2010. augusztus 27. péntek

aug. 27
6:45
Alonso magabiztosságra inti a Ferrarit (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a hétvégi Belga Nagydíjon, és tovább csökkentse a lemaradását ellenfeleivel szemben a bajnokságban.
aug. 27
10:01
Rakétasebességgel száguld a diákok elektromos autója (Auto Pult)
Az Ohio Állami Egyetem évek óta próbálgatja szorgalmas diákjainak keze munkáját a méltán híres Utah állambeli Bonneville síkságon. Most sem volt ez másképp, és a srácok tényleg kitettek magukért.
aug. 27
10:33
Áll a víz a pályán az első szabadedzésen (F1világ)
Ezekben a percekben vette kezdetét a Belga Nagydíj péntek délelőtti szabadedzése, ám a körülmények borzalmasak.
aug. 27
10:54
Másodszor frissül a Lexus IS – ezúttal új dízelmotort is kap (Auto Pult)
Nyakunkon Párizs - mármint természetesen az autószalon -, így a gyártók sorra jelentik be legújabb típusaikat. Bár a modell nem újdonság, nem kivétel ez alól a Lexus középkategóriása sem, az IS, amely 2005-ös bemutatása óta már második modellfrissítését tudhatja magáénak.
aug. 27
12:07
A biztonság terén is remekelt a Hyundai ix35 (Auto Pult)
A európai autók biztonságosságáért felelős szervezet ezen alkalommal a koreaiak ígéretes SUV-ját törte össze. A hobbiterepes ennek eredményeképpen 5 csillagot kapott, tehát az elvárt eredménnyel záródott a próbatétel.
aug. 27
12:12
Alonso nyitott az élen a szakadó esőben Spában (F1világ)
Fernando Alonso diktálta a tempót a Belga Nagydíj péntek reggeli szabadedzésén, ahol vizes pálya fogadta a mezőnyt. A Ferrari spanyolját Lewis Hamilton és Robert Kubica követte az esős tréningen.
aug. 27
12:45
Délután tesztelik a Red Bull és a Ferrari szárnyait (F1világ)
A Red Bull és a Ferrari egyelőre még nem lélegezhet fel, ugyanis az FIA péntek délután, a második szabadedzés után tervezi elvégezni azokat a szigorúbb teszteket a szóban forgó alakulatok versenygépein, amik a flexi-szárnyak kiszűrését hivatottak szolgálni.
aug. 27
13:00
Hivatalos: felvarrta a Toyota a Highlander ráncait (Auto Pult)
A napokban Moszkvában mutatkozott be a ráncfelvarrott Toyota Highlander. A jelentős tengerentúli piac miatt azonban egy bemutató még az Egyesült Államokban is vár a négykerekűre, valamikor az idei év vége felé.
aug. 27
13:18
A Mercedes ismét beveti új diffúzorát (F1világ)
Azt követően, hogy túlmelegedési problémák miatt vissza kellett térnie a szezon első felében használt elrendezéséhez az elmúlt versenyen, a Mercedes GP visszaszerelte új diffúzorának legújabb változatát autóiba a hétvégi Belga Nagydíjra.
aug. 27
15:06
Minden a legerősebb Lotus Evoráról – hivatalos képekkel (Auto Pult)
A múlt héten már beszámoltunk a Lotus legújabb, negatív visszhangot keltő históriájáról, melynek során az automata és az erősebb, S verziójú Evorát is kitárgyaltuk, ám akkor az általunk leírt információk még nem voltak hivatalosak.
aug. 27
16:00
Alonso szárazon is verhetetlen volt Belgiumban (F1világ)
Fernando Alonso a délutáni szabadedzésen sem talált legyőzőre Spa-Francorchamps-ban, ahol a reggeli esőzések után száradó pálya fogadta a mezőnyt. A Ferrari spanyolját Adrian Sutil és Lewis Hamilton követte.
aug. 27
17:39
Webber nem aggódik a pénteki eredmények miatt (F1világ)
Annak ellenére, hogy csak a tizennyolcadik helyen végzett a délutáni szabadedzésen, Mark Webber egy cseppet sem aggódik a hétvégi Belga Nagydíj miatt, ugyanis meggyőződése, hogy a Red Bull eredményesen fog szerepelni Spa-Francorchamps-ban.
aug. 27
18:12
A Renault megtartja az F-csatornát Belgiumban (F1világ)
A pénteki szabadedzéseken látottak alapján a Renault úgy döntött, hogy nem lép vissza, és megtartja vadonatúj fejlesztését, a riválisok által már jó ideje használt F-csatornát a hétvége hátralévő részében Spa-Francorchaps-ban.
aug. 27
18:45
Alonso: Komoly veszélyeket tartogat a hétvége (F1világ)
Fernando Alonso ugyan mindkét szabadedzést az élen fejezte be, tisztában van azzal, hogy ha továbbra is hasonlóan változó maradt az időjárás, akkor hihetetlenül kockázatos lesz az éllovasoknak a hétvége, hiszen ők azok, akik rengeteget veszíthetnek.
aug. 27
19:18
Sok-sok veteránnal találkoztunk Győrben – még Ön is megteheti! (Auto Pult)
Egészen véletlenül, a (szinte) láthatatlanul frissült Hyundai i20 fotózásáról hazafelé (a teszt is rövidesen érkezik) igyekezve botlottunk bele a győri ETO Park parkolójában köröző veteránokba.
aug. 27
19:51
A Red Bull átment a szigorított flexi-teszten (F1világ)
Ahogy arra számítani is lehetett, a Red Bull Racing gond nélkül vette az akadályt, és RB6-os modelljének első vezetőszárnya simán átment az FIA legújabb, az eddiginél szigorúbb hajlékonysági vizsgálatain péntek délután a Belga Nagydíjon.

Keresés