2010. december 1. szerda

dec. 1
8:51
Hivatalos: megérkezett a vadonatúj Audi A6 - videókkal (Auto Pult)
Vége a kémfotók és leplek korszakának: az Audi végre bemutatta az A6-os új generációját, melynek minden képessége adott, hogy megszorongassa tradicionális ellenfeleit, a Mercedes E-osztályt és a BMW 5-ös sorozatát – többek között a hibrid hajtás is.
dec. 1
10:21
Tegye szebbé környezetét az Autó Pult háttérképeivel! (Auto Pult)
Csoki mikulás helyett, ám annak szezonja előtt néhány nappal egy kis meglepetéssel szeretnénk kedveskedni hallgatóinknak: összegyűjtöttük a lassan magunk mögé gördülő év legjobb képeit, hogy háttérképként, vagy csupán hangulatjavítóként szolgálják Önöket.
dec. 1
11:33
Fokozatmentes előrelépés – felfrissült a Honda Jazz (Auto Pult)
Bár nálunk csak a tavaszi nap első sugarával érkezik, Nagy-Britanniában már február 1-től a szalonokban kerül a frissített Honda Jazz.
dec. 1
14:15
Közel egymilliárd forinttal lopta meg a BMW-t egy ott dolgozó tolvajbanda (Auto Pult)
Nem mindennapi rendőrségi kapás történt a minap: a német zsaruk letartoztatták azt a néhány főből álló tolvajbandát, akik a BMW központjában, Münchenben dolgoztak, ám munkájuk mellett maguk jutalmazásával is foglalatoskodtak, mégpedig nem kicsit telhetetlenül.
dec. 1
17:15
Jó áron jön a Hyundai hátsókerekes, izmos négyszemélyes kupéja (Auto Pult)
Jó a németeknek, hiszen már megérkezett hozzájuk a finom csemegeként említhető Hyundai Genesis Coupé. A Hyundai mostanában egyre nagyobb érzékkel fejleszti modellpalettáját, nem is akármilyen eredményekkel. Nemrég járt nálunk a kellemes i30, több ízben teszteltük a remek ix35-öt, melyet nemsokára a legújabb technológiákat felvonultató alap benzinessel is kipróbálunk, valamint rendkívül ígéretes…

2010. december 2. csütörtök

dec. 2
9:12
Tízmillióból a világ egyik legjobb élményautóját (Auto Pult)
Nagyon közel állnak az igazsághoz azok, akik a cím elolvasása után jó szimattal egyből rávágják, hogy ennek vélhetően köze lesz valamilyen módon a Mazda MX-5-öshöz, hiszen a legendás japán roadsterhez hasonló élményt viszonylag kevés pénzért cserébe senki sem kínál.
dec. 2
10:24
Ismét rajtautomatikát kap a Nissan GT-R (Auto Pult)
Bár más-más rétegeknek szól, műszakilag komoly csatát vív a Nissan és a Porsche. A harcot a Turbo S megjelenésével elveszteni látszó GT-R nem adja fel, és megújult kivitele, melyről bővebben itt olvashatnak, felveszi a kesztyűt.
dec. 2
11:36
Oroszok megerőszakolták a Rolls-Royce repülő hölgyét (Auto Pult)
A Rolls-Royce Emily szobra (vagy hivatalos nevén a Spirit of Ecstasy) talán az autóipar legismertebb autós éke a Mercedes csillagán túl, viszont a bálnapénisz belsőtérről ismertté vált Dartz orosz tuningműhely most gondoskodott méltóságának elvesztéséről.
dec. 2
13:24
Szélesre tárjuk a veterán autók birodalmának kapuját (Auto Pult)
Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy új autó megvásárlása örömteli és igen ritka pillanat az életünkben. Amikor átvesszük a kulcsokat leperegnek szemünk előtt azok a fáradtságos munkanapok, melyek során megdolgoztunk pillanatnyi boldogságunkért. Mélyet szippantunk az utastér levegőjéből, hogy érezzük a kezdeti benyomásunk szerint minden tekintetben kifogástalan kivitelezést és az…
dec. 2
14:18
Újra mar a vipera – felélesztik a Dodge Vipert (Auto Pult)
Számtalan autórajongónak okozott keserű perceket, mikor pár hónapja a válságra hivatkozva a Dodge-nál úgy döntöttek, kihúzzák a "Vipera" méregfogát, és nem gyártják többé a kamaszok falán is oly népszerű modellt.
dec. 2
15:30
Az év autós rövidfilmje: GT3 RS vs. Gallardo Párizsban (Auto Pult)
Bár Párizs utcáin nem elképelhetetlen látvány egy Porsche GT3 RS vagy egy Lamborghini Gallardo Superleggera, a nagyszerű gépek a való életben valószínűleg nem közlekednek így sokáig.

