2010. augusztus 28. szombat

aug. 28
10:42
Kubica: Nem a győzelem, a fejlődés a cél 2010-ben (F1világ)
A Renault elsődleges célja, hogy közelebb kerüljön riválisaihoz a szezon hátralévő részében, nem pedig az, hogy akár szerencsével, behúzzon egy futamgyőzelmet az utolsó versenyeken, mondta a csapat lengyel versenyzője, Robert Kubica.
aug. 28
11:45
Brawn: A Mercedes már a jövő évre koncentrál (F1világ)
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn megerősítette, hogy erőforrásaik jelentősebb részét már átcsoportosították a jövő évi projektre, és idei autójuk már csak néhány kisebb újítást fog kapni a szezon hátralévő részében.
aug. 28
12:18
Webber az élen az időmérő előtt Belgiumban (F1világ)
Mark Webber diktálta a tempót a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol az utolsó negyedóráig száraz pályán körözhetett a mezőny. A Red Bull pilótája mögött Lewis Hamilton, és Sebastian Vettel végzett.
aug. 28
12:51
Legyél Te az év Forma-1 menedzsere! (F1világ)
A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a versenyzés izgalmait, ám akadnak olyanok is, akik a másik oldalon próbálnák ki magukat.
aug. 28
13:24
Bajba kerülhetnek a csapatok a hétvégén (F1világ)
A Bridgestone Motorsport gumifejlesztési igazgatója, Hirohide Hamashima aggodalmának adott hangot, ugyanis attól tart, hogy a pilóták kifogyhatnak az intermediate gumikból, ha változó időjárási körülmények között kerül megrendezésre a vasárnapi futam Spában.
aug. 28
15:36
Webberé a pole pozíció a Belga Nagydíjon (F1világ)
Mark Webber indulhat az élről a vasárnapi Belga Nagydíjon, miután megnyerte a szombati, esővel tarkított időmérőt. A Red Bull ausztrálja mögött Hamilton, és Kubica végzett, míg Alonso csak a tízedik lett.
aug. 28
15:38
Röviden: Büntetést kapott Rosberg (F1világ)
Nico Rosberg egy öt helyes rajtbüntetést kapott, így csak a tizenhetedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak, miután váltót kellett cserélni autójában a szombati időmérő előtt.
aug. 28
16:42
Barrichellót választották a GPDA új elnökének (F1világ)
A pályafutása háromszázadik versenyére készülő Rubens Barrichello megerősítette, hogy ő veszi át Nick Heidfeld helyét a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetében.
aug. 28
16:44
Kubica komolyan aggódott az időmérő végén (F1világ)
Robert Kubica fellélegzett, mikor biztossá vált, hogy csak Lewis Hamilton tudta megelőzni az időmérő utolsó perceiben, és a harmadik helyről vághat neki a Belga Nagydíjnak.
aug. 28
17:45
Button bosszankodik a nem várt eső miatt (F1világ)
Jenson Button a váratlan szemerkélést okolja azért, hogy nem tudta az első két sor egyikébe kvalifikálni magát a mai időmérő edzésen.
aug. 28
18:51
Alonso szerint a Ferrari a felelős a botlásért (F1világ)
Fernando Alonso hárít, és egyértelműen csapata rossz gumistratégiáját okolja azért, hogy csak a tízedik helyről vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak, miután a nem várt eső miatt nem tudott javítani utolsó gyorskörén a mai időmérőn Spa-Francorchamps-ban.
aug. 28
19:24
Változik a rajtsorrend a Belga Nagydíjon (F1világ)
A Virgin istálló német versenyzője, Timo Glock egy öt helyes rajtbüntetést kapott a szombati időmérő után, amiért feltartotta a Hispania pilótáját, Sakon Yamamotót az első etapban Spa-Francorchamps-ban
aug. 28
20:48
Igazi családi málhás – Renault Mégane kombi 1.5 dCi EDC teszt (Auto Pult)
Nem először volt szerencsénk a Renault Mégane legtágasabb változatához, a Grandtour névre keresztelt kombihoz (arról nem is beszélve, hogy összességében már számos Mégane tette szerkesztőségünknél tiszteletét): nagyjából öt hónapja már részletesen beszámoltunk Önöknek a tetszetős puttonyosról, melynek személyében akkor a tökéletes családi autót kerestük – hozzáteszem, majdnem sikeresen.

Keresés