadott kormányrendelet értelmében az új hazai különleges alakulat. Arról a szervezetről, a Terror Elhárítási Központról (TEK) van szó, amelynek létrehozásán Hajdú János - Orbán Viktor, illetve a Fidesz egykori biztonsági főnöke - dolgozott, mint miniszteri biztos.
aug. 23
5:26
"Mindenki fél, hogy hülye gyereket kap a szülészeten" (ATV)
Érvek és ellenérvek a szülési tarifákról és a hálapénzről.
aug. 23
6:48
Érdemi átalakításokat tart szükségesnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél a szakminisztérium (Infostart)
Érdemi átalakításokat tart szükségesnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Napi Gazdaság mai számában ismerteti az Állami Számvevőszék jelentését, amely több hiányosságot is feltárt a szervezet működésében.
aug. 23
6:50
Minden második krónikus betegnek nincs pénze kiváltani a gyógyszerét (Infostart)
Nincs semmilyen aktuális, létező terv arra nézve, hogy kormányzati negyed szülessen. Minden második krónikus beteggel előfordul, hogy nem tudja kiváltani a receptre felírt gyógyszerét, mert nincs rá pénze. A hirtelen megszüntetett érdekeltségi hozzájárulás a vízitársulatok finanszírozhatóságával kapcsolatos kérdéseket vet fel. - Szemle a reggeli lapokból.
aug. 23
6:52
Mától már nem lehet aláírásokat gyűjteni népszavazási, illetve népi kezdeményezésekhez (Infostart)
Mától már nem lehet aláírásokat gyűjteni népszavazási, illetve népi kezdeményezésekhez az októberi önkormányzati választás miatt. A csaknem 3 hónapig tartó aláírásgyűjtési moratórium 14 kezdeményezést érint.
aug. 23
7:27
Mától nem lehet népszavazásokhoz aláírást gyűjteni (Alternatív Energia)
Az októberi önkormányzati választás miatt mától már nem lehet aláírásokat gyűjteni népszavazási, illetve népi kezdeményezésekhez. A csaknem három hónapig tartó aláírásgyűjtési moratórium 14 kezdeményezést érint.
aug. 23
7:30
Felfüggesztett aláírásgyűjtés mától (Metropol)
Az októberi önkormányzati választás miatt mától már nem lehet aláírásokat gyűjteni népszavazási, illetve népi kezdeményezésekhez. A csaknem három hónapig tartó aláírásgyűjtési moratórium 14 kezdeményezést érint.
aug. 23
7:30
Balaton: gyengébb szezon, mint tavaly + videó (ATV)
Legtöbb panasz az időjárást érte.
aug. 23
7:48
Levetkőzné „híradós” imidzsét a TV2 ex-sztárja: könyveket ír (ATV)
Ezúttal egy szerelmes regényen dolgozik.
aug. 23
8:06
Nincs élet áram nélkül (Metropol)
„Kiszabadultunk az áramszünet börtönéből. Vasárnap délutáni vihar – hétfő estig aztán megkukulás.
aug. 23
8:06
Szemtanúk szerint a tömegben landoltak a tűzijáték rakétái + videó (ATV)
Már a rendőrség is vizsgálja, hogy ki hibázott szombaton Újpesten, ahol az esti tűzijáték fellövése közben többen is megsérültek. A tűzijátékot az önkormányzat szervezte, a kivitelezést azonban egy külső cég bonyolította.
aug. 23
8:21
Ismét járható az M3-as autópálya Nyíregyházánál (Alternatív Energia)
Eloltották a még vasárnap este kigyulladt szalmabálákat az M3-as autópálya nyíregyházi elkerülő szakasza mentén, így a sztráda immár mindkét irányban teljesen járható.
aug. 23
8:24
Életben vannak a két hete eltűnt chilei bányászok (ATV)
Még hónapokba telhet, mire felhozzák őket.
aug. 23
8:26
GKI: javuló fogyasztói és üzleti bizalom (ATV)
A júliusi megtorpanás után ismét emelkedett a konjunktúraindex.
aug. 23
8:28
Súlyos baleset a 42-esen: hat halott (ATV)
Kamionnal ütközött egy mikrobusz.
aug. 23
8:36
Ismét járható az M3-as (Infostart)
Eloltották a még tegnap este kigyulladt szalmabálákat az M3-as autópálya nyíregyházi elkerülő szakasza mentén, így a sztráda újra mindkét irányban járható.
aug. 23
8:39
Hatan haltak meg a 42-es főúton (Alternatív Energia)
Hatan haltak meg abban a balesetben, amely éjszaka történt a 42-es számú főúton.
aug. 23
9:00
Csak jövőre nő a pedagógusok bére (ATV)
Közben a tanári pálya vonzóbbá tételén dolgoznak.
aug. 23
9:02
Dzsudzsákék újabb győzelmet arattak (ATV)
Vezetik a bajnokságot.
aug. 23
9:18
A Fradi után a Lokit is elkapta a Honvéd (ATV)
1-0-ra győzött a Morales-csapat.
aug. 23
9:20
Németország: 3,4 százalék lehet az idei GDP-növekedés (ATV)
A második negyedéves adat a legjobb az újraegyesítés óta.
aug. 23
9:36
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 33. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
aug. 23
9:38
Így tölti szabadságát az amerikai elnök (ATV)
Stábja jócskán megcsappant, de még így is hatalmas méretű.
aug. 23
10:12
Kissé gyengült a forint (ATV)
Várhatóan nem lép ki az elmúlt hetekben kialakult mozgási tartományból.
aug. 23
10:14
Mostantól egy tábla csokiért is börtönbe lehet kerülni + videó (ATV)
Életbe lépett a szigorított Büntető Törvénykönyv.
