2010. augusztus 27. péntek

aug. 27
0:24
Kettős győzelemmel főtáblán a Loki (ATV)
Czvitkovics gyönyörű gólt lőtt a második félidőben.
aug. 27
5:12
Mesterházy: mindent megteszünk a lehető legjobb eredményért (Alternatív Energia)
Az MSZP mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el az önkormányzati választáson - közölte Mesterházy Attila Újpalotán csütörtökön.
aug. 27
5:12
Újra átverték a TV2 műsorvezetőjét: perli a magyar sztárt (ATV)
Hiába a díjazás és a sofőr, mégsem ment el a forgatásra.
aug. 27
5:14
Halasztást kérnek a médiaalkotmányról (Alternatív Energia)
Egy hónapon belül az Országos Érdekegyeztető Tanács mintájára a média területén is létrejön egy hasonló fórum - erről állapodott meg Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökével.
aug. 27
5:30
Koszorúzás Fejtő Ferenc szobránál (Alternatív Energia)
Ez év augusztus 31-én lenne 101 éves Fejtő Ferenc történész, író, újságíró. A Népszava tiszteletbeli főszerkesztője 2008. június 2-án, 99 évesen hunyt el Párizsban.
aug. 27
5:30
Páros lábbal szállt bele a Fideszbe az agrárállamtitkár (ATV)
Szerinte a gödöllői szervezet, pontosabban a polgármester-jelölt hazug szószegő, akinek ármánykodásáról nem tud a központ.
aug. 27
5:32
Boross a királyságot sem zárná ki (Alternatív Energia)
"Hitem szerint lehetnénk királyság is", eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal. A többi között erről beszélt Boross Péter volt kormányfő, aki Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére részt vesz az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testületben.
aug. 27
5:34
Tovább halogatja a kormány az érdekegyeztetést (Alternatív Energia)
Még mindig nem hívta össze a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) régóta tervezett ülését. A munkavállalói oldal soros elnöke, Gaskó István kérdésünkre azt mondta: semmilyen jelzést nem kaptak.
aug. 27
5:36
"Nincs happy end, csak euforikus kezdet" (Alternatív Energia)
A konszenzussal meghozott döntések fontosságát, a főváros stabil gazdálkodását és a további fejlesztések szükségességét emelte ki búcsúbeszédében Demszky Gábor. A húsz év után távozó főpolgármester öt ciklusára is igaznak tartotta azt a megállapítást, miszerint a politikában "nincs happy end, csak euforikus, boldog kezdetek vannak". A közgyűlés ciklus-záró ülésén határozott a távhődíjak…
aug. 27
5:48
Tudja meg, mitől félnek legjobban a magyarok! (Infostart)
A magyarok 61 százaléka szerint a munkanélküliség az egyik legnagyobb gond az országban, 45 százalék pedig a gazdasági helyzetet említette. Ez az arány jóval magasabb mint az unióban mért 48, illetve 40 százalék. Az Eurobarometer tavasszal készített felmérésének eredményeit csütörtökön tette közzé az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
aug. 27
6:24
Kovács Árpád: Nincs szükség a Valutaalapra, amíg van elég kínálat a piacon (Infostart)
Az állami vagyonkezelésben alkalmazott új felfogás szerint szó lehet a korábban privatizált állami tulajdon visszavásárlására is - mondta az Állami Számvevőszék volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács Árpád arról is beszélt, hogy a nemzetközi pénzintézetekkel ápolt kapcsolat nem írhatja felül a kormány egyéb szándékait.
aug. 27
6:42
Súlyosbítanák Zuschlag büntetését - lapszemle (Infostart)
Súlyosabb ítéletet kér az ügyészség Zuschlag Jánosra. Egy kézbe kerülne hazánkban a terrorizmus elleni fellépéshez szükséges minden felhatalmazás. Száraz vizet állítottak elő brit tudósok. Válogatás a reggeli lapok legérdekesebb cikkeiből.
aug. 27
7:00
Hazahozzák a hősi halottat (Infostart)
Katonai tiszteletadással fogadják a hét végén Magyarországon Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagyot, aki egy hétfői fegyveres támadásban halt meg Afganisztánban - írja a pénteki Magyar Nemzet.
aug. 27
7:02
Hamarosan hasznosíthatják a megszüntetett OPNI épületeit (Infostart)
Még az idén rendeződhet a két évvel ezelőtt megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Hűvösvölgyi úti ingatlanának sorsa. Jelenleg az ingatlan használati jogokkal terhelt, ráadásul a CIB Bank tulajdonában álló MRI-berendezés is elszállításra vár - ismerteti a Napi Gazdaság pénteki száma.