2010. december 3. péntek

dec. 3
9:30
Az amerikai hadsereg repülő autót készít (Auto Pult)
Habár az Autó Pult mindenképp a pacifizmus büszke és biztonságos talaján marad, mi sem állhatjuk meg szó nélkül az amerikai hadsereg (US Army) legújabb projektjét, a földön és levegőben egyaránt bevethető univerzális hadi jármű fejlesztését.
dec. 3
10:24
Itt a Ferrari F458 versenyváltozata - "pályavideóval" frissítve (Auto Pult)
Az előzetes gyári bejelentés után a Bologna-i Autószalonon a nagyközönség számára is hivatalosan bemutatkozott a Ferrari legújabb versenyautója a 458 Italia alapjaira épült Challenge.
dec. 3
11:18
Nyugdíjazzák Stig Caterham R500-asát (Auto Pult)
Egyszer minden véget ér, sajnos ezzel az alapigazsággal együtt kell élnünk. Ilyen döntés áldozatává vált nemrégiben a fantasztikus showműsor, a Top Gear arc nélküli lovagja, Stig által méltán híressé avanzsált Caterham R500, mely ezúttal nyugdíjba vonul és jól megérdemelten lepihen.
dec. 3
13:06
Légy, aki lennél! - '69 Ford Mustang Mach 1 teszt (Auto Pult)
Borús és kezdetben szomorú napon kelt útra az Autó Pult szerkesztőségének egy jelentős hányada, hogy budapesti főhadiszállásunktól az alig néhány kilométerre fekvő Tata felé vegyük az irányt. Látogatásunk célja nem volt egyéb, minthogy közelebbről is megismerkedjünk új partnerünk munkásságával, aki az európai szemeknek ritkaság számba menő legendás amerikai típusok restaurálásával és átépítésével…
dec. 3
14:36
Italos palackkal is F1-be száll a Red Bull (Auto Pult)
Ami sokak számára pusztán szemét, egyeseknek igazi kincs lehet. Talán mi sem bizonyítja ezt az állítást jobban, mint a képeken látható, energiaital-üvegekből épített replika F1-es autó, amelynek méretei megegyeznek az eredetiével.
dec. 3
16:06
A brit öregfiú három ruhája – különleges kiadást kap a Freelander (Auto Pult)
A márkától szokatlan helyen, Olaszországban leplezték le a lassan ötödik évében lépő második generációs Land Rover Freelander különleges kiadását, amelynek 500 leendő tulajdonos örülhet majd.
dec. 3
16:24
Különleges kiadást kap a Land Rover Freelander (Auto Pult)
A márkától szokatlan helyen, Olaszországban leplezték le a lassan ötödik évében lépő második generációs Land Rover Freelander különleges kiadását, amelynek 500 leendő tulajdonos örülhet majd.