aug. 23
10:48
Hatan haltak meg a 42-es főúton (Metropol)
Vasárnap éjszaka Biharkeresztes és Ártánd között egy kamion és egy mikrobusz ütközött. A karambolban a román rendszámú kamion sofőrje, valamint a moldovai kisbusz vezetője és négy utas vesztette életét.
aug. 23
10:50
A világhírbe gördeszkázott a rédicsi plébános (Metropol)
Az alig két hét alatt világhírűvé vált Lendvai Zoltán telefonja szinte megállás nélkül csörög, annyian hívják Magyarországról és külföldről.
aug. 23
11:03
Több mint nyolcvanezren lépték át a határt Röszkénél a hétvégén (Alternatív Energia)
Csaknem 84 ezren lépték át az országhatárt a hétvégén Röszkénél - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, hogy az utazók többsége nyugat-európai munkahelyére tartott.
aug. 23
11:21
Schmuck Andor együttműködési nyilatkozatban hirdet összefogást a fővárosban (Alternatív Energia)
Budapesti együttműködési nyilatkozatot fogalmazott meg az őszi önkormányzati választás kapcsán Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főpolgármester-jelöltje, amelyet levélben elküldött többek között Tarlós Istvánnak, a Fidesz, Jávor Benedeknek, az LMP és Horváth Csabának, az MSZP főpolgármester-jelöltjének azt kérve, hogy csatlakozzanak ők is a dokumentumhoz.
aug. 23
11:24
Újabb bankok mentek csődbe az Egyesült Államokban (ATV)
Idén már 118 intézet zárt be.
aug. 23
11:26
Milliókat lehet tisztára mosni a takarítónő-törvénnyel (ATV)
Az ügyeskedők feleségeiket küldhetik egymáshoz „takarítani”.
aug. 23
11:39
Független döntéshozók helyett sok a szolga (Alternatív Energia)
Ötvenévesen még görcsös volt, utált tükörbe nézni. Élete derekán talált rá valódi énjére és a szerelemre. Azóta "megcsinálta" önmagát: védjegye a csokornyakkendő és a hadarás. A szakma a legjobb alkotmányjogászok közé sorolja, publikál, tanít, és nem utolsó sorban közszereplő. Ő dr. Kolláth György, akit nem zavar, ha ellenszélben hajózik.
aug. 23
11:57
Tarlós: nem kell félteni tőlünk a fejlesztéseket (Alternatív Energia)
Tarlós István közlése szerint ha a Fidesz-KDNP nyer az önkormányzati választáson a fővárosban, csak attól függ a fejlesztések folytatása, hogy a szocialisták és Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester milyen állapotban hagyták a "kasszát".
aug. 23
12:00
Megtámadták a magyarokat Afganisztánban: egy katona életét vesztette (ATV)
Egy életveszélyes és két súlyos sérült is van.
aug. 23
12:02
Testvére temetésére ment, megtalálta fia sírját (ATV)
Éppen távozni készültek a temetőből, amikor észrevették a nevét.
aug. 23
12:18
Meghalt egy magyar katona Afganisztánban (Metropol)
Az afganisztáni Baglán tartományban támadás érte a magyar konvojt hétfőn. A magyar idő szerint hétfő hajnalban történt támadásban egy magyar katona életveszélyesen, két társa pedig súlyosan megsérült.
aug. 23
12:18
25 iszlamista szökött meg egy tadzsik börtönből (ATV)
Évtizedes büntetésüket töltötték mindannyian.
aug. 23
12:20
Daganatot okozhat a viharokban megsérült pala + videó (ATV)
Több önkormányzatnak nincs pénze a megsemmisítésre.
aug. 23
12:33
MSZP: ismét "átverte" a Fidesz a pedagógusokat (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz újabb választási ígéretét szegte meg, hiszen, bár tavasszal még radikális béremeléssel "ámította" a pedagógusokat, most a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezető tisztviselője beismerte: fizetésemelésre legkorábban a 2011/12-es tanévben lesz mód.
aug. 23
12:48
Minden kerületben állít polgármesterjelöltet az LMP (Infostart)
Az LMP mind a 23 fővárosi kerületben önálló polgármesterjelöltet állít - jelentette be a jelöltekkel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
aug. 23
12:54
„A néző sokkal többet tud a filmről, mint én” Kifakadt a magyar színész (ATV)
Sok esetben meg se nézi, mit forgatott.
aug. 23
12:56
Milliárdokat élnek fel megtakarításaikból az angolok (ATV)
Hiába van hivatalosan vége a válságnak, nehezen jönnek ki a pénzükből.
aug. 23
13:09
Szabálysértési eljárás indult két ceglédi választási kiadvány miatt (Alternatív Energia)
Két ceglédi választási kiadvány ügyében tett panasznak is helyt adott, egyúttal sajtójogi szabálysértés miatt feljelentést tett a ceglédi önkormányzat jegyzőjénél a helyi választási bizottság.
aug. 23
13:12
Minden kerületben állít polgármesterjelöltet az LMP (Metropol)
Az LMP mind a 23 fővárosi kerületben önálló polgármesterjelöltet állít - jelentette be a jelöltekkel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
aug. 23
13:14
Fegyveres rablás egy cserkeszőlői szállodában (Metropol)
Fegyverrel fenyegetőzve raboltak ki egy cserkeszőlői szállodát hétfő hajnalban; a tettesek gázspray-vel lefújták a recepcióst, majd a zsákmánnyal elmenekültek.
aug. 23
13:30
TGM: Az emberek elborzadnának, ha tudnák, mire készül a Fidesz + videó (ATV)
Állítja Tamás Gáspár Miklós filozófus.

Keresés