aug. 27
7:18
Rossz hír a borivóknak: kevesebb szőlő terem idén (Infostart)
A kedvezőtlen időjárás miatt lényegesen kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, ahol a szüret időpontja is kitolódik szeptember második felére - írta az Észak-Magyarország pénteken.
aug. 27
7:18
Brutális törlesztő-emelkedés: jelentős frank-erősödést jósolnak + videó (ATV)
A forint folyamatosan gyengül és a svájci jegybank nem valószínű, hogy még egyszer beavatkozik.
aug. 27
7:20
Friss diplomásból kényszerű pályaelhagyó lehet (Infostart)
A friss diplomások közül sokan nem tudnak elhelyezkedni szakmájukban, így vannak, akik már pályakezdőként pályaelhagyónak minősülnek - derül ki az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Diplomáspálya-követés elnevezésű kutatásából.
aug. 27
7:20
Nézze meg az alkalmazottat, aki 7 budapesti bankot rabolt ki + videó (ATV)
Ötven civil ruhás rendőrt vetettek be, hogy elkapják.
aug. 27
7:54
Újpest nem fizet a tűzijátékért (Infostart)
Nem volt aláírt szerződése az augusztus 20-i újpesti rendezvények megtartására a lebonyolító cégnek. A főtéren tartott tűzijáték után a közönségre visszahullott a felrobbant petárda égésterméke, emiatt heten sérültek meg. A kerület polgármestere az InfoRádiónak azt mondta: a szervező cégnek csupán képviselő-testületi felhatalmazása volt a rendezvények megtartására. Derce Tamás hozzátette: jövő…
aug. 27
7:54
Tanévkezdés előtt (Alternatív Energia)
A múlt tanév befejeztével hét oktatási intézmény szűnt meg jogutód nélkül, s harminc új jött létre az eddigi adatok szerint. Az előző tanévben mintegy ezer-ezerszáz pedagógusnak szűnt meg a határozott idő lejárta miatt a jogviszonya; a pályakezdők és intézményváltók száma 5500-6000 körül lesz.
aug. 27
7:55
„Köszönöm, már mással él” Adásban mesélt szakításáról a magyar sztár (ATV)
Megmaradt közöttük a baráti kapcsolat.
aug. 27
7:56
Ezúttal Körmenden rengett a föld (Infostart)
Kisebb földrengés volt a Vas megyei Körmend közelében a péntekre virradó éjszaka - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. Győri Erzsébet szeizmológus közleménye szerint 0 óra 30 perckor a Richter-skála szerint 3,0 magnitúdójú rengés volt Körmend közelében.
aug. 27
7:57
Tüzijáték-botrány: jogsértő, aláírás nélküli szerződés volt + videó (ATV)
Az alpolgármester szerint őt akarták bűnbaknak beállítani.
aug. 27
8:12
Nagyüzem lesz szeptemberben a számvevőknél (Infostart)
Nagyüzem lesz szeptemberben az Állami Számvevőszéknél, több fajsúlyos témájú jelentéssel állnak elő - ismerteti a Magyar Hírlap pénteki száma.
aug. 27
8:12
„Nem lesznek barátaid” Poloska-invázió New Yorkban + videó (ATV)
A helyiek idegenkednek azoktól, akiket megcsípett a rovar.
aug. 27
8:30
Dinnyére buknak a török medvék (ATV)
Kilövésüket viszont súlyos pénzbírság követi.
aug. 27
8:32
Rengett a föld Körmendnél (ATV)
A lakosság érezhette, károkról nincs hír.
aug. 27
8:48
Súlyosabb ítéletet kért az ügyészség Zuschlag-ügyben (ATV)
Nagyobb mértékű vagyon elkobzását látnák indokoltnak.
aug. 27
8:50
Lipsky: a mérsékelt fellendülés folytatódása valószínű (ATV)
Az IMF-vezető szerint nem valószínű egy újabb recesszió Amerikában.
aug. 27
8:52
USA: egy év alatt közel 90 ezer rabot bántalmaztak szexuálisan (ATV)
Több mint 10 százalékukat még aznap, ahogy bekerültek.
aug. 27
9:06
Folytatják a Tiszában eltűnt kisfiúk keresését (ATV)
Csütörtökön csúsztak bele a folyóba.
aug. 27
9:24
Picivel tovább csökkent a munkanélküliség (ATV)
Számuk 6 ezerrel mérséklődött három hónap alatt.