2010. december 4. szombat

dec. 4
13:24
Működik a fűnyírótraktor és a horgászcsónak keverékéből épített kétéltű (Auto Pult)
Egy újabb bizonyíték született arra, hogy az emberi "leleményesség" nem ismer határokat. Ez esetben egy idősödő brit úriembernek akadhatott meglehetősen sok szabadideje, melynek birtokában eljutott a gondolathoz, hogy megépítse szűk keretekből saját kétéltűjét.
dec. 4
19:06
Szélesre tárjuk a veterán autók birodalmának kapuját (Auto Pult)
Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy új autó megvásárlása örömteli és igen ritka pillanat az életünkben. Amikor átvesszük a kulcsokat leperegnek szemünk előtt azok a fáradtságos munkanapok, melyek során megdolgoztunk pillanatnyi boldogságunkért. Mélyet szippantunk az utastér levegőjéből, hogy érezzük a kezdeti benyomásunk szerint minden tekintetben kifogástalan kivitelezést és az…
dec. 4
19:08
Légy, aki lennél! - '69 Ford Mustang Mach 1 teszt (Auto Pult)
Borús és kezdetben szomorú napon kelt útra az Autó Pult szerkesztőségének egy jelentős hányada, hogy budapesti főhadiszállásunktól az alig néhány kilométerre fekvő Tata felé vegyük az irányt. Látogatásunk célja nem volt egyéb, minthogy közelebbről is megismerkedjünk új partnerünk munkásságával, aki az európai szemeknek ritkaság számba menő legendás amerikai típusok restaurálásával és átépítésével…

2010. december 5. vasárnap

dec. 5
12:48
Balesetbe keveredve is fontos a hidegvér megőrzése (Auto Pult)
Idén a tél igen gonoszul és alattomosan indított: eleinte altatta az embereket a langyos kora őszi időjárást novemberre időzítve, aztán december elején már hóval, faggyal, ónos esővel kopogtatott az ajtón, ami a nagy hirtelenség okán számos baleset előidézőjévé vált. A hó beköszöntével az első kép, ami az utcára kitekintve elénk tárul, a hógolyózó, szánkózó gyerekek, a boltba igyekezvén a telet…

2010. december 6. hétfő

dec. 6
9:12
Mitsubishi ASX 1.8 DI-D Intense 2WD teszt - A világ végére is (Auto Pult)
A crossoverek kategóriája sokáig megosztotta a közvéleményt, hiszen a mind helyigényük, mind fogyasztásuk okán pazarlónak tűnő jövevények sokakból ellenszenvet váltottak ki. A Mitsubishitől természetesen nem tagadhatjuk el a terepjárók építése során szerzett érdemeket, de most a japánok is felismerték az új szegmens kínálta előnyöket.
dec. 6
10:24
Lebukott rövidfilmjében a Mercedes SLK új generációja (Auto Pult)
Ezúttal a gyenge pont Franciaország, ugyanis onnan került fel az internetre a jövőre érkező Mercedes-Benz SLK új generációjának rövidfilmje. És hogy mit várhatunk az újdonságtól?
dec. 6
11:18
Pokol(i)gép – 24 henger V elrendezésben 3472 lóerővel (Auto Pult)
Az autóbolondok kasztja két részre tagolható: az egyik „faj”, melyet az érzelmes jelzővel illethetünk, inkább a finomságokon olvad el, míg a fennmaradó hányad szíve inkább a vasakért, a konkrét gépelemekért dobban. Nekik lehet igazán izgalmas a 24 henger egymás után fűzése, mely természetesen csakis V elrendezésben lehet az igazi.
dec. 6
13:06
Az AMG-től kap erősítést az Infiniti (Auto Pult)
Az Infiniti legsportosabb modelljei lelküket az AMG-től kaphatják. A Nissan prémium márkája jelenleg is gondolkozik a keményebb IPL verziók kialakításán, melyben a Mercedes házi sportrészlegétől kapnak majd segítséget.
dec. 6
14:36
Wanted! 100.000 forint a jellemtelen károkozó megtalálójának! (Auto Pult)
A mai napom jól kezdődött. Reggel egy olyan telefonhívás ébresztett, ami jelentette, hogy a múlt héten ’civil’ munkahelyemen végzett tevékenységem sikert aratott. Aztán egy órával később megjelent a Mitsubishi ASX teszt. Noha kezdetben a változó fényviszonyok miatt a fotókkal elégedetlen voltam, a csapat összefogásával végül sikerült a szokott minőséggel járulni az Önök színe elé.
dec. 6
15:48
Hivatalos: turbómotort kap a Honda CR-Z! (Auto Pult)
A Honda készen áll, hogy tovább bővítse a hibridhajtásáról ismerté vált CR-Z kínálatát egy új, turbófeltöltésű erőforrással.
dec. 6
16:24
Nagyon komoly üzemanyagár-emelés szerdától! (Auto Pult)
A holtankoljak.hu értesülései szerint nyolc (!) forinttal nő a benzin, hattal pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától, így a benzin országos átlagos ára 354 forint, a gázolajé 341 forint lesz - idén még nem volt ennyire drága egyik üzemanyag sem.