aug. 27
9:26
Nem sikerült a Győrnek a csoda (ATV)
Két tizenegyessel fordított a Dinamo.
aug. 27
9:28
Budapesttől 50 km-re, egy kisboltban látták Angelina Jolie-t (ATV)
Gyerekeinek vett baseball sapkát.
aug. 27
9:42
Új pályázatot írnának ki a hévízi gyógyfürdőre (Infostart)
Új pályázatot kell készíteni a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. európai uniós fejlesztésére, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése értelmében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség eláll a társaság fejlesztési projektjének finanszírozásától - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
aug. 27
9:42
Új pályázatot várnak a hévízi gyógyfürdőtől (Alternatív Energia)
Új pályázatot kell készíteni a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. európai uniós fejlesztésére, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) döntése értelmében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség eláll a társaság fejlesztési projektjének finanszírozásától - közölte pénteken az MTI-vel a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
aug. 27
9:42
Kidobta kéthetes kislányát a nyolcadikról (ATV)
A gyilkosság Franciaország déli részén történt.
aug. 27
9:44
Török: felháborító, hogy a Fidesz nem kormányoz, csak károkat okoz + videó (ATV)
Az MSZP-vel közösen döntöttek a sajtótájékoztatón való részvételről.
aug. 27
10:00
Két évet várhat egy műtétre - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz 2007 óta minden évben elkészíti az országos kórházi várólistát, ám ilyen súlyos állapotot még sosem tapasztalt. Egy-egy beavatkozás várakozási ideje tíz intézményben haladja meg a két esztendőt.
aug. 27
10:00
Az MSZP eredményesebb az ajánlószelvény-gyűjtésben, mint azt várták (Alternatív Energia)
Az MSZP közlése szerint sokkal eredményesebbek az önkormányzati választásokat megelőző ajánlószelvény-gyűjtésben, mint azt mások várták. A szocialisták ugyanakkor azt tapasztalják, hogy az emberek félnek nyíltan vállalni a párt iránti szimpátiájukat, és inkább titokban szavaznak rájuk.
aug. 27
10:18
Több mint ezer pedagógus-állással kevesebb (Infostart)
Ezerkétszáz pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben - derül ki az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagából, amelyet a pénteki Magyar Nemzet ismertet. Az InfoRádiónak az államtitkárságon azt mondták, hogy ez a szám változhat, mert több tanári álláspályázat még nem jelent meg.
aug. 27
10:18
Kissé erősödött a forint (ATV)
Egy euró 283,5, egy frank 217,65 forintba kerül.
aug. 27
10:20
Az év első felében 22 százalékkal több céget számoltak fel, mint tavaly (ATV)
A cégalapítási kedv is visszaesett.
aug. 27
10:22
Ítéletidő Németországban: lezárt autópályák, elöntött vasúti sínek (ATV)
Fákat csavart ki, pincéket öntött el a vihar.
aug. 27
10:36
Igen rossz állapotban vannak a mentősök (Infostart)
Túlhajszolt életet élnek az Országos Mentőszolgálat kivonuló dolgozói. Több mint negyedük elhízott - derült ki a mentősök körében korábban végzett, a közelmúltban véglegesen kiértékelt felmérésből, amelynek készítői a gyakoribb szűrővizsgálatokban és a mentődolgozókról gondoskodás magasabb fokában látják egészségi állapotuk javulásának jövőbeni lehetőségét.
aug. 27
10:36
Értékelésre kéri a miniszterelnököt a Professzorok Batthyány Köre (Alternatív Energia)
A közeljövőben telik le az új kabinet első száz napja - ami egy kormányzat kezdeti tevékenységének fontos értékmérője.
aug. 27
10:36
Kerékpárost gázolt, majd fának és 3 kocsinak ütközött egy autós (ATV)
Három ember megsérült, amikor egy autó kerékpárossal ütközött, majd összetört három másik kocsit péntek reggel a XIII. kerületi Kassák Lajos úton, Budapesten.
aug. 27
10:38
A szezon legnagyobb hurrikánja az Atlanti-óceánon (ATV)
A Bermuda-szigetek közelében halad majd el.
aug. 27
10:54
Elment a kedvük cégalapítástól a magyaroknak (Infostart)
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A cég felmérése szerint némileg a cégalapítási kedv is visszaesett, miközben az erőteljes válság hatására a Budapestet is magában foglaló hasonló mértékben nőtt a végelszámolás alatt álló vállalkozások száma…
aug. 27
10:54
1200-zal kevesebb tanárral indul a tanév (ATV)
Legtöbbjüket általános iskolákból bocsátották el.

Keresés