2010. december 7. kedd

dec. 7
9:12
A Lancer Evo köntösét ölti magára a Proton (Auto Pult)
A ’90-es évek raliversenyeiről is ismerős maláj konstruktőrrel rég találkoztunk már, ám jelen esetben izgalmas újdonsággal szolgálhatunk a Proton háza tájáról. A Mitsubishi fivére régebben is Lancerek és Coltok átmaszkírozásából élt, ami most sem lesz másképp, ám az unalmas hétköznapi modellek helyébe most a Subaru Impreza riválisa lépett. A 2010-es maláj autókiállításon, Kuala Lumpurban…
dec. 7
10:24
2500 lóerő Amerikából – bemutatkozott a Dagger GT (Auto Pult)
483 km/h. Nemrégiben ez a tempó még csak kiszáradt sós tavak fenekén száguldozó céleszközé volt. Most viszont a helyzet változik. A hamarosan szériagyártásba kerülő Dagger GT képes lehet a 300 mérföldes sebesség átlépésére.
dec. 7
11:18
Hippibusz 2015-ben – újjáéledhet a VW Transporter (Auto Pult)
Bár alapvetően munkaeszközként ismeretes a VW Transporter, évtizedekkel ezelőtt nem volt ilyen egyértelmű a kép. A számos változatban készülő kisbuszt éppen ezért gyakran használták családi kirándulások, sátorozások, vidám utazások alkalmával, ráadásul épp abba a korba született, amikor a hippi mozgalom is virágkorát élte, így annak is jelképévé avanzsált.
dec. 7
14:00
Láthatatlanul frissült a titkos fegyver – új Renault Laguna bemutató (Auto Pult)
A Renault meghívójából csak egy baráti összejövetelnek, beszélgetésnek látszott az esemény, ahol az illetékesek elmondanak néhány érdekességet a márka újdonságairól, amelyeket Párizsban már volt alkalmunk élőben megtekinteni. Én naiv pedig nem vittem fényképezőgépet gondolván, minek cipeljem feleslegesen. Persze cipelni sem kellett volna, mert hű négykerekű szolgálóm megtette volna helyettem. Szó…
dec. 7
15:30
Legenda cáfolva: mégis orral előre gyorsabb a Porsche 928 (Auto Pult)
Létezik egy városi legenda, miszerint a Porsche 928-as modellje bizony nem előre haladva lenne a leggyorsabb, hanem hátramenetben. Ennél jobb táptalaja pedig nem is lehetne Adam és Jamie műsorának, a Mythbustersnek, a Discovery csatorna egyik legnépszerűbb műsorának. A mítoszvadászok kemény fába vágták a fejszéjüket, ugyanis már első hallásra is több kérdés vetődik fel bennünk a furcsa történetet…

2010. december 8. szerda

dec. 8
9:12
Megmutatja magát az új Kia Picanto (Auto Pult)
Bár még csak rajokon láthatjuk, a minden modelljére hét év garanciát vállaló gyártó már a márciusi Genfi Autószalonon megmutatja élőben legkisebb modelljének új generációját. A Kia Picanto üde színfolt lesz a piacon.
dec. 8
10:24
Múltjának árnyékában él az új Lancia Stratos (Auto Pult)
A Lancia Stratos a ’70-es és a korai ’80-as évek egyik legsikeresebb rallyautója volt. Az első tanulmány vonalait még Marcello Gandini vetette papírra a Bertone kötelékében, s hamarosan meg is épült az első prototípus, mely a Zero névre hallgatott és később Michael Jackson két videoklipjében is feltűnt.
dec. 8
10:26
Egyet előre, kettőt hátra – (új) Nissan Micra 1.2 Tekna teszt (Auto Pult)
A Nissan Micra az egyik kedvenc kisautóm. Már többször előfordult, hogy ismerőseim kérdéseire, melyek magját a barátnő/feleség leendő (leginkább városi) autója képezte, többször is a japánok törpéjét ajánlottam. Azért, mert a Micra nem követi a konkurencia útját. Azt az utat, amin a kisautókból egyre nagyobbak váltak, olyannyira, hogy a végén még megérjük azt is, amikor egy Volkswagen Polo nagyobb…
dec. 8
11:18
Így autózzon kilinccsel előre egy Porsche GT2 RS-sel! (Auto Pult)
A Porsche 911 GT2 RS a szuperlatívuszok autója. Egyetlen apró hibája, hogy az 500 darabos limitált széria a 72 millió forintos magyarországi vételár ellenére mind egy szálig gazdára talált, így akik nem voltak elég gyorsak, és a dílerek kezében fennakadt néhány példányért sem szeretnék az eredeti összeg többszörösét kifizetni, azok csak felvételeken tapasztalhatják meg az autó brutalitását.
dec. 8
13:24
Felbőszítve tart a raliba a Renault Mégane RS (Auto Pult)
Mostanában, hogy egyes elemzők szerint kezd alábbhagyni a válság és talán megindul egy minimális fellendülés, az autóipar is gatyába rázódni látszik, ami magával vonja az autósport felpörgését is. Emlékezzünk csak, hogy többek közt a legendás rali résztvevő Subaru is a válság miatt hívta vissza gyári csapatát a versenyzésből.
dec. 8
13:42
Rosszul álcázott a Mercedes – láthatóak az SLS Roadster fontos részletei (Auto Pult)
Egy ízben már beszámoltunk a sirályszárnyaitól – és nem mellesleg tetejétől is – megfosztott SLS teszteléséről és érkezéséről, azonban most újabb fejezetet tárunk kedves olvasóink elé a szélvészgyors, csillagos csúcsmodellel kapcsolatban.

2010. december 9. csütörtök

dec. 9
8:18
Rövidfilmjén bemutatkozik a BMW 1 M Coupé (Auto Pult)
Bár a teljesítményadatok továbbra sem ismertek, ezúttal már egy rövidfilm erejéig teljesen lehull a lepel a BMW sportrészlegének legolcsóbb és mégis talán leginkább csábító modelljéről. Immár kétség sem férhet hozzá: az 1 M Coupé nem csak belsőleg lesz különleges.
dec. 9
9:12
Meglepetés: nyolcmillió forintnál is olcsóbb a Lexus CT200h (Auto Pult)
A párizsi hivatalos világpremier óta szinte heti rendszerességgel hívogattam az importőrt a Toyota Prius, illetve a Toyota Auris HSD egekbe magasztalt hibrid hajtásláncával szerelt Lexus CT200h árlistájával kapcsolatban, ám megérte: végre kiderültek a hazai árak, az autó pedig természetesen már rendelhető az ország két Lexus szalonjában.
dec. 9
10:06
Beyoncé félmilliárdos ajándékával akár 430 km/h-val is repeszthet Jay-Z (Auto Pult)
Nem akármilyen születésnapi ajándékkal lepte meg tehetsége, gyönyörű hangja és nem mindennapi testi adottságai révén méltán világhírű énekesnő, Beyoncé férjét, Jay-Z-t, aki egyébiránt kis bolygónk egyik leghíresebb és legnépszerűbb rappere.
dec. 9
12:48
Híres nők és az autózás - hölgyek a volán mögött (Auto Pult)
Akárki akármit mond, az autózás bizony férfias hóbort; az öblös hengerekben vadul ingázó dugattyúk, a csapkodó szelepek, az izzó leömlő sokkal inkább az erősebbik nem szívét dobogtatja meg - ám ennek ellenére hölgyek is hagytak mély nyomokat az autótörténelemben.
dec. 9
13:42
A Porsche legyőzte az Audit a sportautó-gyártásért (Auto Pult)
A Porsche megnyerte az Audival folyó harcot a VW csoport luxus és sportautóinak gyártásért. Ezzel kikristályosodott a gyártó szerepe az egyre több tagot számláló óriáson belül.
dec. 9
17:00
Egy MINI a Dakaron – 315 lovas Countryman vág a sivatagnak (Auto Pult)
Alig néhány hónapja még arról szóltak a hírek, hogy a MINI vadonatúj Countryman modelljével rövidesen belép a rali világbajnokságba, ám ezen a héten egy újabb információ látott napvilágot a típussal kapcsolatban: egy Countryman elindul az embert és technikát próbáló Dakar ralin.

2010. december 10. péntek

dec. 10
8:18
Rettegjetek sportautók, itt a BMW 1-es M Coupé – minden információ (Auto Pult)
A bajorok már jó ideje készülnek a nagy dobásra, és nem csoda, hogy már hónapok óta csepegtetik az információkat különböző formákban legfrissebb portékájukkal kapcsolatban: az 1-es M Coupé kasszasiker lesz, ez előre borítékolható. Hogy is ne lenne az, hiszen személyében egy, a sportrészleg többi modelljéhez képest egészen korrekt áron kínált sportkocsiról beszélhetünk, amely viszont teljes értékű…
dec. 10
9:30
Takayanagi taligája - elektronizált drágaság Japánból (Auto Pult)
A bátorság tiszteletreméltó erény, noha kétségtelenül vannak szituációk, amikor mégsem ez a tulajdonság a célravezető. Ez a helyzet a Takayanagi Miluira elnevezésű, retro stílusú elektromos járművel is, ami ugyan mer szembemenni a mai divatirányzatokkal és ennek jegyében kerül mindenféle praktikumra vonatkozó igényt, ám borsos árának köszönhetően minden bizonnyal még az őrültek is távolról…
dec. 10
10:24
Vadonatúj Veyron 35 millió forintért eladó (Auto Pult)
Nem csalás, nem ámítás: itt a bizonyíték, hogy korunk egyik legjobban tisztelt sportautó-ikonját mindössze 11 kilométerrel a háta mögött holmi millió eurók helyett 35 millió forintért megvásárolhatjuk. A történetben természetesen van csavar: az ominózus sportautó ikon ugyanis – akármennyire is annak látszik – nem egy Bugatti Veyron, hanem a Porsche Boxster.
dec. 10
11:36
Megújult a Mercedes éjjellátó rendszere (Auto Pult)
A Mercedes-Benz új éjszakai segítőjét Acitve Night View Assist névre keresztelték, és a gyáriak állítása szerint a maximális aktív biztonságot kínál a sötétben vezetők számára a "láthatatlan" gyaloosokkal szemben. A high-tech extra ötvözi az éjjellátó berendezések és az aktív fényszóró előnyeit, így törekedve a tökélyre; lássuk, hogyan is működik az eszköz!

Keresés